Nem úszta meg, pedig küzdött a kétkerekes szörnyeteg ellen. Kapaszkodhatott egész úton és valóban úgy érezte, mintha az életéért kellene szorítania. Nem igazán kedvelte az andrenalint, általában csak összezavarta a gondolatait. A motor hátsó része pedig kifejezetten kényelmetlen, mintha csak arra találták volna ki, hogy a második utasnak szorosan az elsőhöz kelljen bújnia. Csajozós jármű, minden ízében.

Szüksége van a segítő kézre, ment leszállás után a térdei remegnek, olyan erővel szorította a motort. Legutóbb akkor érezte ilyen kocsonyának őket, mikor lóra ült, és harminc perc ügetés után már nem tudott kiegyenesedett lábakkal járni. Na az volt az utolsó napja is abban a sportban, pedig azt remélte az állatok legalább maradásra bírják.
A levett sisakot a srácnak nyújtotta. Miért is jött egyáltalán kávézni vele? Persze, nincs jobb dolga, és ráfért egy kávé. Csak azt nem igazán értette a másik miért hívta egyáltalán. Beletúrt rakoncátlan tincseibe.
Ő nem vette észre a mellette állót, és mivel gondolatolvasónak sem született, így nem is tudta, hogy a csaj éppen Sasha exe. A közöttük vibráló feszült levegő és az utánuk küldött hitetlenkedő, féltékeny pillantások is hidegen hagyták.

- Ami az illeti, borzalmas. Vezetni biztosan sokkal jobb, de az, hogy hátul szinte az életedért kell kapaszkodnod... még legalább az ülés része kényelmes lenne. - Sóhajtott. Őszinte ember volt mindig is, erre is nevelték a szülei. - Vagy a sisakban beépített zenelejátszó lenne. - Hm... az úgy tényleg nem lenne rossz. Egy kedves mosollyal és egy intéssel üdvözölte a pincéreket és a baristákat, akik már jól ismerték ezen a kedves helyen. A pincérlány biccentett, tudta, hogy nem kell sietnie, majd a vendég hívja, ha kitalálta, mit rendel, ám az újdonsült kísérő láttán felszaladt a szemöldöke. Max nem igazán szokott mással érkezni ez a férfi pedig már másodjára kíséri. Nos, amíg nem az ő dolga...
- Azért meglepett, hogy odajöttél. A harapások után nem gondoltam, hogy ismét összefutunk. - Kereste meg kedvenc asztalát és kényelmes fotelét. Ezt az eldugott sarkot szerencsére kevesen kedvelték, mindenki inkább a nagy, tágas térben ült le. Persze megint egyáltalán nem vette észre, hogy szavai kétértelműséget sugallhatnak.
- Ennyire ízlett a kávé? - Nos, ha valamire nem talált magyarázatot, egyszerűen megkérdezte, így tanulhat a legegyszerűbben, nem?
- Gondolom nem azért hívtál el, hogy közöld, mégiscsak veszettséget kaptál...

- Nem is azt mondtam, hogy gyorsan vezettél. De ezek a motorok egyszerűen ilyen érzést adnak. Mikor ültél utoljára a hátsó ülésen? - Hiszen egészen biztos volt abban, hogy egészen más annak, aki vezeti a motort, és egészen más, ha a hátsó részen kell szenvednie.
- Ha berezeltem volna nem akarnálak arra kérni, hogy vezethessem. - Miért is mondta ezt? Nem akar egyáltalán felülni arra a csattogó szörnyre! De már kimondta, visszavonni pedig nem szerette a szavát.
- Ha én harapdáltalak volna, akkor jogosan kaptad volna a tetanuszt. - Ismét felvonta a szemöldökét, mert azért ez már az ő szűrőjén is átesett. Szóval a férfi egyértelműen szexuális céllal hívta meg ismét. Bár ez jellemző az emberi udvarlási rítusokra, hogy a felek többször találkoznak randiznak, mielőtt még sor kerülne a szexuális aktusra. Hány alkalom is kéne? Három? Ezt már vehetné a másodiknak? De talán mégiscsak jobb, ha vár még a következtetésekkel.
