Amikor felvettek a Hollis-ra és újra meg újra végigolvastam a gratuláló levelet, akkor még nem is töprengtem azon, hogy vajon milyen lesz elköltözni itthonról és egy teljesen más közösségbe, városba beilleszkedni. Költözés előtt pár nappal azonban komolyan aggódni kezdtem a leendő szobatársam kiléte felől. Talán nem kellett volna bugyuta vígjátékokat néznem, amiben a főhősnő megküzd azokkal a plázacicákkal, akik minden egyes izmos sportolófiúnak szétteszik a lábaikat. Aztán hirtelen felindulásból vezérelve, inkább kiköltözik a szobából, mintsem ilyenek mellett kelljen tengetnie a mindennapjait.
És ezek miatt a filmek miatt valósággal rettegtem attól, hogy én is pont egy olyan embert fogok ki, akivel egy értelmes beszélgetést nem lehet folytatni és aki az összes létező Hollis-os fiúval kavarni akar majd. A legrosszabb az egészben pedig az, hogy a félelmem nem hogy elszállt volna, hanem kedves szobatársam alaposan megerősítette azt. Nem egyszer riadtam fel arra az éjszaka közepén, hogy ő a szobából ordibál ki a folyosóra, valamelyik szintén ittas állapotban lévő barátnőjének. Nem egyszer lettem kizárva a szobából, mert ő éppen összefeküdt valakivel. És nem egyszer kellett leugranom kajáért az éjjel-nappaliba, mert volt olyan jó fej és megette vagy elosztogatta az enyémet. Igazából sohasem voltam irigy, mindig szívesen adtam, hogyha szépen kértek tőlem, de ezek után nem is tudom, hogyan viszonyuljak majd az itteni háztársaimhoz. Viszont miután szó nélkül kölcsönvette az egyik kedvenc felsőmet és egy hatalmas vágással az oldalán kaptam vissza, betelt a pohár. Összepakoltam a holmijaimat, bőven elfértem két nagyobb bőröndben és már mentem is a házfelelőshöz. Elmeséltem neki, hogy kibékíthetetlen ellentétek miatt nem tudok továbbra is egy szobában maradni azzal a - fogalmazzunk szépen - lánnyal, és mielőbb szeretnék új szobatársat. Vagy akár egy saját szobát, mindegy, csak el attól az őrülttől. Pár órát igénybe vett a helykeresés és a sok papírmunka, de megérte, mert délutánra már meg volt az új szobám. És a szobatársam is, egy bizonyos Amabell Lewis személyében.

A lépcsőn felfelé haladva és a szobát keresve éreztem, hogy egyre nagyobb gombóc lesz a torkomban, ezzel ellentétesen arányosan pedig egyre kisebb méretűre zsugorodik a gyomrom.
Megtorpanva állok a szoba ajtaja előtt és mielőtt bekopogtatnék, még gyorsan elmormolok egy imát, amiben egy kedves, normális, aranyos szobatársért fohászkodom. Nagyon bízom benne, hogy ezúttal szerencsém lesz, mert ha nem, akkor kereshetek valami jó drága albérletet magamnak és akkor suli mellett még kétszer ennyit dolgozhatok is. Fergeteges lenne, ezt már előre látom.
Veszek egy mély levegőt, majd bekopogok az ajtón. Amikor kinyílik és megpillantok egy szimpatikus, szőke hajú lányt, halvány mosoly húzódik az ajkaimra. Kezemet nyújtom felé és bemutatkozom.
- Szia, Jennifer Collins vagyok. Én lennék az új szobatársad, már ha te vagy Amabell. - Hangom lágyan cseng, a szívem viszont továbbra is a torkomban dübörög.
Jaj, kérlek add, hogy jófej legyen és jól kijöjjünk! Nem akarok többször költözködni, nem akarok rosszban lenni a szobatársammal.

• It's the beginning of a beautiful friendship •

Sikerült! Nem mondom, hogy rohadt egyszerű dolog volt, mert először nagyon durván összekaptunk Tania-val, amit talán még a szomszéd házban is hallottak, végül aztán k*rva anyázás és egyéb jó kívánságok közepette neki látott pakolni. A vége az lett, hogy még én vagyok a szemét, mert nem bírom őt elviselni. Jó, akkor legyek szemét, de én alig vártam, hogy elsétáljak kérvényezni, hogy helyezzék át valami hasonló kaliberhez. Mondjuk, egy rühes lotyóhoz, akivel együtt járhatnak el bulizni és haza hordani a pasikat. Akivel közösen használhatják a ruhákat és, aki leszarja, ha a szobatársa oldalát eszi a kosz. Nem vagyok én tisztaság mániás. Félre értés ne essék, de azért nem szeretem, ha ragad a padló a sok kiöntött trutyitól, mindenfelé kaja maradékok és szennyes ruhák vannak és, ha a tükör állandóan kézlenyomatos, mert összefogdossa. Ja igen. A smink cuccaimat is állandóan eltüntette. Nem hiányzik ez nekem.
