Az apró termet, a nőies finomság és a tökösség minden ellenkező híresztelés ellenére sem zárják ki egymást.

Angel - 21 –Inkább rutin- majd egyszer talán…

story of my life

- Még találkozunk – veregetem hátba a biztonsági őrt, aki kinyitva a fogdám ajtaját, szabad utat enged nekem. Kicsit fáj, mert olyan jól elvoltunk ebben a három napban, és megvisel az elválás.
- Ennyi? Három napba telt kihozni innen? – széttárt karokkal állok meg apám előtt, akinek szemébe nézve, ugyanazt látom, mint az elmúlt három évben. „Csalódtam benned”, ki se kell mondania, és nem is fogja, tudja, hogy ez már annyira érdekel, mint az, hogy kiárusítás van a D&G-ben.
- Úgy gondoltuk, ennyi időt adunk neked, hogy átgondold a tetteid, és eldöntsd, merre szeretnél tovább lépni -  a hangja közönyösebb nem is lehetne, és én se lehetnék ennél érdektelenebb. A mi kapcsolatunk már rég nem olyan, mint ötéves koromban, ez már kapcsolatnak se nevezhető.
Öt voltam, mikor apuból Lord lett, s eztán az életét már csak a politikának szentelte. Anyu okos volt, lelépett mihelyst talált egy kibúvót, de én az akkori fejemmel nem tudtam hová menni, pedig…
Persze Lord Joseph Brookwelt meg se legyintette a tény, hogy anyám egy válókeresetet hagyott maga után, vagy mégis kicsalt belőle valamit, azt én nem láttam.  Hamar fogadott fel egy nevelőnőt, aki a nevelésem terhét is levette a válláról, és a későbbiekben már, mint feleség dominált. Nem tudom, mi üthetett az öregbe, ugyanis azon kívül, hogy jól mutattak egymás mellett, semmi közös nem volt bennük, de az ő dolga.
- Ó, már gondolkodni se tudsz egyedül…. mondtam már, nem kéne több fű…
- Ne szemtelenkedj, Winter. Korántsem vagy abban a helyzetben – fojtja belém a szót, ahogy mindig, mikor ki szeretném fejezni a véleményem. Ja, mert szerinte, ne legyen, ha nem egyezik az övével. Sőt én se legyek, ha nem felelek meg az elvárásainak, már pedig azt már cseszheti.
Lassan lépünk ki az Örsről, a fura az egészben, hogy aki nem ismer minket, meg nem mondaná, hogy van bármi közünk egymáshoz. Ez az elidegenedés sokak számára ijesztő lehet, de higgyétek el, korántsem az, idővel meg lehet szokni.
- Héj, eltévedtél? – ráncolom a szemöldököm, már a kocsiban ülve, ugyanis itt kellett volna lefordulnunk, de nem… csak tudnám, miért a repülőtér felé veszi az irányt. Apám magyarázatképp hátradob egy prospektust, én meg erőltetetten nevetek fel, mikor meglátom a Hollis nevet.
- Ez most komoly? Bentlakásos sulival akarsz büntetni, vagy a kampány pánik járt át? Mi van, a lányod nem fér bele az idillikus képbe? – a hangomból csöpög a gúny, mert ez azért kicsit… fáj. Oké, nem ez az első ilyen körünk, és nem most hozott ki először egy fogdából, de ennyire radikális lépésre még nem vette rá magát.
- Celeste minden fontos holmid elpakolta, majd megköszönöm neki a nevedben – nyitja ki nekem az ajtót, majd a kezembe nyomja a repjegyet.
- Floridában vár majd valaki, aki elvisz az egyetemig. Ez nem ellened szól, Winter… olyan ügyes lány voltál, annyi eszed volt… épp ideje foglalkoznod a saját jövőddel – tűrne el egy tincset fülem mögé, ha nem fordítanám el a fejem.
- Tartogasd ezt a választóidnak, ők még talán be is kajálják….. seggfej – persze az utolsó szót már nem hallja, mert minden szívmelengető ölelést, krokodilkönnyeket mellőzve, ragadom meg a bőröndöm, és veszem az irányt a terminál felé.