A te lelked Bárány és Jován,az enyém bárány, és jól van, a lemezlovas lován nem tudja már, hogy hol van, csak üvölt, hogy: dobáld itt a két kezed!

Oupszididitagain- Old- van- egyke a lány

story of my life

Halk mormogással beszél a prof, a terem félig üres a levegő valahol a friss és az állott között tipródik. Én meg csak a hajammal tudok szórakozottan játszadozni, ahelyett, hogy jegyzetelnék vagy aludnék. Rendben, ez nem teljesen igaz, mert mindjárt felrobban az agyam, és kitépem az összes hajam, mert nem bírom egyszerűen kiverni az izgágán kattogó fogaskerekeim közül, hogy miért…  Miért tette ezt ? Miért ? Oké, biztosan igaz, hogy egy tehenészlány jól kézimunkázik, de ez megbocsájtható vétség a tiniknél, mert így semmilyen parazitát nem tud elkapni. De nem, nem álltak meg ennyinél, tovább kellett menni, mert hát szerelmesek. És akkor mi van ? Ha szerelmes vagy, akkor a gumi csak a gyógyszertár vagy drogériák polcain mutat jól és nem a farkadon ? Tanulmányok ezt még nem mutatták ki, sem azt, hogy a szerelem megóvna azoktól a baklövésektől, amik egy életen át levakarhatatlanul a seggedben viszketnek… Kis hülye. Elbassza az életét, és én meg itt aggódok miatta, pedig nem az én hibám, sőt, ott se voltam, és nem is vagyok.
Nagynéni leszek… Milyen örömmel mondta ezt a telefonba, pedig sírnia kellett volna, zokognia… Én így tettem volna. Persze  okosabb vagyok, attól, hogy engedjem bárkinek is, hogy óvszer nélkül hozzám nyúljon.  Viszont az is igaz, hogy ennyire szerelmes sem voltam még soha, mint a kisöcsém. Voltak fellángolásaim, bizsergéseim, de mind elmúlt pár hét után… És ha vele is ez lesz ?  Végképp rajta marad az „elcseszte az életét” cinke, vagy ami még rosszabb, defektes, depressziós alkesz lesz ? Csak nem…  

Okos telefonom rezgése zavar meg, benne egy kevésbé intelligens SMS- el.” Hé csajszi, este hat, viszem a vodkát.” Elmosolyodom, halványan,  inkább az alkohol gondolatára, mit sem a tarságéra, de nem lehetek olyan szívtelen, hogy megfosztom  magam attól, aki le akar itatni, és beakarja nekem magyarázni, hogy leszbi vagyok.  Igen, ilyen ez az egyetemi élet, érdekes, színpompás, s kicsit olyan, mintha egy őrülten forgó kaleidoszkópban lennél. S ki is lenne megfelelőbb személy egy ilyen utálom- a -pasikat- és -a babákat- élethelyzet közepette, mint egy kedves leszboszi, aki bármit megtenne értem. Mocsok vagyok,hogy hagyom is neki, pedig nem érdekel, nem azért mert nem elég szép, hanem mert nem elég érdekes.De most még vele is inkább ellennék, minthogy a gondolataimba fulladjak.

A tanár lassan de biztosan befejezi az órát, s én csak azért, hogy jobban érezzem magam, a következő előadás  helyett egy kocsmába ülök be, hogy tereljem a figyelmem, hogy ne rohanjak az első géppel haza, és hogy ne vágjam pofán a tesóm. Nagyon nehéz megállni. Szinte lehetetlen.