::say something : 11 ::born this way : 2014. Apr. 26. Age : 30 ::one day : "Boldogok, akik nem csak a fényt látják az alagút végén, hanem a hozzá tartozó mozdonyt is, mert ők túlélik"
Kappa
Tárgy: Sylas & Winter Csüt. Május 01, 2014 7:49 am
- Kiengedték - csendül fel barátnőm hangja, valami köszönés gyanánt, én meg egyszerűen lefagyok. Komolyan, a lábaim se képesek arra, hogy tovább haladjanak, és csak egy adott pontot vagyok képes fixírozni. - Várható volt - hosszas csend után hallatszik az én cseppet sem határozott hangom. Igen, az volt a tervem, hogy felhívjam Sashat, és emlékeztessem, hogy legjobb barátnőként kötelessége engem kimenekíteni ebből a rózsaszín maszlagból, különben becsavarodok. Komolyan, milyen hely az, ahol különböző szereket szinte lehetetlen beszerezni? Már a gimiben is tolják apám... pfff. Igen, igyekszem én tökre természetesen megnyilvánulni, de az baromi nehéz, ha konkrétan amiatt a seggfej miatt lettem ilyen. Oké, igazából ehhez két ember kell, de Noel akkor is egy seggfej, és nem kellett volna kiengedni.
A részletekbe nem mennék bele, épp elegen tudják már, és amúgy is a magán életem, meg úgy minden, ami én vagyok tabu. Soha nem nyíltam meg senkinek, és nem is tervezem, bármennyire papolják itt nekem, hogy örökre szóló barátság meg a többi idiótaság… Nem etetnek be, na meg… vannak már barátaim, és úgyse fogom sokáig húzni itt. A telefont az ágyamra dobom, majd a cigis dobozomat felkapva, megyek ki a téglatákolmányból, hogy valami levegőhöz hasonlító izé józanítson ki, mert félő, ostobaságot csinálok. Mondjuk, nem lenne újdonság, de most tényleg meg kéne húznom magam, amibe nem fér bele egy újabb éjszaka valamelyik fogdában, és gyanítom, hogy apám se szaladna, hogy kihozzon, mait már annyiszor megtett. Na, ja ez van, ha valakinek elég pénze van ahhoz, hogy átírja a törvényt. A tó mellett kötök ki, és úgy döntök, ez tökéletes hely ahhoz, hogy magamban dühöngjek, és különböző nem szalonképes jelzővel illessem az exem. Na, igen, az emberlánya, mikor az első komolyabb párkapcsolatán nosztalgiázok, nem arra gondol elsőként, hogy melyik fára lógassa fel a delikvenst, milyen vastag kötéllel, de hát senki sem egyforma. És még a cigi se segít, nem leszek nyugodtabb. Vajon mennyi idejébe telik megtudni, hogy nem vagyok Angliában? Meg akarja tudni egyáltalán? Pfff Winter….
Sylas Drayden
::say something : 6 ::born this way : 2014. Apr. 27. Age : 34 ::where we belong : Theta
Az ihlet váratlanul ért. A Múzsa egy ZH kérdés képében talált rám, meg is feledkeztem a kötelezettségeimről. Eltöltöttem fél órát a semmibe veszett tekintettel, mire ráébredtem, hogy talán ki illene tölteni a tesztet is. A következő órákat delíriumos állapotban töltöttem, nem voltam elérhető a világ számára, valószínűleg Molior segíthetett ki a feladataim ellátásában. Prospero szidalmai talán el sem fogytak volna, de falat húztam közénk, hogy kizárjam. Most nem értem még rá megszívlelni a mondanivalóját. Egyértelmű előnye a multiságnak, hogy ha az ember kicsit ki akar kapcsolni, nyugodtan megteheti, úgyis lesz valaki otthon, aki elvégzi a dolgait, nem áll meg az élet. A többségik ezt elképzelni sem tudják. Persze nem árt, ha nem random jön rá egy alterre az öt perc, ezen igyekszem változtatni. Amint megengedhettem magamnak, vagyis visszakaptam az irányítást Prosperótól egy szentbeszéd után, kimentem a friss levegőre sétálni. Egyrészt meg kellett nyugodnom, nem szerettem még azt sem, ha Prospero haragudott rám, megviselt. Rá kellett gyújtanom. Másrészt úgy gondoltam, az íráshoz jót tesz a környezetváltozás. Képzeletem fejfák között suhant, míg lépteim a tó partjára tévedtek. Az idő feltartóztathatatlan árja, most mintha mind a pillanatba fagyott volna. Üres tekintettel szemléltem a vizet, benne tükörképünket. Sylast. Eszembe jutott róla egy régi kulcstartónk, borostyánba zárt skorpiótetem. Szerettem. Egészen addig, míg évek múltán észre nem vettem, hogy az állati torzó belsejében, a kitinpáncélok falain túl az erjedés és rothadás munkájának hála zsigerei mind cseppfolyóssá nem váltak. Megundorodtam tőle, s eldobtam. Csak a külső vázat őrizte meg a börtön érintetlenül. A belső... Vajon miért jutott ez most eszembe? ~ Mi a frászt keresünk itt?! ~ áramütésként rázott össze az elmémbe hasító durva kérdés, melyre hirtelen magam sem tudtam a választ. - Memoárt írok - súgtam halkan a választ, holott szükségtelen lett volna kiejtenem. Koponyámban mennydörgő visszhangot vert a démoni nevetés. Tenyereim halántékomhoz nyomtam, mintha kívülről ellen tudnék tartani a félelmetes erőknek. Éreztem gégémbe kapaszkodó karmait. Megrémisztett. Nem csak elmémben létezett a kacaj, ki is szaladt torkomon. ~ Caius! Mars vissza a helyedre! ~ hallottam máris Prospero zengő, biztonságot sugárzó hangját. ~ Hagyd békén, Sylas ennyit amúgy is megérdemel. ~ Érzelgős barmok! Nemsoká ti is mehettek utána! ~ megjegyzésére Prospero máris élvezettel vetette bele magát a vitába, de azt már nem hallgattam végig. Falat emeltem közénk, hogy ne érjenek el hozzám gondolataik. Erősen koncentrálva takartam el arcom a világ elől, zárkóztam be, s guggoltam le erőtlenül a tó partjára. Bemocskolták a helyet, megtörték a hangulatot. Nem ezért jöttem ide! Nem őket akartam hallani, hanem Sylast! Az elveszett emlékeket, a létezésének kósza visszhangjait. A világban hátrahagyott nyomát. Még ha az maga is csak egy elfeledett emlékkép volt. Reszkető kézzel nyúltam egy újabb szál cigaretta felé, s akkor észrevettem, hogy nem voltam egyedül. Alig pár méterre tőlem egy lány méregetett bizalmatlanul. Váratlanul ért a jelenléte, ijedtemben menekülni akartam, reflexszerű reakció volt, de a nevetséges mozgáskoordinációs képességeimnek hála pusztán csak a földre csüccsentem, majd hátraestem. Fogalmam sem volt, minek lehetett az előbb szem vagy fültanúja az idegen, de a hirtelen pánikomban még csak megszólalnom sem sikerült, hogy legalább mentsem a helyzetet.
