Kifelé már előtte megyek, hiszen az utca felé ismerem a járást. Leporolom a nadrágomról a macskaszőr egy részét, legalábbis amennyit pár csapással leszedhetek, majd elindulok célirányosan a megfelelőnek vélt utca felé. Üzletsorok előtt haladunk el kézenfogva, mikor megáll az egyik előtt.
- Könyvekre? - lepődök meg. Számomra az a természetes, hogy ilyenkor alig várom, hogy egyetlen könyv se legyen a közelemben, sőt még a magazinokból is csak a képesek jöhetnek szóba. - Nem olvastál eleget ebben az egy évben? - Hát persze, hogy nem, hiszen Szigmás! A szigmások könyvbuzik, azért tanulnak olyan jól.
- Te tényleg olvasni akarsz majd a nyáron? - nézem még egy ideig meglepetten, majd megvonom a vállam. Ami azt illeti...
- Hát, - megvonom a vállam újra, majd poénból azt mondom, hogy - olvasd el az apám könyveit, azok állítólag jók lettek - viccelődöm, majd komolyra fordítom a szót:
- Nem igazán volt időm olvasni az elmúlt szemeszterben - én is megnézem a kirakatot. Valószínűleg nem ugyan azok a könyvek kötnek le minket. - Stephen King? - próbálkozok valami általánossal, mert azt elég sokan szeretik, majd próbálom megerőltetni az agyam, hogy valami csajosat mondjak. Mit is olvasott mostanában Scar?
- Vámpírnaplók? Azt elég sokan szeretik. Vagy a Vámpír akadémia? - intek a borító irányába, ez egy új kiadás, amin már a film főszereplők láthatóak. Bár előre sejtem, hogy nem sokra értékeli a tiniponyvákat.
- Asimov? - Asimov örök. Asimov még mindig lenyűgöző, még mindig jó. A fordítások ugyan nem lettek tökéletesek, eredetiben határozottan jobb, de arra azért mégse kényszeríthetem rá, hogy megtanuljon egy új idegen nyelvet egy könyv kedvéért.
- Battle Royal? - ez is már szinte klasszikus. Az elgondolás, hogy gyerekek gyilkolják egymást egy szigeten, lélek fagyasztó. Persze voltak már korábban hasonló regények, de... Hát igen, ezt is eredeti nyelven olvastam, bár a fordítás se lett szörnyű, mert ennél legalább tiszteletben tartottak bizonyos szavakat, amik nélkül nehezen értette volna meg az olvasó, hogy egy-két jelenet miről is szól.
- Vagy az amerikai kistesó: Az éhezők viadala? - majdnem ugyan az, de legalább amerikai. Na ehhez szólj hozzá! Bár a film sokkal jobb lett, mint amit a Battle Royalból dobtak össze Nipponban.
- Jodi Picoult? Sok jót írnak róla a kritikusok, és most jelent meg az új könyve,.. A nem tudom hanyadik - teszem hozzá, mert tényleg fogalmam sincs, hogy eddig hány műve jelent meg.
- A szürke ötven árnyalata? Ha már egy kis keménységre vágysz - átkarolom a derekát, és nyakon csókolom, ha nem ellenkezik.
- Gyere, majd holnap válogatunk neked könyveket - engedem el, hogy újra kézen fogva indulhassunk el. A következő üzlet egy modellekkel foglalkozó, kisvadúttal az ablakban. Majd egy játéküzlet következik, hatalmas plüssökkel, társasjátékokkal. Aztán egy ruhaüzlet, ami előtt én se tudom visszafogni magam, hogy meg ne álljak.
- Nos? Szoknya? - intek fejemmel a kirakat felé, éppen egy olyan változatra, ami eltakarja a térdeket, de elég szellős, hogy felhúzhassuk, ha elkap minket a szenvedély. - Szép lábaid vannak, nincs az a szoknya, ami ne állna jól - emelem fel a kezét, hogy csókot adhassak a kézfejére.

- Hát, én ennyi tankönyv után már a szórakoztató irodalomra se tudnék ránézni - mondtam. - Lefogadom, hogy a fél szemésztert tudományos könyvkupacok között töltötted - pillantok rá a szemem sarkából. Ugye, hogy igazam van?
- Persze, senki se fogja megakadályozni, hogy pihenés közben olvass... Legalábbis nem mindig - nevetek fel, hiszen nagyon jól emlékszem én arra, hogy az egyik nyáron hogyan olvastunk ki egy könyvet... ki az ablakon... az ablakkal együtt.
- Oké, akkor S.King kilőve, nézzünk valaki mást - tűnődök, miközben a tekintetemet futtatom a gerinceken, hátha látok valami érdekes címet.
- Visszaszívom - teszem fel a kezeimet. Mégis honnan tudjam, hogy szabad idejében miket szeret olvasni? Azt se tudom, hogy én mit szeretek.
- Hát.. az jó - akkor Asimov is kilőve. Pedig nagyon mást nem tudok. - Nézd, az a Dan Brown elég vastagnak tűnik, mit szólnál ahhoz? - mutatom az ujjammal a könyvet. Hát persze, hogy még sose olvastam.
- Jodi Picoult - ismételem meg az írónő nevét. - Életekről ír, részben igaz történetekről, sorsokról - magyarázom. Persze ezt is csak azért tudom, mert olvastam az egyik könyvajánlóban.
- Neeem... Ahhoz el kellene olvasnom a könyvet - nevetek fel.
- Egyébként a Bibliát olvastad már - kérdezem kíváncsian. Vajon tudja-e, hogy mi van a szent könyvben?