- Az emberi szájban sok a baktérium, ami elfertőzi a sebet. Érdekes, hogy ugyanez viszont segít a párválasztásban. Állítólag, ha édesnek érzed valaki csókját, akkor kémiailag és genetikailag tökéletesen passzoltok. - Témánál vannak, bár nem olyan puhatolódzóan, mint bárki más tenné, de... legalább a témához ragaszkodni tud.
- Nem rossz? A városban itt főzik a legjobbat! És a legkülönlegesebbeket. - Azért is választotta ezt a kávézót, na meg itt beengedték az állatokkal is.
- Ha veszett lennél, már halott lennél. - Szögezte le, miközben kényelmesen elhelyezkedett és kinyitotta az itallapot. Ha ez randi akkor... kezével hátradobta haját, mintha zavarná az olvasásban, pedig csak... így jobb rálátást adott a nyakára. Azért ellesett anyjától pár trükköt, még ha alapból nem is használt semmi hasonlót.
- És olyan hamar nem következik be az idegrendszeri leépülés. - Pillantott fel és elmosolyodott. - Ez nem egy zombicsináló vírus.
- A patkányokat már felboncoltuk, a vadászgörényeim ma otthon pihennek. Úgyhogy nem kell ma injekciótól tartanod. - Úgy tűnt még mindig élvezettel gondol vissza arra a látványra.
- Én... azt hiszem ma a baristára bízom magam. Igen kreatívak tudnak lenni, ha szabad kezet kapnak. - Letette az itallapot az asztalra és habzott.
- Persze, meghívhatsz. - Bólintott. - Bár figyelembe véve, hogy a csili kiváló afrodiziákum, egyre érdekesebbé válik ez a kis találkozás. - Nem erénye a türelem, pedig nem egyszer mondták már, hogy gyakorolnia kéne.
- Nézd én szeretem az őszinteséget, és az egyenességet. Feltételezem nem a tudományos kiselőadásaim sarkalltak egy következő találkára.

- Buzi? - Felvonta a szemöldökét. Mi a fene van ezekkel a macsó hímekkel meg az önérzetükkel? - Érdekes asszociáció. Szóval úgy érzed sérülne a domináns nemi identitásod, ha egyszer egy motor hátsó ülésére kényszerülnél? - Egy pszichológusnak biztos jó boncolgatási témát szolgáltatna, ám ő inkább csak rándított egyet a vállán. - Ha nem tudod milyen, akkor ne állítsd azt, hogy csak azért mondom, hogy rossz, mert berezeltem. - Hiszen ha nincs tapasztalata, mégis miből alkot véleményt? A csajok beszámolója alapján, akik valószínűleg csak azért makogják el, milyen élvezetes, hogy az ágyába kerülhessenek? ő nem ilyen.
- Hm? És mivel lehet kiérdemelni ezt a kegyet? - Kérdezte, bár remélte, hogy nem ágybeli teljesítménnyel. Mondjuk amennyire félti a motorját, nem valószínű, hogy egy jó kis hancúrért megkockáztatná az összetörését.
- Mondhatni egy csókból feltárul a jövő. - hajolt ő is előre, összefűzött kezein megtámasztva az állát. Egy pillanatra, de csak egy egészen kis pillanatra olyan emberi nőnek hatott. - Már ha nem bonyolítanánk mindenféle kultúrális és érzelmi baromsággal a kapcsolatokat. - Dőlt hátra és hamar visszavedlett önmagává. - Egy csók megmondja, mennyire jól passzolunk genetikailag, mennyire életerős utódokat tudunk létrehozni, de ezen felül... - Megrázta a fejét. - Nem az határozza meg, hogy egy pár együtt marad-e, hogy megfelelően édes-e a csók. pedig úgy könnyebb lenne. - Vállat vont. A mai modern társadalmakban már annyira túlbonyolítják ezeket a dolgokat. A házasság, a kötelezettségek, az ostoba fogadalmak. Ha csak a kémiára hallgatnának... nos valószínűleg akkor az ilyen macsó Alpha srácok gyerekeivel lenne terhes a fél suli, miközben a szende, visszahúzódó Thétásokkal járnának. Mert evolúciósan így éri meg.
