Gabriel & William

Nem mondom, hogy nem volt a kamasz korom úgy jó, ahogy volt, mert príma haverokat szereztem magamnak, de az a kis űr mindig bennem maradt. A bátyám hiánya, a testvéré, akire felnézhettem volna és, aki segített volna a zűrös időszakokban is. Neki viszont fontosabb volt az utazgatás és, hogy menjen a feje után. Persze, nem vártam volna el, hogy ott punnyadjon velünk, de nem számítottam rá, hogy majd hónapokra eltűnik.
Anyám azóta is mindig megkérdezi telefonban, hogy beszéltem-e már Gabe-el, de a választ vagy elterelem általában, vagy megmondom, hogy nem vagyok rá kíváncsi és igazság szerint ő se töri magát azon, hogy összefussunk. Jobb is ez így már, mert ennyi idő után már, csak a kínos csend lenne és azt se tudnánk, mit beszéljünk a másikkal. Olyan, mintha nem is ismerném.
Nagy lendülettel fordulok be a folyosó következő kanyarjában, mivel szokásomhoz híven sietek. Nem azért, mert dolgom lenne, hanem mert próbálom elkerülni a bátyámat. De mit ad Isten, kivel koccanok össze pont a kanyarban? Hát persze, hogy vele.
Csendben megállok csupán előtte a koccanás után és cseppet sem rejtem véka alá a haragot, amit iránta érzek. A gyűlöletet, amiért magamra hagyott és a fájdalmat, amiért hiányzott és még most is hiányzik, na azt már elrejtem. Pedig sokszor gondolok rá, milyen jó lenne olykor összeülni és meginni egy sört, de tudom, hogy ilyesmi nem lesz.
-Bocsánat... tanár úr!- vágom oda jól artikuláltan, gúnyosan, szikrázó szemekkel és lehajolok a könyvért, amit sikeresen kivert a kezemből. A könyvtáros csaj kinyír, ha összegyűröm, leginkább most ez izgat.

ZENE: [You must be registered and logged in to see this link.]

Nem valami vidám téma a bakancslista, mivel tudom jól, hogy ez egyet jelent. Megtenni mind azt amit szeretnék a halálom előtt. És lehet, hogy valaki alapból vezet ilyen listát anélkül, hogy tényleg hamarosan bekövetkezne a vég, de akkor is ott van a baljóslatú tény a végén. Halál előtt kell megcsinálni.
A dorgálásra akaratlanul elmosolyodok, majd megnyomkodva az orrnyergemet, csak ingatni kezdem a fejem.
- Nem vicces ha mindig csak magammal kell foglalkoznom. És tény, hogy jobb lenne néha, de nem lenne szabad ilyennek még egyszer megtörténnie. Komolyan mondom, ha ezt túlélem akkor kampányolni fogok - határozom el magam kicsit szigorúbban a kelleténél. Az embereknek igenis foglalkozni kell a szívük, és amúgy magával az egészségükkel, de tényleg furcsa, hogy én mint sportos, jó életmódot folytató férfi is képes voltam az egyik legkeményebb valamit összeszedni. Na jó, mit összeszedni ez nem holmi nemi betegség! Ez mutatja, hogy tényleg még a legkeményebb fazonok is képesek a halál martalékává válni röpke hónapok, évek leforgása alatt. Mert biztos vagyok benne, hogy már voltak bőven előjelei csak nem vettük, nem vették észre.
- Nem fogok elpatkolni. Nem akarlak megint magadra hagyni - még akkor se, ha már felnőtt férfi és sokkal könnyebben átvészelné a krízis helyzetet. De ennek tudatában már csak azért is küzdenem kell!
- Kicsit pedig megnyugtató úgy felfogni, hogy semmi gondom nincs - ezek után viszont tényleg nem fogok tudni úgy gondolni rá, mintha minden teljesen rendben lenne.
- Elő, de tény és való, hogy talán jobb lenne neki nélkülem. Bár, van benne valami amit a többi nőben eddig nem láttam. Te eltudnád képzelni, hogy valaha is megállapodjak valaki mellett és tényleg kimondom, hogy szeretek valakit? És nem csak akrobatázunk az ágyban? - végül is van benne valami. Csak egy kicsit kellene megerőltetnem magam és nem csak a játékot, az élvezetet látni a nőkben még akkor se, ha nehéz elvonatkoztatni. Természetesen volt már rá alkalom, hogy kicsit többet éreztem valaki iránt de végül az a lehetőség is elúszott. Szóval várok. Lehet, hogy még nem nőttem fel teljesen, nem nőtt be a fejem lágya? No majd mostantól jobban odafigyelek magamra.
- Megígérni nem fogom, majd amit a helyzet megkövetel oké? - söprök le egy kósza morzsát az asztalról. Nem szívesen ütném meg és remélem, hogy ezt megérti.
- Na-na! Érzéssel, nem leszek egy magányos farkas életem végéig. A nyakadon pedig nem szívesen élnék. Minden esetre kivárom az időt, mikor már sokkal biztosabb leszek nem csak a dolgomban de az életben is, és merek majd szerelembe esni - révedek magam elé az asztal lapjára, mintha onnan olvasnám fel a "jól betanult" szöveget.