Az meg végképp betette a kaput, hogy a múltkor Malcolm Alexander David Smith itt flangált nekem egy szál pöcsben, mert nem tudtam kitessékelni, miután megdolgozta éjszaka a szobatársamat. Nem beszélve arról, hogy kétszer lesmárolt, ami megint csak kényelmetlenül érintett. Na jó, annyira nem, de most nem ez a lényeg. Nem akarok ilyesmiket átélni minden hétvégén más-más csődörrel az alphások közül.
Tania cirka fél óra alatt összedobálta a cuccait. Meg is lepődtem, mennyire gyors, de elmondása szerint alig várta, hogy ne lássa többé a rusnya képemet és reméli, hogy el fogok rohadni. Ennyit a jó kívánságokról. Szóval, Tania lelépett, a szoba csendes lett és nekem persze -mert takarítani nem volt hajlandó-, a fél délelőttöm azzal telt, hogy elviselhetővé tegyem a szoba azon részét, ami majd az új lakótársamat fogadja. Felsöpörtem, kidobáltam a szemetet, ami érdekes módon minden apró helyről elő került, rendet raktam a tükrös szekrényen, hogy legyen a másiknak is helye, felmostam, végül némi illatosítóval és szellőztetéssel próbáltam kiűzni volt szobatársam irtó büdös parfümjét. Ezen is össze vesztünk nem egyszer, hogy mindig annyit fújt magára abból a retekből, hogy csak azt lehetett belélegezni, semmi mást. Még oxigént se nagyon.
Kopogtatnak. Izgatottan pislogok az ajtó felé, körbe nézek még egyszer a szobán végül széles mosollyal a képemen ajtót nyitok. Honnan a mosoly? Abból indulok ki, hogy az új lakó Tania-nál, csak jobb lehet. Kivéve, ha ide jön nekem valami death metalos, önmagát vagdosós őrült... na jó, olyan biztos nem lesz.
-Szia! Igen. Amabell Lewis vagyok, de szólíts nyugodtan Aminak, Annie-nek, Ama-nak... amelyik jobban tetszik.- először eszembe jut, hogy kezet nyújtok üdvözlésképp, de aztán inkább, csak megölelem a csajt, amiből vagy azt hiszi, hogy leszbikus vagyok, vagy azt, hogy ennyire nagyon örülök,  hogy lecserélhettem a régi szobatársam.
Csak egy rövid öleléssel ajándékozom meg. Utána fogom az egyik bőröndjét, beljebb tessékelem és, csak reménykedek benne, hogy legalább annyira szimpi vagyok neki én, mint amennyire szimpi nekem ő.
-Nagyon örülök, hogy ilyen gyorsan el tudtam ezt intézni. Jól tudom, hogy nálad is épp betelt a pohár és cserélni akartál?- kérdezem végül, miközben becsukom az ajtót és megpróbálok ismerkedni. Remélem, azt fogja mondani, hogy az ő szobatársa Tania 2 volt. Akkor biztos, hogy nagyon jól ki fogunk jönni egymással.

•MUSIC: [You must be registered and logged in to see this link.]• NOTE: remélem megfelelő lett ^^ •SZAVAK: 507

Ha lenne rá lehetőségem, forradalmasítanám a szobatársak kiválasztásának módját. Mindenkivel, még beköltözés előtt írattatnék egy személyiségtesztet és annak eredményére támaszkodva írnám össze, hogy ki-kivel kerülhet egy szobába. Ennyire túlságosan ellentétes karakterek, mint amilyenek mi is voltunk Lindseyvel, egyértelműen nem kerülhetnének egymás mellé. Miért? Mert fizikai képtelenség! Összeférhetetlenek voltunk, pedig velem nagyon nehéz rosszba lenni. Alapvetően egy kedves, barátkozós lány vagyok, aki mindig mindenkinek segít, de ez a lány még nálam is kivágta a biztosítékot. Kerülöm a konfliktusokat, gyűlölök veszekedni, de ő még ezt az énemet is előhozta belőlem. És talán éppen ez miatt utáltam meg ennyire, hiszen még soha, senki nem volt arra képes, hogy efféle szörnyeteggé varázsoljon engem. A díj pedig ezúttal Lindsey-é, akit remélem hamarosan elnyel a föld és soha többé nem fogok majd látni. Mindössze fél évet adok neki és kibukik majd innen, hiszen, hogy éppen ki alá helyezkedjen és mennyire nyissa szét a lábát, azon kívül máshoz nem igazán volt tehetsége. A tanulási módszereiről pedig ne is beszéljünk. Én se vagyok egy stréber, aki minden szabad percében a tankönyve felett görnyed, viszont mivel egy ösztöndíjnak köszönhetem az itt létemet, ezért tudom, hogy meg kell dolgoznom azért, hogy itt is maradhassak. Márpedig én nem szándékozom a közeljövőben felszívódni.
