20;alpha;nico tortorella;egyedülálló;clyde;

„ Kivel keféltél már megint te b***s r**nc? Ne tagadd le te mocskos k**a!-
- Biilll , ez fáj, ne , kérlek ne, könyörgöm Bill, ne tedd ezt, térj magadhoz. Clyyyyyyyde!”
Ismét felriadtam az álmomból, mely újra és újra visszatért az elmúlt másfél évben. Fejemben ott motoszkált anyám segélykérő hangja, amin a nevemet kiáltja. Még mindig magam előtt láttam azt a pillanatot, mikor apám lerészegedve esik neki az anyámnak, hajánál fogva hátra rántja a fejét, fojtogatja és közben ütlegeli őt.
Kikelve az ágyból, annak szélére ülve felkapcsoltam a kislámpát, majd megdörgöltem a szemeimet. Homlokomról apró izzadságcseppek gördültek lefelé, megtöröltem arcomat a pólómmal, s némi pislogást követően szemeim hozzászoktak a fényviszonyokhoz. Fiókomból előhalásztam egy kis adag füvet, besodortam a cigit, majd rágyújtottam és azt szívva vártam, hogy eltűnjenek az emlékeim, és ne emlékezzek arra, ami akkor történt. A múlt még sem akart eltűnni nyom nélkül, továbbra is ott honolt agyamban az a jelenet, mikor apámnak rontottam, lerántottam őt az anyámról és birkózni kezdtem vele, csak hogy anyának lehetősége legyen elmenekülni előle. Abban a pillanatban nem tudtam gondolkodni, csak az járt a fejemben , hogy megvédjem őt az évek óta tartó erőszakosság bilincseitől, s végre feloldjam azokat a láncokat. Apám azonban erős volt, tizenévesen aligha vehettem volna fel vele a versenyt. Ittas volt, agresszív, képtelen volt gondolkodni.
-„Te fattyú, te kis ro**dt g**i, szállj le rólam”- Kiabált velem, majd engem is fojtogatni kezdett, már nem kaptam levegőt, hiába kapálóztam, s próbáltam levakarni ujjait a nyakamról, nem sikerült. Minden homályosodni kezdett előttem, aztán hirtelen hatalmas dörrenés zengte be a szobát, s apám holtan rogyott a földre. Ijedten kúsztam hátrébb a padlón, s felpillantva csak anyát láttam magam előtt, remegő kezét, amivel apám szolgálati fegyverét tartotta, végül a félelemtől a padlóra rogyva ejtette ki kezéből a gyilkos eszközt…

Az emlékek nem hagytak nyugodni, újra és újra magam előtt láttam apám halálát, anyám riadt tekintetét, s a gyilkos eszközt. Újra slukkoltam a füves sodrásból, gondolván, hogy majd utána sokkal jobban érzem magam. Tévedtem. Anyám hangja törte meg a csendet, valóban az ő nevét hallottam, ahogy kiabál, odakintről már hallottam lépteit, ezért gyorsan elnyomtam a cigit, magamra kaptam a farmeromat, és a fürdőbe sietve megmostam az arcomat.
- Vacsora drágám! - Kiabálta az ajtóm elől, mire kimorogtam egy rövid választ, s a tükörbe pillantva igyekeztem összeszedni magam. Úgy, ahogy sikerült, majd mikor már emberi formát öltöttem, levonszoltam magam az emeletről. Az étkező asztalnál ott ült az a behízott fejű pasas, anyám ügyvédje, aki időközben a férje lett. Lehet,hogy segített anyámon, megmentette őt a rácsoktól, ennek ellenére kifejezetten rühelltem a pasast, hozzá hasonlatos , tenyérbe mászó alakot még életemben nem láttam. Volt egy lánya is, nagyjából velem egyidős, aki meg kifejezetten élvezte, ha engem zaklathat a baromságaival.
- Bocs, de nem vagyok éhes. - Megtorpantam a lépcsőnél, mire az egyébként mindig mosolygós Harvey felém villantotta tekintetét.
- Mit mondtál? Vacsoránál úgy illik, ha mindenki asztalhoz ül. - Rávigyorogtam, nem tudom , hogy mit képzelt, mikor próbált illemre tanítani. Nem volt hozzá joga, egyébként sem illet rá túlzottan pozitív apajelző. Harvey azonban nem elégedett meg ezzel, felállt az asztaltól és megindult felém, anyám kezében még a merőkanál is megállt, és csöndben figyelte, ahogy Mr. Bedfield elém lép.
- Te gyerek, bűzlesz a fűtől! Hányszor mondtam, hogy az én házamban nem tűrők meg semmi ilyet? Mi? Fölfelé, a szobádba! - Rám üvöltött, majd a karomat megszorítva rántott rajtam egyet. Nem mondanám, hogy nem fájt, vagy ne lett volna erő a nálam kétszer túltápláltabb ügyvéd uraságban, de ennek ellenére szembe tudtam volna szállni vele, ha akartam. Nem tettem, mert látva anyám szemeit úgy éreztem, nem tehetem meg vele azt, hogy ismét kellemetlen pillanatokat éljen át.
- Ez csak fű, nem értem, hogy miért kell ez miatt vitáznod Harvey. - Értetlenül meneteltem felfelé a lépcsőn, ő dühös léptekkel jött utánam, majd berontva a szobámba, elkezdte kihúzgálni a szekrényem fiókjait. Talált is egy zacskó füvet, amit aztán kikapva a fiókból, hozzám vágott.
- Ez meg mi a szcr? Megmondtam, az én házamban ilyen nincs! - A szavakat pofon követte, majd rám üvöltött, hogy addig le ne merjek menni az étkezőbe, míg ő nem végzett a vacsorájával. Alig vártam, hogy elhúzza a csíkot, más vágyam sem volt. Visszahuppantam az ágyam szélére , jobb lábamat idegesen járattam a padlón. Feszült voltam és ideges, újra leperegtek előttem a rég múlt otthoni emlékek, Harvey nem különbözött apámtól. Ugyan anyámat nem bántotta, velem előszeretettel kötözködött, mintha utált volna, s csak kolonc lettem volna a nyakán.

A történteket nehezen viseltem, egyik napról a másikra keveredtem a drogok markába. Már nem csak füvet szívtam, de keményebb dolgokat is kipróbáltam. Az egyetemi tanórákat is hanyagoltam, inkább olyan haverokkal lógtam, akik hozzám hasonlóan füveztek. Volt egy cimborám, Chace McNail, de vele megromlott a kapcsolatom. Megharagudott rám a húga miatt, szerinte veszélybe sodortam őt, de én kétlem ezt. Lillel nagyon jóban vagyunk, és sosem akarnám, hogy baja essen.

Az elmúlt időszakban már a "családommal" is megromlott a viszonyom, Harvey már a házból is kitiltott, anyám is az ő véleményén van, bár ő talán még szeret, azt hiszem...Amilyen jó sorom volt, míg Harvey pénzelt, az egyik pillanatról a másikra összedőlt. Jelenleg kénytelen vagyok lopni, bármit , bárhonnan. Minden eszközt megragadok ahhoz, hogy pénzt szerezzek, mert csak abból tudom fedezni a drogok árát. Hogy ezt akartam-e? Nem, nem hiszem, hogy ilyen életet akartam, s talán már bánom...