20; theta;alan st skones ;kapcsolatban (?);Justinianus;

Mély levegőt vettem. Általában hányingerem van a gyógyszerek bűzétől. Torkon ragad az aroma, és elindít bennem egy gondolatsort.
Legszívesebben ruhacsipesszel az orromon tenném a dolgom.
Ma sem volt másként, azonban többnyire mindig akadt valaki aki elfeledtette velem ezeket a kellemetlen mellékzöngéket és egy kevés színt varázsolt a napomba.
Konkrétan egy valakire célzok ezzel, bizony-bizony. Jól sejted.
Megigazítom fehér, legalább két számmal nagyobb kórházi zubbonyom, fehér pólóm, végigsimítok a nadrágomon, és bekötöm a cipőfűzőmet. Veszek még egy mély levegőt. Már nem érzem a gyógyszerek szagát.
Már csak egy cél lebeg a szemem előtt. Nem pofára esni a küszöbben.
Meglátlak, mosolyogva intek neked, te pedig azonnal visszatemetkezel a könyved mögé. Nem tudom mire vélni, de bosszúm utolér. Te kapod meg utoljára a nap főattrakcióját, a desszertet.
Pudingot.
Mr Barry, Lewis, Felix bácsi. Mindhez intézek pár kedves szót, könnyed, de felületes beszélgetésbe elegyedünk, és pár mondat után távozom. Jöhet a következő, a műanyagpoharak pedig csak fogynak a tálcáról.
Te következel. Leteszem az utolsót az asztalodra és melléd telepszek. Kihajolva próbálom kivenni a könyv szövegét a válad fölött, de azonnal behajtod a kötetet és bámulsz rám. Nagy szemekkel válaszolok.
- Szia.
Igen, bevallom, kicsit megszeppentem. Amióta itt vagy, mindennap megakad rajtad a tekintetem, de megszólítani nem mertelek soha. Ez az első. A tálcámat forgatva pislogok rád.
- Szia…
Mosolyom szélesebb lett válaszodtól, gyerekes és nagyon bugyuta rajongás, és magam sem találok rá épkézláb magyarázatot, de tény ami tény.
R.J. Hollow, egészen szimpatikus srácnak tűnik.


- Már megint ő az?
Ellie idegesen kapta ki a kezemből a telefont és ellenőrizte ki csörgetett meg éppen.- Hah, tudtam! Szólunk apádnak. Le kell állítani, ez már zaklatásnak minősül...- és ezzel kinyomta.
- Basszus Ell, ez az én telefonom. És R. nem zaklató, csak egy…egy srác. – Egy nagyon is különleges srác. Akit persze indokolatlanul büntet a hülyeségem.
- Egy srác, persze…
- Különben sincs közöd hozzá…
- Oh, dehogyis nincs. A pasim vagy, nem hagyom, hogy drogos bűnözők hívogassanak.
- Rip már tiszta…
- És még véded is?


Üdv ismét. A lelkiismeret furdalást, mint régi ismerőst fogadom ismét, tárt ajtókkal, ahogy kinyomom Ripper hívását.
Útközben meg is állok, és némán meredek a névre, és a számra. Majdnem tárcsázok. Majdnem.
De aztán meggondolom magam. Ellie szavai vernek visszhangot a fülemben.
Ő és én, egészen más körökben mozgunk. Ő ott fent, én pedig egészen lent. Bizonyos szempontból. Egy másikból pedig úgy gondolom, igenis kötelességem lenne felvenni vele a kapcsolatot. Mi van, ha baja történt?
Amíg az elvonón kúrálták, számíthatott rám, társasága voltam, felvidítottam, lelket öntöttem belé. Aztán ahogy kilépett a kórház kapuján, elengedtem a kezét.
Nem lehet szüksége rám.
Erősnek tűnik, olyasvalakinek, aki magától is megtalálja a helyes utat, aki nem zavartatja magát mások véleménye miatt.
Aztán meg tudtam ki is ő. Ellie elmesélte. Elmondott mindent, a balhéiról, a pletykákról, én pedig hittem neki. Ami azt illeti nem is kellett volna meglepődnöm. Nem egy szentet vártam, hiszen az elvonón találkoztunk.
Annyira hülye vagy Justin.
Oké. Holnap felhívom. Találkoznunk kell. Leállítom, mert különben Ellie fogja, és jobban kedvelem ennél Rippert.
Ellie nem ismer kegyelmet.
Ez meg a másik. Mégis mit várjak tőle? Mit akarok magamtól, vagy akár R.-től? Barátnőm van. Komoly kapcsolatban élek, immár majdnem egy éve. Igaz Ellie sem a kedvesség és tökéletesség mintaképe, de számíthatok rá.
Képes lennék ezt eldobni egy adag pletyka, reménytelen remények és sustorgás valamint egy lezüllött rosszhírű srácért?
A fenébe.
És ezzel közepes erősséggel, ötször, normál tempóban lámpaoszlopnak vertem a homlokom.


- Nem Ellie, nem. Vásárolok. Nem vele vagyok az isten szerelmére… igen. Komolyan. Te is. Szeretlek. Pá.
Sóhajtottam. Legszívesebben darabokra törném, és lebetonoznám ilyenkor. Mármint a telefont, igaz Ell is nagyon fárasztó néha. Állandóan. Mostanában napi félórát szentelünk Ripperre, és a féltékenységi jelenetekre. Igazán, tényleg az ő érdekeit tartom szem előtt, háttérbe szorítva a saját vágyamat, és magát a srácot is. És még én vagyok lecseszve.
Magamban fortyogva hajítottam a kocsiba a konzerveket.
És ekkor megpillantottalak. A zöldségek között. Fekete ruháddal, hajaddal, kisugárzásoddal teljesen kiütöttél a tömegből és a gyümölcsök közül. Pislogtam, lábam gyökeret vert, kezemből kiesett a zacskó narancs, halkan gurult feléd.
Nem menekülhettem el, hisz észrevettél. Láttad, hogy nézlek…nézlek? Meredten, szinte tátott szájjal bámullak.
Már el is felejtettem hogy nézel ki. Jobban mint képzeltem.
Megráztam a fejem. Ellie dühös lesz. Ellie. Milyen Ellie?
Felém indultál….