Ahogy az ajtó kinyílt és megpillantottam a velem nagyjából azonos magasságú, kedves mosollyal rám tekintő csajszit, szinte egyből megnyugodtam. A zsigereimben éreztem, hogy nem lesz itt semmi probléma, ez pedig földöntúli örömmel töltött el.
- Oké, Annie. Engem többnyire Jen-nek vagy Jennie-nek hívnak, de ha kitalálsz valami hozzám illő becenevet, akkor felőlem úgy is szólíthatsz, nem haragszom meg érte. - Széles mosoly húzódik a számra, ahogy észreveszem magamon, hogy mennyire fesztelenül és könnyedén megindult a szájmenésem. Nos, nálam ez is jót jelent, pontosabban azt, hogy jól érzem magam az aktuális beszélgetőpartnerem társaságában.
Igaz, elsőre talán meglepődöm, de ahogy eltelik egy aprócska másodperc, akkor már inkább örömmel nyugtázom, hogy nem egy szimpla kézfogással üdvözöljük egymást. Az túlságosan komoly, felnőttekhez illő és hideg lenne, ami pedig már csak így első ránk nézésre se illene hozzánk. Így hát mosolyogva viszonozom az ölelését, majd megfogva a másik bőröndömet Annie után besétálok a szobába. - Váó, de jól néz ki ez a szoba! - A szekrény, ami amolyan térelválasztóként funkcionál csak még inkább meghittebbé és zugossá teszi a szobát, ami rögtön a szívembe lopja magát. Tetszik, hogy közös a légtér, mégis van hova félrevonulni, ha az ember pihenésre adná a fejét.
Mikor szóba kerül a volt szobatárs, felé fordulva égnek emelem a tekintetem. - Ó, ne is mond! Engem tényleg nehéz felbőszíteni, de az a lány nagyon rövid időn belül elérte, hogy kiakadjak rá. Nem elég, hogy széttépte az egyik kedvenc felsőmet, amit kölcsönkérés nélkül vett el, de volt olyan is, hogy lent dekkoltam a könyvtárban több órán keresztül, míg ő éppen valamelyik sportolófiút lovagolta. - Ismét be nem áll a szám, továbbá sikerül kicsit felidegesítenem magam, így mikor észreveszem mennyire belelovaltam magam a sztori-mesélésbe, mély levegőt véve bocsánatkérően rá pislogok. - Ne haragudj, de tényleg nagyon mérges vagyok Lindsey-re. - Elmormogok gyorsan egy bocsánatkérést, majd az üres ágy felé fordulva újra megszólalok. - Az lesz az enyém? - Kérdezem mosolyogva, közben visszagondolva a kérdésére eszembe jut, hogy nem ártana ismerkednem és nem csak magamról beszélnem. - Én is nagyon örülök, hogy ilyen hamar megoldódott a probléma. Köszi, hogy befogadtál magad mellé. Na és te miért váltál meg a szobatársadtól? - Össze-vissza beszélek, ebből is látom, hogy azért az első találkozásból fakadó izgalom még nem tűnt el teljesen. Pedig így elsőre tényleg semmi kifogásom nem lehet Annie ellen, bár azt súgják a hangok, hogy később se lesz gondunk egymással. Még a végén tényleg élvezni fogom a kolis életet és jó barátságot kötök a szobatársammal. Ha valamiért nem jönnénk ki, akkor leitatom és elhitetem vele, hogy jó fej vagyok és nálam jobb lakótársa nem is lehetne. A táskámban amúgy is lapul egy üveg Jack Daniels, ami már csak és kizárólag a felbontásra vár.

