A zene vadul lüktetett. A fal és a padló remegett a basszusra, és egészen végigjárta a testedet ahogy lépkedtél egyre beljebb és beljebb a hifi torony közelébe. De én nem ott voltam. A nappalitól négy szobával arrább a hatalmas konyhában ültem a márvány pulton, kezemben egy pohár sör, és elgondolkozva bámultam a srácokat, akik sörpongoztak. Hivatalosan is kitiltottak a játékból miután megnyertem két játszmát, és ronggyá vertem az ismerős és ismeretlen arcokat. Elgondolkozva figyeltem, ahogy próbálnak beletalálni az egyre kevesebb vörös műanyag pohárba, miközben a lábammal a zene ritmusára rugdostam a mahagóni konyhaszekrényt. Ha ezt Mrs. Lincoln látná, egészen biztosan szívinfarktust kapna.
– Hé öreg! – George huppant föl mellém a pultra, de el kellett kapnom, nemhogy lebukfencezzen mellőlem. George és én elég régóta ismertük egymást ahhoz, hogy jó barátok, legjobb barátok legyünk. Persze a mi barátságunk inkább egymás szivatásán és piszkálásán alapszik, de néha megbeszélünk fontosabb komolyabb dolgokat is.
George sokkal több piát ivott mint én, és ezt nem csak azért tudtam, mert a szeme keresztben állt, és még ültében is ide-oda dülöngélt, hanem mert a hangja teljesen más volt, és folyton a térdemet csapkodta. Megforgattam a szememet, és erőszakosan kitéptem a kezéből a teli pohár sört, és az enyémet raktam a kezébe, amiben alig volt két korty, de neki ez sem tűnt föl.
- Hol van a csajod? – A zenétől alig hallottam amit mondott, és az sem segített, hogy közben a lábamat próbáltam arrább és arrább húzni, hogy a térdemnél följebb ne jusson a keze. Kellemetlen lett volna.
– Milyen csajom? – A saját hangomon is hallottam, hogy nem voltam éppen józan. Rekedtes volt, és a szokásosnál is mélyebb, pont olyan mikor hosszú órákig nem beszélsz, és aztán megszólalsz. Összehúztam a szemöldökömet, és próbáltam utolérni a gondolatait.
– Tudod, hogy .. már négy hónapja nincs csajom.. – Húztam el a számat, és beleittam a nemrégiben szerzett sörömbe. Az utolsó barátnőmmel elég érdekes volt a kapcsolatunk, az elválásunk meg még annál is inkább. Rólam tudni kell, hogy van valaki –a legjobb barátom a világon – akivel az időm legnagyobb részét töltöm. Néha fontosabb nekem, mint a tulajdon barátnőm, és sosem hagynám cserben. Miatta szakítottam a barátnőmmel, mert nem bírták egymást, és amikor a csajom választás elé állított hát nem a kapcsolatomat választottam…
– Lolita.. amikor legutóbb láttalak titeket.. turbékoltatok, vagy micsoda.. – Felvontam a szemöldököm, és elhessegettem George felfelé csusszanó kezét. Nem meleg a srác, csak ilyenkor nem tudja kontrolálni magát. Láthatólag tudja, hogy a haverja vagyok, mert csapkodja a térdemet, de néha ezt elfelejti, ezért a keze fölfelé akar csusszanni. Ezért utálok ilyenkor beszélgetni vele..
– Tudod, hogy nem a csajom! Csak.. barátok.. vagy valami olyasmi.. – Összevont szemöldökkel próbáltam visszaemlékezni, hogy milyen is igazából a kapcsolatom Lollal. Az első gondolat ami beugrott nem éppen tiszta agyamba, hogy nagyon jó barátság. Nagyon-nagyon jó barátság. Amikor olyan közel álltok egymáshoz, hogy érzitek egymás leheletét, hogy köztetek a csend sem kínos, amikor nincsenek titkaitok, és nem féltek kettesben maradni. Nagyon régóta ismerem már Lolt, és nagyon sok hülyeségbe rángattam bele, ő pedig sokból rángatott ki. Nagyon szeretem, úgy, mint egy barátot, és másképp. Az érzés nagyon új, nemrég fedeztem föl magamban, pont akkor amikor pár hónapja – még a nyár kezdetén – a tengerparton egy huszonnégy éves férfival nevetgélt. Akkor fel tudtam volna robbanni.
