- Öreg hiba, de javítható. - Mosolyodott el az elmebeli képességei dicséretére. Nem szalad el a srác és ez már egy jó jel. Egy nagyon jó jel.
- Á, szóval szerinted a varázsodnak köszönheted? - Vigyorodott el. Olyan édesnek találta ezt a nagyfokú egoizmust.
- Bár igaz, ami igaz. Kiváló példány vagy. - Ezt nem tagadhatta, sokat nyomott a latban. Az ízek, az illatok, amelyre először öntudatlanul is reagált...
- Amit akarok azt megszerzem. - Megvonta egy kicsit a vállait, miközben átkarolta a férfi nyakát. - Vagy legalább megpróbálom.
Ahogy ajkaik egymásra találtak, ahogy nyelvük felfedező játékba kezdett, kiváló alkalmat talált arra, hogy a feltörő gondolatait nyomban az izzó köd mélyébe fojtsa. Milyen tüzes, erős karok fogták körbe, mégis gyengéd volt mind a csók, mind az ölelés. Vajon csak azért ilyen figyelmes, mert még szűz? Talán nem is baj, hiszen a tapasztalat ezúttal a férfi oldalán ült, míg ő csak könyvekből szemezgethette a fortélyokat.
A mindig zsizsgő hálózatot lassan ellepte a köd, a szavak tompává váltak, míg a bizsergés, az érzések lassan hatalmukba kerítették a logika bajnokát. A test, mely oly sokáig csak másodlagos szónok lehetett, most minden akaratával hatalomra került. Kezei könnyed futásba kezdtek a háton, a tarkón, be-belesve a póló alatt feszülő izmokhoz.
Karjait felemelve engedte, hogy a felső lassan lekerüljön róla, és mély sóhajtásokkal kísérte a varázsos ujjak érintését. Melltartója, talán a várttal ellentétbe, sportmelltartó volt, így azt is csupán a fején keresztül lehetett lehámozni. Némely napokon melltartó nélkül rohangált, és milyen jól tette! Az biztos, hogy még negyven éves korára is feszes mellei lesznek, nem úgy, mint akik már korán kis kosárkákban nyomorgatják magukat, és szerencsétlen izmuk semmit sem erősödik a gravitációval vívott harc folyamán.
Ködfátyoltól deres őz-barna szemekkel, kíváncsian figyelte a másik arcát. Eszébe sem jutott eltakarni magát. Miért is tenné? Nem mindegy már ilyenkor, hogy látja-e? A fejét elárasztó vér így is vöröses színezetet biztosított arcának, amitől úgy tűnt, mintha izgatott pír özönlené el a halovány bőrt.
Ujjai gyorsan a póló alá bújva segítettek megszabadulni a felesleges anyagoktól, hogy aztán bőrén érezhesse a mellkas kidolgozott izomzatát.
Talán a levegővétele tényleg valami megkezdett mondatot jelezhetett, de szerencsére az ajkak újrakezdődő játéka hamar belefojtotta a szót. kezdte elveszíteni az időérzékét, még a térérzékét is. Hamarosan már csak Sasha létezett. Az ő hangja, az ő érintése, az ő csókjai. Minden egyes pillanatban az orrában érezte a fűszeres parfümmel keveredő illatát és ettől minden gondolata háttérbe szorult. Nőből volt, akit egy ilyen potens férfi könnyedén levehetett a lábáról, ha egyszer már a hatása alá került.
Felnyögött, ahogy lábai között megérezte a finoman erősödő nyomást, ösztönösen megemelte csípőjét, és gerincén végigfutott a remegés. Mondhatni egyre türelmetlenebbé vált, és éppen ezért szánta el magát cselekvésre. Hátról leszánkázó ujjai a nadrágot vették célba, annak is elülső részét, a gombot, és a cipzárt, hogy minél hamarabb kiszabadíthassa a szűk börtönből.
- Nagyon jó vagy Sasha... - sóhajtotta mámorosan, míg keze alattomosan a nadrág, és az alsónadrág anyaga alá férkőzött. Olyan forróság árasztotta el ölét... Lejjebb csúsztatta a nadrágot, és ha nem akadályozták meg benne, bizony meg is szabadította társát a felesleges ruhától, és a zoknit se hagyta fent. Nem akart ő se elsietni semmit, de már eléggé felkészültnek érezte magát, hogy túllépjenek a játszadozáson.

- Nagyon tetszik. - Így, hogy a gondolatok sokkal tompábban forogtak a fejében elég emberien tudott megnyilvánulni, legalábbis abból a pár szóból következtetve, amit a sóhajok és csókok között szabadjára engedett.
Pihegve engedte el egy cseppet magát, amíg Sasha a védekezés kérdésével foglalkozott. Mohó tekintete szinte falta a kidolgozott test, a meredő férfiasság varázslatos látványát. Hol késik már? Miért tart ilyen sokáig? Fészkelődött egy cseppet türelmetlenül, még ha pár másodpercnél többet nem is kellett nélkülöznie a forró érintéseket. Egy újabb nyögés reppen, ahogy az ajkak az apró, meredő bimbókat vonják kényeztetésbe. Mert az ezernyi ideg száguldó ereje egyre inkább bizsergésbe vonja az egész testet. Aztán volt nadrág, nincs nadrág, és az utolsó akadály is megszűnik szenvedélytől izzó testük között. De az igazi kín, a várakozás még csak most kezdődik, és úgy tűnik partnere kiválóan bánik az idő perzselő forróságával éppúgy, mint a tüzes szavaival.
- Igen... - fogta remegő kezeivel két tenyere közé az arcot, hogy csókot szerezzen magának.
- Kívánlak Sasha... - Suttogta egyre ködösebb, egyre távolibb elmével. Hamarosan már a szavaknak se marad helyik, csak egyetlen vágy... egyetlen érzés. - Akarlak érezni... bennem... - Már csak foszlányok jutottak át a fátyolon, suttogása könyörgőre fordult. Miért kínozza? Miért váratja? Sürgető kezei is feje fölé kerültek, bilincsbe fogva. Hát valóban az övé lett? Nincs már menekvés? Egy hím varázsa behódolásra késztette független lelkét. Erre született, mint minden nő, hogy vágytól fűtötten , az érzékiség csapdájában vergődve ne legyen más, csak a férfi játékszere.
A sikamlós, jól előkészített úton a behatolót tizedmásodpercekkel később érzékelte a test, és az első, és talán egyetlen gondolat, ami átsuhant még Max fején az a teltség érzése volt. A levegő egy pillanatra tüdejében akadt, hogy aztán heves sóhajok és nyögések útján távozzon. Gerincén végigfutó zsivaly megfeszítette izmait, de csak azért, hogy aztán szinte tehetetlenül elernyedjen a gyönyör mámorában. Pánik szállta meg, hiszen... elment, akkor most vége, túl jó volt, túl gyors... Ám kétségei hamar elillantak, ahogy a férfi mozogni kezdett. Egy újfajta érzés, egy újfajta feltöltődés vette kezdetét, miközben méhe mohó hullámzása követelte a jutalmat, melyet a természet ilyen esetekben neki szánna. Nem mozdult, hiszen nem is tudott volna úgy igazán, csak bensője húzódott össze irányíthatatlanul minden döfés után, mintha nem akarná elereszteni zsákmányát. Szabad kezei őrült táncot járva állapodtak meg először a fenék, majd a hát keményen dolgozó izmain. Ujjai a tarkóra tévedve vonták közelebb a tétlen ajkakat, hogy aztán a csók mámorától feledve csípője apró mozgásokba kezdjen, hamar alkalmazkodva partnere ritmusához. Nem sok hiányzott már számára a következő tetőponttól, és csak remélni tudta, hogy partnere éppannyira igyekszik a csúcsra érni, mint amennyire ő szeretné. Mert nincs is jobb, mint két kielégült izzadt test összeborulása a kellemesen hűvös floridai éjszakában.