- Ezt neked kell tudnod, öcskös. Majd idővel úgyis rá fogsz jönni, hogy mit szeretnél, mit igényel, mi az ami boldoggá tesz. Ha a kosár az, akkor el kell kezdeni karriert építeni de az az igazság, hogy korban szerintem már lecsúsztál róla, hisz a sportolókat kicsi koruktól kezdve nevelgetik. De még semmi nincs veszve - vallom be neki, de nem azért mondom, hogy ne lenne jó kondiba, vagy ne állná meg a helyét. De azért mégis csak van különbség egy kemény kosárcsapat tagjai és ő közötte.
- Bármit választasz is, szeretnék majd neked segíteni a haladásban, jó? - lesek az arcára, hogy leolvashassam róla amire épp gondol.
- A sok bunkót tudom én kezelni. Attól még, hogy azok, nem kell feltétlenül mellre szívnom azt amit mondanak. Úgy pedig, hogy nem veszem magamra vagy nem húzom fel magam rajta, sokkal élvezetesebb a helyzet mert akkor én vagyok az, aki kikészíti őket idegileg - el se tudom rejteni a szórakozottságomat. Volt már rá precedens, hogy egy nagyképű srác fel akart húzni, de végül az lett belőle, hogy ő rongyolt ki a teremből sík ideg ábrázattal. Én pedig akaratlanul is kinevettem szerencsétlent. Másnap persze én voltam az a f*sz aki bocsánatot kért tőle.
- De rendben, ésszel csinálom, ne parázz már annyira. Ha nagy gondok lesznek úgyis vissza fogok venni - mondjuk nem kellene megvárni, hogy "nagy gondok" legyenek.

Gabriel & William

-Engem nem zavar, ha kampányolsz majd, de előbb inkább magaddal foglalkozz, rendben? Utána ráérsz jótékonykodni.- jegyzem meg komoly tekintettel, mert azt tényleg nem akarom, hogy úgy csináljon, mintha minden teljesen szuperül lenne. Törődjön csak magával, legyen kicsit önző és ne foglalkozzon senkivel csak azzal, hogy ő rendbe jöjjön.
-Ennek örülök. Fiatal vagyok még a halálodhoz.- vigyorodok el, mert nem szeretem az ilyen depis témákat. Inkább elviccelem a komorabb dolgokat is, de nem akarok neki állni itt bőgni. Pedig lehet, hogy tudnék, mert mégis csak a bátyámról van szó. Más miatt nem nagyon szokásom sírni, de miután apa meghalt, tényleg sokkal fontosabbá vált Gabriel. Tudtam, hogy össze kell fognunk és kész és ez most is így lesz, akármi volt régen.
-Nem is azt mondtam, hogy ezen stresszelj egész nap, csak ne viselkedj úgy, mintha nem lenne bajod és ne vállalj be olyat, amit nem kéne. Például ne menj Maraton futásra és lehet, hogy szép nőket se lenne szabad látnod.- morfondírozok és igen, a végét megint elviccelem, de lehet benne valami. Egy jó nő láttán melyik pasinak nem ver félre a szive? Még szép, hogy elkalandozik az ember és pillanatok alatt úgy dübörög a mellkasa, mint a fene. Be kell kötni Gabriel szemét, ez a megoldás.
-Hát figyelj. Én mindig is úgy gondoltam, hogy ez a csajozós dolog csak egy állapot. Ideig-óráig oké, de én se így akarok megöregedni. Előbb-utóbb lesz egy nő, aki fontosabb lesz, mint a többi és hajrá. Kétlem, hogy neked ne lenne ilyen. Épp ezért nem kéne hagynod a tanár nőt. Mi van, ha épp ő az?- vonogatom a szemöldököm vigyorogva és tény, elfogadnám sógornőnek. Más kérdés, hogy elég kínos lenne egy-egy családi ebéd úgy, hogy ott ücsörög velünk egy asztalnál. Bombázó a csaj és ezt nem tudnám figyelmen kívül hagyni. Na jó, talán.
-Rendben.- bólintok is egyet mellé vigyorogva és igazából nem is baj, ha nem ütne le alkalom adtán. Ha már valami csaj elcsavarná a fejem, biztos okkal történne és nem kellene, hogy megcsapkodjon a bátyá. Max, ha idióta lennék és valami vérszívó ribancot szednék össze. Reméljük, ilyesmi nem fog történni de ez esetben elvárnám, hogy kisegítsen.
-Nem tudod, mennyire megnyugtató, hogy nem akarsz öreg fószerként a házam padlásszobájában lakni. De azért tudd, hogy befogadnálak, ha mégis így alakulna. Csak nem akarom, hogy így alakuljon.- tény és való, sosem tagadnám meg. Még akkor sem, ha egy leszakadt, drogos alkoholista lenne. Akármi is lesz velünk a jövőben, ő a bátyám marad. Még, ha össze is kapnánk megint valamin, ami után komoly harag lenne, ahogy nem rég... akkor is a bátyám lesz. Testvérek közt pedig természetes, hogy van vita, viszály és hasonlók, nem?