• It's the beginning of a beautiful friendship •

Amikor két embert összedobnak egy szobába, lehetetlen elsőre tudni, hogy el tudják-e majd egymást viselni. Maximum a kis hang figyelmeztethet halkan, hogy "nagyon vigyázz", de azt talán meg sem hallja az ember a jóval hangosabb gondolatok mellett. Hiszen, mikor fogalmazódnak meg ilyenkor az ember fejében?
Vajon belövi-e magát napjában háromszor? Felhordoz-e mindenféle idegent a szobába, ezzel is kitéve nem csak a saját cuccait, de az enyémeket is annak a veszélynek, hogy lábuk kél. Vajon hisztis-e? Kiveri-e a balhét, ha te hajnali kettőig magolsz vizsga előtt vagy épp nem is alszol egész éjjel és ég a villanyod? Tiszta-e? Mert ugye ez is elég fontos, hiszen hiába takarítom én a saját térfelem, ha a kollegina tesz az egészre magasról. Ha valaki bejön, akkor úgyis csak a disznóólat látja nem azt, hogy nálam rend van.
Nem-e sorozatgyilkos? Meglehetősen nehéz lenne az élet egy olyan emberrel, aki esténként felhív, hogy "el kéne tüntetni egy hullát, szóval szerezz egy ásót és gyere le negyed óra múlva".
Nem-e őrült? Na igen. Ha magában beszélget, fejét veri a falba, vagy a vérével írogat oda valami szépet, az sem éppen kellemes, ahogy az se, ha teljes mértékben eltér az ízlésetek és a személyiségetek, na meg ugyebár az elveitek sem árt, ha hasonló egy kicsit.
Szereti vonyíttatni a zenét? Az sem árt, ha olyan, amit esetleg te is szeretsz, vagy hajlandó vagy meghallgatni és ez visszafelé is igaz. Ha én Death Metalt hallgatok, de ő Mozartot, akkor bizony lesznek gondok, ez tuti.
Jenni ezzel szemben már elsőre is úgy festett, hogy ilyesmikkel nem kell számolnom. Külsőre éppen olyan karakternek tűnik, mint én. Tanul, mert nem azért jött suliba, hogy ne kelljen még dolgoznia, de nem viszi ezt se túlzásba, mert egy jó bulira is el lehet cibálni. Nem csendes gyilkos, sokkal inkább olyan, akivel le lehet ülni csacsogni vagy esetleg megnézni egy filmet, ha nincs kedvünk sehova se menni.
-Azt hiszem, ez a kettő megfelelő lesz. Még válogathatok is köztük.- vigyorodok el, ahogy ő is felvilágosít, hogyan is szokták szólítani és örülök, hogy nincs közte a "Hívj Jennifernek, mert az a nevem és ne becézgess". Ezek szerint nem is egy karót nyelt, elkényeztetett p*csa. Eddig tökéletesen indul minden, és még az üdvözlő ölelésemre is jól reagál, nem úgy, hogy "Jajj ne! Bacik", hogy aztán megfürödjön egy köteg fertőtlenítőben.
-Örülök, ha tetszik. Az évek során, kicsit alakítgattam rajta. Legfőképp azért, mert a legelső szobatársam szeretett pucéran mászkálni, én pedig nem voltam rá kíváncsi.- ecsetelem röhögve és még jó, hogy az az illető már elballagott. Első évesként eléggé lesokkolt, amikor a csaj pucéran mászkált fel-alá. Nem azt mondom, hogy prűd vagyok, de nem feltétlenül akarom a pucér szobatársamat nézegetni még beszélgetés közben is.
-Látom, akkor hasonló karakterek voltak az enyémmel. Remélem, őket is összeteszik egy szobába, aztán úgy szórakoznak együtt, ahogy akarnak. Nálam az tette be a kaput, mikor nem rég úgy ébredtem fel, hogy egy pasi fekszik az ő ágyában, ő pedig hagyott egy üzenetet, hogy úszni ment és dobjam ki a tagot. Megjegyzem, a pasi pucér volt és flegma és... áh.- csóválom a fejem még az emlékére is annak, amit Mr Malcolm Alexander Tökéletes David Smith véghez vitt itt nem rég, ugyanakkor lehet, hogy bele is pirulok. Oké. Persze, annyira nem volt borzalmas az egész, de nem feltétlenül szeretem, ha csak úgy csókolgatnak és egy szál semmiben mászkálnak előttem, ahogy az ex szobatársam. Mondjuk, a srácnak jobb teste volt, ez tény.
