Kényelmes lépésekkel követem a park kavicsos ösvényét. Kellemesnek tűnik ez a hely. Eddig nem is ismertem, de Maxime itt akart találkozni, mert szereti. Itt szokott olvasni, ha a szabadba vágyik a kemény tanítási napokból, a laborban töltött hosszú, fárasztó órákból. Azt mesélte, hogy van egy kis tó az egész középpontjában, amiben madarak szoktak úszkálni. Itt-ott beugrók ölelik körbe padokkal, helyek, ahová elbújhatnak az emberek, ha egy kis magányáról vágynak, vagy arra, hogy édes kettesben legyenek. Van egy kis tisztás a víz mellett, amit a másik ösvénynek már a bejáratától is lehet látni, de én nem abból az irányból érkeztem, mert máshol tett le a busz. Szerencsére Maxime elég jól elmagyarázta, hogy hol fogom megtalálni, így nem tart sokáig.
- Hé - szaporázom meg a lépteimet, amint meglátom. - Végeztem - csattanok le mellé, majd átkarolom a vállát, ahogyan más lányokkal is csináltam régen. Csak ez most valahogy más. Az izgalom, amit idefelé jövet éreztem, egyáltalán nem volt szokásos. A torkom szorított, a gyomrom görcsbe rándult, és alig bírtam a lépteimmel. A busz lassúnak tűnt, pedig pont olyan gyorsan haladt, mint mindíg.
- Szóval ide jársz, ha magad akarsz lenni - pillantok körbe, hogy a szememet ismertessem a tájjal is. Próbálok lazának tűnni, pedig feszült vagyok. Megint az a fura érzés, hogy nem merek olyat tenni, amit más csajjal már megtettem volna. Az ajkaira siklik tekintetem, de nem vagyok elég bátor, hogy odahajoljak. Gyorsan megnézem a kezét, hogy rajta van-e a gyűrű, de nem látok rá.
- Ma az egyik vizsgáztató azzal fogadott, hogy nem kaphatok meg mindent - simogatom meg a vállát, és azzal nyugatom magam, hogy ha nem lenne az enyém, már lelökte volna a kezemet. - Írnom kell nyáron valami szart, hogy jövőre ne húzzon meg - mondom kelletlenül, de azért csak elmosolyodok. Majd megoldom valahogy, hiszen nem vagyok hülye, csak nem éppen ezzel szerettem volna tölteni a szünet... egy percét sem.
- Lefoglalhatnánk a repülőjegyeket Hawaii felé - térek át egy másik témára, olyanra, ami sokkal jobban érdekel, hogy jön-e vagy meggondolta magát. Tényleg nem értem, miért vagyok ennyire beszarva, pedig általában jó hatással van rám az adrenalin. - Mike kijön értünk a reptérre - mert - már ott van - a vén lókötő megint leelőzött, és ezzel el is döntötte, hogy hol fogunk nyaralni. Igazából szeretném, ha minél később derülne ki, hogy eljegyeztem. Akkor talán nem jut el olyan gyorsan az egyetemi pletykahálóba a hír. Nem tudom, hogy ez milyen hatással lesz majd ránk nézve. Hogy egyáltalán érdekelni fog-e még akkor ez, vagy már mással leszek elfoglalva.
- Mire visszajövünk a nyaralásból, a reptéren fog várni az új BMW - vigyorodok el, mert elégedett vagyok a döntéssel, még ha hagytam is magam befolyásolni. Nekem nagyon tetszett a kis Cabrio. Négyen kényelmesen elférünk benne, de nem hiszem, hogy túl gyakran fogunk négyen utazni benne. Megcirógatom a szabadon hagyott vállát. Olyan eszeveszettül nehéz távol maradni tőle, hogy már szinte fizikális fájdalommal jár.
- Jó ez a ruha, kiemeli a világos bőrödet, - közelebb hajolok, hogy megcsókoljam, olyan nehéz kibírni, mikor ilyen eszeveszettül vonz. El se akarok szakadni az ajkaitól. Annyira hiányzott, pedig csak pár óra volt az egész! A combjára csúsztatom a kezemet.