-Még, ha most valami komolyabb meccsen felfigyelnének rám, akkor lenne esélyem, de amúgy tényleg nem sok sanszom van a hivatásos sportoló címre. De rendben. Kérni fogom a segítséged, ha úgy alakul, ne izgulj.- kacsintok rá és így biztosítom róla, hogy nem fogom vissza majd magam. Egyébként se vagyok szégyenlős fajta és, ha valaha is kellett segítség, Gabrielhez oda mertem menni. Ki mástól kérhetne segítséget az ember? És ez a jövőben is így marad. Ha épp az éhen halás szélén állnék, azért csak beszélnék már vele, hogy "need some help, bro'".
-Feltétlenül csak akkor akarsz visszább venni, ha már nagy gondok vannak? Mert az nem biztos, hogy jó lenne. Mi lenne, ha már most vissza vennél és próbálnál úgy élni, hogy ne kapj napjában hatszor idegrohamot? Komolyan azt akarod, hogy oda költözzek hozzád és 24 órán át figyeljelek? Vagy bekamerázzam a lakásod?- fenyegetőzök de igen, képes lennék rá. Ha ezen múlna az, hogy rendben legyek, akkor megtenném legfőképp, mert tudom, hogy annak ellenére, hogy ő az idősebb, egy nagy marha és rohadtul szereti megjátszani a menő gyereket még akkor is, ha gáz van.
-Mivel most egy csomó mindenen átrágtuk magunkat, örülnék, ha a sörözésig elhívnád a tanár nénit egy randira. Legalább lenne mit mesélned.- mosolyodok el, hiszen ha végig gondolom ezt az egy órát, mióta beszélgetünk, sok minden már nem maradt a sörözésre. Maximum a részletes mesélések a kalandjairól. Na az még érdekelni fog.

- Talán lehet róla szó - forgatom meg a szemeimet. Örülnöm kéne neki, hogy Will velem foglalkozik de az a nagy büdös igazság, hogy nem tudom előtérbe helyezni magam addig, míg más-más ilyen olyan műhiba is felütheti a fejét a legtöbb ember esetében. Az egy dolog, hogy az én betegségemet elnézték és összekeverték a szezont a fazonnal. De örülnék neki, hogy a legtöbb ember nem járna úgy, mint én. Fogalmam sincs, hogy hova halad az orvoslás, melyik irányba előre vagy hátra, de annyi biztos, hogy nem mindig jó az a rendszer vagy elv ami szerint dolgoznak. Nekem eszembe se jutott volna orvosként daganatra gyanakodni, ha magas a vérnyomásom és rendszerint elfehéredek és kiköpöm még a tüdőmet is, ha futok pár kört reggelente. De legalább a kis rezidensnek megköszönhetem, hogy kaptam még pár százalék esélyt arra, hogy tovább élek.
- Nem viselkedek úgy, csak próbálom a napi melót megcsinálni mindig, persze tartok szünetet nem kell aggódni. De most mi van abban ha két órán át kell pofáznom a projektor mellett? Az igazán nem egy nagy fáradtság. A futást minimálisra csökkentettem, mint ahogy az edzéseket, az utazgatásokról lemondtam mert nem ülhetek repülőre míg rendbe nem hozzák ez - fektetem a tenyeremet a mellkasomra. Ez volt a legfájdalmasabb amiről le kellett mondanom, és tényleg sajnálom, hogy el kellett adnom egy Kairóba s egy Thaiföldre szóló repülőjegyemet is. Lehet, hogy nyertem vele némi pénzt, de a seggemet is kitörölhetem azzal, hisz a nagy szenvedélyemről kellett lemondani. És ez senkit nem érintene túl jól.
- Viszont a nőktől nem lehet eltiltani ezt te is tudod - dörgölöm meg az állam. Lehet, hogy kicsit félrever a ketyegő mikor meglátom a tanárnőt, de szerintem még normális kereteken belül, és nagy bajom csak nem lesz belőle. Nem hiszem, hogy pont miatta fog megfordulni a vérem áramlása, vagy mit tudom én.
Komoly tekintettel lesem, míg magyaráz, majd elgondolkodva egy pillanatra, félrelesek róla.
- Mondasz valamit. Tényleg meg kell próbálnom. Nem mindig talál az ember csinos, gyönyörű és egyben okos nőt. Mondjuk ha nálam okosabb az már bosszantó, de hol érdekel? - vigyorgok és már pillantok is a büfés pult felé, hogy valamivel feldobjam a napomat.
- Ha még egy pohár kávét innék akkor a fejemre ülnél? - harapok rá a szám szélére. Természetesen odafigyelek magamra és nem iszok feleslegesen se kávét se alkoholt - a legtöbb esetben - viszont már csak az ízéért, az illatáért élek halok.
- Még szép, hogy nem akarok! Majd ha nagyon sanyarú sorsom lesz akkor megyek nyöszörögni hozzád, nem akarnám megkeseríteni az életedet azzal, hogy púp legyek a hátadon.
Egy pillanatra elgondolkozok a hallottakon.
- Akkor el kellene intéznem, hogy felfigyeljenek rád... hmm - gyorsan átfuttatom az agyamban a létező olyan ember nevét, aki esetleg szóba jöhetne a segítség terén. nem ártana, ha valaki segítene teljesíteni az öcskös álmait, mert ugyebár én ezen a téren nem vagyok járatos. Lehet, hogy épp eleget sportolok és sportoltam, valamint imádom a kosarat, a focit és minden mást, de nem ismerek személyesen senkit aki foglalkozhatna vele. No mindegy, majd elválik mi lesz.