- Nem én mondtam - válaszolom vigyorogva, majd jobban megnézve a szoknyát halkabban hozzá teszem, hogy - nem is olyan rossz ötlet. Bár akkor célszerűbb lenne Miához menni - mivel ott van egy csinos kis lift. - Vagy csak felmehetnénk úszni a tetőre, hm? - vonom fel a szemöldökömet. Szeretkezhetnénk újra a csillagok fénye alatt, mint az első alkalommal.
- Jövök utánad - vigyorgok. Még csak kérnem se kellett. Hát ennyire izgatja a fantáziáját a bárhol, bármikor? Ennyire kis perverz lenne? Bár... Biztos úgy érzi, hogy van mit bepótolnia. Biccentek az eladóknak, mikor belépünk, majd hagyom, hogy Maxime vezessen minket.
- Ne az árak alapján válassz - súgom a fülébe, majd körbe pillantok. - Milyen színeket szeretsz? - kérdezem, miközben tekintetemet a távoli férfi osztályra vetem. Mennyivel kisebb a választék, ha magamnak akarok ruhát venni! Leveszek három szoknyát egymás után, mert ha rajta múlik, akkor egyet se fog felpróbálni.
- Arra van a próbafülke - fordítom irányba, hogy útjára indítsam, majd nézelődök tovább. Keresek valami felsőt is, mert amiket eddig láttam rajta, azok gyakran elég kopottasak voltak, ami nem lenne gáz, ha ezt a stílust követné. Idén újra a forrónadrágok vannak divatban. Annak biztos jobban örülne a szoknya helyett. Kettőt hasonlítgatok éppen össze, mikor a szemem sarkából észreveszem az ex csajomat, de eszem ágában sincs nemi köszönni, inkább odamegyek a fülkéhez.
- Na, felvetted már? - lesek be a függöny mögé.

- Nem olvastam tőle semmit - válaszolom őszintén. Egyáltalán nem érzem gáznak, hogy ez így van, hiszen... - Szetinted hol volt nekem időm idén könyvet olvasni? - sandítok rá a szemem sarkából. Ameddig ő a teljes idejét a könyvelnek szentelte, addig nekem a bulik mellett kellett helyt állnom. Nem beszélve arról, hogy nem tölthettem laza titenkét órákat alvással, ha kedvem szottyant hozzá.
- Azért én is szoktam olvasni... Néha... Leginkább képes újságokat - ütöm el viccel a dolgot. Vajon elmondjam neki, hogy...?
- A családomé az egyik könyvkiadó - mondom, de azt nem árulom el, hogy melyik. És azt se teszem hozzá, hogy a nyomda is, amelyiken végig pörögnek a könyvek, sőt pár folyóírat is. Igazából elég komoly hatalommal rendelkezünk a piacon. Nem véletlen, hogy kedvelnek minket mindenhol... Legalábbis szemtől szemben csak a riválisaink köpködnek.
- Ó, ilyen lekicsinylően beszélni egy olyan könyvről, ami miatt birodalmak omlottak össze - jegyzem meg, közben ingatom a fejemet. - Ha a hitet akarod megérteni, akkor egy hívővel beszélgess. Igen, tudom, hogy a hittantanárt kiakasztottad, már mondtad. Attól még, hogy valaki tanít valamit, még nem biztos, hogy hisz is benne - húzom el a számat.
- Azért én hasznosnak tartom a Bibliát - szólalok meg egy idő múlva. - A gyermekem biztos ismerni fogja - teszem hozzá, és várom a következményeket.