-Semmi gond. Meg tudlak érteni. Szívesen megdumálnám veled a tapasztalataid.- mosolyodok el, ahogy meglátom rajta, hogy elég rendesen feldúlja még mindig a dolog, de annál biztosabb vagyok abban, hogy mostantól nyugodtabb lesz. Nekem nem szokásom lenyúlni mások ruháit és minden nap másik pasit haza hozni vagy egyebek. Nem is hoztam még ide fel pasit, csak az exemet és az se most volt már. Persze, egyszer vagy kétszer szórakoztam azóta másokkal, de sosem itt. Ez az én területem, a kis meghitt zugom. Nem jöhet ide be akárki.
-Igen. Áthúztam neked meg kitakarítottam itt mindent, mert Tania-nak nem igazán volt szokása rendet tartani. És persze, mikor közöltem vele, hogy pakoljon, mert máshova lesz átrakva, eszébe nem jutott kitakarítani. Itt hagyta nekem a szemetét.- sóhajtom szemet forgatva, miközben nagyjából körbe sétálok Jenni részlegén és még most is azt keresem, nem-e felejtettem ki valamit a pucolásból, de úgy tűnik, jól végeztem a munkám. Innentől mindez már az ő reszortja lesz.
-Legfőképp azokért, amit említettem és, mert nagyjából olyan volt, mint a te volt szobatársad. Csak épp engem nem mert kizárni, mert tudta, hogy addig rugdosnám az ajtót, amíg be nem szakad. Viszont, szólni nem szólt, hogy csukott szemmel jöjjek be, mert pasi van nála és ő is rend szerint vette "kölcsön" a ruháimat. De már nem számít. Rólad már most lerí, hogy ezerszer normálisabb vagy főleg, ha ugyanezek voltak a problémáid a saját szobatársaddal.- húzom az egyik bőröndöt a gardróbhoz, amelynek egyik fele a Jen felöli oldalon nyílik, a másik pedig nálam. Ennél fogva nem kell magyaráznom, hogy ki hova pakolgat, viszont a tükrös szekrényhez lépek és kihúzom neki a szabad fiókokat.
-Három fiók neked, három nekem, szóval ide nyugodtan pakolhatod a smink cuccaid meg a fodrász kellékeket és ugyebár ott egy éjjeli szekrény neked is.- mutogatom mosolyogva, aztán remélem mindent elmondtam, amit lehet. Ja nem. A kulcs még hátra van. Azt rám bízták, hogy majd nyugodtan adjam oda, hiszen tök felesleges lett volna levinnem, hogy átadják neki, ha megtehetem én is.
-Üdv lakótársam.- nyújtom felé a kulcsot egy barátságos mosollyal és már most izgatottan várom, mi mindent fogunk együtt átélni. Jen olyan embernek tűnik, akivel jókat lehet beszélgetni. Legalábbis, így elsőre ezt tudnám mondani, de majd most kiderül.
-Na és Jenni, mit érdemes rólad tudni?- ülök le ismét és érdeklődve lesek rá, várva a beszámolóját arról, miféle szakra jár, milyen kajákat szeret, szokott-e bulizni, van-e barátja és stb és stb.

•MUSIC: [You must be registered and logged in to see this link.]• NOTE: remélem megfelelő lett ^^ •SZAVAK:  959

Hollisra kerülésem első napján annyira izgultam, hogy már az előtte lévő éjszaka sem tudtam aludni. Akkor azt hittem, hogy ez csak egy átmeneti állapot, amiből hamar kikerülök, amint kialakul a saját baráti köröm az új, addig ismeretlen helyen. De most, hogy lassan az utolsó évemet taposom itt, a helyzet ugyanaz. Ugyanúgy aggódhatok az miatt, hogy kivel kell együtt élnem, akár csak anno, az első napomon tettem. Hiába vannak csúcsszuper barátaim, ha egyszer lehet nem fogok kijönni azzal, akivel éppen összeköltözni készülök. Egyik fő erényem azonban a végtelen optimizmusság, így csak és kizárólag a legjobbakban bízom és próbálom nem festeni az ördögöt a falra.
Viszont ahogy megpillantottam Annie-t, rögtön nyugodtság fogott el. Volt valami elbűvölő a személyiségében, ami azonnal eloszlatta minden félelmemet. Az pedig, hogy szinte végig beszélt, csak még inkább barátságossá tette őt a számomra. Nehezen tudom elképzelni, hogy csendben ücsörgünk majd egymás mellett a szobában, ezért pedig halkan még egy köszönő imát is elmormolok. Utálok csendben lenni, bár belátom, néha szükség van magányos pillanatokra, de azokból szerintem nem kell sok. Az élet különös dolgait csak úgy lehet épp ésszel átvészelni, ha valakivel meg tudjuk osztani. Igaz, hogy barátokból eddig sem szenvedtem hiányt, azonban kifejezetten boldog voltam, hogy pár napon vagy inkább órán belül Annie-t is közéjük sorolhatom majd.
