If music is too loud, you're too old.

ST; - 18 - 4 - nincs

story of my life

~ 14 évvel ezelőtt ~

- Ez szerinted példamutató magatartás?! Néztél már egyáltalán tükörbe?! - egyik kérdésbe foglalt kiabálás a másikat követte. Mind oly dühből származot ami már rég emésztette a testvérem.
- Te becsavarodtál Eleonora! - ráztam a fejem. Makacs voltam, és nem akartam elhinni mindazt ami igaz volt. Úgy gondoltam a tizennégy éves húgom nem tudja mi az amit csinálok, a probléma mégis az volt, hogy nagyon is tisztában volt vele.
Kirúgtak az egyetemről, mert le akartam fizetni egy tanárt már az első félévben, minden este ittam és elég ritkán jártam haza ahhoz, hogy édesanyám halálra aggódja magát.
- Vicces, szerintem meg te! Egésznap mást sem csinálsz csak fekszel az ágyban ha éppen itthon vagy! Egyébként mindig más csajjal szórakozol és tudod, hogy hogy értem! Hihetetlen! - csak mi ketten voltunk itthon, így szabadon kiabálhatott velem. Meg is tette. Egyáltalán nem fogta visszamagát.
A fejmosás, nem úgy repült mint az idő amit a legjobb haverokkal töltesz. A percek óra hosszúságúra nyúltak, végeláthatatlannak tűnt az egész.
- Tudod mi a poén az egészben? A nagytesó dolga az lenne, hogy megvédi a húgát, példát mutat neki és bevezeti az életbe. De te? Te vagy a legrosszabb bátty a világon! A te hibád, hogy apa meghalt! - El arca kivörösödött a sok kiabálástól, sós könnyek pedig végre utat törtek maguknak.
Az az igazság, mindenben teljesen igaza volt. Nem követtem azt a Kódexet, amit a húgom születésénel jelképesen elmagyaráztak nekem. Csak annyi lett volna a dolgom, hogy mindig mellette leszek és én még ebben is kudarcot vallottam.
Mire válaszolhattam volna bármit is az előbbi kirohanásra, Eleonora már nem volt ott. Helyette a levegőben maradt feszültség és szobaajtójának csapódása késztetett elgondolkodásra.
Csak másnap mertem kopogni az ajtaján, akkor sem nyitotta ki. Mást választottam. Mivel édesanyám ismét nem volt otthon a munkája miatt, nyugodtanelőkészíthettem a tervemet.
Amint mindennel elkészültem, becsúsztattam egy levelet az ajtó alatt majd távoztam.

Kedves Eleanora!
Mindenegyes év, amit nélküled és társaságod nélkül pocsékoltam el, maga volt a megtestesült őrültség. A tegnapi összetűzésünk felnyitotta a szemem. Teljesen igazad volt mindenben. Megfogadom az úgy mond "kétértelmű" kioktatásod és összeszedem magam. Kezdve azzal, hogy elköltözöm. Ha meg is akarnál állítani késő, már rég elmentem. Kérlek mond meg Anyának, hogy felhívom amint lesz rá lehetőségem, és azt hogy szeretem. Ahogy Téged is! Mindazon baromságok ellenére amit elkövettem, kérlek bocsáss meg nekem és maradj olyan amilyen most vagy.

Nol.

~ jelen ~

A kulcsomómat felkapva indultam a kocsimhoz. Fejemben újra lefuttatam milyen óraim is lesznek, kell-e valakit korrepetálnom. Amíg mindezt végig csináltam már az épület előtt parkoltam. Mikor értem ide egyáltalán? Manapság egyre többet bambulok el, talán a korral jár.
Ahogy végig haladtam a folyosón mindenfelől jöttek a jó reggelt Mr Maslow, vagy napot Tanárurak. El sem tudok képzelni ennél jobb munkát a világon. Egyáltalán nem bántam meg, hogy így döntöttem.
Mielőtt kinyithattam volna az irodámat, a folyosón megláttam Ms. Russ-t és a kis barátnőit trécselni.
- Ms. Russ, kérem jöjjön egy percre. Beszélnem kell önnel a múltkori prezentációról, amit Stuart Máriáról tartott. - a tanárokra jellemzó "ellentmondást nem tűrő" hangon szóltam neki, mutatva az immáron nyitva álló irodámra. Meg vártam amíg elköszön a barátaitól, csak azután indultam sötét égerből készült asztalomhoz.
- Zárd be az ajtót kérlek, fontos dologról lenne szó. - kezdtem, amint átlépte a küszöböt. Saját kis rendszerem szerint elrendeztem a mai naphoz tartozó jegyzeteket és a kijavított fogalmazásokat.
Emilia pillantása meglepődöttségben úszott, én pedig elmerültem benne egy pillanatra, szinte el is felejtve mit akartam mondani.
- Tudom, hogy nehéz titkolóznunk és arra gondoltam, hogy a hétvégén elmehetnénk pihenni. Csak mi ketten, de csak akkor ha nincs semmi más terved.