- Akkor menjünk a tetőre - bólintok. - De azért én beugrok a lakásba pár törölközőért, és egy pokrócért is - azért a pokrócért, amit az első alkalommal is használtak.
- Hű, hát a barna most éppen nem divatos - jegyzem meg. Szóval azt akár el is felejthetjük. A fekete se éppen a legjobb választás a nyaraláshoz, szóval... Hát igen, Miának jó ízlése van, tudja, hogy mi kell a lánynak. Itt is van egy a hajszínéhez kiváló ing, és egy ahhoz megfelelő szoknya. Ez utóbbit le is akasztom.
- Jól nézel ki, Maxime - mosolyodok el, majd mutatom az ujjammal, hogy forduljon körbe. - És illik rád a konfekcióméret is - megcirógatom az arcát, majd benyúlok a másik kezemmel is. - Hoztam neked két nadrágot - mondom nagylelkűen, majd mivel megzavarnak minket, ezért sóhajtva megfordulok, és még a függönyt is behúzom magam mögött.
- Éppenséggel - pillantok a csajra. Vajon miért kellett rám akaszkodnia, mikor kényelmesen elsétálhattunk volna egymás mellett? Valahol hálás vagyok a sorsnak, hogy elhívtam Maxime-ot a második randinkra, na de hogy éppen miatta? Vajon akkor is elhívtam volna, ha ő nincs ott?
- Hogy vagy? - próbálok jó fej lenni. Azt már nem kérdezem meg, hogy mi járatban erre felé, hiszen sejthető.
- Csak nem megint apád pénzét költöd, hm? - vonom fel a szemöldökömet. Most, hogy az enyémet már nem tudja. Bizony, nem minden lány olyan, mint Maxime, és ezek a lányok előszeretettel nyúlkálnak a pénztárcákban. Na jó, ez övön aluli volt. Most ő jön. Vajon mivel hozakodik elő? Hogy nem voltam mostanában bulizni, biztos összeszedtem valamit? Ugyan már, nem lehet ilyen hülye, hiszen vele is óvszerrel csináltam.
- Hol vannak a kis utánfutóid? - pillantok körbe, mert hát a csajok sose jelennek meg sehol egyedül, pláne nem ő.

- Még kiderülhet - mosolyodok el a feltételezésen. Hiszem egy írónak nem egy álneve lehet, amivel meghódíthatja a világot. Képletesen, persze, hiszen igazi világhódításról szó sincs.
- Nem volt mindig szubjektív a hit, csak mióta a dogmákat egyre kevésbé veszik komolyan az emberek - jegyzem meg. - A Biblia egy útmutatás, és el sem hinnéd, hogy mennyi tanítás van benne, ami örökérvényű - vagy legalábbis a jelenlegi világban még használható, teszem hozzá gondolatban. - Ha mindenki betartaná ennek, vagy más szent könyvnek a szabályait, a világ sokkal átláthatóbb lenne, az élet pedig élhetőbb - már nem a saját életemre gondolok ez alatt, hanem másokéra, akik az emberi fertő mocskában vergődnek bűneik miatt.
- Azt azért tegyük hozzá, hogy a legtöbb szentnek tekintet íráshoz képest a Biblia a leghasználhatóbb - mondom, majd folytatom - mert vegyük például az arabokat, akik folyton megpróbálják kijátszani az istenüket, azzal, hogy ő akkor éppen nem látja őket. Vagy ha igaz hívők, akkor megpróbálják kiírtani más vallások követőit - megvonom a vállam - ezen a korszakának a kereszténység már túl van - ha pedig ennél messzebb akarunk menni, akkor azt is állíthatjuk, hogy az indiai vallások is mind elavultak, és mégis mennyien tartják még ezeket mind a mai napig?
- A hit egy csodálatos dolog, még ha a tudomány nem is képes még megérteni - bár már vannak rá rendszeres próbálkozások, de nehéz megfogni... Nehéz megfogni azokat az embereket, akik tényleg hisznek.
- A gyermekek ajkán Isten neve úgy szól: anya - jut eszembe egy régi bölcs idézet, mely magam se tudom, hogy honnan származik. Közben megsímogatom a derekát, és ha rám néz, akkor rámosolygok.
- Persze nem azt mondom, hogy azt kell a gyereknek mondani, hogy Isten teremtette a bolygónkat, vagy hogy az ég azért kék, mert Isten úgy akarta - jegyzem meg. Biztos vagyok benne, hogy Maxime tele fogja tömni a fejét már gyerekkorában vegyjelekkel. Megdörzsölöm az arcom, majd a tarkómat is. Speciális iskolára lesz szüksége, hogy ne fejlesszék visszafelé a társai.
- Csak azt akarom mondani, hogy jobb, ha a keresztény elveket tartja helyesnek, mintha nem lenne egy védőhálója, ami segítené a beilleszkedést a társadalomba - próbálok kilyukadni oda, ahová gondolatban indultam.


