HOLLIS UNIVERSITY
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!





























Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (29 fő) Szomb. Május 03, 2014 6:36 am-kor volt itt.
Legutóbbi témák
» Végzet Ereklyéi
Leighton Karin Stowe EmptyPént. Feb. 13, 2015 8:24 am by Vendég

»  ⊰ Mysterious New Orleans
Leighton Karin Stowe EmptyKedd Nov. 25, 2014 8:23 am by Vendég

» Elkészültem!
Leighton Karin Stowe EmptyCsüt. Okt. 09, 2014 8:31 am by Hailey Winslow

» Hailey Winslow
Leighton Karin Stowe EmptyCsüt. Okt. 09, 2014 8:30 am by Hailey Winslow

» London Life
Leighton Karin Stowe EmptySzer. Szept. 10, 2014 3:50 am by Emilia Russ

» Gitta & Ivy közös lakrésze
Leighton Karin Stowe EmptySzer. Szept. 03, 2014 12:06 am by Ivy Thornton

» Szaklista
Leighton Karin Stowe EmptyPént. Aug. 15, 2014 3:01 am by Anna Smithwick

» Avatarfoglaló
Leighton Karin Stowe EmptyPént. Aug. 15, 2014 2:57 am by Anna Smithwick

» Anna Smithwick
Leighton Karin Stowe EmptyPént. Aug. 15, 2014 1:23 am by Sosie Morgenstern


Megosztás
 

 Leighton Karin Stowe

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
L. Caden Stowe

L. Caden Stowe
::say something : 117
::born this way : 2013. Apr. 29.
Age : 30
::where we belong : > palm bay
::one day : > i hate being SEXY but somebody has to do it.
::wayfaring stranger : > L 1.0

Alpha


Leighton Karin Stowe Empty
TémanyitásTárgy: Leighton Karin Stowe   Leighton Karin Stowe EmptyHétf. Ápr. 29, 2013 9:25 am






Leighton Karin Stowe
Fall seven times, stand up eight


20;sigma ;holland roden;egyedülálló;Karin, Rin, nemtudom;