 


És Sasha újra bebizonyítja, hogy mennyire profi! Egyetlen mozdulatomtól örömmámorban úszik a csaj teste, és ez még így a vágyak ködének közepette is táplálja önelégültségemet. Van-e szebb annál, ha a gyönyör sóhajait küzdi a férfiember kemény munkájával a nők ajkaira? Van. A saját beteljesülése, mégis lassítok, mikor csókra hívja számat, hiszen az idő már megtanított arra, amit sok fiatal még nem ismer. A szex nem az elélvezésről szól, hanem az élvezésről, bár előbbi is tetemes része, és a teljességhez fontos. A szex az érintésekről szól, és ha ezt nem tiszteljük, akkor könnyen a gyönyör rabszolgáivá válhatunk, mint egyes hormonoktól túlfűtött ifjú társaim teszik.
Ahogy a csók közben csípőm mozgása lassul, úgy veszi fel lassan az övé az ütemet, mely önmagában is újabb mosolyt csal az arcomra. Ráérzett! Természetesen ezt a sikert is magamnak könyvelem el, és hogy már látszik, bírja még szusszal, újra nekiiramodok, mert a hegyre még hosszú az út. Tovább csókolom az ajkait, miközben a feneke alá nyúlva segítem a mozgásban, hogy ne csak a megfelelő ütemet találja el, de a behatolás neki is mindenképpen kedvezzen. Azért annyira nem vagyok önző, hogy még egy orgazmust sajnáljak az elém terülő lányoktól. Amint pedig újra a gyönyör ösvényének lobogó forrásához ér, a szorítása engem sem hagy távol maradni a mennyektől. A fejemet a nyakába hajtom, levegőért kapkodva, de nem engedem el a súlyomat, a könyökeim továbbra is stabilan tartanak, még ha a vállam már fáj is a terheléstől. Talán, ha nem motoroztam volna ma annyit, nem lennék most ilyen fáradt? Nem mintha nem futottam volna jó időt... Kicsúszok belőle, és azzal a mozdulattal a hátamra fordulok, miközben a gumiért nyúlok, hogy megszabaduljak tőle. Furcsa, biztos, hogy se előtte, se közben nem zavar, de utána... Elkötöm a végét, mielőtt megszöknek a kis sejtjeim, majd zsebkendőért nyúlok a kabátzsebembe, hogy elrejtsem újabb bűnöm e kis bizonyítékát. Visszadőlök, és a lány felé fordítom a fejem, hogy ránézzek, de végül felkönyökölök és visszahajolok hozzá, hogy pihegő ajkai ízét számra vegyem, míg ujjaim cirógatva siklanak a karján.
- Szép vagy - súgom. Szokatlan kedvességemet valószínűleg az adja, hogy egy huszonéves szűz lánytól vettem el azt, amit csak egyszer lehet elvenni. Legalábbis ha a modern technikától eltekintünk, mert ugyebár manapság vannak kifejezetten erre specializálódott szakemberek. "Mi visszaadjuk lánya tisztességét!" Hirdeti egy-két sebészet.
- Milyen? - Szándékosan nem azt kérdezem, hogy én milyen voltam, mert azt tudom: Tökéletes. De, hogy ő milyen volt? Hogy élte meg? Bár akár vissza is dőlhetnék, és maradhatnék kuss-ban, mint máskor. Valamennyi átmenetet hagyva visszadőlök a hátamnak, eleget téve annak a késztetésnek, hogy ne viselkedjek másként, mint általában. A tekintetemet a csillagokra emelem, és a fejem alá húzom a karjaimat.

Pihegő, remegő, gondolatok nélküli, fátyolköd borította test. ennyi maradt belőle a roham után, és a kielégült boldogság melengető érzése. Doromboló kiscicaként nyújtózkodott egyet.
- Ha két szónál összetettebb mondatok is mennek majd, elmondom, milyen volt. De röviden... fantasztikus. - És most nem feltétlenül a srác teljesítményére gondolt, bár egyre inkább úgy érezte, hogy jól választott. Kifejezetten jól, pedig első blikkre nem tűnt ennyire gyengédnek, vagy éppen figyelmesnek.
Valamiért nem akart elszakadni a forró bőr érintésétől, így a férfi után fordult, hogy feje a mellkason találhasson megnyugvást, és ujjai gyengéden cirógassák tovább az izmok vonalát.
- Milyen szépek a csillagok. - Suttogta, ám csupán egy pillanatig csodálta élénk ragyogásukat. Tekintete utána a keleti vonásokat őrző arcra tévedt, és kivételesen ahelyett, hogy azon kezdett volna gondolkozni, hogy mely genetikai markerek adják ezeket a különleges vonásokat, inkább csak nézte, milyen harmonikusan keverednek össze az európaias apróságokkal, és mennyire jól is néz ki tőle.  Hát igen, Sasha-val se bánt mostohán a genetika.
Pár perc múlva, mikor már kipihentebbnek érezte magát, és elméjébe is kezdtek visszatolakodni a gondolatok, a férfi fölé hajolt egy könnyed csókra.
- Van kedved úszni egyet? - Kérdezte, ám a választól függetlenül ő már határozott arról, hogy megmártózik-e a hűvös habokban.
- Aztán lenézhetnénk az ismerősöd lakására... - Már ha még nincs otthon. Mai azt illeti nagyon szívesen folytatná az estét mondjuk az ágyban, vagy kanapén, vagy bármilyen zárt térben ahol utána aludni is tudnának.
- Vagy a nagynéném vendégszobája mindig nyitva áll. - Az persze az ő terepe lenne, és nem biztos, hogy a srác bevállalja.
- Arról pedig, hogy milyen volt... nos szívesen beiktatnám a rendszeres testmozgásaim közé. De csakis olyan kiváló partnerrel, mint amilyen Te vagy. - Nyomott egy puszit az állra, mielőtt feltápászkodott volna, hogy a medencéhez sétáljon.

 

- Kár volt vele ilyen sokáig várni, nem? - Kérdezem, és magam se veszem észre, hogy milyen kétértelmű ez a kérdés, hiszem ha azt mondja, hogy valóban sajnálatos, akkor az könnyen lehet célzás arra, hogy jó lett volna korábban elkezdeni, de akár arra is, hogy talán valaki mással jobb lett volna elveszítenie a szüzességét. De mindegy is, mert én nem erre gondoltam, még ha ő másként is értelmezi... akkor is tudom, látom rajta, hogy mennyire hatással vagyok rá, így az önbizalmam nem lenne képes letörni. Hiszek magamban.
- Azok - bólintok. - "Fényes bogarak, amik valahogy felragadtak arra a kékes-fekete izére" - jegyzem meg, közben felemelem a kezemet, hogy szétnyitott ujjaim között pillantsak fel az égitestekre. Minden gyermek életében fontos kérdés, hogy mi is az ott fenn, és miért ragadtak ott. Hogy miért nem esnek a nyakunkba? Átkarolom a vállát, és ujjhegyemmel a felkarját simogatom. Egy kis gyengédség még belefér, de csak azért mert már több, mint húsz. Ha kis tizenéves fruska lenne, már itt hagytam volna. Bár, akkor lehet, még megdugom a liftben.
- Hm - zárom le gondolataimat ennyivel. Már mióta is nem érdekelnek a gimnazisták, vagy három éve? Azokat meghagyom a töpszlixeknek, akik még az első diplomájuk első fordulóit járják.
- Nem tudom - vonom meg a vállamat a kérdésre. Azt hiszem, most nincs kedvem belemászni a vízbe, de még ez ügyben nem határoztam. - Menj előre, én meg követlek - javasolom. Aztán legrosszabb esetben nem mászok be a vízbe, csak összepakolom a cuccainkat, hogy mehessünk.
- Ez én se tartom rossz ötletnek - a zuhanynak én is tudnék örülni, és a lakás szerencsére nincs túl messze... alig pár méter választ el minket az új céltól.
- Szerintem nem kellene magyarázkodni a nénikédnek - ki tudja, hogy mennyire pletykás, és hogy az okoskának milyen szülei vannak. Még a végén azonnal jegygyűrűt vetetnének velünk egy egyszerű dugás miatt.
- Ilyen kiváló partnerből csak nagyon kevés van - válaszolok, és egy másodpercig se marasztalom, viszont kihasználom még azt a pár percet arra, hogy nézzem a csillagokat. Nem mintha annyira odáig lennék az izzó gázgömbökért, de egészen különleges érzés figyelni, a város szinte megszűnik alattam. Eszembe jut a Bábeli torony története, de nem foglalkozok vele soká, hanem neki kezdek az öltözködésnek. Úgy döntöttem, hogy nem mászok bele a vízbe, viszont gyorsan felgörgetem a pokrócot, és felkapom a csaj ruháit is, hogy közelebb vigyem a medencéhez. Bár gyanús, hogy pokrócra még szükség lesz. A medencéhez sétálok, és leülök a legközelebbi padra, hogy onnan nézzem, miként rója a hosszokat, majd mikor már úgy tűnik, hogy kimászni készül, akkor talpra szökkenek, hogy kisegítsem a vízből.
- Ugye tudod, hogy nincs nálunk törölköző? - vigyorodok el, majd kibújok a pólómból, amibe bár rendesen beleizzadtam a mai nap folyamán, de úgy gondolom, hogy ennek a célnak még megfelel. Lenn pedig tudok magamnak elővenni másikat, hiszen maradt itt még pár cuccom, amit lusta voltam leszedni az utolsó teregetéskor. Talán szándékosan?
- Ha bedobom a mosógépbe a ruháinkat egy gyors mosásra, reggelre megszárad - a város kellemesen meleg hőmérsékletének köszönhetően.

