Mr. Wolf & Jessica

Tégy úgy, mintha szabad lennél - amíg azzá nem válsz!

Azt hiszem, hogy eljött az a pillanat, amikor úgy érzem, hogy kikapcsolódásra van szükségem. Meguntam ezt az egész Egyetemes dolgot. Az ellenségeskedéseket, a testvéreim túlzott féltését és a szüleim parancsolgatását. Sőt, már lassan a tanárokból is kezd elegem lenni. Néha legszívesebben hagynám az egészet a francba! A legidősebb bátyámnak sincs Egyeteme, sőt 11 osztály után abbahagyta a tanulmányait és él. Nem értem, hogy akkor nekem miért kell gürcölni? Vagyis... már, hogyne érteném. Azért, mert a szüleim óhaja ez. De a szüleim mindig túl sokat várnak el tőlem, amiből már nagyon kezd elegem lenni. 20 éves vagyok, hát szeretnék végre annak módja szerint is élni. Megértem, hogy fontos a tanulás, megértem, hogy a családom számít rám. Én mindent megértek. És engem ki ért meg? Senki! Mikor voltam például utoljára bulizni? Már úgy értem, hogy bulizni egyedül és nem pedig valamelyik „testőrömmel”. Elég idegesítő testvéreim vannak, sosem hagyják, hogy egyedül is érvényesüljek. Tudom, hogy én vagyok a kicsi, meg a lány, meg az izé... De nem bánnám, ha néha kicsit hosszabb pórázon tartanának, és tehetnék mondjuk úgy egy lépést legalább az Egyetemen belül, hogy ne legyen valaki a nyomomban.
Úgy döntöttem, hogy megszökök. Nem kell félre érteni... nem úgy értem. Csak egyszerűen elmegyek bulizni, és nem érdekel, hogy kinek fogok éppen csalódást okozni. Sőt, azt sem bánom, hogyha mérgesek lesznek. Bár valószínűleg egyik bátyámnak sem fog előfordulni a fejében, hogy éjjel benézzenek a szobámba, hogy ott vagyok-e. Ahhoz azt hiszem, hogy túl félősnek tartanak. De ugyan biza, mitől félhetnék? Megverni csak nem fognak... meg nem is mernének, ami azt illeti, na de mindegy. Anál rosszabb meg nem történhetne, csak maximum prédikálnak egyet arról, hogy mennyire aggódtak meg mit tudom én mi. Azt kibírom. Legalább tudni fogom, hogy megérte.
A laptomon előtt ülve várom, hogy végre mindannyian elaludjanak. Hála a jó égnek, olyanok, mint a mormoták. Hamar elalszanak, és ha bomba robban mellettük, akkor sem ébrednek meg. Szóval csak ki kell várnom a megfelelő pillanatot, aztán már indulhatok is. Nagyon izgulok. Nem azért, hogy lebukok, vagy valami, hanem csak simán a buli miatt. Biztosan nagyon jól fogom érezni magam, sőt, talán holnap be se megyek az Egyetemre. Semmi kedvem hozzá, meg valószínűleg nem is lesz aki bemenjen. Nem áll szándékomban sem üdítőt inni, sem pedig egy óra táncolás után haza jönni. Az úgy már nem is buli. Azért nem érné meg felbosszantani a drága testvérkéimet.
Amikor már teljesen biztos vagyok abban, hogy szabad a pálya, veszek egy mély levegőt, majd amilyen halkan csak lehet kinyitom a szobám ajtaját, majd lehúzom a magassarkú cipőmet és lábujjhegyen elhaladok a nappali mellett, ahol Peter olyan hangosan horkol, hogy szerintem nem hallaná meg azt sem, ha a cipőt a lábamon hagyom. De már mindegy, így biztonságosabban érzem magam.
Bezárom magam mögött az ajtót, és fellélegzek. A nehezén azt hiszem túl vagyok. Már csak buliznom kell, és valahogy úgy haza jönnöm, hogy ne várjon senki ébren. De a hazajövésen egyenlőre nem szeretnék gondolkodni, mert addig van még egy kicsi. Csak kitombolni akarom magam. Hihetetlen érzés szabadnak lenni. Nem tudom... de néha úgy érzem, mintha egy börtönben lennék. Pedig oké, hogy nagyon laza testvéreim vannak, a szüleimtől is távol vagyok, de valami mégsem jó. Úgy kezelnek, mintha egy 10 éves kislány lennék, aki nem képes magára vigyázni. Pedig azért ismerhetnének már annyira, hogy tudják, ah valaki, akkor én biztosan meg tudom magam védeni, ha szükséges. De kitől kéne óvakodjak? A sok hisztis csitritől? Mert egyedül ők vannak, azok, akik képesek lennének belökni az első gödörbe, hogy elássanak. De ugyan már! Az ilyen lányoknak az is elég, ha megfújod őket és máris visszavonulót fújnak. Szóval amondója vagyok, hogy Floridánál békésebb hely nincs is.
A lakásunktól nem messze van egy bár szerűség, oda azonnal be is megyek. Kezdetnek megteszi ez is, aztán tovább megyek valamerre. Bár, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni egyedül, de hirtelen döntöttem úgy, hogy bulizni jövök, nem volt akit magammal hívjak. Ha szerencsém lesz, talán összefutok valami ismerőssel. Ha meg nem... akkor szeretek ismerkedni is.
Ahogy belépek, kíváncsi szemek merednek rám. Valószínűleg a rövid miniruhám az oka ennek. Nyelek egy nagyot, aztán, mint akit semmi sem érdekel, a pulthoz megyek és kérek egy pohár vörösbort. Imádom a borokat, sőt mindent, amibe egyszer van alkohol. Csak egy baj van... éspedig az, hogy nem bírok túl sokáig inni, mert nagyon hamar megüt. De egy bortól még csak nem lesz bajom...
Beülök egy sarokba, kortyolok egyet az italomból, majd rágyújtok egy szál cigire.  
Ekkor pillantom meg Mr. Wolf tanár urat. Bár engem nem tanít, de azt a tanár mindenki ismeri. Már, hogy is ne ismerné... hiszen oltári szexi. Sőt, azt hiszem, hogy az egész egyetemen a legszexibb. Persze, tudom, hogy mégis csak egy tanár, de bele betegednék, ha most nem mehetnék oda hozzá.
Felállok, majd az asztalához sétálok, kezemben az italommal. Igazából fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék neki, de bízom benne, hogy a dolgok majd jönnek magától.
- Nahát... Mr. Wolf... - bököm meg a hátát vigyorogva. - Mi szél hozta erre a sok fiatal közé? - Na... nem mintha valami öreg lenne. Tényleg... hány éves lehet? 29? 30? Nem tudom... de nem lehet túl öreg. Vagy legalábbis nagyon nem néz ki annak. Bár sose lehet tudni. Nem egy ismerősöm van, aki sokkal fiatalabbnak néz ki, mint amennyi valójában.