Néha azt mondják ijesztő vagyok. Néha, néhányan. Néha el is hiszem, néhányuknak.
Valójában nem vagyok ijesztő. Csak más. A művészek gyakran az őrületnek nevezett szakadék peremén sétálnak, néha megállnak, s lógatják a lábukat a mélységbe, nem félve a leesés veszélyétől. Művész lélek vagyok. Csak ezért mondják rám sokak, hogy ijesztő vagyok. Gyakran mondok morbid és hátborzongató dolgokat egy teljesen hétköznapi témához, mosolyogva mondom a másik szemébe, hogy milyen borzalmas halált kívánok neki, és néha észre sem veszem, hogy órák óta egy helyben ülök dermedt jégszoborként. De ezek után az érdekes történések után olyan képet festek a vászonra, olyan grafikát firkantok valamelyik ócska kis füzetem hátlapjára, hogy helyet szoríthatnának neki Leonardo Da Vinci valamelyik festménye mellett. Bár nagyobb megtiszteltetés lenne, ha Van Gogh festményei mellé kerülne, de az ő képei mellett nem fér el semmilyen más művész alkotása, bármekkora zseni is legyen az illető.
Nem, nem vagyok sznob. Ami azt illeti a zenei ízlésem messze eltér a velem egy házba járók többségével, nem hallgatok klasszikus zenét. Sőt, a kőkemény rock és a mások szerint fülsiketítő dubstep az, amit a legszívesebben hallgatok. A fantáziám ijesztő, elvont, kicsit tényleg őrült, gyakran festek halállal, sötéttel és éjszakával kapcsolatos festményeket, eltorzult arcokat, szomorú tájakat. Azt mondják a képek az ember lelkivilágát tükrözik, csak arra tudok következtetni, hogy a néhányak szerint ijesztőnek titulált viselkedésemből következik, hogy a képeim hátborzongatóak. Ugyanakkor előszeretettel festek vidám képeket is, kedvenc művészettörténeti korom az impresszionizmus kora, én magam is éppen olyan szabadon húzom meg a festmények vonalait, mint az impresszionisták. De elég a képekből, beszéljünk rólam.
Valójában kedves vagyok... aranyos, ahogy sokan szokták azt emlegetni, és a kis gyogyómon kívül tök normális. Általában mosolygok, a nap kilencven százalékában. Nem törődök azokkal akik leszólnak, beszólnak, vagy hasonló módon megpróbálják letörölni a képemről a mindig önelégült mosolygást. Jókedvű vagyok, kegyetlenül őszinte, túlzottan is ragaszkodok a saját véleményemhez, és utálom ha nem nekem van igazam. A tanárok szemében jókislány vagyok, sőt, a legtöbb ember szemében. Jókislány vagyok, a legtöbb fiú azt gondolná, hogy szűz vagyok és nem érdekelnek a fiúk. De ugyan miért kéne kitennem mindenemet, hogy tetszek egy fiúnak? Azt mondják a rossz kislányok az izgalmasak, akik nem lógnak az órákról, nem piálnak annyit, nem kerülnek be a focicsapat összes tagjának az ágyába, azok unalmasak. Úgyhogy, örömmel kijelenthetem az unalmas rossz kislányok szerepét töltöm be, és várom, hogy mikor jönnek rá a fiúk, a jókislányok izgalmasabbak, mint a rosszak. A rosszak rosszak, és azok is maradnak. A jókislányok titokban tartják rosszaságukat, és csak azoknak a szerencsés férfiaknak mutatják meg, hogy milyenek is tudnak lenni, akik az kiérdemlik. Tudok kacér, szexis, és vad lenni, ha akarok. Szóval előttem aztán lehet esedezni, amíg én nem gondolom, hogy az illető megérdemel, addig esélye sincs nálam.
Maximalista vagyok, ami azért egy rémes tulajdonságom, mert mellette pesszimista is, így soha, semmi nem elég jó nekem, és mindig a tökéletesre vágyom. A képeim gyakran nem is tetszenek nekem, még akkor is, ha a tanárom és mindenki más is egyszerre kántálja, hogy őstehetség vagyok.
Nem vagyok cinikus, és talán pont ez a vicces. Mindent, amit mondok, halálosan komolyan is gondolok. A személyiségem plusz címszavakban: okos, okoskodó, vezér egyéniség, anyáskodó (leginkább ikeröccsömmel szemben), beszédes, néha idegesítő, egoista, imádnivaló, ijesztő, kicsit ketyós, morbid, enyhén szadista (nem kell aggódni, gondolok itt a filmekben való gyilkolászásra), filmimádó, hiperaktív, rendmániás, néha parancsolgató, figyelmes, mindig a tökéletességre törekvő.
Eperszőkés vörös loknis haj keretezi szív alakú arcomat. Eredeti hajszínem barna, de hamar meguntam, művész vagyok, még szép, hogy egy kis színt viszek az életbe. Vastag, nőies ajkam általában rúzzsal vagy/és szájfénnyel van kikenve és az esetek többségében tökéletes mosolyra húzom. Aranyos őzikeszemeim zölden világítanak, talán ez az egyetlen dolog, ami nem közös bennünk Laytonnal, akinek barna szemei vannak. Néha sok, néha kevés smink van rajtam, a hajamat mindig beállítom, hogy tökéletesen álljon, a szememet imádom kiemelni tussal, vagy esetleg valamilyen más szemfestékkel.
Szeretek ékszereket és más kiegészítőket is hordani, kedvencem a fülbevalók és gyűrűk tömkelege. Az ékszer egyfajta szépséget ad az embernek, felhívja a figyelmet apróbb részletekre, és tökéletes összképet képes alkotni a viselőjével. Nem mindig a legújabb és legmenőbb cuccokban járok, mindig megvannak a saját ruháim. Ha több éves, lejárt és megunt, akkor is felveszem, feltéve, hogy jól áll és megfelel a maximalizmusomnak.
Lényegében, ennyi volnék én.