Bólintok neki mosolyogva, aztán az utána következő pillanatban kikerekednek a szemeim. - Totál pucéran? Te jó ég! Úgy látom nem igazán volt szerencséd a szobatársakkal. De ne aggódj, én nem fogok anyaszült meztelenül flangálni. Sőt, kifejezetten szégyenlős vagyok. - Mondom nevetve, aztán azon kezdek gondolkodni, hogy miért is vagyok ennyire szégyenlős. Nem nagyképűségből, de még egy deka felesleg sincsen rajtam, amit esetleg takargatnom kellene. Tovább gondolnék ezen, de Annie hangja visszarángat a valóságba, amiért hálát is adok, mert legalább nem ezen a butaságon jár tovább az agyam. - Oké, már most biztosan állíthatom, hogy mi remekül meg leszünk. És ünnepélyesen megfogadom, hogy sose kérlek meg ilyesmire. Nem szokásom srácokat felhozni, vagy ha mégis, ők csak barátok lesznek, szóval nem okoznak majd kellemetlenséget. - Nem vagyok prűd, sem kapcsolatellenes, csak éppen most senki sincs, aki érdekelne vagy akit én érdekelnék, ez a tény pedig eléggé megnehezíti a helyzetet. Tehát ha valaki feljön ide az ellenkező nemből az valamelyik Stowe srác lesz, ők pedig a legjobb barátaim úgyhogy semmi akciózásra nem kell gondolni.
- Én inkább örülnék, ha elfelejthetném azt a ribit. Szerencsére egyikünk sem olyan, mint az ex szobatársaink voltak, úgyhogy mostantól nyugtunk lesz. - Sóhajtok egy nagyot, ahogy közelebb sétálok az új lakrészemhez. Tényleg nagyon tetszetős, szép az elrendezés, jók a színek és tiszta is. Szabályosan ámulatba ejtett, annyira jól éreztem magam ebben a kellemes környezetben.
- Ú, nagyon köszi! De nem kellett volna, kitakarítottam volna én is! De azért köszi. Mindjárt kapsz is valamit. - Kutatni kezdek a bőröndömben, de csak nem találom, amit beköltözős-ismerkedős-első estét végigcsacsogós ajándékként hoztam neki. Mégis hova tehettem? - Mondtam, mi jól megleszünk, ez tuti. - Biztatóan rámosolygok és már nem is kell ebben reménykednem, hiszen pontosan tudom, hogy nem lesz egymással problémánk. Olyan durvák legalábbis biztosan nem, mint amilyenek az előző szobatársainkkal voltak.
Tekintetem Amát követi és figyelem, hogy mit mond, hova pakolhatok. Három fiók bőven elég lesz, ezt egy bólintással nyugtázom az ő számára is. Százwattos vigyorral nézem, ahogy átnyújtja a kulcsot, én pedig boldogan elveszem tőle. - Köszönöm! - A nyakába borulok és megölelem, aztán gyorsan el is engedem és a másik bőröndömhöz sietek, hiszen ebben a pillanatban beugrott, hova is tettem az ajándékot. - Ezt az első közös esténkre hoztam. Igyunk Ránk! - Mutatom felé a bontatlan, hűtött Jack Daniels-es üveget és átnyújtom neki. - Van poharad? - Érdeklődök, közben végigfuttatom a szememet a szobán, hátha meglátok valami ivóalkalmatosságot.
- Hm, lássuk csak. Húsz éves vagyok, zene és énektudományra járok, amint látod, állandóan rajtam lóg a fülhallgatóm, alig bírok ki egy kis időt zene nélkül. Énekelni is szeretek, dalokat is írok, de azok még nem mennek annyira jól, feldolgozásokban viszont már egész ügyes vagyok. Memphis-i lány vagyok, apámat nem szeretem, anyukámmal nagyon jóban vagyok. Ő amúgy egy divatmagazin főszerkesztője, de szabadidejében gyerekkönyveket ír. Testvéreim nincsenek, úgyhogy számomra leginkább a barátaim jelentik a családot. A legjobb barátnőm, Ivy ugyanúgy Sigmás, mint mi, a másik két nagyon jó barátom a Stowe ikrek, Jell és Caden. Ők az én hőseim. - A szám be nem áll, mosolyogva beszélek a barátaimról és mindenről, ami még az eszembe jut. Közben pakolászom a ruháimat, aztán ijedten Annie-re nézek. - De ne haragudj! Rám jött a szájmenés és téged meg szóhoz sem hagylak jutni. Szóval mesélj, nálad mi a helyzet? - Felfüggesztem a pakolást és leülök mellé, hogy az összes figyelmemet rá fordíthassam.