- Túl vagyok rajta, ez a lényeg - válaszolom a kérdésre, kicsit talán zárkózottan. Nem igazán volt soha kinek elmesélni az eddigi vizsgaélményeimet, ezért eszemben sincs elmesélni, hogy mi történt.
- Jónak tűnik - a célnak legalábbis megfelel. Bár én más céllal jártam eddig a parkokba, és észre se vettem a padokon könyvet olvadgató csajokat. Jobban érdekeltek a futók formás fenekei, és a saját gondolataim is.
- Az nem ugyan olyan, ha itt maradunk, elmaradna a nyaralás élménye - mondom, mert mégsem mindegy, hogy hol vagyunk és mit csinálunk. - Jó lesz a nyaralóban - beccentem oldalt a fejem. Már várom, hogy belakhassam a szokásos szobámat, és ez alkalommal számítok rá, hogy végig lesz hálótársam, méghozzá fix.
- A Royal Garden az jó hely - jegyzem meg, majd jobban belegondolok az egészbe. Végül is, még mindig sokkal jobb a helyzet, mintha letartóztattak volna minket, vagy valami hasonló.
- Nem jártunk volna jobban, ha elmegyünk hozzájuk? - kérdezem, miközben az ujjaimat a tincsei közé csúsztatom.
- Mire számítsak, mi fog történni? - nézek a tó irányába, ami éppen látható két bokor között. Tényleg elég rejtett helyen van ez a kis pad. Igazából nincs messze semmi, csak jól vannak elrendezve a növények.
- Kékben - válaszolok rá, de úgy, mintha ez magától értetődő lenne. Hiszen egy BMW-ről van szó. - Most miért forgatod a szemed? - vonom fel a szemöldököm. - Hiszen neked is tetszett! - legalábbis nem ellenkezett, és nem is nézett olyan csúnyán, mint mikor a sport kocsikat kezdtem csodálni.
- Akkor is tetszeni fog, ha leégsz - hajolok a vállához, hogy adjak rá egy puszit.
- Minél hamarabb - válaszolok, majd meglepetten nézek rá. Ó!
- Az évzáró buliról meg is feledkeztem - nézek le a földre egy pillanatra, majd elmosolyodok.
- Hagyjuk ki, majd Dave elmeséli, hogy milyen volt - már amennyire emlékezni fog belőle...

- Hát... Azért biztos nem olyan lesz, mint szokott - ezt pedig éppen Maxime jelenléte fogja megváltoztatni. - De azért nem is lesz nagyon más - húzom közelebb magunkhoz. - Szórakozni fogunk, pihenni - úgy tenni, mintha az életnek sose lenne vége, mintha mindig csak az élet ünnepe lenne az egész. Megfeledkezünk a kemény napokról, és arról, hogy egyszer vége lesz. A nyár gyönyörű.
- Miért, talán hadban állunk a szüleiddel? - vonom fel a szemöldökömet. Szerintem ez egy teljesen szükségtelen megoldás volt, mikor oda is mehettünk volna. Én odavittem volna..., akkor más milyen lenne a felállás.
- Félsz tőlük? - Otthon félt volna tőlük? A szemükbe mondani, hogy mit gondol, hogy mit szeretne, hogy mit érez. Ez nehéz lett volna, ha otthon van?
- Azt én is nagyon remélem - egyszer bőven elegendő volt bilincsbe verve várni, hogy mit hoz a jövő. Elég borzalmas volt a rácsok között minden ok nélkül. - Nem csináltam semmi törvénytelent. Elmúltál huszonegy már ihatsz is, amennyit csak akarsz - mosolygok. Ahogy ő is mondta, már minden államban felnőtt.
- És egy vacsorából majd megismernek? - vonom fel a szemöldökömet.
- A sötét kéket - válaszolok. - Azt nem kell olyan gyakran mosni - teszem hozzá magyarázatként. Mert nem azért mosunk mi pasik olyan gyakran kocsit, mert annyira imádjuk ezt a melót, hanem mert általában inkább a feltűnő színeket választjuk, amiken viszont gyorsabban meglátszik a kosz.
- Hát, az fura lenne, ha a kocsi járna a fejedben - vigyorodok el. - Hmm... - kalandoznak az ujjaim a combján, apró karikákat rajzolva.
- Szóval, mit fogunk mondani a szüleidnek? - kérdezem, miközben becsúsztatom a kezemet a szoknyája alá.

- Hm - hát erre nem tudok mit mondani, ezért csak elmosolyodom. Vagy talán mégis? - Megértem - bólintok, mintha így már minden más lenne. Én sose féltem szembe menni a szüleimmel, azt hiszem, hogy nálam a tisztelet nem a megszokott módon ütközött elő. Legalábbis azt hiszem.
- Texasban? - nézek a lányra. Most azt várja, hogy azt mondjam, hogy előkapna egy Winchestert... - Azt hiszem, hogy előkapna egy puskát, a golyóimra emelné, és közölné, hogy sürgősen felejtsem el - mosolyodok el, majd rá nézek, figyelem a gyönyörű arcát. - Ezért el kellene rabolnom a lányt az éjszaka leple alatt, hogy az enyém legyen - mondom, miközben egyre közelebb hajolok hozzá, hogy az utolsó szóra megcsókoljam.
- Szóval a holnapi géppel akár indulhatunk is - húzódok el tőle. Végül is, letudtuk a szülőket, már nincs is semmi dolgunk.
- Azért megpróbálhatod - markolom meg gyengéden a combját. Csak beszélgetünk, semmi több. - Próbálj arra koncentrálni, amit mondani akarsz - súgom a fülébe, miközben a nyakamat bökdösi a pisze orrával.
- Pedig talán könnyebben megemésztenének egy eljegyzést, ha ilyen nyomós ok lenne mögötte. Legalábbis Texasban biztosan - teszem hozzá, mert ő is éppen azt az államot hozta fel.
- Igen, össze akarunk tartozni - szorítom meg a kezét, miközben a másik kezem mutató ujjával végig simítok a fehérneműje szegélyén. Mohó tekintettel lesem a reakcióját. Belélegzem a fülledtté vált levegőt.