- Neeem - rázom meg a fejem széles mosollyal. - Az unalmas lenne - viccelődöm, majd pár másodperces késéssel hozzáteszem. - Nem akarom rád kényszeríteni az akaratomat, hiszen az a fontos, hogy jól érezzük magunkat. Ehhez pedig kompromisszumok kellenek, nem? - majdnem beljebb lépek, hogy megcsókoljam, mikor megérzem a közelgő ragadozó tekintetét a hátamon. Hajh, hogy ezt nem fogom megúszni szárazon, az szinte biztos.
- Még szerencse, hogy egyikünk se hisz a pletykáknak, igaz? - vonom fel a szemöldökömet. Azért kíváncsi lennék, hogy mit terjesztenek rólam, de nem tőle fogom megkérdezni.
- Nem tagadom - minek is tagadnám le, hiszen ez teljesen egyértelmű? A moziban pedig egy egész falkányi pletykagép látta. Lefogadom, hogy mire idáig elsétáltunk, addigra mindenkinek leadták a drótot. Egyébként se szabad Maxime-ot letagadni. Bárkit le lehetett, bárkit le lehetne, de őt már nem.
- Milyen kedves vagy - mosolyodok el. Ez az a pillanat, mikor a gonosz megpróbálja elátkozni Arthur királyt, hogy ne lehessen az a fényes uralkodó, aki végül lett.
- Ez tényleg nagyon kedves tőled - mosolyodok el, és közben nagyon reménykednek abban, hogy Maxime csak annyit mocorog benn, amennyi ahhoz kell, hogy átvegye a következő szoknyát, mert itt egyértelműen arra megy ki a játék, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. Már pedig ma este nincs elég iszap az üzletben ahhoz, hogy végig akarjak nézni egy csirke boxot.
- A szűzies fenekét? - hát ez, eltörlök egy mosolyt az arcomon a kezemmel. - Nos, ezen elgondolkozom még - éppen azon lennék, hogy visszafordultak, jelezve, hogy részemről vége a beszélgetésnek, mikor beviszi az első találatot. Engem ez egyáltalán nem háborít fel, de úgy tűnik, hogy Maxime-nak nagyon nem jön be a dolog.
- Erről jut eszembe - megfogom Maxime vállát, mielőtt szemkikaparásra kerülne sor, így oldalt állok mind a két félnek, kereszttűzben. - Ahogy hallottam, neked se tartott túl sokáig, hogy Dave levetett rongyává válj - pillantok drága exemre. - Nem igaz? - vonom fel a szemöldökömet. - Alaposan megvígasztalt, mikor felmentél a húgához tanulni, nem igaz? - vonom fel a szemöldököm újra.
- Felpróbálnád a másik szoknyát is? - pillantok Maxime-ra, olyan tekintettel, hogy tisztává válljon előtte, hogy tényleg jobb, ha inkább azzal foglalkozik. - Nem akarom az egész estét itt tölteni - adok hozzá egy kedves mosolyt is ajándékba. Tényleg nagyon örülnék neki, ha nem ezzel kellene elbaszni az esténket. Még semmi sincsen veszve!
- Hirtelen milyen jóban lettél Scarlettel azóta - fordulok vissza a csaj felé, mert még nem fejeztem be - hogy rendszeresen jársz fel megvígasztalódni Dave-hez. De sejted már, hogy ő is kezd rád unni? Itt a nyár, és te hoppon maradsz - ingatom a fejemet. Azt hiszi nem tudtam, hogy mit csinál Dave-vel? Azt hiszi, nem én árultam el Dave-nek, hogy hogyan kell vele bánni ahhoz, hogy mindent megtegyen? Vagy hogy nem én kértem, hogy vakarja le rólam?

- Igen? Akkor miért hagyod, hogy egy szenvedély vezérelje a mindennapjaidat? - kérdezem érdeklődve.
- Azt nem mondom, hogy a buddhizmusnak nincsenek jó tételei, de ha minden ember ezt a vallási irányzatot követné, akkor integethetnél a tudománynak, mert hamarosan megszűnne létezni - lévén, hogy senki se lenne kíváncsi arra, hogy mi lesz, mindenki forgatná a pici élete fonalát és közben próbálna nagyon megvilágosodni. Ez a nyugatiaknak elég nehezen megy, hiszen lemondásokkal jár.
- Még én se lennék jó hívője ennek a vallásnak, pedig képes vagyok elszakadni a szenvedélyeimtől - egy ideig csendben nézem a kirakatot, miközben arra az időszakra gondolok tizenévesen, mikor Istent kerestem az összes vallásban, de nem találtam sehol.
- A Bushido? - vonom fel a szemöldökömet. - És ki lenne az a nagyúr, akinek a szolgálatába szegődsz, hogy az majd ítéletet mondjon feletted? Hm? Ehhez feudális rendszerre lenne szükségünk. Mi viszont egy kaotikus demokráciában élünk - mert ez volt az igazság. Elég egyetlen államhatárt átlépni, és a melegek jogai máris szárnyuk szegettek lesznek. Mi ez, ha nem káosz? Demokrácia, ugyan már!
- Egyébként meg szerintem nem lenne szép egy olyan világban élni, ahol nem gyakorolhatná az ember szabadon az érzéseit - pillantok a lányra. Ugyanis a Busidó szerint még a férj és feleség se lehet egymással gyengéd. Ami ugyan rejt magában egyfajta különleges, szinte már a nyugati ember számára vágyott romantikát, de korán sem annyit, mint amennyiért megérné "megtérni".
- De persze minden erkölcsi rendszernek megvan a maga szépsége, - mosolyodok el, hiszen az egyetemen éppen ez volt a fő témám. Ezért lettem teológus, és nem felkent lelkész vagy pap.
- Nem, - ingatom a fejemet, a hit az másik asztal. - Azt mondom, hogy ha használja azt az erkölcsi rendszert, mint amit a körülötte élő emberek, akkor könnyebb lesz az élete. Nem Istenben kell hinnie, hanem abban, hogy a rendszer, amit magáénak érez, az helyes - mondom, és természetesen nem az emberek által kreált törvényekre gondolok, hanem azokra, amiket Istentől valónak mondunk.