- Minden a megfelelő időben történik, a megfelelő helyen és személlyel. - Válaszolta. Egyáltalán nem bánta, hogy nem siette el az élmény megszerzését. Hitt abban, hogy minden akkor történik meg, amikor meg kell történnie, már ha az ember megragadja a lehetőségeit. és ő most megragadta ezt a lehetőséget.
- "Nahát! Én mindig azt hittem, hogy több billió kilométer messzire lévő, izzó gázgömbök..." - Válaszolt, és kuncogni kezdett. - A kedvenc meséim mindig azok voltak, amikben állatok szerepeltek. Még ha tudtam is, hogy valójában nem tudnak beszélni, de... varázslatos világ lehet, amiben az állatok beszélni tudnak. - Sóhajtott. Egyszer volt ő is gyerek. Egyszer... nagyon régen. De aztán felnő az ember és elfelejti, hogy a csodák léteznek. Vagy az ő esetében, megpróbálja megfejteni őket, míg végül számokká, adatokká silányulnak. És a gyermeki varázslat egyszerűen elveszik.
- Nem szokott nagyon kérdezősködni, de nekem mindegy. - Vont vállat, hiszen oly mindegy volt, hol tölti az éjszakát. Senki nem hiányolja otthon a két görényen kívül, ők pedig kiválóan elvannak egymás társaságában. Vlad talán kicsit durcás lesz, amiért ennyi ideig nem látja a gazdit, de hamar kiheveri. Amint kap kaját. A kis haspók.
- Látom az egóddal nincs baj. - Vigyorodott el. - Lényeg - Mert hát ezt akarta valójában kifejezni a másik kiválóságának emlegetésével - bármikor szívesen látott vendég vagy az ágyamban. - Persze ez egy nagyon egyszerű, laza felajánlás, ha a srác nem bukkan fel többet, akkor sem lesz rinya.
Ahogy a hűs habok elnyelték testét, még jobban érezte magát. Felfrissült. Mondhatni a sétán kívül ezt az egy mozgásformát kedvelte igazán. A vízben úgy mozoghatott, ahogy csak akart. A megfelelő szögben, erővel, fordulással úgy lubickolt, akár valami sellő, mintha a valódi természetes közege a víz lenne. Távolról sem hasonlított arra a lányra, aki alig egy héttel korábban a saját cipőjében, vagy egy gyökérben? esett hasra.
Egy utolsó rúgás, és már kint is volt a vízből, egyszerűen kihúzta magát a partra. Kiegyenesedett, és egyáltalán nem zavarta, hogy meztelenül flangál egy nyitott háztetőn, ami még csak nem is az ő tulajdona. Elégedett volt a testével, és ez meg is látszott rajta.
- Ó nem, teljesen elfelejtettem. - Kapta szája elé a kezét, ám csak pár másodpercig tudta megjátszani a reakciót, utána széles vigyora is éppen arról árulkodott, hogy az érdektelensége a törölköző hiánya iránt igen magasra hágott. Felvont szemöldökkel figyelte, hogy Sasha megszabadul a még alig felkapott pólótól, és még át is nyújtja. Nem lett volna egyszerűbb, ha a saját ruháját adja oda? Persze nincs semmi baja a félmeztelen felsőtesttel, sőt, ami azt illeti, még mindig a kellemes látvány kategóriába sorolja az esetet.
- Köszönöm. - Biccent azért illedelmesen, és csak miután hosszú haját megszabadította annyi felesleges víztől, amennyitől tudta, veszi magára a hosszú ruhadarabot, ami a magasságkülönbség miatt... hát majdnem a combközépig ér. Átveszi a cuccait is, hogy ne mindent a másiknak kelljen cipelnie, majd megindul a lift felé.
- Jól hangzik. - Bólint. - Bár simán átugorhatok pár cuccért a nagynénémhez, mindig tartok nála pár darabot, ha esetleg nagyon marasztalni akarna egy kis beszélgetésre. - Mindenkinek lehetnek rossz napjai... vagy fura pillanatai és perverziói.
- Melyik emeletre megyünk? - Kérdezi, és hát... lenyeli meglepettségét a választ hallva. Elmélázik azon, hogy szóljon-e vagy, hát... érdekesebb, ha még hallgat egy kicsit?
- Nem hagytunk ott semmit? - Kérdezi a liftbe lépve, mondhatni ismét elővéve praktikusabb énjét.

 

- Ki gondolta volna, hogy ezt a mondatot egyszer éppen egy okostojás szájából fogja hallani? - tettem fel a költői kérdést, egy többszavas mondatba foglalt meglepett Nahát!-ot. Nem néztem volna ki belőle, hogy bizonyos tekintetben így gondolkodna, mely közelebbi a spirituális elképzelésekhez, mint a hagyományos tudományoshoz, ami elvárt lett volna Maxime esetében is.
- Mindig tudtam magamról, hogy megfelelő ember vagyok a szüzességek elvételéhez - jelentem ki vigyorogva, olyan éllel a hangomban, mely egyértelműen elárulja, hogy csak szórakozom. Ami azt illeti, habár nincs semmi bajom a szűz lányokkal, már megtanultam azt, hogy a tapasztalt nők sokkal több örömmel tudnak kecsegtetni, mint egy ilyen archaikus... sőt inkább historikus vágy; egy érintetlen lány érintetté tétele. Ráadásul a mai szűz lányok, nem voltak annyira ártatlanok, mint a régiek... Nem mintha pár száz évvel ezelőtt már éltem volna, de na...
- Néztél meséket? - vonom fel a szemöldökömet. Nem vagyok elég fáradt ahhoz, hogy ne szívassam. Ez egyszerűen a vérembe van égetve. Valószínűleg az apám vagy az anyám is mindig így viselkedik a szex-partnereivel, ezzel hívva fel a másik figyelmét saját magára. Egy kis bosszankodás sose ront az élményen, sőt valószínűleg inkább javít, hiszen az agresszió és a szaporodás szoros kötelékben élnek egymással. Régebben a párosodás előtt nekünk embereknek is meg kellett egymással küzdenünk fizikai erőnk maximumát beleadva, hogy megkaphassunk egy nőstényt. Ezt átvette mára a távoli versengés és beintegetés. Olykor egy-egy kisebb bunyó. Bár ez utóbbinak csak a hírét hallottam eddig, mert személyes tapasztalatom nem akadt ilyen téren még sosem.
- Azt hittem, hogy valamilyen könyvvel a kezedben születtél, és a televízióban is már csak a természetfilmek érdekeltek - jegyzem meg, elővillanó fogakkal, majdnem nevetve. Nem árulom el neki, hogy mi volt a kedvenc mesém, pedig megtehetném. De miért is tenném?
- Ha neked mindegy, akkor miért beszélsz még erről? - kötekedek szórakozottan. Egész eltöltődtem energiával, annak ellenére, hogy általában a szex inkább el veszi minden erőmet. Vagy éppen, hogy az elveszett erőt próbálom így visszaszerezni? Mint mikor a motor nem akar pöcc-re beindulni, és kicsit játszani kell vele, hogy menjen. Bár az én édes Kawasakimmal ilyen nem történhet meg.
- A vadállatok nem fognak éhen halni? - kérdezem kicsit komolyabbra véve a helyzetet, mert sok mindent el lehet rólam mondani, de azt nem, hogy állatkínzó lennék. Sőt, ha még lehetséges, akkor jobban kedvelem az állatokat az embereknél. Na, persze, ha párosodásról van szó, akkor ez más tészta, de egyébként minden másban... Evés címszó alatt is inkább az állatok vonzanak. - Ha gondolod, haza is vihetlek egy zuhany után - már mint vissza a szigmások házába! Ezt meg jól elfelejtettem! Még ilyet! Azért ilyen fontos dolgok nem szoktak kihullani a fejemből... bár az is igaz, hogy a Kappásokkal meg nem szoktam beszélgetni. Minek is? Üresfejű liba mind! Amelyik meg nem az, az meg mocskos kis manipulátor, akiknek semmit se érdemes mondani, mert rögtön hét lesz az egyből.
- Nem, az egómmal nincs baj - nézek az arcára hatalmas mosollyal. - És éppen azt akartam kifejezni - válaszolom, miután elmondta a gondolatait. - Hogy ezekre a kidolgozott izmokra még sok nő vár - mutatok először magamra, majd a csillagok felé, mintegy kifejezve azt, hogy nő annyi, mint égen a fénylő gázgömb. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy azonnal ugrok, amint alkalmam nyílik rá, elvégre ez nem így van. Sokkal nagyobb az eshetősége annak, hogy lépek vagy lekoppintok embereket, független, melyik nemből kerülnek ki, és hogy éppen milyen céllal érkeznek hozzám... vagy érkezek én hozzájuk, mint Dave esetében. Bár Dave bekaphatja a f.szomat, amiért ilyen rinyagép, és inkább otthon marad temetni a fiatalságát. Nem mintha ma olyan nagy szükségem lett volna rá, de na!

