HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!





























Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

nincsen

A legtöbb felhasználó (29 fő) Szomb. Máj. 03, 2014 6:36 am-kor volt itt.
Latest topics
» Végzet Ereklyéi
Pént. Feb. 13, 2015 8:24 am by Vendég

»  ⊰ Mysterious New Orleans
Kedd. Nov. 25, 2014 8:23 am by Vendég

» Elkészültem!
Csüt. Okt. 09, 2014 8:31 am by Hailey Winslow

» Hailey Winslow
Csüt. Okt. 09, 2014 8:30 am by Hailey Winslow

» London Life
Szer. Szept. 10, 2014 3:50 am by Emilia Russ

» Gitta & Ivy közös lakrésze
Szer. Szept. 03, 2014 12:06 am by Ivy Thornton

» Szaklista
Pént. Aug. 15, 2014 3:01 am by Anna Smithwick

» Avatarfoglaló
Pént. Aug. 15, 2014 2:57 am by Anna Smithwick

» Anna Smithwick
Pént. Aug. 15, 2014 1:23 am by Sosie Morgenstern


Share | 
 

 Sasha Jung McCain szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar

Sasha Jung McCain
::say something : 189
::born this way : 2014. May. 06.
Age : 30
::where we belong : Alpha
::one day : "Hm. Um..."
::wayfaring stranger : priest

Alpha


TémanyitásTéma: Sasha Jung McCain szobája   Vas. Jún. 15, 2014 6:59 am

A szobám egyszerű és rendezett. Az ágyam bevetett, a szekrényem zárva. Egy falon tükör. A szokásos íróasztal, hozzá a szék. A ruháimat a négyajtósban tartom, mellette a könyvespolc.

Amint belépek, felkapcsolom a villanyt, majd félreállok, hogy bejöhessen a vendégem is. Így éppen az gitárom elé állok, de nem azért, hogy elrejtsem, hiszen látta már Miánál az elektromos felszerelésemet. Bezárom mögötte az ajtót.
- Hát ez lenne - intek körbe. Sehol egy érem, sehol egy fénykép. A drága selyem ágyneműn kívűl a rend árul el rólam a legtöbbet. És talán a könyvek. Bár azok is a szakirányohoz kötődnek. A Bibliám az éjjeliszekrény fiókjában van, így azt kár is lenne keresni. Pár magazin rendezett stócban az asztalon, és természetesen a jó nőkből felvonultató képes újságokból is van.
Nekem nincsenek állataim, csak pár növény az ablak körül, hogy valami nem mű is legyen a környezetemben. A laptopom az egyik polcon tartom, egy eléggé új darab. Legalábbis nem nyűttem még el. Beteszem a kulcsot a zárba, majd elfordítom.
- Hogy tetszik? - leteszem a cipőmet a cipősfiókba, majd nyújtom a kezem, hogy az övével is így tegyek.
- Sajnos nincs saját fürdőm - a házak már csak ilyenek. Nem is értem, miért szabadkozok. Félszegen zsebre teszem a kezeimet, és csak állok, pedig a motor kulcsát el kellene tennem, hogy úgy érezzem, minden a helyén van. Attól tartok, hogy topogni fogok még egy ideig a szőnyegen, mint aki nem tudja mit akar.


[You must be registered and logged in to see this image.]

”For to be free is not merely to cast off one's chains, but to live in a way that respects and enhances the freedom of others.” by Mandela

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Maximiliane Thorburn
::say something : 187
::born this way : 2014. May. 07.
Age : 25
::where we belong : Szigma
::one day : Vajon tudja-e a veréb, hogy mit érez a gólya?
::wayfaring stranger : Patiently hoping for a Degree (PhD)