Ujjaimmal dobolok a lépcső fakorlátján, miközben egyre gyorsabban lépkedek fel a második emeletre. Hosszú, reszelt körmeimmel is koppantok egyet néha, csak hogy mégse legyen annyira kihalt és hangtalan a folyosó. Reggel van. A nap első sugarai most sütnek be az üvegablakokon, a kinti éjszakai lámpák sorban kapcsolódnak le, csak az egyik marad le a többitől, ami nehézkesen villog még egy pár utolsót, majd kihuny. Lassan a folyosót is átszelem hosszú léptekkel, az ajtók mögül dünnyögés, horkolás, néhány helyről pakolászás zavarja meg a reggeli csöndet, de én csak arra leszek figyelmes, hogy azon a folyosón, ahol ikertestvérem is el van szállásolva, egy árva hang sem szűrődik ki, egyik szobából sem. Gyanakvóan húzom a szememet résnyire, aztán még elszántabban suhanok el Layton szobájáig, hogy bedübörögjek az ajtón. Az ajtó nagyokat csattan, majdnem tokostul kirepül a helyéről, olyan erővel csapkodom. Mintha kizártak volna az erdőbe egy éhes kutyát, aki közben megveszett, és most minden erejével azon van, hogy visszakerüljön az ajtón belülre. A helyzet azonban egészen más. Egyrészt nem vagyok éhes, másrészt nem zártak ki éjszaka. A veszettségről pedig nem nyilatkoznék, mert még valaki meg meri kockáztatni, hogy kérdőre vonja az állításomat, miszerint nem vagyok megveszve sem. És ezt miből gondolom? Semmiből. Ezt nem gondolom, ebben százszázalékosan biztos vagyok.
– B@sszátok meg, melyik állat vadult meg? – hallok meg egy fáradt és rekedtes férfihangot valamelyik környező szobából, de én ugyan nem állok le, amíg fel nem keltem a célpontomat. Nem, nem akarok mindenkit felébreszteni, de mi lenne jobb ennél, hogy leszoktassuk vagy legalább kicsit visszafogjuk a népet az ivással kapcsolatban, mint hogy növeljük egy kicsit másnaposságuk okozta fejfájásukat. Van némi örömöm ebből, de azért kicsit zavar, hogy néhány ajtó már tépődik is ki a helyéről, ahogy kiront pár alsógatyás idióta a szobájából.
– Hogy melyik állat? Hát egy cicamica – vigyorogja el magát az egyik boxeralsós, miközben szemével végigmér.
– Cica...mica? – kérdezi egy másik, aki rögtön ki is esik az ajtaján, hogy megnézze miféle "cicamica" keveredett az Alpha ház folyosójára.
– Hallod takarodj már, vagy legalább ne üssed azt a rühes ajtót – jelenik meg egy tenyér az öklöm előtt, és erősen visszatartja, hogy ne tudjam tovább püfölni az előttem álló lassan rommá ütögetett szobaajtót, amelyen nagy betűkkel áll öcsikém neve a szokásos "Ne zavarj!" felirat mellett. – Amúgy is, mit keresel te itt? Ez egy fiúkollégium, vili? Fiúnak érzed magad? – folytatja mondókáját a nagyra nőtt bunkó, aki megállított a rongálásban, és mogorván szemez velem.
– Szóval lányok kizárva – billentem oldalra a fejemet mosolyogva. – Akkor miért van női parfüm szagod? Vagy női parfümöt használsz, vagy egy pucér nő fekszik a szobádban, akinek ilyen a parfümje, vagy ha egyik sem, akkor kizárásos alapon férfival voltál az éjjel, aki női parfümöt használ. Melyik választ jelöljük meg? – mosolygok rá édesdeden, a hangomban semmi gúny, vagy megvetés sincsen, elvégre nem ítélem el, amiért az este szexelt. Sőt, egy kicsit sem zavar, csak akkor mi a probléma azzal, ha én magam is beteszem a lábamat egy fiúkollégiumba lány létemre.
– Nem vagyok meleg – préseli ki a szavakat a száján, állkapcsa megfeszül, ahogy szorosan összenyomja az állkapcsát. Nem tudom, hogy miért ideges, nem mondtam semmi bántót.
