Anne Petrelli

Vendég Vendég

Anne Petrelli

Az élet egy színpad, melyet játszani kell, ha könnyes a szemed, akkor is nevetni kell.

19;Sigma;ashley Tisdale;szingli;Anne, Annie;

Külső:
Barna hajamat általában kiengedve hordom. Sokszor látni hullámos fürtökkel, de gyakran hordom egyenesen, kivasalva is. Néhányszor rám jön a pillanat, hogy kiszőkíttetem a hajamat, sokszor ilyenkor Barbie babának becéznek, de nem értem miért. Talán baj az, ha nekem a szőke és a barna haj is tetszik? Barna szemem gyakran rabul ejti az embereket, hiszen könnyen be tudom vetni az ártatlan kiskutyaszemeket. Sminkelni szoktam magam, de nem olyan erősen, inkább csak szempillaspirál, szemceruza és ilyen alap dolgok azok, amiket használok. Az öltözködési stíluson igazán kifinomult, összeszedett. Szeretem a virágmintás ruhadarabokat, valamint a nyárias koktélruhákért is odavagyok. Ennek ellenére, az egyik kedvencem a szaggatott farmer, mintás póló és fekete, zárt tűsarkú cipővel, és ha olyan az idő még egy fekete bőrdzsekivel. Művészi hajlamaimnak köszönhetően egy tömeggyártású pólóm sincsen. A boltokban csak a pólók fazonját figyelem, és azt, hogy semmi minta ne legyen rajtuk, inkább festek rájuk valami egyedit magam. Imádom az ékszereket, főleg a karkötőket. A karkötőkből sosem elég! Minimum ötöt egyszerre! Az csak úgy az igazi. Van egy nyakláncom, amit a bátyámtól kaptam a 15. születésnapomra. Az az én kabalaláncom, minden pillanatban viselem.

Belső:
Művészlélek vagyok. Tehetségem van a zenéhez és a festészethez. Nem vagyok az a magamutogatós, beképzelt típus, mint azok, akik a Kappába tartoznak. Igaz, nem igazán ismerem őket, de általában úgy nézem, hogy nem szimpatikusak nekem. Közvetlen típus vagyok, könnyen barátkozok. Gyakran fogom ki a rossz személyeket barátnak, olyanokat, akik egy év után egyik napról a másikra eltűnnek az életemből. Sosem értettem, hogy miért, talán valami rosszat tettem? Talán a művészi hajlamaim is közrejátszanak abban, hogy nagyon érzelmes típus vagyok. Néha túlságosan is. Képes vagyok úgy együtt érezni másokkal, hogy ha ők nevetnek, én is, ha ők sírnak, én is stb. Néha nem tudom eldönteni, hogy jó vagy nem az, ha valaki ennyire együtt érző és érzelmes? Imádok álmodozni. Mikor festek vagy éneklek, akkor egy másik világban érzem magam. Egy olyan világban, ahol csak én számítok és semmi más. Nem mondanám magam népszerűnek, inkább elvonulok egyedül vagy pár barátommal, és az nekem tökéletes. Mióta annyi barátom cserbenhagyott nem igazán merek barátkozni, ennek ellenére még mindig közvetlen vagyok. Imádok aludni is, ez az egyik legjobb dolog a világom. Akár a fél napot is át tudnám aludni, akkora álomszuszék vagyok, de az a vicces, hogy még a legkisebb zajra is felébredek. Sokszor túlaggódok néhány dolgot, így kissé neurotikus vagyok. Maximalista vagyok, de nem minden téren. A tanulás például sosem volt az erősségem. Az a típus vagyok, aki nem tud leülni és nyugodtan megtanulni dolgokat, Vagy járkálok, vagy zenét hallgatok tanulás közben, ezzel is idegesítve néha a többieket. Optimista vagyok, tudom, hogy minden, amit teszek, az okkal történik, és tudom, hogy mindenről én döntök az életemmel kapcsolatban. Nem hagyom magam irányítani, inkább megyek a saját fejem után.