Sigma


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Vas. Jún. 15, 2014 9:13 am


- Nem éppen erre számítottam. - Biccentette oldalt a fejét. Rendetlenségre, vagy valami... hát... kevésbé rendezettre számított. Bár ha jobban belegondol... Sasha sosem mutatta jelét szétszórtságnak. Lehajolt, és levette a cipőjét, majd átnyújtotta a férfinak. Egy kicsit megrázta magát, talán hogy lerázza magáról a srácok tekintetének emlékét, akik látták a házon keresztül jönni. Bár nem zavarta, azért mégsem egy leányálom a magukat mindentudónak gondoló fiúk között fellavírozni. És persze újabb pletykák kapnak majd szárnyra, amik aztán újabbakat szülnek majd, és ki tudja, mi lesz a vége.
- Tetszik. Kényelmesnek tűnik. - Lépett beljebb, és elsétált az ablakig.
- Nagyon kellemes kilátás. - Persze a Hollison nagyon ügyeltek arra, hogy minden a lehető legtökéletesebben nézzen ki. Rendezett park, frissen festett tantermek...
- Mily meglepő, ugyanez a helyzet a lányos házakban is. Bár gondolom már mindkettőben jártál. - Fordult vissza, ujjaival finoman végigsimítva a polcokon, mintha csak azt nézné, porosak-e. Szinte már játékos léptekkel sétált vissza, kezeit felsimítva a férfi vállaira.
- Szóval? Mihez akarsz kezdeni? - Nem is értette, a határozottnak tűnő fiúból miért lett hirtelen egy toporgó kisfiú. Hiszen itt vannak, kettesben.
- Hosszú volt az út. Olyan merevek az izmaid. - Kezdte lassan lehúzni a bőrdzseki cipzárját. - Megérdemelsz egy kis kényeztetést.


[You must be registered and logged in to see this image.]

"It has been said that man is a rational animal. All my life I have been searching for evidence which could support this."
by Bertrand Russell

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Sasha Jung McCain
::say something : 189
::born this way : 2014. May. 06.
Age : 30
::where we belong : Alpha
::one day : "Hm. Um..."
::wayfaring stranger : priest

Alpha


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Vas. Jún. 15, 2014 10:05 am

- Nem? - figyelmesen szemléltem az arcát. Vajon mire várt, ha nem erre? - Azért, remélem, nem túl nagy csalódás - húzom félre a számat egy kis mosolyra. A kocsiban egész úton rágtam magam, és ahogy ideértünk, csak még feszültebb lettem. Biztos, hogy jó ötlet volt ide feljönni?
- Kényelmesnek - ízleltem a szót, végig pillantva a szobán. Valóban kényelmes. Mindent megtettem azért, hogy megfelelő legyen pihenésre. Vagy ha szexelni akarok.
- Igen - bólintok. - Szerencsés vagyok, hogy ezt a szobát kaptam - hiszen nem mindegyik néz az udvarnak ilyen szép területére. Még mindig feszengve állok, toporgok alig pár méternyi helyen, mintha nem is az én szobámban lennénk.
- Nem igazán - mosolyodok el, és a fejemet ingatom. - Még sose tettem be a lábam a házatokba - most se, pedig megtehettem volna. Az ő háza, nem olyan, mint azoké a lányoké, akiket hozzánkvalónak tartanak.
- Hát... - Miért is jöttek fel ma? Nekem holnapra kipihentnek kell lennem, vagyis nem szükséges. Vagy mégsem? Igazából reggelig is ébrenlehetünk, miénk az egész éjszaka. Egy újabb éjszaka, holnap pedig egy újabb nap lesz. - Az attól függ, hogy Te mit akarsz csinálni - találtam meg végre a hangomat.
- Egy kis kényeztetés tényleg jól jönne - mosolyodok el. Közben lepillantok a cipzárra, azt figyelve, hogy hogyan kezdi el levenni rólam a kabátom. Ez csak egy kabát. Az egyik kedvencem, és egyáltalán nem olyan, mint a többieké. Nincs rajta az iskola szimbóluma. Kibújok a ruhából, és ha nem tart vissza, akkor a gitáromra terítem.
- Hmh - megcirógatom az arcát. - Tényleg megmasszirozod a vállam, vagy csak...? - megvonom a vállam. Vagy csak bevezetőt akar szex előtt?
- Huh - megfogom a kezét, és csókot adok a kézfejére. - Most biztos mindenki azt gondolja, hogy... csak azért hoztalak fel... - Nem is értem, miért zavar ez annyira, hogy szinte meg se bírok mozdulni. Máskor is megtörtént már, hogy felhoztam csajokat.