- Hmm.... mint kiskorunkban, mikor féltél éjjelente és feljöttél az én szobámba? - sandítok rá gúnyosan - nem is lenne olyan rossz. Igazi legénylakásunk lenne, egész éjjel csak beszélgetnénk amíg meg nem öljük egymást miután meguntuk a másik pofázását.
- Tudom, hogy mikor kell megálljt parancsolni magamnak - igaz most az egyszer láthatja rajtam, hogy füllentek. Múltkor is így jártam. Azt hittem még bírom még bírom, aztán két fiatal srác pakolt fel a padra miután bemondtam az unalmast futás közben.
- Tudod mit? Elhívom! Istenemre mondom, hogy elhívom - utol fogom érni a nőt és addig fogom győzködni, hogy ugorjon el velem inni vagy vacsorázni egyet, amíg rá nem bólint. Ilyen lehetőséget nem hagyhatok ki. Perszer arra majd odafigyelek, hogy ne legyek túl tolakodó.
- Nos? Kérsz még valamit? - a büfés nőci úgy bámul minket, mintha valamiféle művészettörténeti látványosságok lennénk.

Gabriel & William

Látom rajta, hogy leginkább az bántja, hogy az utazásról le kellett mondania. Mit látom? Tudom jól, hogy ez volt a legkedveltebb dolog számára a világon. Teljesen más, mint én ebből a szempontból, mert míg én ragaszkodni tudok egy-egy helyhez -ahogy New Yorkhoz és a haverokhoz-, ő sehol sem tud megmaradni sokáig. Kell neki az újdonság varázsa, a szép egzotikus vagy épp őskori épületekkel teli helyek és ezt meg is értem. Esküszöm, ha rendbe jön a szíve, elviszem valami isten király helyre, ahol még nem járt. Erre pont jó lesz a nagyszülőktől örökölt pénz és egyebek, mert az öregek közül se él már sok. Most döbbenek csak rá, hogy kihal mindenki körülöttem. Tuti átok ül rajtam.
-Értelek én és nem azt mondom, hogy mostantól selyem köntösben vakard a segged egész nap, csak figyelj oda! Ha baj van, akkor ne csökönyösködj, hanem szólj annak, akinek tudsz. Mentőt hívj, vagy engem! Aztán esküszöm, ha rendbe jössz, elmegyünk valahova.- vigyorodok el a végére és, hogy elhigyje, komolyan gondolom, még keresztet is rajzolok a szívemre. Ez az én bakancs listámon fog szerepelni. "Elvinni a bátyámat egy olyan helyre, ahol még nem járt és tudom, hogy tetszene neki."
-A nőkről mondjuk én se tudnék a helyedben lemondani. És igazából... kardio edzésnek tökéletesen megfelel a velük való tevékenységed.- vigyorodok el sunyin, mert hát na... mégis csak NŐKRŐL van szó! Azokról nem lehet, csak úgy lemondani. Ha ilyesmi bajom lenne engem se fogna vissza. Sőt. Azt kívánnám, ha már meg kell halnom, akkor szex közbe pusztuljak el. Oké, a csajnak nem lenne olyan jó, de nekem biztosan.
-Ember. Ennél a nőnél még az se lehet zavaró, ha valójában egy hárpia. Füldugó és kész, de azért a testért megérné a szenvedés. Legalábbis, én biztos el bírnám viselni egy rövid ideig. Hosszabban nem, mert pár alkalom után már lehet nem lenne olyan érdekes a csaj.- észbe se kapok, hogy egyébként a történelem tanárnőmről beszélek, aki tuti nyakon verne egy őskövület maradvánnyal, ha ezt hallaná. De ami igaz, az igaz és ami szép, azt meg kell csodálni, ugyebár. Ezért is nézzük előszeretettel a hátsóját egész órán és ezért nem tudnám megmondani, mik hangzottak el legutóbb az órán. Megtanulom a jegyzetekből, nagy dolog.
-Nincs több kávé. Igyál almalevet vagy bánom is én mit. Vagy, ha van koffeinmentes, akkor igyál olyat.- bólintok komoran és ebből nem vagyok hajlandó engedni. Legalábbis, ha én itt vagyok, akkor nem lesz kávézás. Azt persze már nem tudom figyelni, hogy otthon mit csinál vagy szünetekben, amikor nem lehetek ott mellette. De örülnék, ha komolyan venné amit mondtam és tényleg koffein mentes kávét iszogatna. Nagyon örülnék neki.
-Ne is mond. Biztosan jó buli lenne egy lakásban lakni, de nem szívesen hallgatnám, ahogy éjszaka a nőket szórakoztatod. Elég volt anno pár alkalommal, mikor előbb értem haza, mint kellett volna.- húzom el a szám, mert bizony volt olyan alkalom, hogy hiába volt külön szobánk, attól én még nagyon jól hallottam mindent. Sőt. Az volt sokáig a cél, hogy olyasmi hangokat csikarjak ki a nőkből, mint ő, mert bizony rohadt elégedettnek tűntek. Még jó, hogy ilyenkor anya rend szerint máshol volt. Biztos tépte volna a haját a hangok hallatán.
