Meglehetősen ritkán, de olykor lemegyek a tengerpartra futni. Vagy épp, mert tele a tököm a világgal vagy, mert unatkozok vagy, mert látni akarom a tengert. Aztán előfordul, hogy a futás addig tart amíg oda érek, mert aztán csak leülök és lesem a vizet. Megnyugtat és valahogy minden hülye gondolatom elszáll hirtelen. Legfőképp az, hogy épp szemétládának érzem magam, amiért a szobatársamat lecseréltem. Jennifer átjött, ő meg valaki máshoz társult be, akihez már nyugodtan felhordhatja a pasiját, azt a felfújt hólyagot.
Na jó. Mindebből valójában az dühít, hogy mindeddig nem hittem el, hogy az a srác a kosár csapatból tényleg ekkora seggfej. Aztán bebizonyította és ez most kicsit rosszul érintett. Legfőképp azért, mert szívesen nézegettem magamnak, de így már inkább nem fogom.
Jó ideig ücsörgök és hallgatom a kedvenc zenéimet, aminek hála mindezek a baromságok messze szállnak, aztán mikor úgy döntök, hogy lassan el kéne indulnom, feltápászkodok és elindulok a kis üzletbe, ami útba esik. Minden futás után rend szerint megajándékozom magam egy kis csokival. Tudom, így nincs sok értelme az egésznek, de a csokiról akkor sem tudok lemondani.
-Jó estét.- köszönök a csilingelővel együtt, mire az ismerős hölgy már vigyorogva üdvözöl és, amikor a kasszához sétálok a szokásos csoki+ásványvíz kombómmal, csak megkérdezi, jó volt-e a futás. Néha elidőzök itt és dumálok a nővel, akinek a nevét se tudom, de azt igen, hogy elvált, van két kisgyereke, egy Pamacs nevű kutyája és imád cseverészni. Én meg imádom, hogy nem az egyetemről szól minden, ha vele beszélgetek. Néha már kicsit sok az a légkör, ami ott van és legfőképp az, hogy anyuék rágják a fülem, hogy miért ide kellett jönnöm és, hogy legalább jól tanulok-e.
Vigyorogva sétálok ki az üzletből és bontogatom máris a csokimat, aztán a szokásos útvonalon a koli felé indulok. Igen, ilyenkor már szoktak errefelé rossz arcok mászkálni, de még nem gyűlt meg velük a bajom. Csak elbandukolok mellettük rend szerint és kész, viszont most az egyik bunkó elállja az utam.
-Bocs. Nincs öt dolcsid véletlenül?- böki felém a kérdést és még, ha valami tényleg szerencsétlen ürge lenne, akinek nincs keze vagy vak vagy bánom is én, akkor talán adnék is neki. Mondjuk most semmikép, mert annyi volt nálam összesen, hogy a vizet és a csokit megvegyem.
-Ne haragudj, de nincs nálam több pénz.- kerülném ki, de megfogja a karom (fuj! O.O) és nem igazán akarja engedni, hogy elmenjek. Akkor most itt vagy verekedés lesz, vagy szimplán sikítok egyet vagy gőzöm sincs, de máris érzem, hogy felmegy bennem a pumpa. Nem szeretem, ha csak úgy fogdosnak.