- Elegem van ebből a hétből Sylas! - közlöm vele. Már egy ideje nyávogok.
Nagyon be vagyok parázva a holnapi naptól, mert olyan ZH-t írok, amihez minden eddigi tudásomra szükségem van, és attól félek, még az se lesz elég. Nem, mert ez a tanár utálja a buzi kis képemet. Erre akkor jöttem rá, amikor a helyzetemen azzal próbáltam javítani, hogy beszélek vele, vagyis flörtölök egy kicsit vele az irodájában, de nem jött be. Nagyon nem jött be. Majdnem felképelt, mikor megérintettem, és szó szerint karon ragadott, hogy kidobjon az irodájából.
Ezt persze elmeséltem Sylasnak rögtön akkor. Paprikapiros arccal hazajöttem és le se tudtam higgadni egész este. Igazából szerintem nem nagyon figyelt rám aznap, legalábbis nem nagyon reagált azzal a felháborodással, amivel vártam volna tőle. Egyszerűen... csinált... valamit, talán gépelt, nem tudom, szóval... Hümmögni se hümmögött.
Néha olyan furcsa. Mintha haragudna rám valamiért, máskor meg teljesen jól el lehet vele beszélgetni. Egyszer leosztott, hogy mégis mi a francért kúszik át a kuplerájom az ő ágyára, mert az hagyján, hogy a saját térfelemen nem tudok rendet tartani, de az ő holmiját hagyjam békén. Oké, ez mondjuk jogos, bocsánatot is kértem tőle nagyon. Másnap kapott tőlem pizzát. Pepperonisat, mert néha olyan csípős a humora. Egy alkalommal viszont hanyatt-homlok menekültem el a szobából, de még a koliból is, mikor elővett valamiért. Nem is emlékszem, mi volt, de tudtam, hogy ha ott maradok, belém döf egy kést minimum, vagy valami. Veszélyesnek tűnt. És egyébként nagyon szexinek, de az éppen akkor mellékes volt.
- Az az érzésem, hogy hiába küszködöm, akkor se fog átengedni, csak azért, mert egy homofóbiás ökör... Komolyan, mit lehet ilyen helyzetben csinálni? Ajj úgy félek - tördelem tovább a kezem és járkálok.
A félelem legjobb ellenszere a nasi. Alaposan bevásároltam a hétre mindenféle cuccból, de az a helyzet, hogy egyrészt már kifogytam belőlük, másrészt nem akarok elhízni, hiszen akkor egészen biztosan senkinek se fogok tetszeni. Mégis kinek kellene egy léha tehén?! Nem-nem. Nem szabad. Nem kéne...
De végül odasietek az ágyamhoz, ahová a táskámat dobtam. Lennie kell benne még egy zacskó M&M's-nek! Turkálok, kidobálok mindent a bordó válltáskából, egy sálat, egy noteszt, egy pénztárcát. Persze mindent Sylas kezébe nyomok, akármit is csinál. Ilyen vagyok: mindig is alapvetőnek tartottam, hogy a körülöttem levő emberek azért vannak, hogy szórakoztassanak, megvigasztaljanak, felvidítsanak, vagy bármi más módon körülöttem ugráljanak. Otthon mindig kis hercegnő voltam, és mivel itt is akad néha valaki, aki kellőképpen a tenyerén hordoz, Sylas pedig angyali türelemmel visel el (néhány esettől eltekintve), ez az allűr egyáltalán nem változott meg azóta sem attól, hogy egyetemre járok.
- Megvan! - rántom elő diadalmasan a kis sárga zacskót. Visszarámolok mindent a táskámba és kibontom a zacskót. - Vegyél! - tolom szobatársam orra alá az édességes csomagot, és megzörgetem a tartalmát, majd magam is a számba veszek két szemet, és elropogtatom.
- Ki vagyok borulva. Muszáj ennem - magyarázom némi bűntudattal. De ha megosztozom vele, legalább a felét megeszi, akkor nekem kevesebb jut és nem hízom el.
Hát persze, Carmin.
- Ajj, holnap reggel kérlek ébressz fel! Ha elkésem, Kaspersky megöl...