To reach the port we must sail, sometimes with the wind and sometimes against it, but the point is we must not lie at anchor

Egy hosszú éjszaka után végre eljött a reggel és a dobozok pakolásával illetve néhány holmi helyretevésével már készen is vagyok. Igaz még nagy munka áll előttem, nem mintha annyi csomagom lenne, hogy azt órákig kelljen pakolni, de ezt a kis titkos projektemet úgy fogom végrehajtani, ahogy a filmekben is szokták, ha már média szakos vagyok. A falam teli Ivy képeivel és a hozzá fűződő dolgokkal. Család, barátok, szeret, nem szeret, kedvenc étel, ital és minden, ami a tökéletes kiismeréshez kell. Persze ehhez társul a személyes barátságunk, amint sikerül „véletlenül” összefutnom vele a campus valamely részén.  Ami pedig nem lesz nehéz, hiszen tudom merre szokott lógni és kikkel. Szinte szakértője vagyok már az életének, tehát úgy gondolom, jól megdolgozom a pénzemért. És ez a kis dolgom tökéletes projektmunka is lehet, ugyan soha senkinek sem szabad látnia, de talán egyszer, amikor már Ivy eltűnt én pedig egy elismert rendező leszek, írok a felvételek alapján egy forgatókönyvet és megrendezem a második talán harmadik kasszasikerem. Legalábbis ez a cél és ugyebár a cél mindenek felett, meg a cél szentesíti az eszközt és mindenféle hasonló közhelyek, amivel kimagyarázhatom gonosz tettem. Ami komolyan, ha azt vesszük nem is az én tervem és nem is annyira gonosz, mint amennyire annak tűnik.

Ezekkel és ehhez hasonló összekuszálódott gondolatokkal lépek be egy kávézóba. Azt sem tudom, hogyan kerültem ide, talán a kávé illatára vezette ide a tudatalattim, amíg félig alva, félig gondolkodva sétálgattam a campuson céltalanul.

Beállok a sorba és közben nézegetni kezdem a kínálatot. De semmit nem fogok fel belőle, csupán összefolyt betűket látok. Megdörzsölöm a szemem, mire kiélesedik a kép és már tudom is mit szeretnék, éppen időben.

- Hello! Egy Jeges Caffè Americano-t szeretnék. Nagyot. – Megpróbálok visszamosolyogni a kedvesen az eladóra, de azt hiszem csak egy kávéért könyörgő, karikás szemű fiú néz vissza rá.
- 15.90 –et kérnék – mondja és már el is tűnik elkészíteni az italom. Elkezdtek kutatni a zsebeimben a pénztárcám után, de sehol nem találom, eltűnt. Elhagytam. Ez volt az első gondolatom, de aztán megpróbáltam visszaemlékezni az estémre. Pakoltam és pakoltam és még annál is többet pakoltam és nálam volt a tárcám, de aztán amikor már rendezkedtem rövidebb nadrágra váltottam, hogy ne izzadjak annyira és természetesen a pénzem a másik nadrágomban maradt. Hiszen nem terveztem, hogy eljövök ide melegítőbe, izzadtan és fáradtan hajnalban.

Égő arccal fordulok a kedves eladó hölgy felé és nagyon reménykedem benne, hogy senki nem hallotta és látta a kis szerencsétlenkedésem. Hiszen ki akarná úgy kezdeni az első egyetemi évét, hogy egyből gázos pletykák terjengnek róla? Én biztosan nem. Nekem csupán egy-két barát kéne, akikkel néha tudok beszélni, hogy ne őrüljek bele a munkámba és magányomba. A legjobb lenne, ha lehetne szobatársam, de sajnos Mr. Thornton nem engedélyezte és jobban belegondolva tényleg igazat kell adnom neki. Hiszen, hogy tudnék valakit állandó megfigyelés alatt tartani, ha mindeközben folyamatosan ügyelni kell, hogy a szobatársam meg ne tudjon semmit.
- Elnézést tudja az úgy volt, hogy…

To reach the port we must sail, sometimes with the wind and sometimes against it, but the point is we must not lie at anchor

