Pillanatképek

Alsó ajkát rágcsálja az összpontosítás végett. Fest.
A kisgyermek apró kezében ecset, előtte színes tégelyek, és fehér papírlap. Violaszín csíkokat húz a lapra, kék pöttyöket, zöld sávokat. Alkot. A külvilág nem létezik. Észre sem veszi, de közben halk dallamot dúdol. Olyan nyolcéves forma lehet, elég csenevész alkat, hosszú, vörös haja a papírt söpri, ahogy fölé hajol. Még egy kis pötty ide, egy ecsetvonás oda. Kész van. Megszemléli a művét, majd újabb papír után nyúl. Zöld szemei csillognak; egy másik világban jár.

•

Vörös tincsek mögé rejti arcát. Rajzol.
A kislány kezében toll, előtte kockás füzet. Az elején a neve, nagy betűkkel: Lesley Green, harmadik osztály. A háttérben hallatszik a tanár monoton hangja, de ő csak fél füllel figyel oda; a matekpéldák mellett a margón kis rajzolt lények sorakoznak, Zella, Midur és Tilly – neveket ad nekik. A másik sarokban énekesmadár, virágzó cseresznyefán ül, csőre nyitva, ahogyan énekel. Vannak még ott házak és egy vár is, ablakából királylány hajol ki, a példa felett apró katicabogár, mellette kis tavacska, és rajta hosszú nyakú hattyú.
- Miss Green, az eredményt kérdeztem! – a tanár kemény hangjára felkapja fejét. Gyorsan a táblára pillant, majd vissza a tanárra.
- Én… izé… vagyis az eredmény…- próbálja az időt húzni, miközben agya lázasan zakatol, nem buta ám, így mire a tanár újra megszólalna, gyorsan kiböki a választ. – A végeredmény 23 kilométer.
- Helyes – mondja a tanár. – Legközelebb próbálja meg a figyelmét az órára irányítani, kisasszony. – teszi még hozzá. Tudja ő, hogy van esze a lánykának, de a figyelem az elvárás.

•

A konyhából fojtott veszekedés zaja hallatszik. Figyel.
Már a tizenötödik évét tapossa, s most a takarót magára húzva próbál aludni, de nem sikerül. Még a szoba falán keresztül is jól hallatszik az indulatos suttogás. A fejére húzza a dunyhát, hátha úgy jobb lesz. Valamicskét tompul a nesz, a takaró melegében könnyebben utoléri az álom.

•

Fekete a keze, az arca. Maszatol.
Szénnel színezi feketére az elrepülő madarat. Alatta keskeny, erdei út ágazik ketté. Tudja, hogy ennek így kell lennie, szülei nem tudnak már sokáig egy fedél alatt összeférni. Próbálja pozitívan szemlélni a dolgot, nem arra gondolni, hogy tönkrement az egész, hanem az együtt eltöltött hosszú, boldog évekre. Tudja, hogy mindenkinek így lesz a legjobb. Az élet részeként nyugalommal fogadja, és készül, egyre készül lélekben arra a napra…

•

Ujjaival a porba túr. Ideges.
Megtörtént hát, amit előre látott, a szülők bejelentették: elválnak. A lány csendes belenyugvással hallgatta, ahogy apja zavartan próbálja előadni a helyzetet. Ő anyja szemébe néz, és bólint. Tudja, hogy ennek így kell lennie. Mellette a nővére áll, ő sokkal idegesebb, ide-oda kapkodja fejét, és kérdésekkel, bombázza szüleit. Meglepték, egyáltalán nem számított erre. Lesley közelebb lép hozzá, megfogja a kezét. Nővére ingerülten löki félre.
- Hát nem érted, mi lesz ezután, hát nem értesz semmit, amit mondanak? – dühösen kiáltja, szemei könnyben úsznak. Még valamit kiált a szüleik felé, majd hangosan bevágja maga mögött a szobája ajtaját. Lesley szomorúan néz utána, tudja, hogy most jobb békén hagyni a nővérét.
Kabátot vesz fel, és kimegy a friss levegőre. Sétálgat, majd leül egy kőfal tövébe. A nővérére gondol. Nehéz lesz megértetni vele, hogy mindenkinek jobb lesz így. Reméli, hogy nem fog semmilyen butaságot csinálni, aggódik érte. Egy kék nadrág jelenik meg mellette. Felnéz. Egyik évfolyamtársa az, aki most leül mellé a falnak támasztva hátát. Nem kérdez semmit, csendben ülnek. Pár perc múlva a fiú cigarettát vesz elő.
- Kérsz? – nyújtja Lesley felé a dobozt. – Jobb lesz.
A lány elveszi, és rágyújtanak. A füsttel együtt kifújja magából a feszültséget.

•

A rádióban egy régi sláger szól. Költözik.
Két év telt el, két hosszú év. A lány dobozokba csomagolja összes ruháját, egy másikba a könyveket, és további két másik kartondoboz vár még üresen, melyekbe majd terjedelmes művészkellékei kerülnek. A szomszéd szobából áthallatszanak nővére sürgető szavai. Ő már minden bizonnyal készen van, és csak az indulásra vár. Lesley lezárja az utolsó dobozt is. Bettyhez fog költözni, Palm Bay-be. A nővére most kezdi az egyetemet, régi lakásukat eladják, ebből tudják majd fizetni a tandíjat. Lesley a konyhában tébláboló anyjára néz. Nemrég új barátra tett szert, összeköltöznek valahol San Franciscoban. Furcsa lesz külön élni, de ennek is eljött az ideje. Ő majd egy évig Bettynél lakik, aztán majd beköltözik az egyetemre. Nem ártana valami munkát is találni majd, mert a lakásból befolyt pénz nem biztos hogy elég lesz az ő tandíjára is.
A kapuból búcsút int édesanyjának. Keserédes mosolyra húzza ajkát, majd beül nővére mellé az autóba, és elsuhan egy új, független élet felé.

•

Kávé illata terjeng a levegőben. Dolgozik.
Két kapucsínót tesz le a négyes asztalhoz. Kifújja magát, hőség van. A júliusi nap szinte felizzítja az aszfaltot a kicsiny kávéház előtt. Visszamegy a pulthoz, közben még felvesz két rendelést. Pincérnőként dolgozik, immár egy hónapja. Fizetését gondosan félreteszi, spórol, és minden erejével azon van, hogy összegyűjtse az egyetemre a pénzt. Egész jól halad vele, és még élvezi is a kávéház meghitt hangulatát. Mosolyra húzza ajkát. Már csak egy hónap. Egyetemre megy.

•

Alsó ajkát rágcsálja az összpontosítás végett. Fest.
A lány kezében ecset, előtte színes tégelyek, és fehér papírlap. Violaszín csíkokat húz a lapra, kék pöttyöket, zöld sávokat. Alkot. A külvilág nem létezik. Észre sem veszi, de közben halk dallamot dúdol. Már tizenkilenc éves, másodéves hallgató a Hollis Egyetemen. Hosszú, vörös haja a papírt söpri, ahogy fölé hajol. Még egy kis pötty ide, egy ecsetvonás oda. Kész van. Megszemléli a művét, majd újabb papír után nyúl. Zöld szemei csillognak; egy másik világban jár.