"Say, what you wanna say, and let the words fall out, honestly, i wanna see you'll be brave..."

D. - 22 – cirka 5 év- nope

story of my life

Orlandoban születtem és nevelkedtem, ahol az élet számomra igazi kihívás volt. Leginkább erre akkor derült fény, ahogy szép lassan felcseperedtem és elértem a kamasz kort. Előtte szófogadó, angyali kislány voltam, de tizenévesen döbbentem rá, hogy a szerep amit rám szabtak a szüleim és amit nekem terveztek az élet további részében, nem tetszik és nem nekem való.
Az anyám igazi társasági hölgy. Mindig tökéletes, mindig gyönyörű és mindig ügyel rá, hogy megfelelően viselkedjen. A barátnői detto ezek, én pedig mára már rosszul vagyok a kétszínű bájolgástól és a buta csacsogásuktól.
Az apám ezzel szemben kicsit korrektebb ember, de a nadrágot nem ő hordja otthon. Annyira szeret anyát, hogy inkább nem száll harcba semmiért. Épp az ő példája bíztatott arra, hogy ne hagyjam magam elnyomni és ne legyek olyan szánalmas papucs, mint ő.
Ő maga üzletember, leginkább részvényekkel és ingatlanokkal üzletel, anyu pedig hol divat kollekciót készít, hol táskákat gyárt és akad, hogy ékszereket tervez. Sok mindenbe belefog, de egy idő után megunja ezeket és valami újba kezd. A lényeg mindig az, hogy sok pénzt hozzon.
Van egy öcsém, Eric, aki 1 évvel fiatalabb nálam és szintén Floridában, csak épp egy másik szegletében tanul. Bár igazán pedáns és már-már strébernek nevezhető, valójában nem az, csak olyan az agya, mint a szivacs. Tehát, nem a könyvek fölött tölti a szabad ideje nagy részét, hanem inkább a kosárlabda pályán vagy épp a szörfdeszkán. Szeret viccelődni, bulizni és amikor csak teheti, összejár a haverjaival meccset nézni a tévében vagy lenyomni egyet az egyik szabad pályán. Leginkább ő volt az, aki arra tanított, hogy legyek önmagam, mert apa építészmérnöknek szánta, de ő addig addig szegült ellen, míg végül bele egyeztek a szülők, hogy az legyen, ami lenni akar. Imádnivaló, korához képest bölcs, már amikor komolyan beszélgetünk és ő a legfőbb bizalmasom, az egyetlen fix pont az életemben. A nőket imádja, de nem képes megmaradni egy mellett két hónapnál tovább és élvezi, hogy jóképű. A gimi idején a legtöbb barátnőm azért járt hozzám, mert érte epedeztek. Na de nem is ez a lényeg. A családomból egyedül ő az, akit hiányolok, de mivel ő is Floridában tanul, elég sűrűn tudunk találkozni.
Az anyám olyan, mint egy istennő, akire csak felnézni lehet, de szeretni nem. Az apám... a sok utazás miatt már kicsiként megszoktam, hogy hol látom, hol nem. Olykor felbukkant pár napig, aztán eltűnt, de ennek ellenére mindig is imádtam, mert sokkal emberibb, mint anya.
Mindezek ellenére örülök, hogy elszabadultam otthonról és az egyetem egyik házában lakom. Nem szívesen hallgatnám reggeltől estig, hogy inkább jogásznak vagy pszichológusnak kellene tanulnom, mert ez már unalmas vita. Egész gimi alatt ezt hallgattam főleg, amikor kijelentettem, hogy én itt akarok tanulni. Olyan volt, mint a második világháború.
A suli pedig... mit is mondhatnék? Harmadik éve koptatom a padot és imádom. Mindig is olyan diák voltam aki szívesen tanult olyasmit, ami érdekelte. A kevésbé érdekes tárgyakkal már meg gyűlt a bajom, de kitartó voltam az egyetem miatt, ahol a sigmában lakom.
Igazság szerint szeretem a ház tagjait. Sokkal egyedibb emberek, mint a kappa tagok. Mindenki más és más, mindenki különleges és kicsit különc, de inkább vagyok ilyenekkel összezárva, mint egy csapat ugyanolyan lánnyal. Na és a srácok? Akadt egy komolyabb kapcsolatom még, de csak az első évet húzta ki, aztán a srác végzett a sulival és velem is. Azóta inkább, csak nézegetek és flörtölgetek. Komolyabb lépésre nem szívesen szánnám magam. Legfőbb tervem, hogy mindent megtanuljak, amit csak tudok és, hogy igazán jó fotós legyek majd egyszer.