- Egy zombi apokalipszis? - Megrázta a fejét. - Eddig még egy jó magyarázatot se láttam az ilyen filmekben. Talán a Z világháború, igen, az egész reális volt, bár azért ott is nem kevés túlzás volt. Mi értelme egy ilyen önpusztító vírusnak? Pláne hirtelen felbukkanva, és nincs olyan mutáció az emberekben, ami csak hordozóvá tenné őket? Hülyeség. Még a pestisnek is volta természetes ellenállói. - Nah igen, ezért nem szokott már filmeket nézni. Ha mégis ki akar kapcsolni elővesz egy jó könyvet, ott legalább nem a hibákat keresi.
- A csili, a csoki, a mandula... meglepődnél mennyi minden használható ajzószernek... a megfelelő mennyiségben. Persze általában elég csak egy aprócska löket, ha a hajlandóság már megvan.
- Mit hozhatok? - Lépett oda a pincérlány negédes mosolyával.
- Egy Barista Specialt szeretnék. - Vágta rá a lány, mire az bólintott.
- Az a mai napon egy csilis-gyömbéres forró csokoládé, eperhabbal, csokoládé és mandulareszelékkel. - Ismerte már a vevőt, hogy úgyis felteszi a kérdést, hogy mégis mit takar a naponta változó ajánlat.
- És neked? - Fordult a sráchoz majd gyorsan lefirkantotta a rendelését. - Hamarosan hozom. - Biccentett és végül magára hagyta a párocskát. Max egy cseppet zavarba jött a napi menü hallatán, lévén majdhogynem ugyanezeket sorolta fel, alig egy perccel korábban, mint kiváló ajzószereket. Hát neki nem egyből ki is fog jutni ezek szerint.
- Azt ne mondd, hogy nem vetted még észre... - Kérdezte óvatosan, hiszen nem tudta, hogy megint csapdába sétál-e.
- Ezt már többen is említették, igen. - Bólintott és kényelmesen hátradőlt. Elgondolkozva mérte végig a fiút. Mégis mit kéne vele kezdenie? Vagy egyáltalán akar-e a másik kezdeni vele valamit? Hiszen már az első találkozásuk után is sejthette, hogy nem egy átlagos, könnyen a fejét elvesztő lányba botlott bele. Vagyis hogy ő botlott Sasha-ba.
- Igen, szeretném tudni, hogy mi az, amit esetleg elvársz tőlem. Hogy kezelhetlek barátként, vagy esetleg döntenem kell arról, hogy beengedlek-e az ágyamban. - Mert ha rosszul értelmezi a jeleket bizony mindketten felsülhetnek. Jó ezt előre tisztázni, számára mindenképpen.
- Hm... Nem árthat, ha gyakoroljuk azokat a kötelező köröket. - Neki, aki még nem csinált ilyesmit, főként. Néha ismeretlen terepre is tévedni kell, aztán ki tudja, még valami jó is kisülhet belőle. Úgy mérte végig a férfit, mint aki azt latolgatja, érdemes-e egyáltalán foglalkoznia vele, de a srác ránézésre nyereménynek számított és a jelek szerint esze is van. Szociológiát nem tanulhat minden hülye.
- Aztán majd eldöntjük, ha kicsit belemelegedtünk, hogy melyikünk hálója lenne a kellemesebb helyszín. - Bár saját kis szobája volt a Sigma házban, talán nem szívesen vinné fel a tesztoszteronbombát. Még a végén meglátják őket együtt. Vagy becsábít egy-két vállalkozóbb szellemű csajszit is.
- Nem is értem, egy magadfajta menő srác hogy kerül szociológiára. Bár a devianciát és a manipulációt említetted. Köszi. - Pillantott fel a felszolgálólányra, aki mint kísértet jelent meg, hogy lerakja eléjük a művészien elkészített kávé és csokicsodát, illetve egy-egy pohár kellemesen hűvös szénsavmentes vizet.
- Annak általában oka van, ha az embert egy konkrét téma érdekli. Én például azért mentem viselkedéstudományok irányába, mert érdekelt az emberi természet. Nem igazán értettem soha, mi motiválja az embereket, szóval úgy éreztem az ösztönös alapoktól érdemes elkezdeni a felfedezést.

- Szóval mindig csak a szemednek hiszel? Érdekes. - Jegyezte meg talán egy kicsit lenézőbb hangsúllyal, mint szerette volna.