Terpeszkedve figyelem az alulról megvilágított medencében mozgó kis ebibékát, aki alig pár nappal, héttel ez előtt elhasalt az orrom előtt, nevetség tárgyává téve magát, és szabadságévá állatait, melyek közül pár, ha jól tudom, azóta se került elő. Ha szerencséjük volt, akkor egy-két jó lelkű diák rájuk lelt, ellenkező esetben, valószínűleg van patkányméreg a suli bizonyos pontjain, így már valamelyik kukában, hamvasztó kemencében leledzhetnek,... ennyi idő alatt. Egy pár pillanatra megingok azon elképzelésemben, hogy kinn maradok a parton, de végül csak nem szánom rá magamat, hogy a vízbe vessem magam. Nem, mintha nem szeretnék úszni, bár jobban kedvelem a mászást, és azt is elsősorban inkább teremben, mint a természetben, de... most valahogy egyikhez se lenne kedvem. Lehet, lemerült bennem az elem?
Jól megmosolygom a megjátszott megdöbbenését, majd megragadom a karját, hogy közelebb húzzam, de nem szorítom magamhoz, csak a fejét tartom meg a másik kezemmel, hogy megcsókoljam. Ki gondolná, hogy ez a lány szórakoztató is tud lenni, ha nem kezd el vele teljesen véletlenül beszélgetni? Miért tartják vajon visszataszítónak mások, hogy eddig még nem sikerült megdugnia senkinek? Végül elengedem, hogy megszabadulhasson a víztől, és habár nem éppen ezt képzeltem el a pólómmal és a testével kapcsolatban, de egész szórakoztatónak találom azt, ahogy a fekete anyag a testére tapad. Belebújok a kabátomba, hogy ne kelljen a kezemben vinnem.
- Hmm.. - pillantok végig rajta. Egészen kedvet kaptam egy újabb menethez, ami előre megkockáztatom, hogy meg fog valósulni, alig fél órán belül. Nem úgy tűnt az eddigiek alapján, hogy nagyon húzódzkodni fog egy ismétléstől. És a kisdiákoknál érdemes a gyakori ismétlést javasolni, tehát én csak jó tanár módjára betartatom a gyakorlás kötelességét.

- Ahogy gondolod, - vonok vállat. Nekem végül is mindegy, hogy mit kezdünk a szennyes ruhákkal, egy dolog biztos: Nem fogom a motorom csomagtartójába gyűrni. Egyrészt, mert túl kicsi hozzá a hely, másrészt meg: Minek, ha itt is hagyhatom? Majd visszajövök érte valamikor... egyszer csak.
- Csak egy emelettel lejjebb - válaszolom. Amit kicsit sajnálok is, mert jó ötleteim vannak, megint csak, a lifttel kapcsolatban. Az ujjaim elkalandoznak a lány csípőjén. Még szerencse, hogy átvette a cuccok egy részét, így szabaddá vált az egyik kezem.
- Nem, semmit - elég figyelmes vagyok ilyen szemszögből. A szüleim előtt se buktam le sose, ha pornót néztem a műholdas adásokon vagy Hustlert lapozgattam. Még az internetes előzményeimet is hamar megtanultam eltüntetni. A vizes tincsei közé fúrom az ujjaimat, miközben a szájához hajolok, hogy megcsókoljam, míg le nem érünk az alsóbb szintre.
- Klór szagú vagy - jegyzem meg, de nem fintorgok. Nem is értem, hogy miért mondom, hiszen ez teljesen egyértelmű lehet a másiknak is, ha abból indulok ki, hogy milyen gyorsan rájött már korábban is dolgokra. Olyan dolgokra, amikre én például nem jöttem volna rá. Elhúzom a rácsot, hogy bemehessünk a folyosóra. Itt csupán egyetlen lakás van, valamit egy karbantartó szoba, így csak nagyon kevesen szoktak ide belépni... na meg a takarító személyzet. Előhalászom a kulcsot a zsebemből, és elég gyakorlottan nyitom ki a folyosó végén lévő, majd lököm be halkan, hogy ha esetleg mégis itthon lenne a tulaj, akkor ne ijesszünk rá. Bár már alapból gyanús volt, hogy nem találjuk itt. A folyosóról így egy kisebb előszobába jutunk, melyet nem fal választ el a konyhától, hanem a csempe változása jelzi a határát. Bal oldalt egy folyosó, innen nyílik a zuhanyzó, a mellékhelység, és a vendégszoba... ami már egy ideje a sajátom, lényegében. Meg amíg ki nem dobnak, valószínűleg az is marad. A lakás másik része egy félig zárt konyha, egy hatalmas nappali, egy erkély, és egy olyan hálórész, amit csupán egy paraván választ el minden mástól. És mivel a takarító nem jár minden nap, ezért mi sem természetesebb... rumli van. Mia nem éppen a rendmániájáról híres, sőt, ha rajta múlna, akkor nem biztos, hogy tiszta lenne a lakása. Bár ehhez hozzá jön az is, hogy olyan állása van, ami egész embert kíván, így talán írhatjuk ennek a számlájára, na meg arra, hogy van aki megcsinálja helyette...
- Szerintem elutazott a hétvégére - jegyzem meg, bár ebben koránt se lehetek biztos. Lerúgom a cipőmet, majd a falhoz tolom, de azzal már nem törődök, hogy eltegyem a falba mélyesztett cipős szekrénybe. Mia sajátossága, hogy a futurisztikus elemeket keveri barokkkal, így a bejárat még előbbit szolgálja, a folyosó egy átmenetet, akárcsak a modern felszereltségű konyha, mely lassan átfolyik a barokk, sőt meg merem kockáztatni, hogy más korszakok rejtett és kevésbé rejtett elemeivel, mint amilyen például az a görög váza, amelyik az egyik szekrény tetején állva hirdeti a görögök szexuális szabadosságát. Ledobom a mosógép előtt a ruháimat, azzal a szándékkal, hogy majd bepakolok, aztán megkerülöm a konyhabútorokat, hogy a fal másik oldalán kibukkanva besétáljak a vendégszobámba. Minden pontosan úgy néz ki, mint ahogy itt hagytam, aminek egyrészt örülök, másrészt nem, mert ezek szerint itt nem volt a por letörölve.

