Maximiliane Thorburn
::say something : 187
::born this way : 2014. May. 07.
Age : 32
::where we belong : Szigma
::one day : Vajon tudja-e a veréb, hogy mit érez a gólya?
::wayfaring stranger : Patiently hoping for a Degree (PhD)
Sigma
 |  Tárgy: Maximiliane Thorburn Hétf. Május 12, 2014 9:33 am | |
| Maximiliane Thorburn
Vajon tudja-e a veréb, hogy mit érez a gólya? - Goethe
Teljes név: Maximiliane Thorburn
Becenév: Max, Maxy, Liane, Ane, Mili
Születési hely és idő: Belle Glade, Florida 1992. március 6.
Play by: Kate Mara
Csoport: Sigma
Érdeklődési kör: Biológia, kémia, genetika, állatok, némi pszichológia és minden, ami természet. Nincs is szebb a háborítatlan zöldnél… Még ha a következő másodpercben a bokája is bánja az embernek.
Kapcsolat a családdal: Mondhatni remek. Adott egy szerető édesanya, aki mindent megtesz a lányáért. Csak azt nem veszi észre, hogy jóhiszeműségében olyan elvárásokat támaszt az egyébként okos lánya elé, hogy az úgy érzi képtelen megfelelni. Emellett adott még egy másik… anya. És Max már megszokta, hogy így is szép az élet. Minek az embernek egy apakép, amikor anyja, Dianne olyan határozottsággal és erővel bír, amelyet bármely hímnemű megirigyelhetne. Nem csoda, hogy képes elvezetni egy kisebb szállítmányozási céget, amibe már férfiaknak is beletört a bicskájuk. Talán vele egy kicsit hűvösebb a kapcsolata… igen, ha jobban belegondol… utoljára akkor éreztette vele, hogy szereti mikor… járni tanult? Már nem is emlékszik. Ennek ellenére nem kételkedik. Az erős családi háttér pedig magabiztossá kellene, hogy tegye… vagy nem?
Ez vagyok én:
Mindig is szerette a praktikus, lazább ruhadarabokat, az elnyűtt pulcsikat, na jó, néha a szexis, tapadós ruhák is felbukkannak a ruhatárában, de általában sokat kell magát győzködnie, hogy körömcipőre cserélje elnyűtt bakancsát. Színei a zöld, barna, az ősz lágy vöröse, időnként a ringó búzavirágok kékje, és mindezek remekül mennek vörösesbarna, rakoncátlan tincseihez. Ezek a szörnyek mindig is megnehezítették a reggeleit, gyakran meg is unja a kifésülésüket, és olyankor egyszerűen hátrafogja az ellene lázadókat. A sapka is rendre megteszi áldásos hatásait.
Jellemre derűs, néha kicsit kotnyeles, vagy ha éppen olyanja van, csendes, elmélázó. Ha viszont beszél… nos gyakran furán néznek rá, pedig ő csak érdekességeket sorol. Vagy az nem mindenkit érdekel, milyen varázslatos, hogy egy hároméves gyerek a kutyák értelmi szintjén van? Az élet szép, és aki türelmes, meglátja a lehetőségeket. Ezt eltanulta mindkét szülőjétől.
Maximiliane mindig is egy kicsit… más volt. Az óvodában a legtöbb kislány sikítva menekült egy arcába tolt varangy láttán, míg ő… hát ő volt az, aki meg akarta mutatni új szerzeményét. Valahol már az iskola elején körvonalazódott benne az, hogy az élete egyfajta szenvedés lesz felnőtt koráig, főleg mikor a többiek csodálkozva kérdezgették: „Neked nincs is apukád?” Erre ő csak vállat vont, mint minden idiótaságra, amit nem tudott értelmezni. Aztán ott volt még az, hogy mindent, mindenkinél jobban tudott… vagy legalábbis elhitte. De aztán később, legalábbis pár tárgyból valóban könnyedén verte osztálytársait. Egy kisvárosi iskolától, mint amilyen a Belle Glade-i Általános Iskola, nem is vártak többet még a szülők sem. Kitartásával azonban, és mert egyébként nem akadt jobb dolga, még elég szép helyezést sikerült elérnie a különböző tudományos versenyeken. A szülők pedig, mert azért mégiscsak jó szülők voltak, hosszas beszélgetés után egy új lakhely, és egy új iskola mellett döntöttek. A St. Petersburg High School már igazi kihívást jelentett a tudásra szomjazó elmének. Sajnos azonban kezdtek kiütközni a problémák is. Egyszerűen… nem találta a helyét. Barátokat nehezen szerzett, vagy inkább csak a leckeírás miatt lógtak vele együtt, erre sosem jött rá. Pedig ő megpróbálta, csak hát… más volt. És ezt el kellett fogadnia. A reményt sosem adta fel, még most is olyan hévvel és lelkesedéssel ismerkedik, mint akkoriban, ha alkalmat talál rá. De hát… talán az volt a probléma, hogy pontosan tudta, merre van a Mesocricetus auratus elterjedési területe? Vagy, hogy hogyan nevezik azt a kis apró csontot, ami mindig kegyetlenül fáj, ha valaki a csuklóját támasztva gépezik? Vagy, hogy a hormontúltengéses tinik szexuális kicsapongásait a bonobók agressziólevezető ténykedéseihez hasonlította? Esetleg? Napestig sorolhatná, de sajnos az emberek mindig is rejtélyesek maradtak számára, főként a hétköznapi életben. Azt remélte, ha elmerül a viselkedéstudományban, ami az emberek ösztöneinek akár alapjaként is szolgálhat, úgy könnyebb lesz. Csak azt nem mérte fel, hogy pszichológiát kellett volna választania, és nem a zoológia és az etológia csapását követnie. De azt legalább élvezi. Ahogy a doktori iskolára is izgatottan várt, ami a Hollis-t, egy egészen új helyet jelentett számára, távol a szülőktől, ám nem mentesen a támogatásuktól.