- Ötlet? - kérdezek vissza felháborodottan. - Hiszen te voltál az, aki nem adott esélyt rá - mondom a magamét felháborodottan. - Emlékezetem szerint nem én gabalyodtam össze valami Angelloval Barcelonában, a "csajos kiránduláson" - tudom, hogy "de hát az ott történt, és csak egyszeri kilengés volt". Erre a szövegre nagyon jól emlékszem. Azzal jött, hogy igazán megérthetném, hogy milyen kísértésnek volt kitéve. Mert én olyan megértő tudok lenni...
- Szóval Te vígasztaltad meg Dave-t? - nevetek fel, - azt hittem az eddig mondottak alapján, hogy az Maxime volt - ő állította, nem én.
- Ja, hát... egyébként meg neki legalább volt annyi mersze, hogy tiszta lappal játsszon, és még Barcelona előtt tett arról, hogy ne megcsalás legyen az a "kis flört". És mindezt úgy, hogy te tudtad, hogy Dave el akarja jegyezni - mert hogy először csak egy kis flörtöt vallottak be, aztán kipukkadt a hazugságok buborékja. Nem tudom, melyikük a nagyobb szajha, és hogy kinek is az ötlete volt az a kis szórakozás. Elképzelhető, hogy drága exem kavarta meg az éjjeliedényt, azért, mert ő nem számíthatott tőlem ilyesmire, és féltékeny volt a barátnője boldogságára.
- Édesem, én nem lecseréltelek. Mi szakítottunk - emlékszel? Összetörtél Miánál egy tucat tányért, és bocsánatot se kértél tőle, még csak utólag se. Igaz, hogy azért rohantál el, mert lekevertem neked egy pofont, de megérdemelted. Megérdemeltél volna többet is, már korábban is. A kezére pillantok, de nem állok ellent az érintésének. Érezze csak nyugodtan a kemény mellkasomat, ahogy feszül bennem az ideg, érezze, hogy bármelyik percben megüthetem újra. A hallottak hatására kifújom a levegőt, és lazítok a tartásomon.
- Nem tudom - túrok a hajamba, úgy téve, mint aki tényleg belegondol. - Nem tudom, hogy képes lennék-e erre még egyszer - mert ez az a hülye csaj, aki lerázta magáról ezt a domináns hímet, engem itt. Ezt az alfát, egy kis szórakozás miatt.
- Az az igazság, hogy nem vagy elég érett hozzám. Az apád vagyona pedig nem elég izgalmas - vállat vonok. Mert miért jártunk mi igazából? Azért, mert a szüleinek bejött, hogy egy menő cég elnöki pozíciójának várományosa vagyok. Anyuci azt mondta rám, hogy jó parti lennék a lányának, ezért az rám startolt. Akárhogy is, de ez csak érdek kapcsolat volt.
- Én lezártam. Nem Maxime miatt. Jobban tennéd te is, ha tovább lépnél - újra arra készülök, hogy hátat fordítsak neki. Egy kicsit azért sajnálom, hogy még mindig a kapcsolatunkon pörög. Bár én is pörögtem még rajta egy ideig, de aztán megismerkedtem Maxime-mal, és többé eszembe se jutott... mostanáig.

- Egészen pontosan Maximilane-nek - mosolyodok el, mert hát ha eddig nem tudta, akkor ezzel egy dolog bebizonyosodott: nem az ő keze van abban a labor-balesetben, még csak közvetve sem. Ez pedig azért mégis csak egy kisebb sziklák ránt le a mellkasomról. Lehet, hogy nem Maxime volt a célpont, és ez nekem jó hír. - Ezt már nem tudtad Scarlett-ből kihúzni? Csak nem rájött, hogy miben mesterkedsz? - bezzeg ahhoz nem lett volna bátorságod, hogy tőlem kérdezd meg, hogy ki az új választottam. Eddig már nem terjed az erőd. Gyenge ember vagy, és én is az voltam, mikor egyáltalán esélyt adtam neked.
- Tudod mit? - vigyorodok el. - Azt hiszem, hogy én jobban összeillettem volna Lanával, mint veled, ugyanis nem csak Dave volt megcsalja - kacsintok. - Kérdezd csak meg July barátnődet - egy kicsit meggyengítjük a méhkirálynő bizalmát az udvartartásában, had törjön rá a paranoia.