- Ok, és okozat, Sasha, minden okra és okozatra vezethető vissza, ahogy ez is. - Cirógatta meg gyengéden a rövid orrot.
- Szóval csak ebben tartod jónak magad? - Kérdezte, kicsit talán komolyabb hangvétellel a kelleténél, de hát ez van. Annyira nem ért a viccekhez. Ám az biztos, hogy a lopott csókok tetszettek neki, hiszen újabbat szerzett az édes ajkakról, mielőtt visszarakta volna fejét a mellkasra. Az is milyen érdekes, hallgatni egy szív dobbanásait ilyen közelről...
- Én is voltam gyerek. - Nyújtotta ki a nyelvét, ahogy felkapta a fejét.
- Szép is lett volna! Bár tény, hogy szerettem a természetfilmeket, de azért egy hatévesnek nem hagyják bekapcsolva a National Geographic-ot! - Bizony volt gyerekszobája, még gyerekkora is, még ha keményen is fogták tanulás terén, felismerve korán azt, hogy az agya szomjazza a tudást.
- Sok boldog percet köszönhetek a nevelő szüleimnek. - Sóhajtott boldogan, és ismét a csillagokra pillantott. Tenni vágyás töltötte el a testét.
- Kaptak ma már enni, teljesen jól ellesznek holnapig. Összebújnak a kis vackukban és el is felejtik, hogy létezem. - Önállóak, mint ő magam. Talán ezért is választott vadászgörényeket? - Tényleg nem szükséges hazavinned. - Adott egy puszit az arcra is, éppen a szájszegletbe, amit persze nem bírt ki, hogy csókká ne váltson. A fenébe is! Túl édes, túl jóleső, túl mámorító... ha még sokáig fekszik itt, egyszerűen rámászik. Tényleg ennyire szexéhes lenne? Vagy csak az új élmény, az izgalom hatása? Vagy a srác vonzereje bűvölte ennyire meg?
- És reméljük mind áldani fogja a szerencséjét, hogy találkozott a várva várt izmokkal. - Jegyezte meg egy cseppnyi féltékenység nélkül a hangjában. Tényleg nem zavarta, ha más is kiélvezheti ezt a csodás testet, erős karokat, gyengédséget...

- Újdonságot mondtál. - Emelkedtek meg a halvány vonalak szemei felett. Bizony a vörösek átka, hogy alig látható a szemöldökük, pedig az is egy kiváló metakommunikációs eszköz. - De rendben, nekem akkor első a zuhany. - Simított végig a finom ívű állon.
- Csatlakozol? - Miért is ne? A férfi sejtései is jók voltak, egyáltalán nem húzódzkodott egy újabb menettől. Életerős fiatal lévén nem az egylövetűek közé sorolható, és ha már megízlelte az édes gyümölcsöt... nos egy egész éjszakájuk van, hogy addig csócsálják, ameddig végleg el nem megy a kedvük az ízétől.
Türelmesen megvárta, amíg az ismerős ajtón bekíséri a vendég, bár kíváncsiságát eléggé izgatja, hogy mégis miért kapott kulcsot kedves rokonának rezidenciájához egy diák... egy igen vonzó, hímnemű diák. Nos, az egyszerű válasz egyszerű, de majd megkérdezi... valamelyiküket, most azonban érdekesebbnek tűnt úgy tenni, mintha a két személy, akiről beszélnek nem ugyanazt takarná. Egy ismerős, egy nagynéni, mégis mi a közös bennük? Mindenesetre könnyed természetességgel lépett be az ajtón, az ismerős falak közé, ahol korábban sok éjszakát, vagy nappalt töltött, bár sosem értette, miért szeretné anyja testvére annyira pesztrálni őt, átterelni a számára helyesnek tartott szociális útra egy tinilányt, akit egyáltalán nem érdekelnek a társadalmi kapcsolatok. De ezen a korszakon már... nem, még nincsenek túl, csak ideje kevesebb maradt, szerencsére.
- M-m. - Rázta a fejét. - Egészen biztosan nem utazott el. - Már csak azért sem, mert tudta, hogy a városban van. - Azok a mosatlanok elég frissnek tűnnek, talán csak hosszúra nyúlik az esti program. - Neki aztán mindegy, ráér reggel is köszönni, vagy egyáltalán nem köszönni. Az előszobában lerakott táskájáról és cipőjéről úgyis tudni fogja, hogy itt van, ha még addig hazaér.
Max is a fürdőt veszi célba, bár megvárja, míg az amúgy tágas tér kiüresedik, hogy aztán az ismert szekrényből kedvenc fehér törölközőit halássza elő. Választhatná a süllyesztett kádat is, de a medencében már kiáztatta magát, így végül a zuhany lesz menedéke. Miután megnyitotta, és kellemes hőmérsékletűre beállította a vizet, még kiszól, hogy megbizonyosodjon arról, magányos zuhanynak néz-e elébe.
- Akkor jössz? - Hangzik el a felhívás az újabb keringőre.

 

- Látszik, hogy nem ismersz - jegyzem meg, - de ez mindegy is - hiszen úgysem fog. Nem azért találkoztunk egymással, hogy belebonyolódjunk a másik lelki életébe. A cél, ami miatt találkoztunk, mát a hátunk mögött volt, habár eléggé könnyen megismételhetőnek tűnt, mégsem változtatott semmin.
- Mindjárt sejtettem - vigyorodok el arra, ahogy elkezdi magyarázni, hogy lényegében igazam van, még ha nem is egészen, és eléggé kerülő úton, de a lényegen nem változtat: Okostojás kisasszony okostojásnak született. Könyvvel a kezében tépték ki anyja lábai közül. Az azért megüti a fülemet, hogy nevelőszülei voltak, de nem kérdezek erről semmit. Egyrészt, mert természetesnek tartom, hogy vannak emberek akiknek csak az egyik jut, míg az eredetiek sose bukkannak fel, másrészt meg azért, mert minek is kérdezzek ilyesmit?
- Rendben - biccentek. Ha nem, hát nem. Én nem fogok itt neki erősködni, hogy majd jól hazaviszem. Engem cseppet se zavar az, ha esetleg egyedül megy haza, de az se, ha itt alszik. Nem tűnik se megbízhatatlannak, se kleptomániásnak.
- Ebben biztos vagyok - vigyorodok el, bár azért még mindig elég nehezen rejtem el meglepettségemet. Semmi reakció? Csak ennyi? Más lányok már rég kiakadtak volna, és legalább arra megkérnek, hogy ha nem is akarok tőlük semmit, akkor se mondogassam folyton, hogy jön egy másik, mert anélkül is tudják, hogy nem tart örökké. Annyira furcsa!

- Hm - nem válaszoltam a kérdésére semmit, egyszerűen hagytam a levegőben lógni, mert jobbnak találtam, ha még gondolkozok egy kicsit azon, hogy valóban akarom-e azt a közös zuhanyt, vagy inkább pihenek még egy kicsit. Vagy, ami még jobb.., kicsit megszabadulva tőle, kitisztítom a fejemet.
- Frissnek? Már mint úgy gondolod, hogy még nem egy hetesek, csak egy naposak? - vonom fel a szemöldökömet. Tud valamit a csaj, ha már ennyiből úgy gondolja, hogy ha valaki nincs otthon, az még nincs is annyira messze. Bár, ami igaz, az igaz: Ha elutazott volna, akkor üzen, hogy locsoljam meg a virágokat.

Magammal hozom a szobámból a törölközőmet, amit fel is terítek a megfelelő helyre, mielőtt nekiveselkednék a nadrágom letolásának. A telefonomat a tükör alatti dokkolóba teszem, közben megnézem magamat. Elégedett vagyok azzal, hogy serdülő koromból kinőve egyetlen pattanás se éktelenkedik az arcomon, és hegek se maradtak a valamikori tinilét jeleként. Fekete tincseimbe túrok, hogy ellenőrizzem hiúságom egyik fontos tárgyát: mégpedig azt, hogy az európaiakra oly jellemző korai őszülést örököltem-e anyai ágról, ám szerencsére ilyen problémáim még mindig nincsenek. A szekrényből kiveszem a fogkefémet, hogy mielőtt zuhanyozni térnék, átmossam a számat. Ártani nem árt sose, ezzel szemben kellemes lesz a leheletem. A tükörből néha-néha a lány felé lesek, hiszen nem feledkeztem meg arról, hogy zuhanyozni hívott. Nem is szeretek fürdeni.. legalábbis a nyugati kultúrának megfelelő fürdési szokásokat egyáltalán nem kedvelem, annak ellenére, hogy régen elveszítettem keleti gyökereimet.
Szeretem Mia tágas zuhanyzóját, azt, hogy akár táncolhatnánk is benne, olyan tágas a tér. Az is nagyon tetszik benne, hogy ha nem akarom a rózsát egész végig tartani, akkor egyszerűen nem azt a csapot nyitom meg. Persze otthon hasonlóan profi fürdőszobánk van, hidromasszázzsal és egyéb nagyon egészséges dolgokkal, de a másé mindig érdekesebb lesz.
- Milyen zenét szeretsz? - tolom félre a fülkeajtót, majd a válasz közben beszállok, és húzom is be magam mögött. Az érintő kijelzőn megnyitom a memóriakártyám könyvtárait.
- Ehhez mit szólsz? - indítok el [You must be registered and logged in to see this link.]. - Elég jó - mondom mellékes információként, amint felcsendülnek a jellegzetes hangok. - Compact Disco-tól a The Storm című szám - vezetem fel.
- Mennyi idős is vagy? - kérdezem végig pillantva a víz mosta testen, majd közelebb lépve, oldalra döntött fejjel szemlélem a derekát, és azt ahogy ujjaim érintése nyomán megtörik a testén végigcsurgó zuhatag, majd egy perces szemlélődés után a szemeire nézek, mielőtt vigyorogva megcsókolnám. A ruhák, amiket hord, szinte teljesen előnytelenek számára. Annyival... jobban nézhetne ki, és akkor mennyivel többen fedezték volna már fel! Talán már rég nem lett volna szűz, ha egyszer belebújik egy megfelelő ruhába... Én miért is hívtam randira? Ó, igen, az a kis büfés affér. Akár el is mondhatnám neki, hogy micsoda véletlen kevert minket össze egymással. Ő is ilyen viccesnek tartaná.
- Nagyon szép lány vagy, Maxime - suttogom, amint elszakadok ajkaitól, de a szavakhoz nem társítom a látásomat. Csukott szemmel is könnyen az eszembe idézem a látványát, és nagy előny, hogy így nem megy a szemembe a víz se. - Kár, hogy nem hordasz csinosabb ruhákat - mondom, bár magam se értem, hogy miért, hiszen nem kért tőlem öltözködési tippeket. Lényegében akár fel is háborodhat azon, hogy mit akarok én beleszólni az ő dolgába.