Jessica + Ben

A szituáció, amikor az egyik poharat követi a másik, azt pedig egy rákövetkező, mire arra eszmélsz fel, hogy az egyetlen jó hallgatóságod kiapadt. Ilyenkor a mit kel tennie? Inteni a pultosnak, hogy fogja be, rendelni egy rákövetkező kört abban a reményben, hogy amíg azt is megiszod történni fog valami. Az első azért megy, mert minden kezdet nehéz, de majd belejössz. A második, mert megteheted. A harmadik, mert pontosan tudod, hogy valami oltári nagy baromságot csináltál vagy készülsz elkövetni, mégsem fog senki megakadályozni benne, szóval kevés vagy. A soron következő, mert bassza meg mindenki. Az ötödik után pedig már igazán senki sem számolja. Teljesen értelmetlen, mert csak belezavarodsz, akkor pedig kezdheted az alapoktól. Fogalmam sincs mégis mióta élvezhetem a whiskys üveg társaságát, valamint hogy ez a bizonyos idő alatt mi mindent történt avagy történhetett körülöttem, felőlem bármi.
- Neked még nem lövik a piszit? - Szólaltam meg unottan. Nem számítottam társaságra, ugyanakkor csakis idő kérdése volt, hogy valamelyik felettébb csinos hallgató nem fog bírni magával, valamint képtelen lesz tovább tétlenül nézni, ahogy egyedül iszom, ezen okból kifolyólag különös késztetést fog érezni annak irányába, hogy csatlakozzon, majd feltett szándékából elszórakoztasson. Bízom benne, hogy követhető voltam.
- Nahát... Holnap kérvényezem is a nyugdíjaztatásom. - Most mondhatnék? Komolyan, őszintén és mélységesen a lelkembe tiport. Lényegében ténylegesen alig állhatok felette néhány évvel, ami még mindig elhanyagolhatóan kevés. Viszont, kétség kívül így de, úgy se akadályozta volna meg semmi sem abban, hogy csatlakozzon... Pedig bíztam benne, hogy ma lehetek az egyedüli magányos alkoholista, holnap pedig a cefetül másnapos. Hát... Valahogy sosem akar összejönni. De ha most azt várja tőlem, hogy kapva fogok kapni az ajánlaton, hogy elsírhassam neki a bánatom fejemet a vállára döntve, csalódni fog a szőkeség. Sosem volt rám jellemző a nyavalygás, a nyűgösség viszont annál inkább. Ettől szeretném most megkímélni... Hmmm, volt az a bizonyos időszakom, amikor bolondultam a szöszikért, a gyengéim voltak... De ez is elmúlt.

Mr. Wolf & Jessica

Tégy úgy, mintha szabad lennél - amíg azzá nem válsz!