- Hm? - lesek be a függöny mögé. - Amúgy se bírta volna olyan sokáig, ha ilyen könnyen elszakadt - mosolygok rá. - A papírjaid, telefonod, szobakulcsod megvannak? - sorolom fel az első három legfontosabbat.
- Ami azt illeti, tettek nekem egy szívességet - nyúlok az álla alá egy kezemmel, hogy megcsókoljam. - Így nem tehetsz mást, mint, hogy a kedvemre teszel, és szoknyában jössz - közelebb hajolok - ha jó kislány leszel, akkor liftel megyünk a tetőtérre - suttogom a fülébe.
- Tépd le a címkét arról, amelyik rajtad marad, és kifizetjük a kasszánál - mondom, más lehetőségünk amúgy sincs. Illetve vehetek neki egy új nadrágot, de nincs kedvem túl sok cuccát cipelni a lakásig. Majd bedobom addig a cuccokat Miánál az ágyamra. Ha szerencsém van, akkor nem lesz otthon, hogy rám akaszkodjon.
- Még szeretnék megállni egy üzletnél, de utána mehetünk... - mondom, ha kilépett a függöny mögül. - De előtte nézd meg mégegyszer, hogy akarsz-e innen még valamit - egye-fene, jöjjön azaz új nadrág.

- Ha gondolod, feljelenthetd őket - jegyzem meg, mert kíváncsi lennék, hogy mi sül ki abból, mikor a mindenre elszánt rendőrnő szembe találja magát az elég gazdag apucival.
- Ha mindent elárulnék, túl könnyű lenne, nem gondolod? - vonom fel a szemöldökömet, és nem tudom megállni, hogy végig ne húzzam az ujjamat a nyakán. Hogy csinálja, hogy tényleg olyan érzésem van, mintha az enyém lenne? Vagy, mikor nem is érzem így, akkor miért akarom magaménak, teljesen?
- Rendben - bólintok, és előveszem a zsebemből a pénztárcámat, abból pedig azt a szép arany színű kártyát, amitől a lányok 90%-ának olyan széles mosoly jelenik meg az arcán, hogy az már szinte ijesztő. A maradék 10%-nak jelentős részének fogalma sincs arról, hogy mit jelent ez.
- Azt azért tudod, hogy ezt nem úszod meg ennyivel - lesek felé, miközben elindulunk a pénztár felé. - Még a fürdőruhákat meg se néztük - bár szt biztosan nem itt fogunk venni. És nem beszéltünk még a nyári egyrészes ruhákról, a napvédő kalapokról, a megfelelő cipőkről, szandálokról, fehérnemükről. Szeretek a lányoknak vásárolni. Szeretem, ha jól néznek ki.
- Sok? Nem, ez még semmi - látom, hogy kényelmetlenül érzi magát, ezért megpróbálom azzal elterelni a figyelmét, hogy magamhoz ölelem a derekánál fogva.
- Gyönyörű vagy Maxime, és nem a ruha miatt - súgom oda, majd kiveszem a kezéből a ruhákat, hogy letegyem a kasszánál. Udvariasan viselkedek az eladóhölggyel, megkockáztatom, hogy egy leheletnyit flörtölök is vele, minden cél nélkül, egyszerűen azért, mert jó kedvem lett attól, hogy az exem eltűnt.
- Csak ide, a következő üzletbe. De nem fog sokáig tartani, mert úgyis zárnak egy fél órán belül - ezt abból állapítom meg, hogy a márkás svájci órámra pillantok. Egy kisebb vagyont hordok a karomon, amiből mások egy kisebb telket tudnának venni valahol Floridában. Amint befejztük a fizetést, a vállamra dobom a szatyrot, majd nyújtom a kezem Maxime-nak. Most már ez a normális. Hogy fogom a kezét, amikor csak tudom. Mielőtt elérnénk a következő üzletig, magamhoz húzom, hogy megcsókoljam, és csak akkor engedem el, mikor már egy kissé ködössé vált a tekintete.
- Gyere - húzom magammal. Nem állok meg a kirakat előtt, hanem benyitok, magam elé engedve a lányt, hogy fellépjen azon a pár lépcsőfokon, ami után a küszöbén következik.
- Jó estét - köszönök be, majd zárom is magam mögött az ajtót. Szinte nappali fény van ide benn, legalábbis a sok világos anyag, a mélyvörös és kék bársony párnácskákon pihenő ékszerek ezer irányba lökik szét a fényt. A kicsi ékszerüzletben idős, eleganciát sugalló nő az eladó, kedves mosollyal köszönt minket, de nem azért, mert meglátja a bankkártyámat, ugyanis azt eltettem.
- Szereted az ékszereket, Maxime? - pillantok rá a szemem sarkából.

- Igen? - vonom fel a szemöldököm. - Akkor talán jobb lesz, ha a többi ruhát Hawaiin vesszük meg - jegyzem meg, mert úgy gondolom, hogy idén Hawaii jobban érdekelne, mint a hegyek, vagy mint a ya texasi lakásunk.