- Órák, órákra tippelnék. - Hajolt kicsit közelebb az említett edényekhez. Hát igen, Mia nénikéje sose a rendmániájáról volt híres. Persze ideje se igazán van rá, de akkor is... ekkora rumliban... Sóhajtania kellett. Ő is káoszban él, de legalább a tisztaságot szereti, és oda is figyel rá. Kedve lenne most is nekiállni mosogatni, de hát... furcsán jönne ki, meg aztán kellemesebb elfoglaltságot is tud magának.

- Hm? - Pillantott a nyíló ajtóra. Egészen meg is feledkezett arról, hogy behívta a srácot, de persze nem bánta meg, csak hát, kicsit talán meglepettnek tűnt. De a ma este ilyen, megengedheti magának, hogy feledékeny legyen.
- Elég eklektikus az ízlésem. Időnként meghallok egy jó számot, azt megszerzem, van hogy az egész albumot vele. De ezek jazztől kezdve a heavy metal-on át a dubstep-ig minden lehet. A hangulatomtól függ általában, hogy mit hallgatok. - Válaszolta, miközben kinyúlt a tusfürdőért, egy olyan enyhén jázminillatúért, amelyet a lakás tulajdonosa sosem használt volna, hiszen ez a gyengéd illat nem illet a stílusához.
- Te a pörgősebbeket szereted, úgy érzem. - Mosolyodott el, ahogy meghallotta az egyszerű, pár sorból álló dal ismétlődő ritmusát.
Kezei megálltak a művelet közben, ahogy bőrén érezte a férfi érintését. Lehunyta szemeit, hiszen olyan jóleső, kellemes bizsergéssel töltötte el, hogyha macskának születik, biztosan dorombolásba kezd. Lassan megfordult, hogy az ujjak bejárhassák a csípő és derék hullámzó vonalát, majd apró felfedezői felfutottak az izmok barázdáin egészen a nyakig, hogy átkarolhassa, és így alkarjai megpihenhessenek a vállon.
- Huszonkettő. És Te? A kortalan ázsiai vonásokkal megáldott férfi? - Döntötte mosolyogva oldalt a fejét. - Bár ha tippelnem kéne... - Ráncolta kicsit a homlokát, amitől fitos orra is felszaladt egy kicsit.
- Ha a második diplomádat készíted, nem lehetsz több huszonötnél, igazam van? - Adta gyorsan össze a számokat, és még kicsit rá is hagyott.
- Ha sokat koptatod ezt a szót, elveszti a varázsát. - Súgta vissza az érzékeit borzolgató csók után. Nem hitte, hogy ennyire... meghitt lesz utána. Mégiscsak egy Alpha tagról van szó, már megvolt a nő, most mégis minek teper még? Nem ezt várta, de... ól esett, hogy ezt kapta.
- Hm. - Húzta el kicsit ajkait. Hát igen, nézz ki jól, és tiéd a világ... - Ha a fátyol mögé nézel, meglátod a rejtett kincseket. De nem izgalmasabb-e így, először meglátni az ismeretlent? Ismerni azt, ami mások elől rejtve van? Mint megkapni azt, amit mindenki láthat. - Mintha egy író veszett volna el benne, pedig csak egy időben sokat foglalkozott filozófiával, és ilyenkor felszínre törtek benne a csavaros mondatok.
- Egyébként pedig, jobban szeretem a praktikus és kényelmes ruhákat. Nem az vezérel, hogy másoknak tetszek, amíg jól érzem magam a bőrömben. Szóval, ha valaha is csinos ruhákban látsz, a következő történhetett... - Orrával végigcirógatta az áll ívét, és egy cseppet közelebb húzódott.
- Nagyon, nagyon rossz passzban vagyok. a második eshetőség, hogy mindenképpen meg akarok szerezni valamit. - Hiszen azért bármire képes, ezt már kifejtette.
- De lehet, hogy anyum átugrott, kidobta az összes ruhámat, és újakat vett. - Kuncogott. Hát igen, otthon is sokszor megkapta, hogy öltözködhetne jobban, persze mindkét szülője más stílust preferált. Az üzleties, kemény, de elegáns vonalat, vagy az extrán nőies, vidám és harsány vonalat.
- Oh, és fogadásból. - Forgatta a szemét, ahogy végiggondolta még egyszer, miközben egyik tenyere az izmos mellkasra tévedt. Na jó, ha nagyon megkérné, a kedvéért felvenne valami nőies ruhát... Alsó ajkába harapott. Ez tipikusan az az eset lenne, mikor meg akar szerezni magának valamit.
- Köszönöm Neked, hogy ilyen fantasztikussá tetted az első alkalmat. - Cirógatott ismét végig az állon, majd gyengéd csókot lehelt az ajkakra.
- Az azért érdekelne... - Na jó, eddig bírta az a fránya kíváncsisága. De hát miért is ment kutatónak, ha nem éppen azért, hogy kielégítse ennek a szörnyetegnek az igényeit? - Hogy honnan ismered ilyen közelről Mia nénikémet. - Azért az érzéki suttogásra odafigyelt, mert hát, ha mégis sikerülne hangulatban tartania a férfit...