– Szóval a b válasz-t jelölöd meg – bólintok, és megejtek egy barátságos mosolyt felé. A többi gyerek a könnyeivel küszköd a röhögéstől, de nem úgy tűnnek, mint akik ki akarják húzni a gyufát az Alpha ház alfájával. Az csak elengedi az öklömet, amit lassan úgy szorított, hogy van egy érzésem, a kezem sajogni fog még egy ideig. Nem felel, inkább visszabújik a medvebarlangjába, ahol nagy valószínűséggel a meztelen nője várja visszaérkezését. A visszatartott röhögések csak most törnek ki igazán néhány emberből, miközben körbepislogok azt veszem észre, hogy az összes szoba ajtajában áll egy-egy fiú. Mindegyik jól néz ki, ezt nem tagadhatom, én viszont csak ártatlanul állok, és újra felemelem a kezem, hogy folytassam amit elkezdtem, mintha nem nézne mindenki. Vagyis folytatnám, de éppen újabb ütést mérnék az ajtóra, amikor az kinyílik, és öcsém álmos fejét vélem felfedezni mögötte, amint a szemét dörzsölgeti. Mint mindig, most is remekül időzít, elvégre rajta kívül már tényleg mindenkit felkeltettem, akinek nem is ütöttem az ajtaját. De ő úgy tűnik más, a felfogása még mindig nem túl gyors. Vagy azt is el tudom képzelni, hogy egy ideje már a csukott ajtó mögött hallgatózott, hogy meglássa hogy boldogulok a kanokkal. Ezt azt hiszem már soha nem tudom meg.
– Ööö.. jó reggelt? – nyögi miután felméri a terepet: egy egész sereg fiú ácsorog a folyosón, ki-ki a maga ajtófélfájának dőlve, és egy szem nővére ácsorog előtte, egyik kezét ökölbe szorítva a levegőben a kopogásra készen állva tartja, másikban pedig egy világosbarna papírcsomagot szorongat.
– Jellal, tiéd a bige? – kérdezi valamelyik csődör a sok közül, és felém biccent.
– Öm... mármint... mi???!!! – pillant rá, mint egy idiótára, aki nem a kérdést nem érti, hanem a gyereket, hogy mért kérdez ekkora ostobaságot.
– Húú, ő házhoz jön? És mennyi egy menet? – kérdezi megint egy másik a sok közül, és megfog egy loknis tincset, végigsimítja rajta az ujját, aztán elengedi. Én csak egyre szaporábban pislogva jelzem Layton-nak, hogy minél hamarabb beenged, annál hamarabb szabadul meg tőlem.
– Ő a húgom – mutat rám.
– Valójában a... – javítanám ki, de folytatja.
– Arról, hogy mennyi egy menet, majd lealkudjuk – vigyorog ki az ajtón, és beránt magával, hogy aztán nagyot csattanjon mögöttem az ajtó. Felháborodott képpel állok előtte.
– Alkudsz? Eladsz?
– Nyugi már, ez csak vicc. Úgyse vennének meg igazából – legyint, és kikapja a kezemből a csomagot.
– Jó étvágyat – jelenik is meg az arcomon a mosoly, mintha az előző beszélgetés meg sem történt volna. – Hoztam a kedvenc cappuccinodat, és hoztam a pékségből frissen sült biróst. Még meleg – magyarázom, miközben magától is rájön mindezekre, ahogy az ágyára kipakolja a zacskó tartalmát. Én magam is lecsücsülök az ágya szélére, és a táskámban kezdek matatni. – Az órarended – mutatom fel a kitöltött órarendjét, és valami gombostű után kezdek kutatni az íróasztalán, hogy kitűzhessem. Igen, enyhén anyáskodó vagyok saját ikertestvéremmel, de ennek oka is van. Általános iskolás korunk óta, sőt megmerem kockáztatni, hogy ovis korunk óta egymásra vagyunk bízva, a szüleink soha nem tartottak ránk különösebb igényt. Apa már régen meghalt a vagyonát pedig anyára hagyta. Anya elitta a pénzt, drogozott, és bár otthon volt, de nem nagyon mertük megzavarni az ingyenélősködésében. Még a végén fizikai fájdalmat okozott volna a saját gyerekeinek, amilyen agyalágyult. Az a helyzet, hogy nem szeretem anyát. Nem tesz értünk semmit, mindig ellenünk játszik. Vagy nem is ellenünk, hanem inkább mindent csak magáért tesz. Így hát idővel rákényszerültem arra, hogy ne csak magamért, de az öcsémért is feleljek. Ő a fiú, aki megvéd engem, én vagyok a lány, aki mindenben segít neki. Így van ez rendjén. Azt hiszem tökéletesebb testvért elképzelni sem tudnék, de persze ezt neki akkor sem mondanám el, ha muszáj lenne. És miért lenne muszáj?
– Az órarendem? – pislog felém, miközben máris kilóg a fél szájából a péksütemény. – Leighton, az órarendemet hétkor fogom megtudni. Direkt szóltál, hogy legyek résen, nehogy lemaradjak róla.
– Tudom – vigyorgok rá. – De azóta megváltoztak a dolgok. Fél ötkor keltem, hogy mindennel kész legyek a mai napra, és a pékség után az egyik professzor szólt, hogy el kéne a segítség az órarendek ellenőrzésében. Így hát cserébe a segítségemért elkértem a tiedet és az enyémet. Úgyhogy itt van – lebegtetem az ujjaim között a kemény lapot, amire gyöngy betűkkel firkantottam fel az órák idejét, hosszát, nevét, helyét és a tanárt is. – Van valami, amivel kitűzhetném az ajtóra? – kérdem, kezem újra az asztalán kezd matatni.