- Én szeretek elgondolkozni azon, mi állhat az egyes események hátterében. És ki tudja, talán azt a srácot éppen a kórházba viszi a barátja, ahol a barátnőjét ápolják egy baleset után. Mindennek van oka, hiszen az élet okok és okozatok kötelékéből áll. - Ez minden tudomány alapja. Keresd az okot, hogy megértsd az okozatot. Talán nem meglepő, hogy ebben hisz.
- Az más! Az izmaim nincsenek felkészülve erre a fajta erőkifejtésre, hiszen igen ritkán ül az ember abban a pozitúrában, és combbal se nagyon szoktak szorítani semmit. - Na jó, talán tényleg félt egy kicsit, nem szereti ezeket a benzinütemű szörnyeket.
- Ha lóra ülsz, akkor is hasonló történik, amíg nem kerülsz edzésbe, hiszen egyszerűen meg kell szokni azt a fajta izommozgást. - Magyarázta tovább, bár talán feleslegesen.
- Ah, inkább meghagyom a motorozást neked. - Vont vállat. Nem törte magát, hogy megszerezze magának a vezetés jogát. Minek is, Úgysem találkoznak majd sokat, nem? Ha egyszer engednek a hormonok csábításának, utána ismét nem sok közük lesz egymáshoz. A hímek szeretik a magukat kellető nőstényeket, egy kis küzdelem sosem árt. Nem mintha olyan könnyen megkapható lenne, sőt... a legtöbben elbizonytalanodtak az út legelső tíz percében... Vajon ő képes lesz-e végigjárni az egyes lépcsőket?
- Ebben semmi misztikus sincs. A misztikum az ember kreálmánya. A jövő a döntéseké, géneké. Valójában semmi rejtély sincs benne. Ha két ember összeillik, az meg van írva, bennük. A sejtjeik legmélyén, ott lapul az ösztönös tudat legsötétebb részeiben. - Hiszen végső soron minden ugyanazokra az okokra vezethető vissza. Túlélni, szaporodni... sajnálatos, de ilyen az élet.
- A szerelem dopamin, szerotonin, adrenalin és még pár kisebb jelátvivő együttes hatása. A statisztikák alapján ez az érzés az első pár hónap után, de legkorábban az első év után csökken, ahogy egyre inkább csökken a kémiai anyagok mennyisége. Mi marad utána? Ez a kérdés! Mi tartja össze a több éve házas embereket, az évtizedekig tartó házasságok alapja a kölcsönös tisztelet és ragaszkodás. Nem a szerelem. - Sóhajtott. Nem is mert a szüleinél édesebb szerelmespárt, de pontosan ez az, amit tanítottak neki. Kedvesség, gyengédség, szeretet és tisztelet egymás iránt. Elfogadás és ragaszkodás.
- A szerelem létezik, de a fontosságát elnagyolják. - Fejezte be az okfejtést.
- Az embereknek téma kell. A halál, a halálból való visszatérés gondolata már az ősidők óta foglalkoztatja őket. A zombis filmek a rosszul elsült feltámadások és az adrenalin forrása. Az emberek azt hiszik, ha ismerik a félelmeiket, jobban fel tudnak készülni rájuk. De valljuk be, ha beütne egy zombi apokalipszis... - Lassan megcsóválta a fejét. - Bár legalább a természet regenerálódhatna a pusztításunk után. - Lenne jó oldala, ezt el kell ismernie. Csak azt a sok elveszett tudást sajnálná. Vagy éppen nem sajnálna semmit, inkább maga is agyvelőre áhítozna a többi élőhalott között.
- A tesztoszteron mennyiségedből ítélve, nincs is szükséged rá. - Vigyorodott el Max, miközben úgy tett, mint aki egy cseppet beleszippant a levegőbe, hogy jobban érezhesse a férfi parfümjének illatát. Valószínűleg ciki is lenne egy ilyen alfahímnek bevallania, ha ajzószerekre lenne szüksége a teljesítéshez. - De vigyázz, a túl magas dózis impotenciát okoz, vagyis éppen ellenkező hatást vált ki, mint szeretnéd.