-Sose lennél púp a hátamon, ezt verd ki a fejedből.- dorgálom meg, de rögtön utána már azon nézek nagyot, hogy azt mondja, segíteni akar majd a kosarazással kapcsolatban. Megható. De úgy igazán, mert tudom, hogy nem mozog olyan körökben és azt is tudom, hogy sajnos ez az egész nem ilyen egyszerű. Hiába, hogy kispöcs korom óta kosarazok rendszeresen a haverokkal meg a suliban is, ez kevés egy komolyabb csapat figyelméhez.
-Hát, ha ezt elintézed, akkor lábat csókolok neked. Nem olyan egyszerű ez főleg, hogy sokkal jobb játékosok is vannak a csapatban és persze olyanok is, akik pénzesebbek. Pénz beszél, tudod jól...- jegyzem meg fintorogva, mert ez a mai napig nem tetszik és nem is tudom elfogadni, hogy így működik a világ. Undorító, de hiába lázadok egyedül. Frászt se érek el vele.
-Tudod te, a fenét tudod. Ismerlek Gabriel. Lehet jobban ismerlek, mint te magadat.- vigyorodok el, karjaimat pedig összefonom mellkasom előtt, hogy még komolyabb legyen az összkép. Aztán lehet, hogy én úgy képzelem el magam kívülről, mint a Keresztapa, közben meg úgy festek, mint Szamár a Shrekben. Nem számít.
-Ez a beszéd! Szedd össze magad. Légy bátor! Úgyse kosaraz ki, ha kitartó vagy. Értesz te a nőkhöz. Kétlem, hogy ő másmilyen lenne.- vonok vállat és igen lehet, hogy a csaj merevnek tűnik, de az ilyen nőknél is el lehet érni, hogy ellazuljanak. Némi alkohol, szép szavak, óvatos érintések... minden nőről le lehet varázsolni a bugyit. Nincs olyan, hogy nem. Kivéve egy apáca. Na az már lehet keményebb dió már, ha igazán elhivatott Isten iránt. Na jó. Ez meg már egy másik téma.
-Én nem kérek semmit, köszi. Te pedig jól gondold meg, mit kérsz magadnak.- fenyegetőzök már megint, de el is mosolyodok. Kicsit élvezem mondjuk, hogy jogosan okoskodhatok, de tény, hogy oda kell figyelnie én pedig biztos, hogy szóvá fogom tenni, ha nem ésszel viselkedik.
-Mit mondtál, mikor is lesz órád?- kérdezem végül, ahogy a karórámra pillantok. Na nem, mintha én sietnék, csak nem emlékszem ő mit mondott. Nem akarnám feltartani, hogy aztán miattam legyen baja.

Halvány mosollyal fürkészem fivérem arcát, miközben köntösről, seggvakarásról, mentőkről és arról beszél, hogy majd elmegyünk valahova együtt. Őszintén szólva a halál f*szára se kívánom ezt az egész betegséges dolgot.
- Szavadon foglak, öcskös - teszem hozzá végül, ám ahogy szívére rajzolja a keresztet, no meg meglátom azt a széles vigyort, már tudom hogy nem kell üldöznöm azért, hogy menjünk menjünk, menjünk. Sőt, még azt is kinézem belőle ilyen formában, hogy ő lesz az aki megveszi a repjegyeket, vagy egyáltalán kinézi azt az országot ahova óhajt eljönni velem.Ezer meg olyan hely van még ahol nem jártam, de legszívesebben ott élném le az életemet. Mondjuk ebben az esetben én is olyan vagyok mint Michelangelo annyi különbséggel, hogy míg ő az embereket nem tudta elviselni maga mellett, addig én nem tudok hosszú távon ugyan azon a helyen megmaradni. Lehet, hogy ez nagyon gázul hangzik, de tudok mit csinálni ha hajthatatlan vagyok, és a menni akarásom végtelen? Nem tudom megváltoztatni ezt, ez valahonnan bentről, a szívem mélyéről jön. Aztán ki tudja ha megkapom az új ketyegőt, lehet hogy merőben más leszek. Megfontoltabb, komolyabb, aki inkább állapodik meg egy nő mellett és undorodik attól az életviteltől amit most folytatok. Nem akarok majd egymás után öt nőt vagy egyszerre tízet, csak egyre lesz szükségem. És mi van ha nem akarok majd állandóan utazgatni? Ha nekem ott jó ahol vagyok? Ha meglátom Floridában vagy New Yorkban azt, amit máshol nem? Az otthonomat? Már csak belegondolni is kellemes.
És ezt a fajta reménykedést, Will is láthatja az arcomon ahogy egy fél perc erejéig elkalandozok és csak nézek magam elé álmodozva.
- Na igen ebben igazad van. Arra tökéletesen jó, hogy kordában tartsam a kis hamist - két véglet van. Vagy nagyon lassan és gyengén ver, vagy úgy száguldozik mint egy versenyautó 210/120-szal. Igen, erre is volt már példa. Régen nagyon jó, stabil vérnyomásom volt, de ez egyre megy felfelé.
- Nem hiszem, hogy hárpia lenne. Ilyen bájos, gyönyörű arccal amit csak megkoronáz az a kislányos mosoly. Hát... szerintem inkább angyal mint hárpia - szinte érzem ahogy meglódul a szívem, majd olykor kihagy egy-két ütemet ahogy belegondolok abba, hogy mi mindent tudnék kezdeni egy ilyen nővel ágyban és azon kívül is.