[You must be registered and logged in to see this image.]

”For to be free is not merely to cast off one's chains, but to live in a way that respects and enhances the freedom of others.” by Mandela

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Maximiliane Thorburn
::say something : 187
::born this way : 2014. May. 07.
Age : 25
::where we belong : Szigma
::one day : Vajon tudja-e a veréb, hogy mit érez a gólya?
::wayfaring stranger : Patiently hoping for a Degree (PhD)

Sigma


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Vas. Jún. 15, 2014 10:55 am


- Kellemes csalódás. - Válaszolt kedvesen. Talán már a hanghordozásból, talán csak a feszült mozdulatokból érezte, hogy valaki idegesebb a kelleténél.
- Fogadok, hogy van itthon masszázsolajad. - Válaszolt a kérdésre nem éppen egyértelműen.
- Édes vagy, mikor zavarba jössz. - Súgta, miközben hozzásimult.
- Nem érdekel, mit gondolnak. - Cirógatta meg gyengéden az arcát. - A lényeg az, hogy mi tudjuk, mit akarunk egymástól. - Ujjai az ing gombjaira csúsztak.
- Szóval nyomás azért az olajért, és hasalj az ágyra! - Vigyorodott el, majd hosszú csókért könyörgött az ajkaknak. Ujjai kibontották a gombok zárját, hogy aztán lecsúsztassa az izmos vállakon az anyagot.
Ha a férfi engedelmeskedett, úgy hamar fölé térdelt, a kezére csorgatott egy keveset az olajból, majd lassan elkezdte bedörgölni a bőrbe.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma én lennék felül? - Kérdezte játékosan. A dörgölésből finom gyúrásba ment át.


[You must be registered and logged in to see this image.]

"It has been said that man is a rational animal. All my life I have been searching for evidence which could support this."
by Bertrand Russell

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Sasha Jung McCain
::say something : 189
::born this way : 2014. May. 06.
Age : 30
::where we belong : Alpha
::one day : "Hm. Um..."
::wayfaring stranger : priest

