Komoly tekintettel, türelmesnek korántse nevezhető lábdobogással, zsebre vágott kézzel ácsorgok a sárga Camaronak támaszkodva egy kedves barátom háza előtt, lévén ma én vagyok a soros, hogy a megadott szórakozóhelyre fuvarozzam magunkat. Szerencsétlennek manapság meggyűlik a baja az asszonnyal, így nem csoda az se, hogy a matt fehér függönyökön keresztül nem látok mást csak két ember alakjának elmosódó árnyát, valamint a gyorsan szánkázó tárgyakat, melyek remélhetőleg csak párna formájában nyilvánulnak meg. Már volt rá precedens, hogy nekem kellett bevinnem szerencsétlen pasast a kórházba, hogy összeöltsék a homlokát miután Jenny egy hamuzóval gondolta kimutatni a mérgét, mindezt azon a férfin akivel lassan hetedik éve vannak együtt. Az már más kérdés, hogy a veszekedések java részét tényleg magának köszönheti az a szerencsétlen, hisz balett táncot jár szegény nő idegein. Már évek óta ígérgeti, hogy feleségül veszi, de még mindig nem mutatott jeleket, hogy szándékában áll. Valamint az esetek többségében szórakozni jár, amit már én magam unok, hisz minek jön el velem ha nem csinál mást, csak a kicsi dolgos menyasszonyáról áradozik, akivel nem mellesleg a nap 24 órájában tépik egymást. Az se lepne meg, ha egyszer arra érnék ide, hogy ég a ház, de ők még így is csak őrjöngenek egymással.
No de mindegy is, nem az én dolgom, oldják meg maguk. Kapcsolati tanácsadó vagy terapeuta nem rémlik, hogy lennék. Az más kérdés, hogy empatikus igen és meghallgatom mindkét fél kínját - hisz jó barátom mindkettő - de ennél többet nem tehetek. Bólogatok, lesek bambán és ennyi.
Alig tíz perc telik el mire a mamlasz a fejét fogva menekül ki az ajtón és indul el felém kétségbeesett szemeit villogtatva.
- Menjünk már! Hallod? Ez rám engedi a kutyát! - vágódik be az anyósra, én pedig kitárt karokkal indulok el a vezető ülés felé.
- De hát az a te kutyád - az ő kutyája, aki inkább nyalogatná halálra, mint széttépné. No meg egy vidám képű Retriever nem arról híres, hogy bárki arcát letépné. Vagy mégis?
- Nem érdekel! Inni akarok, nyomás!
- Mit vezényelsz nekem? Inkább dugulj el, én ilyen veszekedés után nem lennék büszke magamra - sandítok rá, de már adom is a gázt a kocsinak, hogy az engedelmesen doromboljon alattam és induljon el az adott cél felé, hol hamarosan a pulthoz ülünk le egymás mellé egy-egy Martini társaságában.
- Nem kellene ennyit innod, Aidan! Komolyan mondom úgy kapkodod a levegőt még mindig mint egy szívbajos.
- Jól van, tudod jól, hogy le kellene adnom néhány száz kilót... - kis híján belefulladok az italba.
- Néhány száz? Hagyjuk már a százhúszat se éred el, honnan akarnál te néhány százat leadni? Ha húsztól megszabadulsz és edzel kicsit már maga leszel a megtestesült csoda. És valószínűleg Jenny se a hájas, tohonya, lusta énedet fogja látni. Szóval hajrá - paskolom meg a hátát, majd tekintetem egy-két pillanat erejéig más irányba kalandozik.