– Ja de csak addig amíg meg nem dugod. Szerintem öreg.. told meg a csajt, és aztán majd meglátjátok.. – Csak megforgattam a szemeimet. Nem hiszem, hogy ez így menne. Lefektetem Lolt és aztán faképnél hagyom. Nehéz ez az egész, hogy föl akarod-e adni a barátságotokat, vagy inkább megtartanád.
- Wáó! Nézz oda George valaki meghívta a gimiseket is! – Ugrottam le a pultról, sikeresen megszabadulva az idegesítően ütlegelő kezektől, és a piától túlságosan éleslátó Georgetól is.
2 órával később
Észre sem vettem, és már az ismerős szőke hajzuhatag mögött álltam, a kezem a derekára siklott, mire a hozzám eléggé kislány ijedten felsikkantva megfordult, és leöntött a sörével.
– Laurel.. csak én vagyok! – Kacagtam önfeledten, és hátranyúltam, megfogtam a pólómat hátul, és egyszerűen lerántottam magamról. A poharamat valahol elhagytam a konyhában, de nem volt szükségem rá a táncolók tömegében.
- Sa..sajnálom Thayer! – Rebegő szempillák, aranyos bájos mosoly, és a megfelelési kényszer. Aranyos. Mosolyognom kellett rajta.
– Hol hagytad a nővéred Laurel? Akartam valamit mondani Lolnak.. – Ráncoltam a szemöldökömet. A mondani igazából nem valami pontos kifejezés, a tenni sokkal találóbb. Nem mondott semmit, csak nézett, én pedig egyszerre nem tudtam levenni a szememet dögös külsejéről. Rövid ruhájáról, kivillanó dekoltázsáról, fehér bőréről. A pillantásom égetett, piros rózsák jelentek meg az arcán, de mikor elfordult volna megragadtam az állát. Nagyon jól ismerem a lányt. A legjobb barátom húga. Akivel sokat beszélgettem már, és kísérgettem ide-oda amikor a szüleik erre kértek. De ennyi. Nekem nem jelentett semmit, egy kislány volt és semmi több, mégis akkor nem tudtam parancsolni az érzésnek, hogy ő egy dögös lány! Az ajkamat az övére helyeztem, puhatolózva, majd egyre vadabbul ahogy félénken a hajamba túrt. Jóval alacsonyabb volt nálam, így muszáj volt a falnak löknöm, és feljebb emelnem. Egészen belelendültem. Nagyon kis esetlen volt, a lábát nekem kellett a derekam köré fonni, hogy könnyebben meg tudjam tartani. Muszáj volt elmosolyodnom, miközben vadul csókolóztunk.
– Gyere, keressünk egy szobát.. – Suttogtam reszelős hangon a fülébe, és határozott mozdulattal húztam fölfele a lépcsőn. Az első üres szobába mentünk, az ajtót magunk mögött kulcsra zártuk, és ott folytattuk ahol a földszinten abba hagytuk. A hajába túrtam, a kezét pedig a mellkasomra húztam. Rettenetesen bátortalan volt, mintha ez lenne neki a legelső alkalom. Lassan botorkálni kezdtünk az ágy felé, útközben kicsatoltam az övemet, és kiléptem a szürke farmeremből. Lelöktem az ágyra, és fölé másztam. Az ajkaimat a nyakára nyomtam, és lenyúltam a ruhája aljához, és fölfelé kezdtem húzni.
- Ne… - Meglepődve pislogtam bele a szemeibe – a színükre nem emlékszem – és összehúztam a szemöldököm. Nem értettem, hogy mi a gond.
- Ne aggódj van nálam óvszer! – Körbepillantottam, és megpillantottam a komódon a csomagot, de ő csak a fejét rázta.
- Ne már Laurel! Beindítasz és lógva hagysz? – Elképedve bámultam rá. Nem hiszem el, hogy tényleg ilyen kislány..
- Nem.. nem Thay.. csak tudod, én még sose.. – Nem kellett befejeznie a mondatot, tudtam, hogy mi lesz vége. Lám, lám most is bejöttek az észrevételeim. Mosolyogva húztam le a ruhát róla, és végignéztem a testén.
– Ne aggódj Rel, óvatos leszek, és nagyon gyengéd! – Biztosítottam róla, majd a számmal feltéptem a kis csomagot, és lerángattam az alsógatyámat..
Akkor aznap este, miközben Laurelt toltam az ágyban, nem gondoltam volna, hogy neki ez többet jelent, hogy másnap megbánom, és el akarom majd felejteni az egészet, és végül, hogy ezzel az estével annyi mindenkinek okozok majd fájdalmat. Laurelnek, Lolitanak és magamnak..