Alpha


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Vas. Jún. 15, 2014 7:51 pm

- Kellemes. Az jó - mosolyodok el, bár ez mit se segít a merev válltartásomon, ami feszengésemből adódik. Tudom, hogy nem kellene így viselkednem, hiszen az ember épp hogy nyugodtabb szokott lenni hazai pályán, de ez... A falak vékonyak. A srácok a közelben mindent hallani fognak, ha pedig mégse lesz mit hallaniuk, akkor holnap rajtam fognak röhögni. Ráadásul kísérem egy hétvégéből, kihagytam pár bulit, és még csak nem is egy Cannes miatt, hanem, mert haza akartam vinni egy lányt a szüleihez. Ráadásul itt ez az újságcikk, ami rendesen leránt. Nem tudom, hogy ezek után hogyan fognak a csajok és a skacok rám nézni az egyetemen.
- Igen, van - bólintok. Hiszen tudok masszírozni. Logikusan kell lennie. Nem utolsó sorban pedig a hagyományos "harcászati" felszerelés része. Melyik fiú szobában nincs valami síkos anyag, amivel sikamlóssá teheti a száraz, illetve magányos éjszakákat? Figyelem a sejtelmes kis mosolyt az ajkain, amitől akaratlanul is elmosolyodok. Feszült kis mosoly, kicsit talán szórakozott is.
- Heh - kihúzom a kezeimet a zsebemből, az egyik ujjamon ott lóg a motor kulcsa, mert megfeledkeztem róla egy másodpercre. Tényleg zavarban vagyok, és a felismerés kiszínezi az arcomat is. Ennyit az érzések elrejtéséről.
A teste... a teste forró, mint mindig. Az ujjaimmal a csípőjén dobolok, miközben az arcomra siklanak kezei. Olyan közel van... annyira... megfogható. Valóságos. És mégis, úgy érzem, mintha a kábultan szédelegnék.
- Igen - ez a lényeg. Még mindig ez a lényeg. Nekem kell elfelejtenem a társadalmi elvárásokat, ő nem is akar megfelelni. Talán ez vonz benne annyira? Hamisság? Illúzió? Csók? Az ajkai finoman elterelik a gondolataimat saját magam boncolgatásáról. Édes, mint mindig. Vágyat hozó. A fejem zsibbadni kezd, a karjaim a dereka körébkulcsolódnak, de nem szorítom magamhoz, mert a karjai útban lennének. Lepillantok a kezére. Szemlélem, ahogy az ujjai szemérmetlenül bontják ki rabságukból a gombjaimat. Visszapillantok az arcára. Engem néz. Az izmos vállamat figyeli, a karjaim, a mellkasom. Mikor újra találkozik tekintetünk, eszméletét fel. Ó, igen! - Az oljaj - mosolyodok el féloldalasan. Férfiasan be kell vallanom, hogy a közelében nem vagyok mindig túl összeszedett. Sőt! Olyan dolgokat teszek, amiket nem szoktam. Például vezetni több, mint négyszáz mérföldet, hogy a családjával lehessen. Az olaj és a kulcs helyet cserélnek, én pedig egy utolsó pillantást követően felhasalok az ágyra. Türelmesen várom, hogy megmutassa, mit tud csinálni az ujjaival, hogy mennyire erős a tenyere, az alkarja, a felkarja, a válla. Nézem a tükörben. Vajon tudja, hogy nézem?
- Már ott vagy, nem? - mosolyodok el a kérdésén, de persze értem. A lovaglás haladó sport, de mivel végzett a háta sokon előtanulmányokat, és még a motorról se hagytam el... Ó nem, ennek a kettőnek nincs semmi köze ahhoz, amit kérdezett. Meg akarom kérdezni tőle, hogy tudja-e, hogy az nem olyan egyszerű, nem olyan zsigeri, mint a hagyományos pózok, de... Végig mozgatom az izmaimat a keze alatt, felkészülve arra, hogy megforduljak. A hátamra fekszem, majd a derekára fogok, mielőtt felülnék. Benyúlok a ruhája alá, hogy érezzem a bőrét, majd közelebb hajol ok, hogy birtokba vegyem az ajkait.
- Szeretnék - beleszagolok a hajába - kockáztatni - de nem egy törést. Tudom, hogy nem vagyok normális, de amióta... szóval már régóta... ezt akarom. Nem, nem kockáztatni, annál kicsit többet. Egy esélyt. Vagy többet. - Azt mondtad, hogy ellenállni az ösztönöknek hamisság - megcirógatom az arcát. Ha kell, leígérem neki a csillagokat is, de erre vágyok. - És mi hajt minket egymás felé, ha nem az ösztön? - elkezdem kibújtatni a ruhájából. Azaz igazság, hogy hallottam már pár technikát a srácoktól, amivel rá lehet venni a csajokat arra, hogy felejtsenek el védekezni. Ők is valami hasonlót szoktak mondani. Meg ígérgetni mindent. Én is ígérgessek? Szüksége van rá?


[You must be registered and logged in to see this image.]

”For to be free is not merely to cast off one's chains, but to live in a way that respects and enhances the freedom of others.” by Mandela

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Maximiliane Thorburn
::say something : 187
::born this way : 2014. May. 07.
Age : 25
::where we belong : Szigma
::one day : Vajon tudja-e a veréb, hogy mit érez a gólya?
::wayfaring stranger : Patiently hoping for a Degree (PhD)

Sigma


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Vas. Jún. 15, 2014 11:08 pm

[You must be registered and logged in to see this image.]


