Palm Bay? Az meg hol a fenében van? A címét megszerezni nem is volt valami nehéz, azt hittem, kicsit többet kell majd vele bajlódnom, de csak a megfelelő ismerőst kellett megkérnem rá, hogy kicsit nézelődjön utána neki. Természetesen nem mondtam el, hogy ki az, azt se, hogy mire készülök, csak hogy minden információ kell arról az emberről. még csak az kéne nekem, hogy nyomozgassanak utánam. Scottól elvettem annyi pénzt, amennyit csak nem szégyelltem - nekem aztán vastag bőr van a képemen, ennyit elárulhatok -, így ki tudtam még fizetni a tartozásaimat, nehogy nekem valaki a nyomomba eredjen valami hülyeség miatt, éppen most készülök eltűnni... Szóval lezártam minden régi ügyem, még csak búcsúlevelet sem hagytam anyámnak, csak elintéztem az utam Floridába és nekivágtam a világnak. Nem volt rövid út, de végül megérkeztem. Igaz, rohadtul egyedül voltam, senkit nem ismertem, s a terep is nagyon idegennek hatott, de talpraesett kislány vagyok én... Szóval kérdezősködtem, bedobtam a kedves "vagyok és ártatlan" mosolyom, mellé némi szempilla rebegtetést és máris elértem, hogy egy úriember - aki szívesebben nézte blúzom ívelt kivágását, mint a szemeimet -, nem csak útbaigazított, de el is vigyen egy darabig. Letett a kért utca egyik sarkánál, majd rám mosolygott.
- Sokáig maradsz, kislány? Megadhatnád a számod! - mondta, s még egyszer alaposan végigmért, s nem fukarkodott a vigyorral, miközben feszülős csőfarmeremet pásztázta tekintetével, amikor kiszálltam az autójából, majd jó alaposan belenézett a dekoltázsomba, mikor a táskámért nyúltam.
- Bocsi, de a pasimat jöttem meglátogatni és... Túl jóképű vagy ahhoz, hogy úgy járj, mint a múltkori kedves srác, akivel összeismerkedtem... - mondtam neki megjátszva a kissé buta libát, majd még be is haraptam ajkaimat, hogy elhiggye, én nagyon szívesen rácuppannék, de a barátommal nem érdemes szórakozni. - Sietek is, nehogy meglássa, honnan szálltam ki... Köszönöm a fuvart, tartozom valamivel? - kérdeztem behajolva az ajtón, hadd legeltesse még a szemét. Én ezzel nem leszek kevesebb, sőt, csak megmarad a pénzem.
- Részemről az öröm, hogy megismerhettelek... - mondta, még alaposan meglesve, majd kiszáradt ajkait megnyalogatva inkább felnézett szemeimbe én pedig mosolyogva megköszöntem, majd becsuktam kocsija ajtaját. Ennyit a taxiról, én bizony nem fizetek... Először gondoltam rá, hogy majd Amossal kifizettetem, de mi van, ha nincsen itthon, addig nem vár a sofőr... Mindegy, ez így jó volt, egy kis kirakati bábú szerepben tetszelgést elviselek...
Vállamra csaptam a táskám, kissé megigazítottam a pólóm, meg a hajam, azért mégis csak első találkozás, meg minden... Megnéztem még egyszer a felírt házszámot, majd sétálni kezdtem, lesve a környező házakat. Kellemes környék, tetszik. Végül meg is érkeztem. Ejjha, nem rossz. Pedig anyám elmondásai alapján csóróbbnak és kevésbé ízlésesnek gondoltam volna. Mindegy, anyám sokszor máshogy látja a világot, mint amilyen valójában... Eltettem a papírt, amin a cím szerepelt, majd az ajtóhoz sétáltam és becsöngettem. Vártam, majd csöngettem újra, végül meghallottam odabent a mocorgást. A gyomromban is elindult valami... valami furcsa bizsergés... Azért ez mégis csak egy furcsa pillanat, még akkor is, ha csak a tervem egy része, hogy most itt vagyok. Rendeztem vonásaim és felvettem az érdektelen, "átlagos" maszkom, nehogy a végén azt higgye, hogy ugrándozó, csengőszót kacagó csillámpóni vagyok... Pfúj... Végül kinyílt az ajtó, s ott volt ő. Egy másodpercig még nem tudtam megszólalni, csak néztem, majd összeszedtem magam és teljesen átlagosan szólaltam meg.
- Amos Goodwin? - kérdeztem rá, mintha nem tudnám pontosan, de mégis hogy máshogy kezdhettem volna... - A nevem Jillian Hawthorne és... a lányod vagyok. - csaptam bele a közepébe, meg sem várva, hogy felfogja a helyzetet. Majd csak álltam és néztem, várva, hogy milyen reakciót váltok ki belőle. Üdv az új életedben, drága Apám!

Csak álltam, rezzenéstelen arccal és vártam, hogy felfogja a dolgot. Hát nem ment neki valami gyorsan. Az arcán mindenféle érzelem, de főleg az értetlenség futkosott. Csak álltam, elkezdtem körmömet pattogtatni és vártam, hogy végre reagáljon valamit. Jah, mondjuk hitetlenkedjen, vagy ilyesmi.
- És ezt itt az utcán fogjuk megtárgyalni? - kérdeztem tőle, kicsit felnézve rá, majd eddigi körömpattogtatásom abbahagytam, s hátracsaptam a hajam a vállam mögé. - Figyelj, nagyon hízelgő, hogy ezt képzeled rólam! - nevetve kezdtem bele a következő mondatának megválaszolásába. - Ennyire balhésnak nézek ki, hogy ki kellett, hogy csapjanak otthonról? - tettem fel neki a kérdést továbbra is nevetve, majd pár pillanat múlva rendeztem a vonásaim, s úgy szólaltam meg, kissé szempilla rebegtetve. - Nem néznéd ki belőlem, hogy meg akartam ismerni, az én egyetlen biofateromat? Hát, nem hallottad még, hogy egy kislány első szerelme az apja? Úgy éreztem, lassan nekem is meg kell ismernem életem első igazi szerelmét! - mondtam, de nem bírtam tovább az ártatlan kislány szemeket és hangot, így ismételten elnevettem magam, majd már nem is vettem vissza a "komoly" hangnemet, mert hát minek. - Tudod, fura egy fazon vagy te. Nem volt még ilyenben részem, de valahogy nem úgy képzelném egy apa-lánya első találkozást, hogy "ez valami tévedés", meg "anyád kirakott?" - elmélyítve utánoztam a hangját, majd kissé megforgattam a szemeimet, s sóhajtottam egyet. - Amúgy... bemehetek, vaaagy... Menjek haza? Ma még biztosan megy vissza gép... - szólaltam meg kissé lemondóan, majd meg is igazítottam vállamon a táskapántját, hogy nyomatékosítsam, hogy akkor indulok is vissza. Esküszöm, színésznek kellene mennem... Tök jól állna nekem a mesterséges világítás, meg egy szélgép...