- Nem. Szerencsére egyikre se vagyok allergiás. - De miért is lenne lényeges? Neki sincs szüksége ilyesmikre ahhoz, hogy vonzónak találjon másokat. Talán csak az intellektusa jobb önkontrollt biztosít. Éppen ezért nem is iszik bulikon. Kicsit fél elveszíteni ezt a kontrollt. Mégis mi történne? A feszültségét le tudja vezetni, nincs szüksége ehhez másokra, de... nos inkább nem engedi ki az ördögöt a ketrecből.
- Szeretem, ha a helyükön vannak a dolgok. Főként mivel tisztában vagyok a... kommunikációs hiányosságaimmal. - Vagy legalábbis részben tisztában van azzal, hogy egyáltalán nem képes megérteni az embereket.
- Olyan nincs, hogy nincsenek elvárások. - Rázta meg a fejét. Az emberek rád néznek, és rögtön alkotnak valami címkét, ami alapján elraknak a saját kis világukban egy helyre, ahonnan tudni fogják, mi az, amire számíthatnak tőled.
- Az első tíz perc? - Akaratlanul is felhúzta ő is a szemöldökét. Abból tényleg nem sok mindenre lehet következtetni, hacsak arra nem, hogy a srác néha meglephető egy kis határozottsággal. És olyankor inkább követi az utasításokat.
- Én még a második tíz percünket se mondanám meghatározónak. - Ismét egy sejtelmes vigyor, de csak azért, hogy Sasha találgathasson. Nagyjából akkor lehettek a gyengélkedőn. A nővérkénél. Letolt nadrággal...
- Ha a lakótársad nem bánja... - Ez egy apró puhatolózás a részéről, hiszen nem mindenki kap külön szobát a házak épületében. Neki szerencsére olyan lakótársa van, aki évente kétszer leledzik a szobájában. Az év első és utolsó napján. Így lényegében egyedül lakik.
- Inkább csak próbálok felkészülni az eshetőségre, hogy esetleg közelebb kerülünk egymáshoz. - Nem azért méregette, hogy mire számíthat tőle, hiszen egyetlen dologra számított, na jó , kettőre, ha rosszul sülne el a dolog. Gyönyör, vagy csalódás. Középút nem nagyon van. És ami azt illeti... Nagyon remélte, hogy a férfinak nem csupán a szája jár, mint sok hozzá hasonlónak, hanem nyújtani is képes az ágyban. Nem szeretné az első élményét egy kudarchoz kötni. Még a végén leszbikus lesz, mint a szülei.
- Szóval előbb voltál szociológus, mint menő? - fogalmazta át a kérdést. - Egyébként, mint minden tudós, a legegyszerűbb, és éppen ezért legvalószínűbb feltételezésből indulok ki. Vérbeli Alpha taggá válni nehéz, annak ösztönösen, belülről kell jönnie, tanulni nem igazán lehet. A szociológiát ezzel szemben lehet.
- Tessék csak. - Adott engedélyt, és őz szemei érdeklődve csillantak fel. Szeretett tanulni ez nem vitás, és az ilyesféle interakciók, nos egészen új terepnek számítottak. Meg se rezzent attól, hogy Sasha közelebb ült hozzá, a személyes terén is kontrollt gyakorolt.
Hatás az volt. Egy kis halvány pír, némi zavarodottság az addig tiszta és határozott szemekben.
- Szóval azért akartál velem ismét találkozni... - Kereste a számára érthető részeket - Mert elbűvölőnek találod az amúgy floridai lakosság majd kilencvenöt százalékával megeggyező írisz színezetemet? - Na jó, ez egész elvárható válasz tőle, hiszen ha zavarba jön... márpedig kellően váratlanul érte a vallomás ahhoz, hogy zavarba jöjjön, szóval ilyenkor mindig megpróbálta racionalizálni a tényeket.
- Most én próbálnék ki valamit... - Mondta, és egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy felkészülhessen. Végül felpillantott, ujjait a közeli karfán nyugvó testesebb és erősebb kézhátra csúsztatta és a fül közelébe hajolt.
- Te egy rendkívül vonzó, domináns hím egyed vagy, akivel szívesen kerülök közelebbi, fizikai kontaktusba. - Suttogta úgy, mintha azt mondta volna Kívánlak!...