| [You must be registered and logged in to see this image.] |
USER NEVE - USER KORA– TAPASZTALAT – MULTIK A La Fontaine Tale
Egyszer volt… hol nem volt… a kerek erdő közepén, amit ezúttal nevezzünk egy csendes városka középiskolájának… Élt a sok kis erdőlakó között egy oroszlán, és mint minden erdőben szokás volt, királyukká választották a népek. Amanda királynő jó uralkodó volt, segítette és védte a gyengéket, rendet és fegyelmet tartott. Ám, mint minden uralkodónak az ő ideje is lejárt, hiszen elérkezett az utolsó év, mikoron már nem volt értelme ismét felvennie a koronát. A diákelnök választáson nem indult, esélyt adva a fiatalabbaknak, hogy holt teste felett marakodhassanak. Kapva kapott a lehetőségen a majom, a mindenkinél magát erősebbnek képzelő Sarah. Erős kampányba kezdett, bevetve mindent, mi csak a hatalmában állt, és amihez megvolt az eszköze, hiszen nem egy nála sokkal igazságosabb, és éppen ezért gyengébbnek látszó jelölt indult. A dolgok kezdtek eldurvulni, ám az eszes majom mindezt úgy intézte, hogy a gyanú árnyéka se vetüljön rá. A csendes, mindig figyelő ravaszdi azonban megelégelte ténykedését, és életében először elhatározta, hogy cselekszik is a nap fényében, és kilép az árnyékok közül, míg feladatát el nem végezte. Maximiliane-t nem kellett félteni, mindig is megvolt am agához való esze, és nem utolsó sorban mert segítséget kérni olyanoktól is, akik korábban szóba se álltak vele. A lejárató hadjáratnak azonban meglett az eredménye, sok-sok ellenség Sarah életében, akik bizony bármit megtettek volna azért, hogy megaláztatásaikat visszafizessék. A terv tehát lassan alakot öltött, és a ravaszdi róka félrehívta a majmot, hogy elbeszélgessenek. Esze ágában se volt a foga fehérjét mutatni, bőszen hajbókolt a magát máris koronázottnak tekintő lány előtt.
- Tényleg sajnálom, hogy feltartalak. – Szabadkozott már sokadjára, kezeit tördelve a csalétekként használt fél.
- Csak mondd gyorsan! Nem akarom, hogy meglássanak veled! – Legyintett a fekete hajú cicuska.
- Tudd ez igen érdekes, mert nem egy… mindegy… - rázta meg a fejét Max, hogy a küldetésére koncentráljon. – Szóval azért hívtalak, mert ugye, egy elnöknek mindig a legjobb formáját kell mutatnia.
- Igen, igen. Ezzel úgy érzem nincs gond. – Hajította hátra lenyűgöző tincseit egy kacér mozdulattal, fölényes mosollyal a lány.
- Nem csak a külsőre gondolok, hiszen ott vannak a jegyek is. Amandának mindig kiváló jegyei voltak… - Puhatolózott tovább a ravaszdi.
- Nos igen. – Bólintott a másik. Ezzel egy gyenge pontjára tapintott, hiszen a sok cselszövés közben nehéz még a tanulással is foglalkozni.
- Én tudom, mitől voltak mindig jók a dolgozatai. Egyszerűen csak megszereztem neki a kérdéseket, előre. – Vont vállat a vörös korona birtokosa, olyan nemtörődöm módon, mintha ez számára semmiség lenne.
- Tényleg? – Vonta fel szemöldökét a díva, és megpróbálta elrejteni felcsillanó szemeit. Habozott, mintha érezte volna, hogy kelepcébe csalják, ám a dicsőség elvakítja az embert.
- Tényleg. – Bólintott, a szíve hevesen dobogva torkában. Nem szeretett hazudni, egyáltalán elég hihető? Minek is vállalta el ezt a szerepet? – Nem kérek sokat cserébe, csak amit Amandától. Hagyjatok békén. Adta a lazát, zsebre dugva kezeit próbálta oltani feszültségét. – Persze, ha nem érdekel a dolog… - Ő megértené, legalábbis ezt akarta elhitetni Sarahval.
- Miért is ne. – Sétált a csapdába félve az elszalasztott lehetőségtől a bukott angyal és kezet nyújtott. – Elfogadom.
- És mindenki más is a büntetésed, aki látja a videót. – Vigyorodott el a róka, mire társai lassan előkászálódtak a homályból.
Hát így lett vége a majom uralkodásának, még mielőtt elkezdőthetett volna. A ravaszdi pedig visszatért a csendes árnyékba, hogy átadja a hatalmat azoknak, akik vágytak is rá, ám meg is érdemelték. Mert a hatalmat ki kell érdemelni.
|
|