• It's the beginning of a beautiful friendship •

Valahogy olyan érzésem van, mintha Jen nem lenne teljesen idegen. Mármint, nem azt mondom, hogy ismerem régről, hanem úgy érzem, mintha tök normális dolog lenne, hogy csacsogunk mindenféléről. Cseppet sem érzem azt, hogy bármit is el kellene hallgatnom, mert neki nincs hozzá köze és ez jó. Az pedig még inkább az lesz, ha tényleg jóban leszünk és a szobatársam egyben a bizalmasom is lesz.
-Nem is a pucérsággal volt ott gond. Inkább azzal, hogy nem akárki flangált pucéran.- kuncogok és még az emlékére is elpirulok annak a napnak. Azóta se tudom, mit remélem Mad, mikor lesmárolt többször is egymás után, de az biztos, hogy volt rám hatása. Más kérdés, hogy kintebb tessékeltem. Agyalok is folyton azon, hogy vajon jól tettem-e, hogy kizártam a fenébe. Lehet, életem legjobb napja lett volna.
Alig észrevehetően megrázom a fejem, hogy mindezektől a gondolatoktól megszabaduljak. Nem fog ilyesmi többé történni. Jenni nem olyan és ez a lényeg. Nem kell nekem, hogy minden héten rám másszon egy pucér Adonisz, akinek brutálisan nehéz ellenállni. Főleg, mert a zsánered. Szívás.
-De örülök minden esetre a hírnek.- bólintok végül és tényleg, csak azt tudom mondani, hogy nem bánom, ha nem mászkál Jenni pucéran fel-alá. Saját szégyenlősségemből kiindulva, azt se viselem jól, ha másnak nincsenek gátlásai, mert akkor azon képedek el, hogy ő mégis, hogy csinálja?
-Most ezt ne úgy értsd, hogy nem akarok itt pasit látni egyáltalán. Persze, ha van pasid, akivel tökre szerelmesek vagytok meg ilyenek, nem állok az utatokba. Csak ebből a "minden este más pasi" stílusból lett elegem egy időre. De igen. Ha te is így érzed, akkor valóban remekül megleszünk.- bólogatok ezerrel széles vigyorral a képemen, és egyre inkább azt érzem, hogy valaki figyel rám odafentről vagy ki tudja honnan, és valamiért kárpótlásul kaptam most Jennit. Lényegtelen végül is, hogy ki volt az, az a fontos, hogy rohadt hálás vagyok érte.
-Igen. Ez nyugtat meg engem is ennyire. Remélem, ők meg összekerültek és jól fogják érezni magukat. Inkább, csak ennyit kívánok nekik.- helyeselek már megint és tökre megnyugtató, hogy tényleg ennyire egy húron pendülünk. Mintha saját magammal beszélgetnék, vagy nem is tudom.
-Jajj, dehogy. Nekem égett volna a bőr a képemen, ha úgy mutatom meg a szobát, ahogy Tania itt hagyta. Undorító volt, de ne aggódj. Mindent fertőtlenítettem, lecseréltem meg ilyesmi. Olyan, mintha teljesen új lenne az egész.- vigyorgok nagy büszkén, mert az vagyok magamra és örülök, hogy nem hagytam tényleg az egészet a fenébe. Jenni nem érdemelte volna meg, hogy egy olyan romhalmazt kapjon szoba néven. Minimum ez járt neki, hogy teljesen friss és üde legyen az ő része, mintha tényleg nem járt volna itt előtte senki.
-Ha esetleg kevés a hely vagy valami, szólj nyugodtan. Megoldjuk azt is, ezen ne múljon semmi.- mosolygok, majd amikor elő ránt egy üveg Jack Daniel's-t az égre emelem tekintetem és vigyorogva egy köszönömöt suttogok, persze mindezt úgy, hogy Jenni is jól lássa. Őrület, hogy ekkora jó arc ez a csaj. De komolyan.