- Csak a tapasztalat adhat egyértelmű választ, nem igaz? - Vonta fel szemöldökét. Persze, hogy nem adott egyértelmű választ, mert statisztikailag a rejtélyesség mindig is többet nyom a latban. Ha úgy fogja fel ezeket, mint valami játékot... nem is játékot, harcot! Amiben a tudását, a statisztikát fegyverként használhatja akkor... talán van némi esély a boldog végre.
- Szórakoztató? - Elgondolkodott. Ami azt illeti próbált olyan emléket találni, amiből arra következtethetne, hogy milyen érszegen, de...
- Ami azt illeti még sosem volt olyan magas a véralkoholszintem, hogy részegnek lehessen nevezni. Szóval fogalmam sincs milyen lehetek abban az állapotban. - Vont vállat. Nem olyan könnyű rábeszélni őt arra, hogy igyon. Mi abban a jó egyáltalán, ha az ember elveszti az irányítást a teste és az agya felett? Furcsán, hülyén viselkedik, össze-vissza beszél... nem az nem az ő világa...
- Elég egyértelmű, hogy mit vársz el tőlem. Mint minden fiatal hím. Hogy ágyba vihess. Én legalábbis ezt gondolom, hiszen ez lenne a természetes. - Egy numera, valószínűleg ennyi lenne a srác számára. Egy újabb strigula a naptárában. Csak azt kell eldöntenie, hogy zavarná-e, ha tényleg csak ennyi lenne? Nem az a ragaszkodós nebáncsvirág típus, szóval nem törne össze egy ilyen kalandtól, képes lenne elfogadni, hogy csak ennyi volt. Legalábbis ezt hitte magáról. De a tapasztalat... nos mindig csak a tapasztalat a biztos.
- Az én memóriámmal nem meglepő, hogy emlékszem a találkozásunk első húsz percére. De egyébként is, ritkán látni egy ilyen menő csávót parázni a tűtől... - Nem, annyira nem tetszett saját maga számára se amit mondott, úgyhogy inkább nem is próbálkozik többet ezzel a fajta beszédstílussal. Mégis miért beszélnek manapság így az emberek? Szörnyű...
- Kappa? Hm... szóval más is úgy gondolja, hogy a Sasha sokkal inkább női név? - Nem annyira meglepő, őt gyakran először férfiként képzelik el, szintén a neve miatt, pedig ott bujkál az a kis árulkodó "e" betű a végén.
- De... nagyon érdekes. - Azt nem tette hozzá, hogy valószínűleg minden második pasi ezzel védekezne, de... nos a terv és a döntés megszületett... már csak valahogy... el kell érnie, hogy ne üldözze el a srácot idő előtt.
- Hm... érdekes. - Kicsit talán úgy érezte ezúttal ő került fölénybe, de... a férfiak tényleg ilyen könnyedén felizgathatóak? - Úgy tűnik mindegy, mit mond az ember egészen addig, míg a megfelelő hangsúlyt használja. - Le kellett hunynia egy pillanatra a szemeit, talán hogy átadja magát a gerincét bejáró kellemes érzésnek. A karján felálltak az apró, pihés szőrszálak, a libabőr egész testét bejárta a cirógató ujjak hatására.
- Te vagy az első, aki így látja. A legtöbben visítva menekülnek... vagy röhögve. - Bár őt ezzel sosem bántották meg, hiszen... saját alsóbbrendűségüket bizonyították vele. Örült, hogy végre akadt valaki, aki túljutott a nagyobb akadályokon is.
- Ami azt illeti, meglepő, de... - felpillantott, a vörös rózsák mintha tanyát ütöttek volna arcán, mert még mindig pír borította. - Nem váratlan fejlemény. - Őszinteségért őszinteség jár, nem?
- De az kicsit nekem is meglepő, hogy... én pedig le akarok feküdni veled. - Szóval kettejük kívánsága, és elvárásai egyáltalán nem ütköznek, ami kiváló, ám...