- Haszontalannak? - ízlelgetem a szót. - Ezek szerint nem tanítottak meg arra, hogy hogyan viselj ékszereket. Jól gondolom? - fordulok felé. Úgy tűnik, hogy cseppet se zavar, hogy nincs odáig az ékszerekért.
- De nem is baj, így legalább nem kell arra költenem a teljes vagyonom, hogy évről évre újabb szetteket vásároljak - visszafordulok a kirakatok felé. - Elegendő lesz egy-kettő, - a pult fölé hajolok, majd rámutatok az egyik széles párnára, hogy azokat szeretnénk megnézni. Egyik sem túl hivalkodó, de mindegyik szép a maga nemében.
- Amit én akarok adni, ahhoz emlékek fognak kötni - nyújtom felé a kezemet, hogy jöjjön közelebb, közben leteszem a földre a szatyrot, mert csak zavarna a mozgásban. Magam elé húzom, ha engedi, és átölelem hátulról a derekát. A szívem hevesen kalapál, pedig nem kellene, hogy ilyen ideges legyek. Az orrommal megcirógatom a nyakát.
- Bármelyiket választhatod, holnapra a méretedre igazítják - természetesen a fizika törvényeinek megfelelően.
A füléhez hajolok, és suttogóra fogom a hangomat. A rádióban éppen az új Angelina Jolie filmet reklámozzák Lana Del Rey hangjával. - Nevezz őrültnek, de szeretném, ha a feleségem lennél - símogatom az oldalát kicsit talán idegesen.

- Ha nem kellene tanítani, - megvonom a vállamat. Akkor tudná, hogy hogyan kell viselni az ékszereket, és miért célszerű, ha néha van egy-két ilyen különleges dísze a testünknek. - de segítek, megérteni azt a másik világot - cirógatom meg a kezét, ujjaimat az ujjai közé csúsztatom egy pillanatra. Érzem, hogy lassan elönt a feszültség, amit a ruhapróbálás közben próbáltam elűzni magamtól, talán egy időre meg is feledkeztem arról, hogy miért tartottunk erre, de azaz igazság, hogy amint előkerült az üvegpultra a hosszú bársonypárna az apró köves arany karikákkal.
- A gazdagság jelképei - válaszolom a kérdésre. Azért kell, hogy megmutathasd a világnak, hogy neked van mit a tejbe aprítani, hogy még mindig van elkölthető pénzed. Éppen ezért, hogyha már nincs, de be akarsz vágódni az elitnél, akkor célszerű az utolsó filléredet is a lehető legdrágább, legszebb ékszerre elszórni... mert ha bevágódsz, újra lesz pénz a zsebedben. Mert azt fogják hinni, hogy nem vagy csóró, hiszen vettél egy újabb darabot a többi mellé... ha meg mégsem jön össze a dolog? Akkor eladhatod a többivel együtt.
- És nem utolsó sorban,... az aranynál nincs értékállóbb. Ha beüt egy háború, aranyat mindig fognak venni, de készpénz már sokkal kisebb eséllyel lesz kelendő - magyarázom. Arról már nem is beszélve, hogy manapság már a papír se igazán kerül az emberek kezébe, csak egyesek és nullák képében jelenik meg a digitális világban valahol.
- Hm - összerezzenek a hallottaktól, de nincs is esélyem, hogy szóban reflektáljak, amit nem is bánok, hiszen a gyönyörű, édes ajkak csókra hívnak.
- Üm - csak egy bólintásra telik tőlem. El se hiszem, hogy igent mondott. Amit hallottam, egyszerre tölt el bizonytalansággal és örömmel. Az enyém, teljesen az enyém, senki másé, csak az enyém. Megkapom, megbélyegzem, és ő is ezt akarja. Szorosan magamhoz ölelem.
- Ez? - nézem a gyűrűt. Sejthettem volna, hogy nem valami kis egyszerű, hagyományosat választ, hanem valami olyasmit, amivel az ékszerésznek is rendesen meggyűlt a baja. Ez a gyűrű vajon minket várt? Vajon Maxime miatt született, vagy valaki másnak, aki mégse vitte el? Természetesen a pénzzel nem lesz probléma, hiszen a kis arany színű, mindenhová azonnal VIP belépésre jogosító kártyácskám itt is segítségemre fog sietni.
- Hm - bólintok. - Neked így kényelmes lesz? - pillantok Maxime-ra. Teljesen logikusnak tartom azt, amit az eladóhölgy mondott, és valószínűleg bőven elegendő tapasztalattal rendelkezik. Inkább csak magamnak, de bólintok egyet.
- Rendben, akkor legyen ez - elengedem végre a lány derekát, hogy a zsebembe nyúljak a pénztárcámért.
- Szükség lesz az irataidra - cirógatom meg a kezét, és ha lehet, akkor egy pillanatra kihasználom az alkalmat arra, hogy a szemébe nézzek, és rámosolyogjak.
- Akkor fizetnék - még mielőtt Maxime megpróbál visszakozni. A pénztárgéphez sétálok, lehetőleg olyan szögben megállva, hogy csak én láthassam az összeget, amit beüt a gépbe. Miután lehúzta a kártyámat, aláírásommal hitelesítem a szalagot, majd visszaigazolom a banknak, hogy még nem lopták el a kártyámat, valóban én fizetek vele. Leteszem az irataimat is, hogy az eladó ellenőrizhesse, hogy tényleg én vagyok a tulajdonos. Kétszer is elolvassa a nevem, alaposan megnéz magának, mert valószínűleg olvasta a cikket. Szóval mégse vagyok meleg. Szörnyű! Kedvesen mosolyog, és valószínűleg nagyon örül, hogy ilyen sok pénz vándorol át a számlájára. Ez a második alkalom, mikor ékszert vásárolok neki olyan értékben, amiből egy telket vehetnék Floridában, azzal a különbséggel, hogy míg előbbinél egy egész szett lett az övé, most csupán egyetlen egy darab jegygyűrű. De nem baj, belefér, hiszen el fogom adni a motoromat. Ráadásul azzal a perrel, amit az újság nyakába varrtunk, legombolunk egy tetemes mennyiségű pénzösszeget a riválisainkról, miközben megduplázzuk a fotóim értékét. Ha nem tudnám, hogy nem a faterom keze van a cikk mögött, akkor azt hinném, hogy az ő műve volt ez az egész, hogy ezzel eladhatóbbá tegye az a kollekciót, amit én terveztem... így megint csak több folyik a zsebembe. Mosolygok.

