Teljes név: Bellany Zoe Simons
Becenév: Bella, Lany;
Születési hely és idő: Los Angeles, 1991. 12. 02.
Play by: Zoella "Zoe" Sugg
Csoport: Kappa
Érdeklődési kör: Engem igazából sok minden érdekel. Túl sok minden is ahhoz, hogy kiragadjak egy vagy két apróságot. Én már annak örülök, hogy azt el tudtam dönteni Zene és Énektudomány szakos legyek. Mert lehettem volna könyvtáros a könyvszeretetem miatt. Vagy óvónő esetleg pedagógus, mert jól kijövök a gyerekekkel és szeretem őket megnevettetni. Olyan aranyosak és elevenek, hogy megfordult a fejemben esetleg velük foglalkoznék a későbbiekben. Szeretek rajzolni, festeni, fényképezni, főzni, sütni, bohóskodni, blogot írni, új embereket megismerni, kertészkedni, állatokról gondoskodni, néha kicsit lustálkodni, pizsamában rohangálni otthon vagy a haveroknál, időseknek segíteni, tanulni, tanítani, sétálni csak úgy, filmet nézni, fodrászkodni mások hajával, énekelni, táncolni, másokat boldogítani és/vagy ölelgetni, moziba járni, fagyizni, olasz kaját enni, tenni-venni és még megannyi dolgot, amit sokáig tartana felsorolni. És áááááááh forrócsoki pillecukorral!!!
Kapcsolat a családdal: Egészen kiskoromtól kezdve szembesülnöm kell azzal, hogy sosem lesz olyan kapcsolatom a szüleimmel, mint a korombelieknek. Nem, nem vertek, nem terrorizáltak, vagy hagytak magamra napokig és nem zártak be a lépcső alatti gardróbba sem. Még szinte csecsemő voltam amikor meghaltak és a nagyimék neveltek fel. A nagyszüleim jelentenek nekem mindent és mindenkit. Nélkülük biztos nem jutottam volna el semeddig sem, mert árvaházból jó helyre kerülni nagyon nehéz. A mama a példaképem. Mindig szeretett segíteni azokon akiknek szükségük volt rá és felnézek a munkásságára.

Ez vagyok én: Borzasztó könnyű lenne egy idegennek is jellemezni engem. Elég lenne pár percet velem töltenie és vigyorogva csak annyit mondana hogy lökött. Igen, az meglehet, tényleg lökött vagyok. Néha nyűgös, de általában vidám természet. Mindenről megvan a magam véleménye és nem mindig tudom magamban tartani őket. Persze utána jön a bűntudat és addig nem tudok nyugodni, míg bocsánatot nem kérek az illetőtől, még ha ő is bántott meg engem. Vagy mást, mert az most lényegtelen. Mondjuk akkor jobban fel tudom húzni magam, ha más az áldozat. Mivel a nagymamám nevelt fel és én mindig mindenhova követtem őt, bennem is él az az ösztön, ami nem hagyja, hogy elmenjek olyanok mellett akik egy csöpp segítségre szorulnak. Azt hiszem akkor most a nagyira foghatom a nagy számat is. Nem is olyan nagy, csak nah ... Öhm, van hogy le sem lehet lőni és csak beszélek és beszélek és beszélek és megfeledkezem arról, hogy hagynom kellene a társaságomat is beszélni. Hát bocsánat ezért is előre. Lesz még miért bocsánatot kérnem majd, ne lepődj meg.