- Nincs. - Rázta meg a fejét. - Van, hogy kifejezetten klasszikusokhoz támad kedvem, van, hogy mondhatni őskori Beatles, Elvis, van hogy Britney, Enya, Eminem, szóval elég tág a határ. - Vont vállat. A zene az zene. Vannak jó és rossz számok, nem kifejezetten egy-egy előadón múlik, főleg a mai korban, amikor már nem is ők írják a dalaikat.
- Inkább Sherlock, ha kérhetem. - Rebegtette meg egyik szemöldökét.
- A zenei ízlésnek gyakran köze van egyéb személyiségjegyekhez is. Szeretsz motorozni, gyakran a közepébe vágsz a dolgoknak. Lendületesen beszélsz, gesztikulálsz, pörögsz. Nem illenének hozzád a lassú számok. - Foglalta össze, hogy miből is vonta le a következtetéseit. Pontosabban csak egy részét, hiszen az ilyen számítások zömét gyakran már tudat alatt végzi, és gyakran csak a végeredmény konkretizálódik gondolat formájában.
- Doktorandusz. A doktorimat kezdtem el írni, vagyis hát... - forgatta a szemét. Nemrég állítottam fel egyáltalán a tézist, raktam össze a kísérletet. Az eredmények még sokat fognak magukra váratni, sajnos. - Biggyesztette le ajkait egy pillanatra.
- A Bachelor és a Master képzésemből is sikerült lefaragnom egy-egy évet, aminek következménye persze az volt, hogy napi tizenkét órán át a egyetemen ültem, és vagy harminc vizsgám volt a félévek végén. - Nem dicsekvésből ecsetelte, egyszerűen csak tényeket közölt. - Annyival nem vagyok fiatalabb, mint azt a végzettségem szerint gondolná az ember.
- Dolgoztál is a kihagyott időben, vagy csak élted az életed? - Utóbbira tippelt, de semmi megvetés nem csendült ki a hangjából. Ha megteheti az ember, miért is ne? Ő csak azért vállalt külön munkát, mert ezt várták el tőle, hogy a saját szórakozásához keresse meg a pénzt. Úgy vélték így tanulhat felelősséget igazán.
- A férfiaknál egyébként ez egy kiváló kor. Ilyenkor vagytok teljesítőképességetek csúcsán, mind fizikailag, mind szellemileg. Még a családalapítás előtti, ám a túl nagy kockázatvállalási ráta utáni időben. - Ecsetelte az emberi pszichológiai és szociális fejlődés egy momentumát.
- Hibátlan érvelés. - Sóhajtott, ám mosolygott. Kicsit tényleg jól esett neki, hogy azt mondogatja, milyen gyönyör, bár ami azt illeti zavarba is jött tőle. Nem szeretett elpirulni, de nem is rejtette el ezúttal a halvány rózsákat.
- Egy kicsit egyszerű megfogalmazás... - ment bele a dologba, bár kicsit komolyabb hangvétellel a kelleténél. - Ez a kor a nőknél a legideálisabb a szülésre. És valóban, széles csípőm van, ami alkalmassá tesz igen sok utód kihordására. - Tolta egy kicsit lejjebb a férfi kezét, egészen a csípőcsontjáig, majd engedte, hogy visszahúzza a derekára, ha szeretné.
- A derékbőségnek nem sok köze van a szüléshez, bár a szükséges zsírok egy része itt rakódik le. Elméletben, az aranymetszés szabályai szerint változó testarányok a legvonzóbbak egy férfi számára így... gondolom a derék-csípő arányom elég közel van hozzá, ha ennyire tetszik.
- Azt, amit magam vágok le. - Válaszolta mosolyogva. - Inkább úgy fogalmazom át a kérdést... nem tölt-e el nagyobb elégedettséggel, hogy Te már ismered a csomag tartalmát, míg mások még csak találgatnak, mi lehet benne? - Ugyanarról a dologról beszéltek, mégis egészen más irányból.
- Hm. - Látszott, hogy nem tetszett neki ez a hozzáállás. - És mennyit tud hazudni. - Rázta meg a fejét. Ha gondolod, egyszer megmutatom neked, mégis mennyire más benyomást kelthetek különböző stílusokba öltöztetve. - A sminkről már nem is beszélve. - Nem szeretek hamis képet festeni magamról. - Mintha ezt egyszer már magyarázta volna.
- Igen. Ő a nagynéném. - Bólintott. - Édesanyám egyik húga.
- Mondd, hogy azóta néz ki így a lakása, miután Te már nem vezeted a háztartást... - Fintorodott el. Nagy kár lenne, ha ilyen munka kerülnek i a fiú kezei alól, bár a múltidő sejtetni engedte, hogy már tényleg nincs a kezében a dolog.
- Kicsi a világ. - Jegyezte meg, ám a nyakán legyeskedő csókoktól elakadt a szava, és a gerincén ismét felfelé kúszott a bizsergés.
- És a zuhanyt kihagynád? - Kérdezte, bár baja nem volt az ággyal, csak hát... a helyszín végülis mindegy, amíg mindketten jól érzik magukat. Szívesen kísérletezgetett most az első alkalommal, hiszen másként nehezen találhatná meg, mi az, ami igazán beindítja.
- De az ágy is jöhet... - Suttogta, egyértelművé téve, hogy mennyire mindegy hol, csak... még. Egy párszor. Ma este.

- Addig se voltak barátaim, így aztán bőven volt felesleges időm. - Nem igazán zavarta a tény. A családja meg... nem érezték magukat elhanyagolva. - Akkor is kollégiumban laktam, anyáméknak bőven elég volt az, hogy hétvégére hazalátogatok. - Nem voltak akkor se messze egymástól, ahogy most is bármikor átugorhatna, ha akarna, de felnőtt nőként már nem támadt akkora igénye a családi vacsorákhoz. Nem azért, mert nem szerette a szüleit, hanem mert elfogadták, hogy mindannyiuknak megvan a saját élete, ideje. Még a szülei is töltöttek időnként külön-külön időt.
- Hogyhogy? - Érdekelte, mi késztet valakit arra, hogy befejezetlenül hagyja a tanulmányait, pláne, ha megteheti, hogy tovább menjen. - Egyáltalán, milyen szakon tanultál? - Nem volt ellenére, hogy megismerje azt, akivel az első alkalmat töltötte, egyébként is jó partnernek tűnt a férfi a beszélgetés terén is.
- Csak érdekelt. - Rázta meg a fejét. Attól, hogy valaki dolgozik szerintem ég nem lesz jobb ember. Az anyja szerint igen, e ez már az ő problémája. Egyébként se fogja otthon bemutatni Sasha-t, nem? Csak úgy volt, hogy dugnak, aztán megismétlik, vagy nem. Most mégis azon gondolkozik, hogy mit szólnának a szülei, ha bemutatná nekik? Abszurd. Nem jó, ha túl ragaszkodó lesz, az egyébként se az ő természete.
- Az aranymetszés a természet szimmetriája. Ösztönösen vonzónak találjuk azt, ami szimmetrikus, mivel az bizonyítja, hogy egészségesek, fittek vagyunk. A szimmetria létrehozása sok energiáját emészti fel az egyednek a fejlődése során, így ez érthető. - magyarázta, mert hát... szeretett magyarázni. Szerette azt, amit értett, és mindig próbálta megérteni, amit nem. Például az embereket. Az embereket nagyon.
- Hm. Akkor nem is értem, miért gyakori köztetek az a beszédtéma, hogy kit dugtatok meg. - Vonta fel a szemöldökét. - Néha nem csak a trófeák száma, hanem a minőség is fontos, nem? - Minél nehezebb megkapni a csajt, és persze még jól is néz ki, annál több pontot ér. Nos, ő alapvetően jó nőnek tartja magát, bár talán ezzel a ház tagjai még vitatkoznának. És nem könnyű megszerezni. Legalábbis el kell viselni hozzá.
- De mindegy is, a lényeg, hogy mindketten megkaptuk, amit akartunk. Így mindenki boldog. - Mosolyodott el. Talán egy kicsit többet is kapott a vártnál, hiszen azzal számolt, hogy a srác utána hamar lelép. Ehhez képest... most együtt zuhanyoznak, aztán ki tudja, hol folytatják utána? És meddig?
- Hm, nem is tudtam, hogy egyáltalán nekikezdtem egy iskolának... - Nevetett fel. nem ragaszkodik a zuhanyhoz, csak a fantáziáját izgatja. De majd máskor. Mással, vagy... mindegy is. Még kilépés előtt elzárta a csapot, hogy azért ne folyjon feleslegesen a víz, és engedett a gyengéd húzásnak.

- Enyjmnya... - Motyogott valamit, és megpróbálta eltolni magától a kellemetlen fújdogálás forrását. Kora reggel van. neki még túl korán. A teste is fáradt, mondhatni kivételesen. Az agya persze már megtelt gondolatokkal, de azokat igazán lehetne a kellemes, puha takaró alatt is elemezgetni.
- Mi az, hogy kell? - Kérdezte kicsit jobban összekapva magát. - És hol a kávém... - Nem mintha azt várta volna, hogy Sasha ágyban reggelivel köszönti, de a koffeines itala nélkül egészen biztosan használhatatlan reggel.
- Nem baj, akkor legfeljebb nem járok pár napig. - Nyújtózkodott egyet, majd a másik oldalára fordult.
- Milyen erőszakos vagy. - Méltatlankodott. - Futás helyett palacsinta? A sütés is mozgás... - alkudozott, de már dörgölte kifelé a szeméből az álom megmaradt porát. Az éjjeliszekrényre pillantott, és valami hátsó gondolatban konstatálta, hogy azért intenzív volt az éjszaka, hiszen több mint a felét elhasználták az egyik csomagnak...
- Csak adj még tíz percet, amíg... - felült, és ismét kinyújtóztatta tagjait. - felöltözöm. - Fejezte be a mondatot. - És szerzek egy kávét. - Miának végülis van kávéfőzője. Hasonlóan koffeinfüggő reggelente, mint unokahúga. Felkelt és a ruhákra pillantott. Hát igen, pont az alapdarabok hiányoztak, de nem is várta el, hogy a férfi tudja, hol találja a fehérneműit. Kikászálódott az ágyból, majd úgy ahogy volt a nagyszoba felé vette az irányt.
- Nocsak, mégis ki lehet téged robbantani az ágyból reggelente? - Érkezett a köszöntő, kedvesnek éppen nem nevezhető megjegyzés.
- Neked is jó reggelt Mia! - Köszöntötte nagynénjét még mindig kicsit álmosan, majd a szekrényéhez sétált. A kanapén ülő, selyemköntösbe burkolózó nőalak csak egy széles vigyorral válaszolt. Este, mikor hazaérkezett nem esett nehezére értelmezni a hirtelen feltűnt plusz ruhadarabokat a lakásában. Hogy mit gondolt pontosan, az egyelőre rejtély maradt, hacsak Sasha-val való reggeli találkozásakor nem számolt be róla. Mia tipikusan az a nő, akire ha ráhúznak egy zsákvásznat még akkor is remekül és legfőképpen elegánsan néz ki.