Inkább nem iszok vagy eszek semmit, helyette legyintek és megigazítva a nyakamba akasztott nyakláncot, összekulcsolom a mellkasomon mindkét karomat, ezzel teljes mértékben öcsémre koncentrálva. Még sráckoromban kaptam tőle ezt a láncot, fekete bőr anyagú, rajta egy állítólagos krokodil foggal. Azóta hordom és afféle amuletté léptettem elő.
Az említett kis akcióim hallatán kis híján még a nyakam is elvörösödik.
- Ja, hát... azokért bocs - torokköszörülés, zavart tekintet majd mosoly. Máshogy nem is igen tudnék erre hogy reagálni. Tényleg élvezet volt mélyről jövő sikolyokat, sóhajokat kicsalni egy-egy nőből már akkor is, és élveztem, hogy ilyen örömöt tudok nekik nyújtani.
- Kicsit jobban ráfekszel és olyan kosaras lesz belőled, mint Michael Jordan, efelől semmi kétségem - nem vigyorgok, hisz komolyan gondolom, épp ezért ennek örömére komolyság és hit villan a tekintetemben.
- Ebben igazad van - néha már ott járok, hogy azt se tudom kinek mi a jó, mármint azt se, hogy nekem mi. Épp ezért se lep meg az, hogy a legtöbb ismerősöm pontosan tudja.
- Ki tudja? Bőven vannak olyan nők akik nem tudják elviselni a magamfajtákat. És az az igazság, hogy nem lep meg - kelletlenül húzom el a szám már csak a gondolattól is, hogy vannak nők akiknek visszataszító jelenség vagyok. De nem kell aggódni, ők is vannak szép számmal ilyen visszataszító, elviselhetetlen buta libák. Nekem legalább a javamra lehet írni, hogy van eszem.
- Délután - lesek a karórámra - kettőtől, szóval időm mint a tenger. Én viszont nem akarok neked bajt, szóval ha menned kell akkor - intek várakozva az ajtó felé, hogy mit reagál rá. Ha mennie kell akkor csak tessék, ezek után úgyis fogunk sűrűbben találkozni reményeim szerint.

Gabriel & William

Látom rajta, hogy élvezné és azt is látom, hogy jó hosszan elkalandozik, én pedig sok mindent megadnék azért, hogy tudjam, mi jár épp a fejében. Igen. Faszkalap voltam évekig és nem álltam vele szóba és nem is tudom azt se megmondani, hogy ma mi vitt rá de tény, hogy próbálkozott. Párszor próbált már itt is elcsípni, de én inkább játszottam a süketet és elvonultam. Viszont, ha ezt az szív dolog előbb tudom... biztos, hogy nem húzom az időnket, mert bár rohadt pozitívan állok hozzá, azért mégis eszembe jut, hogy mi lesz, ha meghal? Akkor majd úgy emlékezhetek rá, hogy évekig nem beszéltünk és nem is tudtam róla semmit? Frászt! Be kell pótolnunk mindent nagyon sürgősen és teszek most már arra, hogy elment. Nem lehet örökké duzzogni, mint egy óvodás.
-Akkor a kardio edzést tartsd meg. Legalább emlékezni fogsz rá, hogy a nőkért érdemes élni.- vigyorodok el sunyin és persze nem akarom, hogy ez legyen az egyetlen célja az életben, hogy minden nőt megfektessen, mert el tudnám majd képzelni kertvárosi apukaként -ahogy magamat is egyszer-, de azért jó, hogy még így is tudunk mosolyogni. Nem is akarom a maradék időnket sírással és picsogással tölteni. Ha már rizikós ez az egész, akkor jó emlékek legyenek a maradék időről.
-Ha nem ismernélek azt mondanám, hogy már most belezúgtál. Nem szoktál te a nőkről így beszélni és oké, tényleg szép de... jól érzed magad?- dőlök előrébb, hogy alaposabban szemügyre vegyem már, csak a poén kedvéért, de aztán csak mosolyogva fejet csóválok. Atom az a csaj, ezt aláírom és mondjuk el is tudnám képzelni, hogy összemelegednének, mert a bátyám se egy Quasimodo. Ezt a nőt még talán muter is bírná... na mindegy. Ne kalandozzunk el. A lényeg, hogy Gabe-nek be kell csalnia a tanár nénit a történelem szertárba lehetőleg még műtét előtt.
-Elfelejtem, ha legközelebb a töri szertárból hallok majd hasonlót.- kacsintok egyet röhögve enyhén utalva arra, hogy ne tököljön, szedje fel a tanár nőt. Ha komolyan, ha nem komolyan... nem biztos, hogy lesz rá még esélye ráadásul, az ilyen nők nem sokáig szoktak szólóban mászkálni már pedig, ahogy néztem, nincs gyűrű a kezecskéjén. Le kell csapni rá, nincs mese.
-Ráfekszek én. Kispöcs korom óta kosarazok. Mióta elmentél pedig tényleg sokat játszottam otthon is a haverokkal. Minden nap lejártunk a pályára, most pedig a suliban nyomom. Sokszor már elég fárasztó az edzés és a tanulás is, na meg a bulik, de nem adnám fel semmi pénzért a kosarat.- rázom a fejem, mert ebben száz százalékig biztos vagyok. Nem tudnám megmondani, miért szeretek annyira játszani. Egyrészt talán, mert jó vagyok benne és felnyomja az egomat még a szar napjaimon is. Másrészt pedig, azt hiszem az is mellette szól, hogy úgymond pótolta a bátyámat. Ha szarul voltam fogtam a labdám és lementem dobálni. Így spanoltunk össze a többiekkel.