– Rakd csak le, majd kérek valakitől – legyint, és még egy akkora szeletet leharap a süteményből, amit én öt percig rágok.
– Nem. El fogod felejteni. – Minden van az asztalán. Szó szerint minden. Füzetek, lapok, egy pohár innivaló, koszos tányér, zsebkendő, ceruzák, ceruzahegyek, rágógumi, cd-k, dvd-k, távirányító, telefon, telefontöltő, mp-'akármennyi'-lejátszó. Rágógumi. Vagy azt már mondtam? Kinyomok egy rágógumit, és odalépek elé. – Rágj!
– Minek?
– Rágj!
– Nem kell, hagyjál már! – húzza el az arcát az orra alá dugott rágótól.
– Jó! Akkor én rágok – vágom rá, beveszem a számba a mentolos ízű rágógumit, és rágásba kezdek. Rág, rág, rág. Rág.
– Egyébként igen Leighton, nyugodtan kaphatsz a rágómból – vonja fel fél szemöldökét Layton, aztán hátraveti magát a vetetlen ágyában. Magyarázatképen: Layton-t, eredetileg mindenki Jellal-nak hívja, ami a második neve a drágának. Engem mindenki Karinnak hív, kivéve Layton-t, aki Leightonnak nevez. Komplikált ügy, kicsik voltunk, amikor egy idő után már csak egymást neveztük az eredeti nevünkön, mindenki más a második nevünkön kezdett szólítani. Ez ilyen ikerdolog. Mivel az eredeti nevünk majdnem ugyanúgy hangzik, ezért valahogy kialakult ez a rendszer, amit már megszoktam. Most már így jó.
– Köszi, nem kell, már rágózok – intem le, hogy csüccsenjen csak vissza a helyére, mert az a sejtésem, hogy mindjárt odaáll mellém és elkezd valami hülyeségről hablatyolni. Nem tiltakozik, tovább döglik az ágyában, és a kisujját sem mozdítja az órarendje kitűzésének érdekében. Kiveszem a rágót a számból, és egy egyszerű mozdulattal odaragasztom vele az órarendet a falra. Színpadiasan porolom le mind a két kezemet, aztán visszalépkedek az ágyra helyezett táskámért és a vállamra veszem. – Légy jó! Ne késs óráról! A zacskóban van pénz is, abból tudsz ebédet venni. Tanulj rendesen! Figyelj az órán! Próbálj jó viszonyt ápolni a tanárokkal! Ne akarj mindenáron csajozni!
– Nyugi, minden rendben lesz. Van hamis személyim, és próbálok nem lebukni a drogkereskedelemben – feleli és már ott is terem mellettem, hogy a vállamat fogva kitámogasson a szobájából.
– Rakj rendet! És szellőztess már ki, olyan a szobád, mint egy görénylak, ahol három éves kifolyt szemű görényhullatetemek vannak egy csomóba felkötve a csillárra – fintorgok, miközben még utolsó pillantást vetek a magam mögött hagyott szobára. – Tényleg ne felejtsd el kinyitni az abl... – kezdek bele újra, de már csapódik is be az ajtó előttem, és az előbb még alsógatyában álló férfiak, most már egy alsógatyában és egy trikóban feszítenek a folyosón. Tényleg ennyire nagy szám lenne, hogy egy nő nemű homosapien sapien tért be ide?
– Ja, és nyugi srácok, ma viszem dokihoz – jelenik meg ismét Layton feje, ahogy kihajol a folyosóra, de mielőtt rácsaphatnék egyet, már vissza is húzza a görénylakába és az ajtó ismét csattan.




virág;két év;nemfontos;nincs;

Vissza az elejére Go down
Zachary Smith

Zachary Smith
::say something : 19
::born this way : 2013. Mar. 01.



Leighton Karin Stowe Empty
TémanyitásTárgy: Re: Leighton Karin Stowe   Leighton Karin Stowe EmptyKedd Ápr. 30, 2013 9:52 am



Elfogadva!


Drágám Be kell vallanom, hogy nagyon tetszett a bemutatkozásod szerény kis körünkben, és élveztem minden egyes pillanatát. Ráadásul imádom a pofikád( a vörös és társai a gyengém) szóval foglald le gyorsan, hogy ne rabolhassa el más. Egyébként én örömmel fogadlak el, irány játszani, és majd egyszer találkoznunk kell, hogy lefesthesselek, vagy írhassak neked egy dalt Smile Very Happy
Vissza az elejére Go down
 

Leighton Karin Stowe

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Lighton Caden Stowe
» Layton Jellal Stowe

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
HOLLIS UNIVERSITY :: ooc :: archívum :: Előtörténetek-