Július 25-én születtem Orlando városkában. Van egy bátyám Peter, aki két évvel idősebb nálam. Mindig is illett ránk a tökéletes testvérek kifejezés, hiszen folyton nyúztuk egymást. Ha valamelyikünk rosszat csinált, akkor persze, hogy a másik volt a hibás. Végül mindig én jöttem ki győztesként, hiszen mégis csak én voltam „apuci pici lánya”. Már óvodás koromban felfigyeltek a szüleim a kimagasló ének- és rajztudásomra. Sajnos szüleim nem a legjobban megfizetett állásokkal rendelkeznek, így nem volt pénzünk a továbbképzésemre. Ennek ellenére mégis járattak tanárhoz. Igaz így szűkösebben éltünk, de tudták, hogy én a tehetségemmel meg tudom csinálni a szerencsémet, és később akár még hírnévre is szert tehetek. Így teltek az évek szépen lassan. Én csak tanultam az iskolában és jártam a különóráimra. 16 éves koromban egy pizzériába jelentkeztem felszolgálónak, és sikeresen fel is vettek mellékalkalmazottnak, hiszen még diák voltam. Így tudtam keresni egy kis zsebpénzt, ezzel segítve szüleimet, hogy rám már ne legyen gondjuk. A megspórolt béremből vettem magamnak egy akusztikus gitárt, azóta is azt használom. Végre volt egy saját gitárom, és nem kellett mindig a tanáromtól kölcsönkérnem az övét. A gimnáziumban azt mondták, hogy plusz pontokat jelenthet majd a felvételin az, ha az iskola valamelyik sportcsapatában részt veszünk. Én a pom-pom lánykodást választottam, hiszen táncolni mindig is szerettem, és ennek még a zenéhez is van valamennyire köze. Az edző szerint az egyik legjobb voltam a maximalista, optimista természetem miatt. Aztán sikerült megcsinálnom a szerencsémet a 17 éves korombeli új hóbortommal: a pólófestéssel. Ha már volt tehetségem a festéshez, gondoltam csinálok magamnak egy új hobbit. Vettem egy csomó egydolláros pólót és textilfestéket, majd alkotásba kezdtem. Olyan pólókat készíthetem, amilyent csak akartam. Az utcán többen is nézték a felsőimet, mígnem egy nap az egyik barátnőm mondta, hogy áruljam őket az E-bayen. Eszembe sem jutott volna… Annyira jól beindult az internetes eladói proflom, hogy tudtam a szüleimnek anyagilag is segíteni. aztán eljött a pillanat, hogy egyetemet válasszak. Csak ösztöndíjakra tudtam pályázni, mert egyetemre még mindig nem volt elég pénzünk. A tánctanárom nagyon akarta, hogy táncos iskolába menjek, de én nem engedtem neki, hiszen nekem a miniszoknyás, szurkolásos ugrabugrálás csak hobbi volt, és csak a plusz pontokra hajtottam. Elsőként a Hollis Egyetem ének, másodiknak pedig a rajz szakot jelöltem meg. Az érettségim igazán jól sikerült, annak ellenére, hogy sosem tudtam jól tanulni. Akkor viszont csak az ösztöndíj lebegett a szemem előtt és az, hogy a legjobbaktól tanulhatok. A felvételiken is kimagaslóan teljesítettem, és végül sikerült megszereznem az ösztöndíjamat a zenei tagozatos osztályba. Mivel ösztöndíjjal kerültem az iskolába, így nem kerülhettem a Kappába, csak a Sigmába. Igazából nem is zavar, itt legalább velem hasonló érdeklődésű diákokkal lehetek együtt, hiszen a zenei tagozatos diákok nagy része általában a Sigmában van. Sokszor nézem a pom-pom lányokat, és tűnődök el azon, hogy szívesen belépnék én is közéjük, de aztán rájövök, hogy én nem tartozom a Barbiek közé. Nem fogom beadni a derekam a szaltók csábításának. Annak az időszaknak már vége.

CukoOr;1,5 év;16;---;