Pár szót váltott az egyik pincérnővel, aki, mivel kezében éppen két teli tálcát egyensúlyozott, csak a fejével intett a szabad helyek felé. Egy kis sarokban, alacsony asztalnál két nagy puff várt rájuk. Tény, hogy nem a felső tízezer jár ilyen helyekre, inkább a középosztálynak kuriózum.
- Leginkább szendvicsek vannak. - Érthető okokból. - Mondhattad volna, hogy éhes vagy, akkor éttermet javasolok. - Ez nem ér! Sasha szinte sosem mondja mit akar, és ez már kezdi zavarni. Néha jó, ha azt csinálják, amit szeretne, de az igazság az, hogy kezd kifogyni az ötletekből.
- Tudod, kifejezetten idegesítő, hogy mindig te akarsz fizetni. - Bosszankodott. - Legalább időnként engedhetnéd, hogy én álljam a számlát.
- Oh, szia. - Pillantott oldalra, ahol egy érdeklődő orrocska szaglászta az új vendégeket.
- Ő Oscar, az első, aki általában leellenőrzi a vendégeket. - Szólalt meg egy mosolygós arc, készen arra, hogy felvegye a rendelésüket. Mindeközben a puha mancsok átszelték az asztalt, hogy a páros másik felét is közelebbről szemügyre vehesse.
- Akkor melegszendvics? - Pillantott Max a férfira, majd a beleegyezést követően leadta a rendelést.
- Holnapra van valami terved? - Kérdezte, bár ami azt illeti szívesen töltene egy napot ágyban... aztán megint csinálnának valamit egy napig, aztán megint az ágyban kucorognának... Persze a Miával való incidens óta nem igazán szereti ott tölteni az idejét, az Alpha ház pedig nagyon nyüzsgő, és akkor Sasha is egy kicsit másként viselkedik.

- Mert jobban érezném magam tőle. Ez megadná azt az érzést, hogy még mindig független vagyok tőled. És hogy egyenlő felek vagyunk. - Nem anyagilag, de legalább érzelmileg. Ha mindig, mindent a férfi fizet, akkor egy idő után el is felejtheti, hogy van saját pénze, hogy maga felel a szükségleteiért. Nem akar ebbe a hibába esni.
Felvonva a szemöldökét néz egy pillanatig a férfira. Az előbb még éhes volt, nem? Aztán vállat von, és rendel magának egy szendvicset, a kávékkal együtt.
- Igen, az is egy jó ötlet, bár szerintem fürdőruhán kívül nem kell sok. Milyen helyekre szoktatok menni? - Nem mindegy, hogy hidegre, vagy melegre készüljön. Sok floridai fiatal a nyári meleg elől a hegyekbe menekül.
- Hordhatnék... szoknyát... - Ezt a kijelentést kicsit meg kellett rágnia magában, hogy lecsillapodjon, és ne essen rögtön a férfi torkának. Ez többnek tűnt, mint puszta javaslatnak.
- Nem szeretem a szoknyákat. Nem mozoghat bennük úgy az ember, mint szeretné. Nem praktikus. - És egy rövidnadrággal is elérheti azt a hatást, amit a szoknyával. Miért lenne hát az jobb? Már kislánykorában rossz emlékeket szerzett a libbenős ruhadarabbal. Mindig rá kellett szólni, hogy hogyan üljön, hogyan mozduljon, és ebből rövid úton elege lett. Ha buli van, az más. Hiszen azt a kis ruhácskát is felvette, amit Mia adott neki.
- Én nem... - Ajkai elé illesztette ujjait. Mégis hogyan magyarázhatná el? - Nem arról van szó, hogy meggondoltam magam.
- Arról van szó, hogy... - Kicsit feszültebben nyitogatta, és csukogatta a kezét. - Hogy még sosem voltam ennyire összezavarodva. - Mert ez az igazság. Összezavarta a férfi, összezavarták az érzések.
- Mindig azt mondom, milyen szörnyű, hogy nem követjük az ösztöneinket... és én vagyok az, aki szinte sose hallgat rájuk. A gondolataim, a logika, mindig legyőzte őket. De most... - nyelt egyet.
- Még sose hallottam ilyen erősen a természet hívó szavát. - És most nem a mosdó megkeresése járt a fejében.
- Logikusan ellene, és mellette is fel tudok hozni érveket. És azt se tudom elfelejteni, hogy Te... hogyan reagáltál rá. - Igen, Sasha reakciója is sokat nyom a latban. Ő akarta azt az esetleg megfogant gyereket. Ő akarta...
- Szóval nem tudom. Egyáltalán nem tudom. - Sóhajtott.