Azért kicsit fura egy tanárral egy szórakozóhelyen lenni. Már nem tudom... ha meghallod, hogy az ember szakmája az, hogy tanít, akkor biztosan először az jut eszedbe, hogy dög unalom lehet az élete, meg, hogy egész fiatal korában egy stréber volt. Mert ilyenek a tanárok. Ilyennek képzeljük el mi, diákok. És mégis csak lám! Egy, ezek közül az unalmas stréberek közül, éppen velem kommunikál egy bárban. Vicces, nem?
- Nem. Még nem. Ugyan már Mr. Wolf? A 21. században élünk, ahol nincs olyan, hogy pizsama osztás. - Válaszolok kérdésére, majd felnevetek. Még humor érzéke is vagy. Talán, ha nem éppen tanár lenne, akár jóban is lehetnék vele. Mert hát ugye köztudott tény, hogy a diákok és a tanárok soha sincsenek jóban. Fogalmam sincs, hogy mi ez a bolond szabály, de ez mindig is így volt. Minderről bizonyára az a szigor lehet, amit valószínűleg az egyetemen neveltek beléjük. De, hogy olyan is legyen, aki humorérzékkel rendelkezik... hát ez komoly!
- Nincs rá szükség. Beillik ide miközénk. - Mondom egy vigyor kíséretében, aztán melléje telepszem és felé emelem a poharamat koccintás céljából. Hirtelen még arról is megfeledkeztem, hogy valójában, mint szökevény vagyok itt, és legközelebb már csak a temetésemen fogok találkozni Mr. Szexi Wolf-fal. Na de ne számítson ez most. Mindig azon az elven vagyok, hogy: Élj a mának! És ez így is természetes. Ha az ember folyton a múltján rágódik, vagy előre gondolkodik a jövőjén, akkor soha semmi jóban nem fog részt venni. Pont olyan unalmas és egyhangú lesz az élete, mint azoknak a strébereknek, akik folyton a könyveket bújják, hogy aztán tanár lehessen belőlük. Azért nem tudom, hogy mit szólna mindehhez Mr. Wolf. Ha hallaná, hogy a fejemben hányszor strébereztem le...
- Nem tudtam, hogy a tanárok is tudnak szórakozni... - Remélem, hogy nehéz felmérgesíteni, mert komolyan ezt most nem azért mondtam. Csak egyszerűen kicsúszott a számból. Annyira hihetetlen. Nos... vagy én vagyok lemaradva valamiről, hála az irányítás mániás testvéreimnek, akik nem engednek éjszaka sehová, vagy pedig a tanár úr túl menő. Ki tudja mi mindenre nem képes. Vagy túl hamar ítélkeznék a tanítok felett? Az sincs kizárva! Bár... így jobban végignézve ezen a férfin, egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki jól érezné magát. Már úgy értve, hogy egyedül van. Mert az oké, hogy én is, de én legalább élveztem. Ellentétben vele, aki nem is tudom... mintha magányos lenne. Na de aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok valami jó emberismerő, szóval ebbe most inkább nem mennék bele. Talán szép lassan kiszedem belőle, hogy miért is van itt... egyedül.

Jessica + Ben

- Sajnálattal hallom, pedig épp indultam volna betakargatni a szorgos kis hallgatóimat. - Gondolom nem kell hozzátennem, hogy mennyire nem gondoltam komolyan, épp csak ironizálni próbáltam a helyzettel. Még a végén túlszaporodnak a szorgos kis diákok és mindenki arra fog várni, hogy kiosszam a pizsiket egy jó éjt puszival. Elkeserítő... Szerettem volna száműzni, kivonni magam a forgalomból néhány óra erejéig, neki pedig ki kellett szúrnia, pedig tényleg mindent megtettem, hogy beolvadjak a környezetbe, azt teszem, amit mindenki más és most valószínűleg feltett szándéka a lelki szemetesemmé válnia és megvigasztalni. Távol álljon tőlem, igazán nem szeretném letörni, de most valahogy nem vágyom arra, hogy valaki, mint például ez a nő minden létező és nem létező energiáját abba ölje, hogy kiszedje belőlem, hogy miért is iszogatok itt egyedül. Hmmm, valamit mégis csak rosszul csináltam.
- Nagyon hízelgő... Ha így folytatod elfogok pirulni. - Pedig annyira bíztam benne, hogy nem ez fog történni. Nemár... Annyira szánalmas lenne éppen egy diákommal lerészegedni. Azt hiszem fognom kellene még egy üveggel és tovább állni, de az már így is biztos, hogy holnap cefetül másnapos fogok lenni, vagyis a jó hangulat garantált a hallgatóim számára. Másnaposan ugyanis kegyetlenül elviselhetetlen és idegölően nyafogós tudok lenni, ami egyébként nem látszik rajtam, de attól még így van. Nyilvánvalóan nem fogja feladni a kis hölgy, így nagy nehezen koccintásra emeltem a poharamat... Nem akarom elrontani a szórakozását, de majd rájön, hogy ma nem én vagyok, leszek a legjobb társaság.
- Ne is akard megtudni. - Hűha, ez már majdnem sértő volt. De most nem fogom megcáfolni, hogy mennyire téved és nincs igaza. Akár még vele is szórakozhatnék... Mondjuk más körülmények között, de nem tehetem meg. Sosem fogtam fel ezt az álláspontot... Én is - csak -- egy férfi vagyok, eltekintve, hogy valamivel értelmesebb az átlagnál, de attól még a húszas éveim többnyire nekem is azt jelentette, mint a legtöbb korabelinek. Haverok, buli, nők, pia, szex...