Never let me go!

Cara - 18+ - 10 év - Még nincs

story of my life

Egyedül ücsörgök a kanapén a klubház nappalijában, miközben körülöttem mindenki sürög-forog. Jó a hangulatuk már most, pedig még szinte nyolc óra sincs. Ugyan kezd sötétedni, de még elég világos van. Szóval szombat este van és a háztagok újabb bulira készülődnek. Most még csak meg sem kérdeztem hogy hol lesz buli, mert nincs kedvem kimozdulni. Örülök annak, hogy a mai szerepem csak annyi, hogy bólogassak a csajoknak, hogy jól áll nekik a ruha, ez a hajviselet megfelelő és a sminkjük is flörtre való. Egyik szoknya rövidebb, mint a másik. Vannak ötleteim,hogy vajon hol fognak ma szórakozni, de váljék egészségükre, de holnap ne nekem panaszkodjanak, hogy semmire nem emlékeznek, még arra sem, hogy kivel feküdtek össze.
Én amúgy is mást terveztem. Olvasok, zenét hallgatok és talán megnézek majd egy filmet a későbbiek folyamán. Persze ezt még ki kell találni, hogy mihez is lenne kedvem. Horror, vígjáték vagy valami egészen más.
- Cukorka, biztos nem jössz? Neked is jutna pasi, ne aggódj. - a hang irányába fordítom a fejem és széles mosollyal válaszolok.
- Biztos, meg nekem egy ideje már van valakim, mellette meg nincs szükségem másra. Több marad neked. - persze senkim sincs. Elég különc vagyok a Sigmák között is. Mondhatni még így is kívülálló, de engem nem zavar.
Itt mindenki egyenrangú. Nem firtatjuk, hogy ki honnan származik. Vannak gazdag csemeték és olyanok is, akik ösztöndíj segítségével tanulhatnak itt, mert máshogy nem engedhetnék meg maguknak. Én az előbbibe tartozok, de sosem vágtam fel vele. Jobban belegondolva, lehet, hogy senki sem tudja igazából, én pedig ennek örülök.
- Óh, nekem meg még be sem mutattad? Szégyelld össze magad. - kacsintott rám Brittany, majd már szaladt is az emeletre, hogy megkeresse a vörös ruhájához megfelelő cipőt. Csak a fejemet rázom széles vigyorral az arcomon, majd visszafordulok a könyvem felé és újra próbálok belemélyedni a sorokba.
Fél órája a ház még nyüzsgött és tele volt élettel, de mostanra már csak én maradtam. Felkelek a kanapéról, leoltom a villanyt és elindulok az emeletre. Irány a szobám és keressünk valami értelmes fimet. Néha jó így egyedül maradni, mert több esélyem van végiggondolni mindent mint akkor, amikor szinte minden percben rángatnának valahova. Még egyszer visszafordulok a konyhába, valami rágcsáért és üdítőért, majd mindet a kezemben cipelve lépkedek a lépcsőn felfelé.
Szobámba érve mosolyogva rázom meg a fejemet, mert úgy tűnik Brit, ismét az én ruhámat vette fel. Akkor ezért volt olyan ismerős és ezért vigyorgott végig rám. Lökött egy nőszemély, de így szeressük. Ledobok mindent a kezemből az ágyamra, majd a szekrényben összébb pakolok. Jó hogy nincs olyan sok ruhám, hogy ne tudjam összehajtani és felakasztani őket tíz perc alatt.
Egy gombnyomásra bekapcsolom a tv-t, majd utána az ágyon heverő laptopomat is. Elég vicces bejegyzéseket tudnak írni a csajok. szeretek rajtuk röhögni. Elkényelmesedek a párnáimnál, miközben letöltöm a ma esti "moziműsort".

Helló magányos éjszaka, újra itt vagyok!