Elizabeth Rosemary Thompson

Tárgy: Elizabeth Rosemary Thompson Kedd Ápr. 22, 2014 2:07 am

Elizabeth Thompson

Az álom nem az, amit alvás közben látsz. A valódi álom az, ami éjjel nem hagy aludni.

Teljes név: Elizabeth Rosemary Thompson
Becenév: Eli, Liz, Lizzie, Beth
Születési hely és idő: Florida, 1993. febrár 14.
Play by: Dasha Sidorchuk
Csoport: Kappa
Érdeklődési kör: fotózás, divat, könyvek
Kapcsolat a családdal: Család? Na ne nevettess. Nekem olyanom nincs. Legalábbis nem abban az értelemben, ahogy mások veszik a szót. Van apám, anyám, egy nővérem, és még két bátyám, utóbiakkról már másfél éve nem tudok semmit. Összevesztek a szüleinkkel, azóta nem is találkoztunk. Nem hívtak, nem írtak, még csak képeslapot sem kaptam. A nővérem pedig már egy három fős háztartásban éli a mindennapjait, van egy csodálatos férje, és egy tündéri kisfia.
Bár anyámnak van négy gyereke, a mai napig nem cserélt pelenkát, nem fürdetett kisbabát, és nem csinált nekem reggelit, este nem jött be hozzám mikor sírtam, nem olvasott nekem esti mesét. Gyakorlatilag csak megszült, utána lepasszolt annak a nőnek, akinek köszönhetem, hogy nem golyóztam be, és nem szenvedek kóros szeretethiányban.

Ez vagyok én:
Azt hiszem, azzal kezdeném, hogy igazán örülök annak, hogy nem a középkorban élek, mert rosszul viselném am máglyán égetést, és bár azt már nem érezném, nem örülnék neki, hogy ha már amúgy is halott vagyok, egy karót döfnének a szívembe, hogy még véletlenül se támadjak fel a hamvaimból. Vámpírként. Oké, bevallom azért eléggé vicces, hogy régen csak azért, mert vörös volt az ember haja, már vámpírnak, vagy boszorkánynak titulálták. Ha már a hajszínemnél tartunk, nekem kell egy kismajom. Akkor is, ha ennek semmi köze a hajszínemhez.
Makacs vagyok, és hisztis, ezt beismerem. Ha valami nem tetszik, annak hangot adok, ami a szívemen, az a számon típus vagyok. Szeretek utazgatni, szinte minden egyes nyaram arról szól, hogy különböző városokba rángatom el a dajkámat. Na, jó már egy ideje nem dajkál, de ő az a nő, akit mindennél jobban szeretek, és tudom, hogy imád új helyekre eljutni, így mindig megkérdezem, hogy van- e kedve elkísérni. Ami jól is jön, hisz' néhány helyen a magasságom miatt biztosan elvesznék, hisz alig vagyok 160 centiméterrel a föld felett. Kivéve magas sarkúban. Akkor elérem a 165 centimétert is, ami igenis nagy szó. Amúgy pedig semmi bajom nincs sem a termetemmel, sem semmimmel. Sokáig zavart a sok szeplő az arcomon, zavart, hogy másnak nem volt, és sokszor csúfoltak ki érte, de mára rájöttem, hogy legalább én különb vagyok. Nem vagyok tucat, és ezt szeretem. Nagyon is.

Audrina - 15 - 2,5 év - ~

story of my life

Immáron huszonegy hosszú éve annak, hogy az emberiség rendelkezik egy olyan csodálatos, gyönyörűséges, és nem utolsó sorban megjegyezvén szerény emberrel, mint személyem. Életemben először mesterséges fénnyel kilencvenhárom februárjában találkoztam, amikor is elhagytam a kilenc hónapig teljes biztonságos kuckómat, igaz, ahogy visszahallottam ez elég nehezen sikerült. Anya mindössze négy órás vajúdás árán volt képes beleegyezni, hogy császármetszéssel szülessek meg. Ez van, odabent jó meleg volt, és nem kellett foglalkoznom a külvilággal. Mármint, valami ilyesmire gondolok most indokként. De az is lehet, hogy szimplán csak lusta voltam.
Nem mondhatnám, hogy népszerű voltam kicsiként. Egyáltalán nem voltak barátaim, kivéve Manót. Még mindig jól emlékszem rá. Hatalmas, hegyes fülei voltak, és nagy, csillogó kék szemei. Az óceánra emlékeztettek. Ő megértett, és meghallgatott. S, bár tudtam jól, hogy ő nem létezik, én mégsem akartam őt elengedni. Öt évesen, mikor a lépcsőn leesve eltörtem a lábamat ő volt mellettem végig, míg az orvosok megvizsgáltak, és összekenték a lábamat. A kórházban fekve is vele játszottam, és sosem vitatkoztam vele. Mindig azt akarta, amit én, és ez tetszett. Oh, de még mennyire! Körülbelül kilenc éves voltam, amikor eltűnt az életemből. Azóta nem hallottam Manóról.
Mindig is eléggé zárkózott voltam, az emberi kapcsolataim általában felszínesek, és semmirekellőek voltak. S, bár lassan az idő elteltével lett néhány barátom, ők sem azért voltak mellettem, mert kedveltek, vagy ilyesmi. Mindössze jól jött nekik, ha a baráti körömbe tartozhattak. Vagy talán nem is nekik, sokkal inkább a szüleiknek. De, lassan kezdtek rájönni, hogy azzal, hogy velem jóban vannak, még nem kerülnek apám közelébe. Ennyit tesz a pénz. Az emberek bármire képesek akár már csak aprópénzért is.
Az életem minden egyes apró részlete tökéletesen ki lett dolgozva abban a pillanatban, hogy megtudták, úton vagyok. Így teljesen természetes volt, hogy akármibe is fog kerülni, nekem be kell jutnom a Hollisra. Anyu is ide járt, és életemben először történt meg velem, hogy a nő, aki világra hozott komolyan leült velem beszélgetni, és meggyőzött, hogy nekem itt a helyem. De, persze az volt az első, és utolsó alkalom. Azután is csak felszínesen beszélgettünk. Már ha beszélgettünk.
Röviden ennyi, amit el tudok mondani, és el is akarok mondani. Minden más gyermekded álmodozást megtartok magamnak, talán egyszer majd elmesélem. Vagy nem. Ki tudja?

Tárgy: Re: Elizabeth Rosemary Thompson Csüt. Ápr. 24, 2014 4:51 am

Elfogadva!

Mindig elszontyolodom, ha arról olvasok, mennyire rossz helyzetben vannak azok, akiknek a családja nem foglalkozik a létezésükkel. Mint például veled.
Barátkozz, merj megnyílni mások előtt és akkor pótolni fogják a család okozta űrt. Rövid volt, de tömör, tetszett, úgyhogy nincs más dolgod, mint lefoglalni, amit kell.

ϟ Avatarfoglaló
ϟ Szaklista
ϟ Játékostárs kereső