Kicsit megkésve indultam meg a folyosón az előadótermek felé, de legalább volt mindenkinek lehetősége megtalálnia a helyét, hogy a későbbiekben reményeim szerint képesek legyenek öt teljes percig csöndben maradni, valamint megpróbálni felfogni, feldolgozni, amit nagy erőkkel, energiámmal fogok szájbarágóan levázolni. Olykor azaz érzésem támad, hogy ez itt nem egy egyetem, sokkal inkább hasonlít óvodára, bölcsődére, már csak az építőkockák és a papírsárkányok hiányoznak, amivel lehet futkosni, leszámítva, hogy hogy ezek előbb kidőlnek, de legalább nem idegesítenek, a többi hallgatóval pedig relatív tudunk dolgozni. Egyértelműen rossz döntést hoztam, amikor aláírtam, abban a tudatban, hogy értelmes személyeknek kell kiszáradásig beszélnem, magyaráznom, nem pedig mindenek előtt értelmet táplálni a kurzus túlnyomó részébe, mert időnként eléggé elkeserítő a helyzet.  Tanítottam volna inkább... Attól tartok ez a válasz örök rejtély marad, előttem is.
Befordulva a terem előtti folyosóra mondhatni frontálisan ütköztünk egy hallgatóval, de annyira, hogy akkora lendülettel jött nekem, hogy azzal hanyatt estünk mindketten, vagyis értelemszerűen rám esett. Meg sem tudtam szólalni a döbbenettől. Nevetni akartam, de most valahogy az sem jött össze, így csak elmosolyodtam, miközben még próbáltam magamhoz térni. Az addig a kezemben lévő dolgaim szanaszét repültek, mi pedig kiterültünk a folyosó kellős közepén a padlón. Én pedig azt hiszem agyrázkódást kaptam... Lassan kinyitottam a szemem, miközben felnéztem a lányra. Ez a pillanat hozta a következő meglepetést. Szóval, Bernadette-nek meglehetősen lehengerlő stílusa van, meg kell hagyni. Mi pedig igen csak félreérthető helyzetet alakítottunk ki...
- Legközelebb szólhatnál... Nem állok az utadba. - Meglehet nekem is hallanom kellett volna az egyre közeledő lépteket, de erre aztán tényleg nem számítottam. Mondjuk nehéz is lett volna befékezni amilyen lendülettel befordult. Ha jól gondolom hozzám hasonlóan késésben van, de nem tudom... Hordhatna magával egy sípot az ilyen esetekre.

- Feltűnt... - Valahogy észrevettem, sőt még napokig egész biztosan emlékezni fogok rá, hogy ma nem csak nekem volt különösen sietős dolgom, viszont kétségtelenül mindketten elkéstünk. Legközelebb akkor is igazán behúzhatná a kéziféket vagy tényleg használjon egyfajta jelzést a fordulóknál. Senkinek sem lenne szerencsés, ha mindenkit így letarolna valahányszor késésben van.
- Nagyon? Mindig ilyen lehengerlő vagy? - Tudom nem ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy hasonló kétes kérdéseket tegyek fel, de épp az imént csapódtunk a padlónak, szóval vegyük úgy, hogy így próbálom elterelni a figyelmemet az iszonytató fejfájásomról, mert vele ellentétben eléggé intenzíven éreztem a földre érkezést. Ő még mindig csak belém csapódott, én viszont a kicsempézett padlónak. Bevallom nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez... Általában én vagyok az, aki leveszi a nőket a lábukról. Mégsem a férfiúi hiúságomnak fáj leginkább a dolog. De mivel egyelőre még nem érzem, hogy ragadna a hajam a vértől... Túlélem.
- Te jól vagy? - Igazán most eszméletem csak rá, hogy a bravúros esésünk következtében szinte átöleltem. Reflexmozdulatnak tekinthető, ahogy abban a pillanatban a karjaimba zártam, mégis egy külső szemlélő számára egészen másképp festhet a kialakult helyzet. Én pedig utálnék emiatt magyarázkodni. Még ha most minden egyes apró mozdulat is a nehezemre esik, mert úgy érzem mindenem fáj, akkor is jó lenne feltápászkodnunk innen, még mielőtt kiszúrna kettőnket néhány kíváncsi tekintet... A folyosó padlóján heverek egy vonzó hallgatómmal, a karjaimban... Ez pontosan egy olyan helyzet, amiről fogalmam sincs mégis hogyan magyaráznám ki magam. Más körülmények között most biztosan egy mocskos mázlistának tartanám magam, de ez most egyértelműen nem az a szituáció.
- Bernadette, így nem fogunk tudni felkelni. - Ezzel finoman próbáltam felhívni a figyelmét arra a mellékes apróságra, hogy még mindig rajtam fekszik félig-meddig, így viszont egyikünk sem fog tudni felállni a padlóról, márpedig nem volna rossz. Bármilyen zavarba ejtő lehet is a helyzet számára, így akkor sem maradhatunk...