23; civilians; sir gaspard menier; egyedülálló; beck;

- Te meg ki a f@szom vagy? - összepréselt ajkakkal kérdi, sötét szeme megcsillan a lámpafényben.
- Egy barát.
- Az enyém?
- A tiéd? - felvonom szemöldököm, hamis mosoly játszik ajkaimon - Nem, nem a tiéd. Az övé - bökök fejemmel egy fekete hajú, sebhelyes arcú fickóra a szoba másik végében.
Hanson elindul felénk, kimért léptekkel közelít és észrevétlenül próbál végigmérni, hogy vajon van-e félnivalója. Szólni akarok, hogy nincs, de inkább hallgatok és zsebre vágott kezekkel várom jöttét. Tárgyalni akart, hát itt vagyok. Ajkai közül kiemeli a vaskos szivart és a hamutálba helyezi. Helyet foglal kényelmesen egy bordó fotelban és nekem is int, hogy tegyem ugyanezt. Leülök.
- Beckard, ugye?
- Csak Beck - rándul meg szám sarka. Az árvaház óta mindenki csak Becknek hív és jobb szeretem, ha tiszteletben tartják, amit kívánok. Ne hívjon senki Beckardnek.
- Beck. Szóval azt mondja, megérné magától vásárolnom?
- Egy szóval sem mondtam, uram. Ha jól emlékszem, maga hívott fel és akart beszélni, ezért eljöttem. Nem kenyerem reklámozni magamat és az... áruimat. Feltételezem mástól szerzett tudomást rólam, ami egyáltalán nincs ellenemre, sőt örülök, hogy felkeltettem az érdeklődését - nagyot sóhajtok, a felém kínált szivarok közül kiveszek egyet és meggyújtom. Szívok egy slukkot - Egyébként kétségtelenül megérné. Drágák, de minőségiek és holt biztos, hogy senki sem szerez tudomást róluk. Azt csinál, amit akar... ahogy csak akarja. Ezek már nem fognak ellenkezni... akkor sem, ha főbe akarja lőni őket - nyelvem végigszalad száraz alsó ajkamon és állom közben barna pillantását.
- Mikor láthatnám őket? - kisvártatva összedörzsöli tenyereit és ravaszkásan vigyorog.
Első látásra egy a negyvenes éveiben járó kaszinóbetyárnak mondanám, de így, hogy tudom, harmincöt éves, ráadásul van híre a fekete piacon, meg sem fordul a fejemben, hogy ilyesmihez köze legyen. Túl komoly, mégis gyermeki áhítattal gyűjti ezeket a lányokat. Tőlem még nem vásárolt, nyilván újítani akar.
- Akár ebben a pillanatban is, de nem itt. A város szélében vannak elszállásolva, nem messze egy drogtanyától, mégis elég jól eldugva ahhoz, hogy a zsaruk ne találjanak rájuk. Bízom magában, Mr Armstrong, remélem nem fogok csalódni - jegyzem meg, rájővén, hogy kis híján kitálaltam a rejtekhelyünkről - Akár még le is alkudhatunk az árból, amennyiben szavát adja a hallgatásról - vállat vonok, egy utolsó slukkot követően pedig leteszem a szivart.
- Számíthat a diszkréciómra - sóhajt - Talán siet? - feláll a fotelból.
- Őszintén szólva, igen. Van még pár elintéznivalóm, ezt pedig később is megtárgyalhatjuk. Itt az elérhetőségem, hívjon, ha érdekli a dolog! - nyújtok át egy névjegykártyát, majd elbúcsúzván a másik két fickótól is, lelépek.