- Ó nem, akkor még idegesítőbb voltam. Azóta már sokat finomodott a stílusom. - Nyújtott nyelvet, de ami azt illeti nem került éppen viccelődős hangulatba a témától.
- Táncoltatod a szemöldököd? - Szakadt ki a kérdés az ajkain. - Egyébként meg, nem kerestem barátokat, és ők se kerestek engem. Nem voltam, és nem is vagyok az a szociális alkat. - Egyszerű, nem?
- Papnak? - Majdhogynem a csempét súrolja az álla, akkorát esett. - Eléggé. - Jegyezte meg vigyorogva.
- Furcsa lennél reverendában, no meg... nem éppen etikus... ezért hagytad ott? - Tudós létére nincs baja a hívő... értelmes hívő emberekkel, akik képesek elfogadni a tudomány tényeit. És szerencsére nem egy pap, lelkész egyéb vallás követője ilyen, szóval ebből kifolyólag nem előítéletes. No meg mindenki abban hisz, amiben akar.
- Elég sarkos példa... - Vonta fel szemöldökét. - Mondjuk inkább azt... - pillantott egy kicsit lefelé - hogy sokkal jobban bejön, ha a két mellbimbód egy vonalban van, mintha az egyik kicsit lejjebb lenne. - Simogatta meg az említett részeket, és a környező területeket.
- A kultúra más. - Bólintott. - A kultúra megpróbálja elnyomni, megmásítani a természetünk. Rákényszerít arra, hogy olyasmit tartsunk követendőnek, ami távol áll tőlünk. - Remek példa erre az anorexiás lányok esete, vagy bármely testképzavar.

- Akkor kösd egy bot végére, és tartsd az orrom elé. - Morogta, hiszen agya másra sem tudott gondolni, csak hogy hol a fenében van már az a koffeinnel átitatott barna lötyi, amivel a napját szokta kezdeni.

- Mia! A ruháim?! - Szegezte a szekrényre meredve, kicsit kétségbeesett hangon aa kérdést a szélesen elmosolyodó nőnek.
- Ó, azokat a rongyokat egy szeretetszolgálatnak adtam, vagy kidobtam. - Legyintett a lány felé. - De találsz magadnak pár új cuccot. - Azért megkönyörült rajta, bár ördögi mosolya valami kis turpisságot sejtetett.
A látvány természetesen magáért beszélt, mikor Max egy bordó, csipkés tangában és egy hozzá illő push-up melltartóban trappolt vissza a szobába a futóruháért, aminek nadrágrésze természetesen a tapadós fajtából való volt, hiszen az korlátozza legkevésbé a mozgást. Még mindig kicsit dühösen, vagy inkább durcásan menetelt át a fürdőbe, hogy haját összefogja a tükör előtt, és elintézze az egyéb reggeli tisztálkodási dolgokat is.
- Lehet fel kéne hívnom a nővéremet, hogy a lányát végre fiúk társaságában is látni? Szegény, már azt hitte leszbikus vagy. - Úgy tűnt Mia egyet igazán bír az unokahúgában. Szívatni. Szóval valahol nem meglepő, hogy a lány némileg már edzett ilyen téren.
- Mintha az annyira zavarná. - Sóhajtott fel. A nő mintha ma reggel nem lenne formában, ennél sokkal jobbakat szokott előadni. Talán kicsit zavarja, amit titkolni se igazán igyekeznek? Talán mégiscsak kicsit megérintette az, hogy az unokahúgát megfektette valaki? A lakásában? Egy kedves barátja ráadásul, akinek még ő akarta összetörni a szívét?
- Indulhatunk. - Fordult a férfi felé, bár korántsem készült fel arra, ami rá várt.

Nehéz végtagjait szinte vonszolnia kellett, és mikor végre elért az ágyig egyszerűen hasra vágva magát kiterült.
- Kinek a hülye ötlete volt a futás? - Tette fel a kérdést, bár nagyon is jól tudta, hogy Sasha rángatta ki az ágyból. - Én most itt elpihenek és... nem is mozdulok... úgy egy hétig... - Fordult lassan oldalára. Mondhatni még életében nem érezte magát ilyen fáradtnak.

- Ezerszer, főként ha rossz napom van. - Kuncogott a másik. Igen, elismerte, hogy vannak kiállhatatlan napjai, és gyakran még csak nem is kiszámíthatóan. Mert hát, a legtöbb lány négyhetente változik sárkánnyá, ő viszont sosem akkor, amikor kéne, és nem is azért, amiért a többiek.
- Mi nem etikus? - Döntötte félre a fejét. - Nos, ha felszenteltek volna, nem lenne etikus fiatal lányokat megdöngetned. Pláne nem házasságon kívül. Pláne nem sokat. Hiszen az egyház a monogámiára esküszik, így akár a protestáns, akár a római katolikus irányzatot vesszük. Nem lenne helyes, amit csinálsz. Még szerencse, hogy nem lettél pap. - Vigyorodott el. Akkor nem állhatnának itt, akkor nem lett volna a tetőn semmi, akkor egy iszonyatosan jó genetikai háttérrel rendelkező hím esne ki a szaporodásból. Miért is? Jah megint a társadalom miatt.

- Az más. Ott feküdnöm kellett, a gravitáció nem dolgozott ennyire ellenem. - Emelte fel egyik ujját, miközben magyarázott, és tompa hangján csak az javított, mikor az arcát ki is emelte a takaróból.
- Nem boncolunk minden héten. - nem mintha ez fontos lett volna. Szinte felcsillantak barna lélektükrei, ahogy a flakonon landolt tekintete. Ó igen egy kis masszázsért most ölni tudna... Ez a fiú tényleg ért ahhoz, mi is kell a nőknek.
- Elhiszek mindent. - Kényelmesedett el a dolgozó kezek alatt. - Nem szokott nekem hazudni. - Családon belül az őszinteség mindig is fontos dolog volt. Talán éppen ezért vesztek össze a testvérek olyan gyakran. A leplezetlen vélemények gyakran fájdalmasak.

- Pá. - Intett Max, mikor a férfi kilépett az ajtón, majd a kanapéra telepedett egy könyvvel a kezében. Mia egy darabig szótlanul nézte, majd mellételepedett. Amíg a fiatalok futottak, ő összeszedte magát, és egy kicsit a lakást is. Ma nem akaródzott munkamániássá vedlenie...
- Ugye tudod, hogy kicsi az esélye, hogy felhívjon még egyszer? - Kérdezte, miközben unokahúga a vállának dőlve helyezkedett újra kényelembe.
- Statisztikailag nagy a valószínűsége, igen. - Bólintott a lány, még mindig mosolyogva.- Hogyhogy ma nem túlórázol? - Végülis nagynénjének már majdhogynem minden nap túlórának számított. Már élete első felében ledolgozta azt, amit kellett.
- Nekem is jár néha egy kis pihenés. - Karolta át az általában távolságtartó rokon.
- Azért maradtál otthon, hogy megvigasztalj? - Pillantott fel a könyvből.
- Szükséges? - Kérdezett vissza a másik.
- Nem. - Rázta meg a fejét, és visszatért olvasmányához. - Tudtam, mit vállalok, mikor kezdtem vele. Kiváló hím, de nem számíthattam tőle semmi hosszabb dologra. - Még így is úgy érezte, hogy többet kapott, mint számolta.
- Néha elgondolkozom azon, tényleg emberből vagy-e. - Vonta fel szemöldökét az empatikusabb fél.