roman fellowes

Vendég Vendég

Roman Fellowes

I've been locked inside your Heart Shaped box for weeks

30;teacher;jon koratajerna;hajadon;roman;

Hogy mi vesz rá egy focistát arra, hogy a történelem felé forduljon és ezáltal úgymond kiherélje magát a társai szemében?Nos, egy idétlen fogadás, amit elveszt. Egyébként pedig mindig is szerettem a történelmet és az egyetemen még jobban megszerettem, sőt ez a tárgy felvehette a harcot, a másik szerelmemmel, a focival is. Mondjuk alapjáraton más voltam, mint a többi haverom, akik szintén idejártak és az Alpha házban éltek. Azt hiszem egy fokkal kedvesebb voltam és nem néztem le annyira mindenkit. Természetesen egy kis hiúság és egoizmus belém is szorult – édesanyám szerint több is a kelleténél . Azonban pár pohár alkohol után teljes mértékben megváltozok és ez azt hiszem nagyon sokszor fordul elő velem. Akkor jön elő a gátlástalan seggfej énem, amit a nők annyira nem szeretnek, ellenben a haverok menőnek és kemény csávónak titulálnak. Minden csak nézőpont kérdése. Szeretem a diákjaim és elvárom tőlük, hogy a maximumot nyújtsák, mert tőlem is mindig megkövetelték. Órákon nem kivételezek senkivel, azonban az egyetem épületét elhagyva levetkezem tanári énemet.

A sok focinak köszönhetően rendesen megizmosodtam és próbálom formában tartani magam, hogy ne növesszek sörhasat – ami nagyon is könnyű lenne, ha nem járnék el futni mindennap, mivel meccset csak egy –kettő vagy esetleg három doboz sör mellett érdemes nézni – mert semmiféleképpen sem akarok úgy kinézni, mint az átlag amerikai polgárok. A borotvával általában haragban vagyok, amit édesanyám mindig meg is jegyez, hogy a kisfia – mert én örökre az maradok neki, még harminc évesen is – úgy néz ki, mint egy hajléktalan. Kikérem magamnak, én még borostásan sem nézek ki igénytelennek. Inkább mocskos mód dögösnek. A szemeim általában élénk kéken csillognak, a hajamat pedig az apámtól örököltem. Öltözködésben, ha dolgozom akkor természetesen ing-nyakkendő meg fekete nadrág, de egyébként szeretem a lezserebb összeállításokat is. Több tetoválás található a testemen és mindegyiknek meg van a saját jelentése, amit semmiféleképpen sem mondanék el senkinek sem.
.

Ahogy kilépek a házból rögtön elcsodálkozok azon, hogy a hajnalodó égbolt milyen gyönyörű már megint. Egyszerűen mindig meglepődök, ahányszor elindulok a szokásos reggeli kocogásomra. A fülembe rakom az iPodom fülesét és elindítom a futás-mixet, ami jórészt pörgős – néhol már-már túlzásba esett üvöltős – zenékből áll. Jelenleg elsőként a Metallica- St.Anger című száma indul el, ami tökéletes a kezdéshez. Elindulok a megszokott útvonalon. Szeretem, hogy ilyenkor még egyetlen árva lelket sem találni az utcákon, nemhogy a tengerparton. Ütemesen rakom a lábam, egyiket a másik elé. Sokan úgy gondolják, hogy a futás unalmas. Nos, amíg köteleztek rá a tesiórákon én is így gondoltam. De amióta rájöttem arra, hogy ez az egyetlen módja, hogy normálisan kiszellőztessem a fejem és felfrissüljek négy óra dolgozatjavítás után, egészen megszerettem. Most pedig különösen nagy szükségem van arra, hogy megszabaduljak a súlyos gondolatoktól, amik már napok óta beleásták magukat az elmémbe.
Egy éles kanyar jobbra és már a parton vagyok. A hangos dobszólótól nem hallom a tenger morajlását, csak odaképzelem, ahogy a pillantásom a sűrűn fodrozódó hullámokra esik. Szeretem Palm Bayt, főleg ilyenkor, amikor még nem özönlik el a turisták. Ilyenkor csendes és nyugodt. Ez azonban egy pillanat alatt megváltozik, amikor beköszöntenek a nyári hónapok és véget ér az iskola. A családok, baráti társaságok úgy érkeznek ide, mintha menekülnének valami elől.
Egy idős hölgyet pillantok meg, aki a kutyáját sétáltja a parton. Szinte minden reggel találkozok vele, de még egyszer sem volt alkalmam, hogy szóba elegyedjek a nővel. Úgy érzem, hogy most sem alkalmas rá az időpont.
Mindig is utáltam a nyálas, romantikus filmeket. Az olyanokat, amiben egy tanár beleszeret a diákjába vagy fordítva. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer velem is megtörténhet. A sors kegyetlen fintora. Én, a mindig is az idősebb nőkre bukó férfi, valami csoda folytán egy tizenkilenc éves lány bűvkörébe kerültem, ahonnan még ha akarnék se tudnék egykönnyen kikeveredni. Azt hiszem azért, mert mindig is nehezen tudtam elviselni, ha látnom kell, ahogy valaki szenved. Nagy valószínűséggel anyámtól örököltem az ilyen fokú empátiát, hiszen apám – Isten nyugosztalja – keménykezű volt, és azt hiszem egész élete alatt egyszer láttam elmosolyodni, és azt is csak azért, mert a tőzsdén hatalmasat emelkedtek a részvényei, míg a legnagyobb ellenfelének a cége csődbe ment. Engem is valami hasonló pályára szánt, ám teljesen keresztbe húztam a számításait, amikor bejelentettem, hogy a tanári pálya felé hajlok. És most, pedig itt állok teljesen kétségbe esve, mert fogalmam sincs, hogy mit tegyek. És a legszarabb az egészben, hogy nem mondhatom el senkinek, mert vagy kiröhögne vagy ami még rosszabb feljelente és akkor viszlát Hollis. Talán a nővérem lenne az egyetlen aki valamilyen szinten komolyan venné a dolgot, de nincs pofám ilyesféle dolgokkal megnehezíteni az életét, bőven elég, hogy ott van neki az a rakat, szám szerint négy gyerek. Akiket természetesen mindennél jobban szeret, és akiket én is imádok. A legjobb az lesz, ha száműzöm a bűnös gondolatokat az agyam leghátsó zugába és rájuk se bagózok.
Ahogy az elsuhanó tájat figyelem, rájövök, hogy lassan visszaérkezem a házhoz. Érdekes, hogy ha az ember a gondolataiba mélyed milyen gyorsan eltelik az idő. És a legjobb az egészben, hogy megint nem jutottam semmire. Még mindig a szemem előtt van az a mosoly, az a szempár. A szőke hajzuhatag, a lágy arcvonások. Az összes olyan dolog, amit magamnak akarok.

; van egy két év ; nincs multi;