Egy rövid idézetet pötyögj ide

USER NEVE - USER KORA - TAPASZTALAT - MULTIK

story of my life

Mintha egyszerűen csak lelassult volna az idő, mintha mindenki megállt volna abban a pillanatban ahogy a kezembe került a labda. Persze nem így van, csak az adrenalin pörög bennem, ezért érzékelem a külvilágom ilyen egyszerűen. Mintha egy burok lenne körülöttem ami nem engedi át a szurkolók hangját, sőt még az edző ideges kiabálását sem. Felpillantok a palánk feletti elektronikus kijelzőre, melyen csigalassúsággal váltják egymást a mérkőzésből hátralévő másodpercek. Már a félpályánál vagyok, és fokozatosan haladok kikerülve egy letámadást, miközben szabad kezemmel utasításokat adok a társaimnak, hogy hova helyezkedjenek. Nem véletlenül játszom az irányító posztján, hiszen én vagyok a csapat esze, emellett a legponterősebb játékosa, csak úgy szórom a triplákat, mikor a vonalra lépek, emellett gyakran szoktam betörni, hogy helyzetbe úgy dobjam rá, ha pedig beveszik a cselem helyzetbe hozzam a társaim. Gyakori a mondás, hogy a legkiválóbbak önzők. Nos ez rám is jellemző, de ha egy kemény kiélezett, nagy téttel bíró mérkőzést játszunk, akkor általában a csapatot helyzem magam fölé, már csak azért is, mert tudom, hogy győzelem esetén megkapom a jutalmam egy dögös szőke cheerleadertől a zuhanyzóban. Egy apró izzadtságcsepp szalad végig a homlokomon, hogy huncut módon a szemembe kössön ki, ezáltal megpróbálva megzavarni engem a koncentrálásban. Szerencsétlenségére nem jön össze neki, nemes egyszerűséggel csak megrázom a fejem, mintha egy láthatatlan személy kérdésére, és vezetem tovább a labdát, mielőtt lepasszolnám a pálya szélénél várakozó társamnak, hogy egy blokkal helyzetbe hozhassam, ahogy az a megbeszélt játékunk része, melyre utasítást adtam. Tovább passzolja ahogy betör, én pedig ismét az időre pillantok, és kelletlenül konstatálom, hogy már alig maradt időnk a mérkőzésből, mindössze tíz másodperc van hátra, mi pedig továbbra is egy pontos hátrányban vagyunk a USC-vel szemben, egy olyan meccsen amit a két iskola közötti rivalizálás révén nem lenne szabad elveszítenünk.  Főleg úgy nem, hogy én vagyok a boss in da ház, hiszen eddig ebben a szezonban egyetlen rangadót se veszítettünk, azonban ahogy elérkezett a March Madness, mintha a csapatunk is elaludt volna, kötelező meccseken értünk el megalázó vereségeket, most pedig a bajnoki döntőbe való kerülését megy a harc egy hosszú hosszú múltra visszatekintő rivalizálás újabb párharcaként. Ráadásul hiába van minden amit elértem eddig a csapatban, mindaz nem számít ha veszítünk, mert ebben az esetben teljesen kellemetlen körülmények között fogom elhagyni a pályát, és találkozni a dühös szurkolókkal, nem is beszélve a szokásos zuhanyzóbeli mára már rituáléként felfogható kis hancúrozásról. Arról nem lenne szívem lemondani, ki tudja, lehet az ágyam is kihasználatlanul maradna, és mi értelme van a különszobának hatalmas franciaággyal, ha rajtam kívül senki se bújik bele? Immáron labda nélkül elfoglalom a helyem a megadott ponton, és egy gyors oldalpillantást vetek az őrjöngő tömegre, miközben egy pillanatra megpillantok a sajátjaink között egy szőke hajkorona mögé rejtőzött csodás és karakteres arcot, ahogy reménykedve szurkol a győzelmünkért. Nem tudom miért, de valahogy ez mintha egy extra motivációt adna, bár  ez vicces, mert a nők mindig extra motivációt adnak a győzelemre, utána alig bírom kihajigálni őket a szobából. Vicces nézni, ahogy egy szál melltartóban és bugyiban futnak vissza a campuson keresztül a szobáik felé. Felemelt kézzel kérem a labdát, és amint társam észrevesz már száll is felém. Dobócsellel elküldöm a rám támadó játékost a sarki boltba némi krumpliért, majd az utolsó másodpercben eleresztem a labdát. Az idő lejár, a labda száll, én pedig a dobómozdulatból visszamaradt felemelt karokkal figyelem, ahogy az lassan lehullik, és szépen csont nélkül belepottyan a gyűrűbe, ezzel megnyerve számunkra a mérkőzést. Ebben a pillanatban a lufi is kipukkan, és hatalmas hangorkán tör ki, miközben a szimpatizánsaink elözönlik a pályát. Lepacsizok a társaimmal, majd megtisztelve egy picit az ellenfelet velük is, és a következő pillanatban már a levegőben vagyok, és élvezem ahogy vigyorogva dobálnak. Egy pillanatra a tömeget fürkészem, hátha megpillantom a korábban látott arcot, azonban az érzés el is tűnik, és hagyom, hogy a diadalmas tömeg magával hurcoljon, hiszen győztünk, amit meg kell ünnepelni. Szerencsére le lett szervezve, hogy este DJ Bitchy Bitch nyomja a jobbnál jobb zenét, miközben mi átvesszük a jutalmunk a jól megérdemelt győzelem után.