Milyen elveszettnek tűnik most... nem érti, de... ettől csak még vonzóbb lesz. Hatással van rá, és örül, hogy nőként lehet hatással egy férfira. Megbolygatta a harcias felszínt, és előbukkant valami... más. Kedves, szelíd, védelmező. Kezdte úgy érezni, hogy már elsőre sem tévedett. Ez a férfi... tökéletes. Erős, határozott, vezető. Kiváló hím, aki bármely nőstény fejét elcsavarja. Mindeközben nem durva, sőt, kifejezetten figyelmes... valószínűleg a családjával... igen, remek apa lenne. Jó gének, jó természet. És még senkinek sem sikerült hosszú ideig megtartania? Elképesztő...
A libidója az egekben, és miért? A mámorító illat miatt, a csábos feromonfelhő miatt, miközben úgy érzi magát éppen, mint valami boszorkány... megbabonázza a férfit, vagy az őt? Mindegy is. Csodálattal adózott a feszes izmoknak, a vékony, de mégsem törékeny testnek.
Elvette kezeit a hullámzó izmokról.
- Nem volt jó? - Kérdezte talán kicsit megszeppenve. Nem akart fájdalmat okozni, vagy elrontani a hangulatot. Az utóbbit végképp nem. A ruhája alá futó ujjak kicsit megnyugtatták. A közel kerülő test ismét kellemes érzéssel töltötte el. Karját lazán nyugtatta a férfi vállain.
Az őz-barna gyűrűt hamar elnyelte pupillája mélysége, ahogy tudatába lassan bekúszott, mit is értett szavai mögött a másik. Légzése felgyorsult, szíve izgatott tempóban vert. Meg kellett volna lepődnie, hiszen a férfi olyan hirtelen váltott. Mindeddig váltig állította, hogy sosem lesz felelőtlen, hogy mindig akarni fogja a gátat kettejük teste között. És most... most ő maga kéri rá... Nem félt, hiszen erre is van megoldás. Egyszeri alkalomból nem lehet baj, ha másnap intézkedik.
- Kockáztassunk. - Nem kellett neki ígérgetés, még csak meggyőzés sem. Éppen annyira akarta, mint a másik, ha nem jobban.
- Az ösztöneim... - suttogta remegő hangon, miközben felemelte a kezét, hogy megszabadulhasson a felesleges ruhadaraboktól. - Azt akarják, hogy behódoljak neked... - Ujjai lassan végigsimítottak a mellkason.
- Úgyhogy ma éjjel... szeretkezz velem úgy, ahogy eddig senkivel. Vegyél birtokba. - Forró leheletével az érzékeny fülcimpát cirógatta.


[You must be registered and logged in to see this image.]

"It has been said that man is a rational animal. All my life I have been searching for evidence which could support this."
by Bertrand Russell

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Sasha Jung McCain
::say something : 189
::born this way : 2014. May. 06.
Age : 30
::where we belong : Alpha
::one day : "Hm. Um..."
::wayfaring stranger : priest