-Hát, akkor talán őt ne úgy kezeld, mint a többi nőt. Van, akiért érdemes kicsit többet kapálózni bratyó.- vigyorodok el ismét és rá kell döbbenjek, hogy most konkrétan magam ellen is beszélek, mert én nem tudnék sokat tökölni egy nővel. Ha nem adja be a derekát, nem adja be. Ennyi. Akkor lesz másik. Más kérdés, hogy én még hülye egyetemista vagyok, ő pedig már "érett" felnőtt. Neki már a jövőre is kéne gondolnia.
-Nekem is van még úgy negyven percem, szóval ráérek. Mesélj inkább az utazgatásaidról. Kíváncsi vagyok, hol nem jártál még.- mosolyodok el, közben kicsit fészkelődök is, hogy ne gémberedjek el teljesen, végül minden figyelmem Gabrielre irányítom. Szeretném tudni, mi mindent csinált, mert tudom, hogy nem aprózhatta el. Minimum 10 nő mindenhol és bulik, erre a nyakamat tenném. Na és persze sok-sok történelmi hely.

Széles vigyorral bólintok egyet.
- Ez igaz, bár végre találhatnék egy konkrét olyan nőt akiért tényleg érdemes élni, és nem kell többesszámban "nőket" mondani. Valamiért kezdem egyre kevésbé élvezni a varázsát - öregednék? Nagyjából két hónapja, hogy ezen folyamatosan gondolkozok. Nem tudom elhessegetni a fejemből a tényt, hogy elég idős vagyok már ahhoz, hogy ténylegesen és persze véglegesen is megállapodjak valaki mellett, akit szerethetek és ő viszont szeret. De még nem vitt rá a lélek és talán pont a szívem miatt nem engedem, hogy ez megtörténjen. Mert oké, tételezzük fel, hogy van még cirka fél évem, de donor nincs. Ez alatt a fél év alatt meg kell ismerkedni, meg kell szeretni. Aztán a végén jönnek a közös tervek amiket aztán kútba dobhatunk, mert itt a vége. De olyan is van, hogy van fél évem de donor is. Megkapom a szívem, de nem vagyok képes befogadni. Kakukk. Az eredmény ugyanaz. Semmivel nem jobb. Lehet, hogy egy kis ideig boldogabb lehetnék mint bármikor, de a másik fél? Ő a kínok kínját élné át és én senkinek nem akarok ilyen fajta fájdalmat okozni. Ezért is kellett volna engednem, hogy Will tovább utáljon. Mert akkor könnyebben engedett volna el. De minden áron a tudtára akartam hozni, hogy mennyire sajnálom.
- Fogalmam sincs, hogy mi ez - vonom meg a vállam egy kelletlen grimasz kíséretében. Tény és való, hogy soha nem volt szokásom így beszélni a nőkről, viszont úgy néz ki, hogy most ez is kezdetét veszi.
- Arra várhatsz - nem szeretném az iskola egyes pontjait légyottokra használni. Azzal nem csak én, de a másik fél ittlévő karrierét ketté törném. Ennek pedig nem akarom kitenni senkit, nem vagyok én olyan önző, hogy a saját jóllétem érdekében kockáztassak.
- Akkor tényleg rá kell gyúrnod. Öcskös, ha ez az álmod, teperj érte! Mögötted leszek amíg tudok jó? - na jó ez utóbbit csak megszokásból, és figyelmetlenségem miatt tettem hozzá, nem óhajtottam kimondani. De mindegy is.
Bólogatva hallgatom végig a véleményét, és kénytelen vagyok igazat adni neki. Kezdek kitérni a hitemből!
- Az én szeles, kerge öcsém milyen bölcs férfi lett - büszke mosoly villan át az arcomon amit még csak véletlenül se próbálok elrejteni. Ha jobban belegondolok, nem is bánom ezt a jó pár évet. Ha mindvégig mellette lettem volna, most valószínűleg nem ilyen lenne.
- Nézzük csak... Új-Zélandon, a két sarkon, Oroszországban, Lengyelben és Európa egy-egy kisebb országában nem jártam még. De az elsőt mindenképpen tervezem, és persze egy Orosz utat is beakarok majd tervezni. Biztos máshol se voltam még, de jelenleg nincs eszem hozzá, hogy összeszedjem - mély sóhaj, kis fészkelődés - de jelenleg lehetőségem se, mivel ha sikerül úgy ketyegőt találni, akkor is a műtétet követő egy-másfél év az, amit ki kell bírnom nyugton a seggemen. Tehát nincs repülés - mély sóhaj, gyors szívverés.
Elgondolkozó tekintettel bámulok magam elé az asztalra, hol hirtelenjében pimaszul izgalmasnak tűnnek az erezetek.
Gyorsan letörölve egy verejtékcseppet a halántékomról, már pillantok is Willre.
- Hova szeretnél először eljutni majd?

Gabriel & William

Az se érdekelne, ha nem lenne épp egy szépségkirálynő mondjuk... a legfontosabb az utolsó szempont, hogy Gabe boldog legyen vele.