Körbenézni is félek, hogy vajon hányan szerezhettek tudomást rólam. Nem akarom tudni, hogy hány ember előtt ástam meg a sírom. Nem elég, hogy új fiú is vagyok protekcióval is vettek fel ráadásul az év közepén még szerencsétlenkedem is egy sort kitudja hány ember szeme láttára. Ez olyan tipikus Bajos Csajokba illő jelenet volt, nem mintha olyan sokszor láttam volna, de egyszer minden filmet meg kell nézni még az ehhez hasonló sekélyes, tipikus amerikai filmeket is, amikről mindenki tudja, hogy mi lesz, a vége mégis izgulnak és reménykednek, hogy talán majd most máshogy alakul. Pedig nem. De akár lehetnék egy mutáns is az X-menből. Tuti, hogy az idő visszaforgatása lenne a képességem, vagy a láthatatlanná válás esetleg az idő megállítása vagy a teleportálás, hogy visszacsinálhassam ezt az egészet. Talán karma. Talán nem kellett volna elvállalnom ezt a munkát, hanem inkább tovább kellett volna hordanom a kávét a gazdagoknak.

Amint kimondtam magamban ezt a szót ki is tisztult a fejem így éppen elkaptam az ismeretlen kedves hangú lányt, aki kifizette nekem a kávét. Ám amint felé fordultam, hogy megköszönjem már nem is volt annyira ismeretlen. Hihetetlen. Ez volt az első gondolatom, amint felismertem, hogy az előttem álló szőkeség Ivy Thornton, a munkám, a célpontom és mától kezdve az életem is – leszámítva persze a filmezést és az írást, no meg a többi hobbim -. Hihetetlen, hogy a sors ennyire megkönnyíti az életem, talán tényleg karma csak éppen végre a jó dolgokat kapom a sok munkáért cserébe. Hiszen mennyi esélye van annak, hogy hulla fáradtan az agyam elvezet Ivy kedvenc kávézójába pénz nélkül pont abban az időben, amikor Ő is ott van és még ráadásul nem is bal lábbal kelt fel és segítőkész ismeretlenekkel?
Ha jó matekos lennék, most biztosan kiszámítanám az esélyeim százalékba, de nem annak születtem. Utálom a matekot az én asztalom a művészet. Ivy asztala pedig az ablak mellett helyezkedik el és illene végre megköszönnöm, hogy kisegített. Még mindig a pultnál állva Ivyt bámulva összeszedem minden maradék energiám és elindulok felé, hogy megálljak az asztala előtt.

A lányt egy könyvel, a kezében találom, majdnem meg is fordulok, nem akarom zavarni, de aztán rájövök, hogy ennél jobb esélyem nem lesz egy társalgásra. Plusz, ha nem köszönöm meg, amit értem tett még a végén bunkónak fog hinni és többet szóba sem áll velem. Így megköszörülöm a torkom és beszélni kezdek.
- Szép jó reggelt kedves idegen! Nem akarlak zavarni csupán el szeretném rebegni hálám, amiért megmentetted az életem és a társadalmi életem is. Hiszen a kettő ugyebár két külön dolog.  Amúgy Dexter vagyok, az új fiú gondolom nem hallottál még rólam, hiszen nem egy középiskolába vagyunk már, de azért szeretném megmagyarázni a történteket. Tudod, általában hordok magammal pénzt csak éppenséggel egész éjjel költöztem és otthon felejtettem a kávé iránti vágyakozásom közben. – a kis monológom után rájövök, hogy túl sok az infó is elhallgatok, és csak mosolygok és várom, válaszát közben pedig fürkészem, mint is olvashat. Trónok Harca. Igencsak jó ízlésre vall bár erre a tényre már a tanulmányozásából rájöttem. Meg arra is, hogy ő mégsem az a kis gazdag fruska, akinek először gondoltam. De ettől még nem fog eltántorítani az álmaimtól, hiszen ő úgyis megkaphat mindent és még csak meg sem kell dolgoznia érte anyuci meg apuci kifizeti, ha bármi rosszul sül el az egyetemi tanulmányaival.