- Maxime... Maxime... Jól vagy? - pillantok rá. Az üzlet fényében, azokkal a vörös rózsákkal az arccsontja fölé írva, egészen úgy néz ki, mint akinek éppen minden vér távozni készül a fejéből, hogy a lábujjába szökjön.
- Hiszen remegsz - én pedig aggódva fogok vissza a szorítástól kifehéredett, mégis gyengén tartott ujjakra. Most tényleg olyan törékeny kis madárkának tűnik.
- Gyere, menjünk ki a levegőre - gyorsan a zsebembe csúsztatom az irattárcámat, majd a másik kezemmel megtámasztom a hátát, hogyha összeesne, meg tudjam tartani.
- Viszont látásra - köszönök el, és valószínűleg visszaköszönnek, de én már nem figyelek oda. Az ajtó csilingelve csukódik mögöttünk, én pedig lesegítem a lépcsőn a... a... menyasszonyomat. Felfogni is nehéz, hogy igent mondott. Nem igent, hanem egyenesen azt, hogy szeret.
- Ugye nem fogsz elájulni? - nézek rá aggódva, majd magamhoz ölelem úgy, hogy a vállamra hajthassa a fejét. Közben előhalászom a zsebemből a telefonomat, majd a taxis app segítségével magamhoz rendelem a legközelebbi járművet a preferált szolgáltatótól. Beírom a cím adatokat is, hogy azzal már ne legyen dolgom, mikor beszálltunk a járműbe. Tartok attól, hogy a ma estére beígért rosszalkodás elmarad, ennek ellenére inkább Mia felé vesszük az irányt, hiszen ő közelebb van. Persze, ha Maxime másként döntene, nem fogok ellenkezni.

- Te is megleptél engem - nézek le rá. Nincs kedvem elengedni. Nem csak kedvem nincs hozzá, akaratom sincsen rá. Jó ez a közelség, hogy a karjaimba zárhatom. És megleptem saját magamat is azzal, hogy megléptem ezt a lépést. De így most jó. Magamhoz kellett láncolnom, hogy megnyugodjak. Szükségem volt erre a lépésre, hogy úgy érezzem, jó irányba halad az életem.
Milyen érdekes! Hogy én eddig inogtam, és most hogy stabillá lettem, ő került a remegő ugródeszka szélére. De fejest kell ugranunk a felnőtt életbe. Nincs mese, nincs visszaforgatható kerék, hogy visszanyerjük gyerekkorunkat. Ez az élet rendje: a férfi feleséget vesz maga mellé, hogy megalapítsa saját családját.
- Megnyugtat, ha azt mondom, én se tudom, mit kell ilyenkor tenni? - mosolygok rá, elvégre ez volt az első alkalom, hogy ilyet tettem. Azt pedig nem ígérem, hogy ez volt az utolsó is, hiszen ott a réz, bronz, ezüst, arany, gyénánt lakodalom is, és az előtt is célszerű gyűrűvel tisztelegni. Megsímogatom az arcát.
- Csak hagyd, hogy érzéseket váltson ki belőled, ami történt - javasolom. - Ennél jobbat nem tehetsz, hiszen már nincs min gondolkozni - már megkértem, már igent mondott. Ha vissza is akarnánk csinálni, nem ma este fog ez az eszünkbe jutni.
- Az jó - suttogom - az nagyon jó - cirógatom ajkaimmal az ajkait - mert magamnak akarlak, Maxime - ellépek tőle, mert megáll mellettünk a taxi, itt az ideje bemondani a jelszót, és elhagyni a szín helyét. Már a kocsiban ülünk, mikor eszembe jut, éppen három saroknyival és több tucat csókkal távolabb, hogy a szatyrunkat otthagytuk, de nem szólok, mert semmi kedvem visszafordulni érte. Majd holnap.