- Nem azért vagyok veled, mert azt akarom, hogy eltarts. - Bólintott. - Köszönöm. - Sóhajtott egyet megkönnyebbülten. Már a mozit is olyan szívesen kifizette volna, de Sasha kifejezetten makacsnak bizonyult időnként.
Ó hát persze! El is felejti, hogy a másik mennyire... férfi. A combjait összerántja, és szorosan összezárja a bensőjébe kúszó izgalom. Az arcát ellepte a vöröslő pír, még a lélegzete is felgyorsult. Azt se tudta, hova kapja zavart tekintetét. A nyílt színen? Ahol megláthatják őket? Ott, ahol csak akarják, amikor csak akarják...
- Meggondolom még... ezt a szoknya kérdést. - Nyögte ki végül a szavakat. A fenébe is, már csak a gondolata is felizgatja annak, hogy szeretkeznek. Bárhol. Bármikor. De vajon alárendelheti magát ennyire egy férfi akaratának?
- Valószínűleg hasonló reakciójuk lenne, mint Miának. - Most az egyszer... nem akart velük beszélgetni. Félt attól, hogy lebeszélnék. Félt attól is, hogy nem. Mert mi van, ha már vágynak egy unokára?
- Szerintem ezt beszéld meg előtte velük, úgy tűnt Dave sem repesett az örömtől, hogy veletek tartok... - Valószínűleg hátráltató tényezőnek tartja csajozás szempontjából. Pedig... ami azt illeti a lányok sokkal inkább megbíznak egy olyan srácban, akinek a barátja láthatólag tartós kapcsolatban van, hiszen azt feltételezik, a másik is képes erre. Ráadásul Sasha már nem jelentene potenciális ellenfelet.
- Nálam? - Meglepődött. Napok óta csak ruhákért, vagy etetni járt a házba. Aztán persze érdekes lenne... egy alphás fiú a sigma házban... vele...
- Nem, nem akarok egyedül lenni. - Rázta meg a fejét. Nem félt az egyedülléttől, vagy attól, hogy a férfi esetleg elveszíti a hatását. Nem, egyszerűen túl jól érezte magát a másikkal ahhoz, hogy külön töltsön tőle egy-két éjszakát, ha nem muszáj.
Megvárta, amíg a pincérnő leteszi eléjük a rendelt italokat, és a szendvicset, majd hallótávolságon kívülre ért. Közben megérezte, hogy a lábszárát valaki kaparófának szeretné nézni, így leült, hogy az ölébe kapja a doromboló kölyökmacskát.
- Milyen perverzióid vannak még? - Kérdezte halkan, mosolyogva. - A liften és a kis sikátoron kívül... - Mert hát mind a kettő apró perverzió, nem?