- Azt azért hozzá kell tennem, hogy kicsit többet kell dolgoznod ahhoz, hogy a megfelelő hangulatba kerüljek. - Végülis nem akart csak az eszével lefeküdni valakivel, sőt... kivételesen el akarta veszíteni az eszét arra az időre amíg a teste jól érzi magát. A kávéjáért nyúlt, a forró pohár érintése kicsit megnyugtatta felborzolt idegeit. Talán még valamit el kéne árulnia magáról, de az valahogy nem akaródzott... Mintha kicsit szégyellné is a dolgot, pedig nincs mit rajta szégyellni.

- Nem hiszem, hogy az agysejtjeim bomlasztásával bármiről is lemaradnék. - Mert tényleg, miről maradna le? Egyedül nem buli inni, de ha mások is ott vannak... nos nem bízik meg annyira az emberekben, pláne a részeg emberekben, hogy az esetleges következményekkel számoljon.
- Milyen előzékeny. És meg is ígérnéd, hogy akkor Te nem iszol és vigyázol rám? - Érdeklődve várta a választ. Hogy a fiú megbízható-e? Nos azt még nem tudja, de nem tűnik amolyan mindent-összehazudok-csak-megkapjam-a-csajt típusnak. Van benne valami... rejtett kedvesség.
- Úgy gondolod nem rendelkezem olyan kiváló adottságokkal, hogy ezt feltételezhessem? - Húzta ki magát ültében, jól kidomborítva az amúgy lenge póló alatt feszülő idomokat. Tény, hogy elég kellemes testtel áldotta meg a sors, bár szüleit nem ismerte, időnként hálát adott nekik a jó genetikai anyagukért, amit örökölt. Elhízva, szemüvegesen, szeplősen, betegségekkel küzdve egyáltalán nem lenne ennyi önbizalma, mint amit összeszedett neveltetése során.
- Úgy gondolom intelligensebb vagy annál, minthogy mással írasd meg a leckéd. - Mosolyodott el, és igen, ez az ő szájából igencsak dicséretfélének hangzott.
- Úgy néztél ki, mint aki sokkal szívesebben lenne éppen máshol, és csinálna mást. A félelem, és ez az érzés természetes. Senki sem szereti igazán a fájdalmat, vagy ha igen, annak biztosan gondok vannak a receptoraival. - Ajjaj... nem akart ő beletaposni a másik lelkivilágába, csak egyszerűen... talán rossz szavakat használ? Igen, egészen biztosan. Egy életerős hímet nem szabad olyannal traktálni, hogy esetleg félt, pedig...
- A félelmed ellenére, nem futottál el. Ez pedig igen erős jellemről tanúskodik. A valódi erő abban rejlik, ha szembeszállsz azzal, amitől rettegsz. - Ez most olyan nagyon misztikusan hangzott, pedig valójában... ez az élet egyik valós bölcsessége. És tisztelte azokat, akik képesek erre, ahogy jelen pillanatban a másikat is tisztelte.
- Sasha... - mondta ki eltűnődve a nevét. - Jung... ez vezeték, vagy keresztnév? - Meghatározás szempontjából nem mindegy, de mindenesetre igen... vegyes gyökerekre vall, ami persze, ha úgy nézi, kiváló potenciális szaporodópartnerré teszi a férfit.
- Igen, nagyon érdekes. Pedig sok faj kommunikál hangokkal, de még náluk is... a test, rendkívül fontos eleme a kifejező eszköztárnak. - Ha például egy lány riszálja magát, egyértelműen a szexéhes hímeket kívánja maga köré vonzani, míg ha elbújik a sarokban, mint általában ő... nos az a hagyjatok békén nemzetközi jelzése, amit persze még így is jó páran figyelmen kívül hagynak.
- Igen, szerintem is remekül hangzik. - Beleborzongott az érintésbe, már most. Jó, nem gyakran van része ilyesmiben, és az is inkább anyai természetű, de ez... egy kicsit más. Érzi a vonzást. Valamit még tesztelnie kell, mielőtt belevágnának... igen, valamit még egészen biztosan meg kell néznie, mert ha nem tetszik, hát akkor nincs értelme az egész folytatásának.
Félig nyitott pillái alól ő is a telefonra pillantott, és felfelé fordította a tenyerét, hogy a cirógató ujjak alkarjának érzékenyebb részét is elérhessék.
- Jól hangzik. Nem látom akadályát, hogy a kávézás befejeztével nálad kössünk ki. - Bár a motorra nem szívesen ül föl, de hát... áldozatokat mindig hozni kell.
