::say something : 218 ::born this way : 2013. Apr. 30. Age : 33 ::where we belong : ♔ Palm Bay ::one day : ♔ What’s the secret? Just turn your can’ts into cans and your dreams into plans! ::wayfaring stranger : ♔ the second princess
Kappa
Tárgy: Yasmine & Sosie Csüt. Ápr. 24, 2014 1:02 am
Álmos voltam. Még nagyon reggel volt, hatalmasakat ásítottam amíg leértem a konyhába. Minimum háromszor felbotlottam úgy, hogy szorosan megkapaszkodtam a korlátba és úgy támolyogtam le a lépcsőn. Igazából még semmit nem láttam mert a kontaktlencsémet még lusta voltam betenni a szemüvegem meg valahol az éjjeliszekrényen pihent. Hát persze miért is ne. Mélyeket pislogtam, és két ásítás között összekötöttem a hajamat valami idióta csomóba a fejem tetejére. A pizsamám egy menta zöld rövidnadrágból állt rajza a legcukibb rózsaszín békákkal, és egy fehér spagetti pántos póló. Arra még volt időm, hogy egy kötött bézs színű pulóverbe bele bújjak – mellesleg fordítva – és a kedvenc szőrös bokáig érő fekete-fehér csíkos mamuszom sem maradhatott ki.
Befordultam a konyhába és reflex szerűen öntöttem vizet a kávé főzőbe és kapcsoltam azt be. Kinyitottam az ablakot, hogy friss levegő járja át a kávészaggal átitatott konyhát és az asztalhoz sétáltam, hogy amíg lefő a kávé én még aludhassak kicsit. Már bele huppantam a székbe hátamat neki döntve a falnak de amint oldalra fordítottam a fejemet már szükségtelenné vált a kávé. Kipattant a szemem és a szívem is megállt egy pillanatra.
- Jézusom Sosie! A szívinfarktust hozod rám…- kaptam a mellkasomhoz. A húgom haláli nyugalommal ült az asztal másik végén egy bögrét szorongatva. Szemei még be voltak esve és sötét karikák díszítették mint ahogy valószínűleg az enyémet is. Magamra ismertem benne… igazából szinte mindig. Hasonlítottunk egymásra bár nem voltunk ikrek sokszor mondák ránk, hogy mi márpedig biztos azok vagyunk, pedig csak az édesanyánk volt ugyanaz de szerencsére mind a ketten őrá ütöttünk jobban mint apánkra. Igazából irigyeltem őt kicsit mert az ő apja sokkal kedvesebb és figyelmesebb volt mint az enyém. Most anya vele élt együtt és tényleg úgy bánt velem is mintha a sajátja lettem volna. Sosem kivételezett.
- Mikor keltél? Nem hallottalak. – Mostanában a rengeteg tanulás mellett semmire nem keltem fel. Hajnali 2 körül fekszem le minden nap és kelek reggel 7-kor. Nem túl pihentető. Múltkor is mondták, hogy jött valami új csaj korán reggel és itt üvöltözött, hogy melyik lesz az ő szobája, hát nem igazán izgatott.
::say something : 87 ::born this way : 2013. May. 02. Age : 32 ::where we belong : palm bay ::one day : 'cause i don't wanna lose you now,i'm lookin' right at the other half of me
Kávé és croissant…nekem ez kell ahhoz, hogy jól induljon a reggelem. Ha ezt a kettőt nem veszem magamhoz nyomban ébredés után, kifordulok magamból. Talán azért is, mert anyukám mindig ezzel várt, amikor kicsi voltam. Szóval muszáj reggel kávét innom és croissanot ennem. Bár még nem igazán vagyok éber, mégis sikerül elkapnom egy lepottyanni készülő bögrét valahol a járólap és a bokám közti határon. Elismerően csettintek a nyelvemmel és a gőzölgő sötét löttyöt a poharamba töltöm. Két cukor kíséretében, feketén kortyolok bele és jóleső érzéssel ülök le az asztalhoz, hogy belecsípjek a reggelimbe. Beesett, karikás szemeim visszaköszönnek a mikró ablakából. Így jár az, aki éjjel tanul ahelyett, hogy aludna. Hiába, ebben a nővéremre ütöttem. Mint persze olyan sok másban, de ezt azért nem kötöm az orrára. Így is azt hiszi, hatalma van felettem és belekotyoghat az életembe. Néha azért rájövök ám, hogy igaza volt, de nagylány vagyok. Sunyi mosoly suhan át arcomon, amikor meghallom lebotorkálni. Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy halálra rémülve kiejti a nevemet. Nem tudom anya éppen melyik univerzumban járt, amikor elkeresztelt, de csak a fájdalomnak tudom be, amit én okoztam neki azzal, hogy a világra kívántam jönni. Gondoltam vágok valami ijesztő, groteszk képet is hozzá, de inkább elvetettem az ötletet. —Azt látom… mintha nem tudnád, hogy korán szoktam kelni. – Forgatom meg szemeimet, majd őzike pillantásommal végignézek rajta. - Elég szarul nézel ki. Nem vagy te beteg? – Felállok, hogy egy bögrét vegyek le a polcról, útközben a számba tömök egy kis croissantot is. -Egyébként köszönd meg, hogy elhallgattattam azt a nyivákoló…. – Hangomat elnyomta a csobogó víz, amivel kezet mostam és jobb is, hogy nem hallatszott semmi, mert nem szűkölködtem kötőszavakban. -Belöktem egy szobába. – Kihúzom magam, hátradobom derékig érő sörényemet és belekortyolok a kávémba. Kényelembe helyezem magam a székben és sokat mondó pillantással nézek nővéremre. - Na mesélj, mi a helyzet nővérkém. – Mosolygok rá.