- Hát... akkor már nem lenne visszaút. - Engedett meg egy gyenge mosolyt. Akkor nem kéne lebeszélni semmiről. Akkor nem tehetnének mást, minthogy elfogadják a helyzetet.
- Igaz, ez a kifogás egészen addig él, amíg a fogamzásgátló el nem kezd hatni. - Sóhajtott. Utána már csak arra foghatná, hogy elfelejtette bevenni, de... nem az már szándékosságot sugallna. Mint ahogy az is, ha nem védekeznek.
- Nem, nem akadályozná. Persze a szülés után egy darabig nem tudnám folytatni, de az pár hónap kiesés lenne csak. - Utána már akár a gyerekkel együtt is bejárhatna. Nem egy doktorandusz szült már a disszertációja és a publikációi írásának közben. Persze rá még mindenki azt mondja, milyen fiatal, hiszen néhány államban még csak alig egy éve érte el a nagykorúságot.
- Nem kell. - Rázta meg a fejét. - Majd felhívom anyut. - Vagy nem. Talán még halogatja egy kicsit, bár már nincs sok ideje dönteni. Mondjuk akár a következő ciklusnál is nekikezdhet csak addig... mindenképpen vissza kell térniük az óvszerhez. Amitől már... tapasztalhatta, hogy kevésbé intenzív az élmény. Először azt hitte csak kezdi megszokni, de rá kellett jönnie, hogy elég egy alkalom gumi nélkül és... hát nehezen mond le az ember a jó dolgokról.
- Hát, pedig előbb-utóbb az lesz a vége. Bulizni nem lehet a végtelenségig, és előbb-utóbb mindenki összeakad valakivel, aki... hatással van rá. - Ettől persze megint zavarba jött. Mert hát... ő is változik. Emberek közé jár, moziban néz meg egy filmet, és azt tervezi, hogy az egész nyarat buliból buliba csöppenve tölti. És ami még fontosabb... odafigyel, hogy jól nézzen ki. Nincs már olyan nap, mikor felkel, és kócos hajára pillantva egyszerűen összegumizza azt fésülködés helyett. Nincs, hogy mivel úgyse mozdulna ki, könnyedén felveszi az előző napi pólóját. Néhány elnyűtt darabnak már így is búcsút mondott.
- Néha eléggé... átjáróház a szobád. - Vonta fel szemöldökét. Ha meg bezárják az ajtót, akkor az esetlegesen részeg kopogtató igen hangosan, és zavaróan tud dörömbölni, hogy aztán rájöjjön, hogy az ágya a szomszédos szobában van...
- Ó, szóval erről van szó! - Tett úgy, mint aki nem veszi észre, hogy cukkolják. - Miért nem ezzel kezdted? Persze, ebben az esetben szívesen alszom egyedül. Ha már kezdesz megunni, végülis kell egy kis változatosság. - Még a vállát is megvonta hozzá, de közben kíváncsian figyelte a reakcióit. Nem, nem érzi úgy, hogy a másik valóban keresne valakit, ha meg igen... akkor meg minek tartóztassa fel, de tényleg?
- Szóval szerinted nem perverzió szokatlan helyeken, vagy éppen nyilvános helyeken csinálni? - Emelte fel a fejét. Ujjai közben a doromboló szőrgombócot kényeztették az ölében. Milyen megnyugtató is egy ilyen kis állatka...
- Nos... ami azt illeti... - Talán mert éppen most kezdi felfedezni az élete ezen szeletét, talán a kísérletezőkedv hajtja, de... - Amikor először együtt voltunk... nagyon tetszett az, amikor lefogtad a karomat. Amikor kicsit küzdhettem ellened... amikor rájöttem, hogy nem szabadulhatok a szorításodból. - Hm, mégsem olyan könnyű konkrét vágyakról beszélni, mint elméleti dolgokról.
- Szeretem érezni, hogy te vagy az erősebb, és hogy azt tehetsz velem, amit csak akarsz... - Ebbe azért belepirult. Valahol ez normális, valahol talán már kicsit sok, hiszen a szex is az együttműködésről szól, nem az alávetettségről.

- Ugh... - a nyár végét azért hosszú időnek tartotta, hogy ne érezhesse, hogy ne érezhessék úgy egymást. - Azt hiszem mégis elkezdeném a fogamzásgátlót. Akkor legalább csak egy hónapig kell megint gumit használni... - Ez elfogadhatóbbnak tűnt. - Utána még mindig abbahagyhatom a gyógyszert. - Tette még hozzá, hiszen a tabletta nem örökre szól, csak amíg szedi.
- Ne legyél benne annyira biztos. Genetikailag programozva vagytok. Ha már múlóban a fiatalság, könnyen stratégiát váltotok. - Eszébe se jutott az, hogy amit mond, talán Sasha-ra is igaz. A férfi lassan harminc lesz, talán a szervezete diktálja, hogy ideje megállapodni?
- Legyen nálam. - Bólintott. Van más választása? Nem igazán.
- Nagyon remélem, hogy nem. - Válaszolt mosolyogva, és puha ajkaival valóban csókot kezdeményezett. Jó lenne, ha tényleg így lenne, ha nem kellene tesztelnie is az elméletét, miszerint nem fogja zavarni, ha Sasha másokkal is ágyba bújik. Talán a nyáron... végülis a buliban részegen, ki tudja... lehet majd erőt kell vennie magán, hogy félrefordítsa a fejét, hogy megadja az alfa-hímnek a szabadságot, amihez hozzászokott.
- Hm. Érdekes. Most meg inkább az állatokhoz hasonlítod az embereket, más kérdésben pedig kiemeled őket. - Ez a kettősség annyira jellemző az emberekre. Ha arra van szükségük, állatoknak tekintik magukat, ha inkább arra, a társadalmi normákkal hozakodnak elő.
- Mondd csak, mikor voltam én valamikor is átlagos? - Nagyszájúnak hangzott, de emlékezett még arra a meglepődött arcra, mikor elárulta, hogy szűz. Annyira nem tűnt annak a másik, a tapasztalt fél számára sem... A céltudatosság sok mindenre jó.

- De még... - végül nem ellenkezett. Kitessékelte a doromboló szőrgombócot az öléből, és kicsit kelletlenül nekiindult. Neki ízlett a kávé. Ő szerette az ilyen helyeket.