Az elgondolásra, hogy az ünnepekre most már össze is ülnénk és egy ilyen nő ücsörögne mellette, enyelegnének és sütne róla, hogy szeretik egymást, elmosolyodok. Legalábbis, én így képzelem el azt, ha majd én jutok el oda, hogy egy nő igazán elcsavarja a fejem és úgy döntök, hogy ő kell nekem, senki más.
-Ígérd meg, ha találsz egy ilyen nőt, én leszek az első, akinek bemutatod. Kíváncsi leszek majd, miféle nőszemély lesz, ha elcsavarja a fejed.- vigyorgok rá, de ebben a vigyorban most semmi perverzség nincs, csak merő kíváncsiság. Tényleg várom a pillanatot, amikor majd elhív, hogy bemutassa nekem a csajt. Lehet, hogy akkor már nekem is lesz egy és a korábbi elképzelés, hogy négyesben baromkodunk majd, tényleg megvalósul.
-Azért jól hangzik és abból a nőből kinézem azt is, hogy kifejezetten tetszene neki egy szertáros romantikázás. Szerintem az ilyesmire minden nő bukik, mert ezzel azt érzékelteted, hogy annyira imádod, hogy még itt se tudod visszafogni magad. Nem?- agyalok konkrétan azon, hogy női szemmel milyen lehet egy ilyen felkérés, de szerintem semmi rosszat nem szólnának rá. Én legalábbis azt tapasztaltam, hogy már attól, ha a fülébe súgjuk, hogy gyere velem a szertárba, ragyogni kezdenek és izgatottan várják a folytatást.
-Még egy ilyen „amíg tudok” és rád borítom az asztalt. Még szép, hogy mögöttem leszel. Ez a dolgod bratyó. És hidd el, tenni fogok érte de az is lehet, hogy más utat választok. Nem tudom még magam sem, de a kosarat ettől függetlenül 100%-os energiával művelem a továbbiakban is.- bólintok egyet elszántan, mert, ha még nem is leszek sztár játékos, akkor sem akarom jó ideig abba hagyni. Sőt. Ha lesz egy gyerekem, vele is játszunk majd. Így legalább azt is megakadályozhatom, hogy 40 éves koromra sörhasam legyen és tokám. Kell ez a kis mozgás és az idegnek is jót tesz, nem beszélve az önbizalomról és az állóképességről. Jót tesz a sport. Én kötelezővé tenném, hogy az emberek minden nap vagy legalább egy héten négyszer mozogjanak. Nem lenne ennyi beteg és megkeseredett ember.
-Mindig is bölcs voltam, csak jól titkoltam. Nem tesz jót az imidzsemnek és a srácok közt amúgy sem ezt kell mondani, hanem, hogy „húzd meg jól, öcsém”.- vigyorgok ezerrel, ahogy eszembe jut az a sok lökött haverom és bár tényleg lököttek -nem is kicsit-, azért imádom őket. Az itteni csapatból is van pár jó arc, de az otthoniaknál nincsenek jobbak. Velük együtt nőttem föl és sok hülyeségen mentünk keresztül. Nem tudnám bántani őket azért, mert az ő hozzáállásuk is ilyen.
Figyelmesen hallgatom a rövid ismertetőt arról, merre is járt már és egy kicsit eltölt az irigység is. Mindez idő alatt én otthon poshadtam és, csak álmodoztam ezekről a helyekről de tudom, ha Gabe rendbe jön, bepótolok mindent. Állandóan utazni fogunk, mint két kincsvadász vagy hasonló.
-Ezek szerint nem unatkoztál. Irigyellek picit, hogy ennyi mindent láttál már, de még van bőven hely a térképem.- kacsintok egyet nevetve, ezzel is jelezve neki, hogy készüljön fel és, ha megműtik, minél gyorsabban kapja össze magát. Addigra gondolom én már pont végezni fogok a sulival és szabad leszek, mint a madár. Mehetünk, amerre visz a fejünk.
-Először? Nem is tudom.- morfondírozok pár röpke pillanatig, de aztán beugrik egy hely, amit mindenképp látni akarok évek óta. Nem azért, mert a Gladiátoros filmek fő helyszíne, hanem mert látni akarom azt a hatalmas építményt, ahogy több száz év után is büszkén magasodik ki a földből.
-A Colosseumot évek óta meg akarom nézni, szóval az első hely Olaszország lesz talán. Ott jártál már?- kérdezem kíváncsian, mert ugyebár, ha már járt ott, talán nem ez kellene az első helyre. Mondjuk a kedvemért mehetnénk oda is és legfeljebb még egyszer megnézné a Colosseumot vagy olyan helyekre is elmennénk, ahova legutóbb esetleg neki nem sikerült.
-Mi lesz, ha szólnak, hogy van donor?- sóhajtok végül egy nagyot, mert hiába, hogy mindenféléről beszélgetünk, a fejemben mégis ez zakatol és az, hogy Gabriel beteg és bármikor elveszíthetem. Ezek után képtelen leszek nem erre gondolni, de az biztos, hogy pozitívan fogok hozzá állni és nem arról kezdek majd képzelegni, mi a fene lesz velem, ha ő meghal. Nem lesz ilyesmi. Élni fog, mint Marci Hevesen. Pont.