- Még egy köröm van, mielőtt véglegesíteném a döntésem. - Fordította nem csak fejét, de felső testét is az izgatott tesztoszteronbomba felé, szabad kezével pedig megállította a simogató ujjakat. Közelebb hajolt, és kíváncsian várta, hogy Sasha veszi-e a felé küldött jelzést. Még egy másodpercre alsó ajkába is harapott, ahogy az izgalom saját testében is szétáradt.
Ha a férfi vette az adást, és megcsókolta, márpedig nagyon remélte, hogy nem neki kell lépnie, mert azzal megint megtépázhatná kicsit a macsó lelkét, úgy elégedetten dőlt hátra egy felszabadult sóhajjal ajkain.
- Nincs több kérdésem. - Jelentette ki, és elvigyorodva pillantott fel.

- Azért pár őrültségtől megkímélhetsz. De ha megígéred, kénytelen leszek elhinni neked, hogy be is tartod. - Bólintott, és úgy vette, mintha máris szóbeli megállapodást kötöttek volna. Nem volt ellenvetése az új tapasztalatok ellen, de ez egy olyan dolog, amiben mindenképpen segítségre szorul.

- Nekem nincs problémám a tűvel. - Ingatta meg a fejét. - És a motorodra is felszálltam, nem? - Vigyorodott el. Nos igen, ezek a járművek talán éppen az ő legyőzendő sárkányai
- Hm. Nevekben sajnos annyira nem vagyok otthon, de mindenesetre így érdekes. Vannak, akik úgy tartják a nevünk is meghatározó a személyiségünk tekintetében. - Szinte érezhető volt, mennyire nem hisz ebben, de azért szeretett utánajárni, és elemezni ilyen misztikus dolgokat is. Általában azért, hogy megtalálja a hibáikat és a hiányosságaikat.
A rosszalló pillantás azért kijár az áruló telefonnak, de mit van mit tenni? Nem kezd el ezért hisztériázni, hiszen nem az ő stílusa. inkább kicsit megpróbálva lehűteni magát hátradől, majd kávéjáért nyúl, és bele is kortyol. Csak fél füllel, inkább akaratlanul hallgatja a rövid beszélgetést. Nem szeret felesleges kocka lenni a gépezetben.
- Semmi gond. Akkor majd legközelebb összefutunk. Tudod, hol találsz. - Válaszolt abszolút nyugodtan, mint akit nem zavar, hogy megzavarták. És talán így is van. Ez nem egy elszalasztott alkalom, csupán több idő a felkészülésre. Pár dolognak érdemes lesz utána néznie, még ha nem is lesz folytatása.
- Szia. - Ad a mosoly mellé útravalóul még egy mosolyt.

- Nocsak, nem szoktál másokat elhozni ide... - Lépett kicsit bizalmasabb viszonyba az el sem fogyasztott kávéért érkező pincérlány.
- Nem, és ez később sem válik szokásommá Anna. - Csóválta meg a fejét Max.
- Pedig az több vevőt jelentene nekünk... - Kuncogott a másik.
- És zajosabb környezetet nekem. - Sóhajtott, majd kedvesen felpillantott. - Megadnám a számát, ha meglenne...
- Jaj nem, dehogy! A világért se rondítanék bele mások kapcsolatába! - Szabadkozott a lány.
- Ugyan, egyértelmű a szapora szívverésedből, az arcodra kiülő pírról, hogy tetszik neked. Egyébként se a pasim. - Támasztotta meg fejét talán kicsit unottan, ám szemei huncutul csillogtak. Azért hatással maradt rá ez a kis apró játszadozás a fiúval.
- Ha minden azt jelenti, hogy tetszik nekem... akkor nézz csak magadra... - Vágott vissza egy győzedelmes mosollyal a pincérlány, mire Max ajkairól leolvadt a mosoly. Zavarba jött a gondolattól is, bár ha jobban belegondol... Tényleg tetszik neki a srác. Tetszik, hogy kibírja mellette tíz percnél tovább, hogy néha olyan frappánsan tud válaszolni. És persze egy genetikai aranybánya is. A fenébe is, csak el ne veszítse a fejét...