-Jesszusom. Imádom. Nem kellett volna, de örülök, hogy így készültél az első esténkre. Én pedig cserébe rendelek majd pizzát.- mosolygok teljesen bepörögve, majd a szekrényemhez sétálok és elő szedek két poharat. Még ezeket is zárnom kellett Tania elől, mert mindent tönkre vágott. Poharat, fényképezőt ugyebár, laptopot... ami csak a kezébe került. Semmire nem tudott vigyázni és semmit nem becsült meg, pedig én vagyok az, aki megkapott mindig mindent a szüleitől.
-De van ám. Igyunk ránk akkor és arra, hogy sikerült lepattintanunk a gázos szobatársakat!- nyújtom is oda mindkét poharat, hogy töltsön bele, majd az egyiket átadom neki, ha letette az üveget. Innentől már nincs más dolgunk, mint koccintani és inni. Az se érdekel, ha ocsmány részegek leszünk, de ezt a mázlit meg kell ünnepelni. Egyébként is, minden jó barátság koccintással kezdődik.
Mosolya rám is átragad, ahogy mesélni kezd, közbe pedig lehuppanok az íróasztalnál ácsorgó székre. Örömmel hallgatom, mennyire boldogan mesél mindenről és már gondolatban azon kattogok, hogy én mit mesélhetek majd? Beszéljek a sznob anyámról vagy a jó fej, de papucs apámról? Ennyit említek majd max, viszont a tesóm...
-Remélem, mielőbb megismerhetem őket. Na például, nyugodtan felhozhatod a haverokat, sőt. Szívesen látok bárkit, aki jó arc, én úgyse megyek innen nagyon sehová.- mosolygok és már alig várom, hogy új embereket láthassak. Nem, mintha így nem tehetném meg, de sokkal jobb egy baráton keresztül ismerkedni, mint csak úgy leszólítani valakit a folyosón. Az annyira gáz. "Szia. Leszel a barátom?"
-Nos, én Orlandoban születtem, viszont a családomról nem érdemes nagyon szót ejtenem. Az anyám igazi úri nő, szórja a pénzt és teljesen sznob. Az apám jó fej, csak anyu uralkodik fölötte, szóval... maradt az öcsém, akit viszont imádok és szerintem ódákat fogok zengni róla, szóval készülj fel erre. Na meg arra is, hogy talán meglátogat majd. Ezen kívül...- gondolkozok picit, mit is mondhatnék, közben kortyolok egyet, hátha segít rajtam a whisky és eszembe juttat még valamit.
-Média szakra járok, szeretek fotózni és olvasni, nagy barátokat viszont nem tudok felsorolni. Épp azért, mert ilyesmi hobbijaim vannak, szóval... általában egyedül lézengek fényképezővel vagy könyvvel a kezemben.- mosolyodok el a végére és, csak remélni tudom, hogy nem néz valami begyöpösödött izének. De mit tegyek, ha nekem nem az az értékrendem, mint sok más egyetemistának? Nem minden vágyam folyton részegnek lenni, minden bulin megkeféltetni magam és tenni magasról a sulira. Vannak céljaim és sokkal jobban érzem magam általában a saját társaságomban, mivel viszont Jenni hasonlít rám, úgy sejtem, mostantól nem leszek annyit egyedül. Lehet, hogy kicsit fel is pörget, ami azért rám férne.
-Egyébként nyugodtan mesélj, mert sokkal jobban szeretek hallgatni, mint beszélni. Például, mesélj a barátaidról. Ismerhetem őket látásból vagy milyen szakra járnak?- lesek rá kíváncsian, mert sokszor előfordult már, hogy mindenkiről tudtam, hogy ki az, csak épp, ha nevet mondtak és nem láttam az arcot mellé, fogalmam se volt, miről van szó. Sok embert, csak így ismerek.
-Egyébként... ő meg az öcsém.- mutatom is meg a telefonomon a legfrissebb képet, amin a parton fotózkodunk azzal a lököttel és tekintetem is megtelik szeretettel. Nem is tudom mi lenne velem, ha nem lenne ez az ütődött a családom része.
-És hogyhogy nem írásra adtad a fejed, ha az apukád is azzal foglalkozik? Bár... a dalszöveg írás is hasonló és remélem, hallhatom majd a dalaid.- mosolyodok el, mert bár a könyveket imádom, azért a zene is közel áll hozzám. Általában itt is szól valami olyan hangosan, amennyire csak lehet. Már csak azt kell megtudnom, hasonló-e az ízlésünk is zene terén, mert ha nem, akkor majd meg kell dumálnunk, mikor kinek kedvez a lejátszólista.

•MUSIC: [You must be registered and logged in to see this link.]• NOTE: remélem megfelelő lett ^^ •SZAVAK: asszem sok : D