Alpha


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Hétf. Jún. 16, 2014 9:27 am

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Hm - a hátára dobom a haját, hogy teljes egészében láthassam a felsőtestét, de elsősorban az egyre keményebbé váló formás kebleit. Majdnem kiugrottam a bőrömből, ahogy meghallottam, hogy igent mond. Szinte kisujjamat se kellett megmozdítanom ahhoz, hogy belemenjen. A bennem élő alpha beült a hatalmas vadaiko dobok mögé és kezébe véve a bachikat minden erejét beleadta. Egy röpke pillanatra a Sasha újabb hódítása felírat jelenik meg elmém kijelzőjén, majd... egy eddig ismeretlen, rettegett szó használatára hangosan megszólal a kis vészjelző, katapultot javasolva a kamikazeként száguldó Alpha pilótámnak. Mayday, mayday, mayday…
- Hhh... - köpni és nyelni sem tudok, a kezem is megáll a levegőben, egészen eltévedve érzem magamat. Hol is vagyok? Ez bizony nagy kérés! Szeretkezni valakivel? Bárkivel is? A birtoklás könnyű, csak egy kicsit keményebbnek kell lenni hozzá. Na, de szeretkezni? Persze minden csaj ezt kéri, mindegyik ezt akarja, de megadhatod-e ezt bármelyiknek is? Én megadhatom-e nekik? Neki? Az ezred másodpercek sebesen telnek, míg én magamat boncolgatom. Még a nyakamba hajol, még érzem a forró leheletét, még apró villámok cikáznak a gerincemen, de a félelem sötétje telepedik rám. A század másodpercek egyre rohannak. Csak egy szó. Nincs semmi jelentősége, csak egy kifejezés. Egy rossz kifejezés. Egy nem ide illő kifejezés. Csak azt akarta mondani, hogy rendben. Csak ennyi.
A tincsei közé mártom a kezem. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy milyen színű haja van. Mintha egyszerre lenne vörös, szőke és barna is. Mintha az ezernyi szál mind más árnyalata lenne, visszatükröződése a világnak. Próbálom lenyelni a nyálamat, de kiszárad tőle a szám. Szárazon lélegzek, mintha partra vetett hal lennék. Még mindig kapaszkodom a pengeélbe, és hamarosan elveszítem az ujjaimat, ha nem engedem el. Le kellene zuhanni, mint annak a pilótának abban kis regényben... vagy novellában? Amiben van az a szőke hajú kis kék kabátos fiú.
Túl lassú vagyok. Az ujjaim a vállán siklanak. Úgy érzem, mintha nem is én lennék, mintha nem én irányítanám a testemet. Megérintem az orrommal a vállát, míg mutatóujjaimmal a lapockájára simítok, körbeírom ezeket csontos szárnyszerű képződményeket, melyeket a bőre fed. Már a bordáin futnak az ujjaim, a körmeim hegye siklik tovább a gerince mentén, míg el nem érem a nadrágját. Még mindig a válláról veszem a levegőt, még akkor is, mikor kezeimet előre húzva oldom meg a nadrágját. Nem vagyok önmagamnál. A félelmeimnél vagyok, akik szerető féltéssel védelmeznek meg a világ borzalmaitól. Az elköteleződéstől. Az újdonságoktól. A sérülésektől. De a félelmek, hiába hűséges társak, rabságban is tartanak, miközben megóvnak. Ha felemelem a fejem... Ha ő lehatja a fejét... Ha... Akkor újra elvesznek a határok.
Félek. És ettől olyan hangosan dobol a vérem a fülemben, hogy alig hallom a világ zaját. Még ő is olyan tompa. Vissza kell utasítanom, vagy durvának kell lennem. Választanom kell egy utat. Lóháton ügetnek a tizedmásodpercek. Én pedig félek még valamitől... Attól, hogy mi történik, ha meg se moccanok, ha nem teszek semmit? Mi lesz akkor, ha nem teszem magamévá? Mikor én voltam az, aki úgy kívánta, olyan keservesen, hogy ilyen kérésre vetemedtem! Végre visszatér a lélegzet a tüdőmbe, mintha visszaakarnám rabolni a lelkemet, oly hirtelen kapok levegő után. Az ajkai után. A nyelve után.
Magamhoz szorítom. Még csak egy másodperc se telt el. Milyen hihetetlen gyorsasággal rohannak az ember gondolatai a végzetük felé, hogy valami mérhetetlen mély szakadékba lökjék a halandó (avagy halhatatlan?) lelket (az ördög karmai közé, roston sütögetésre). Magamhoz ölelem, szorosan, hogy ne húzódhasson el. Az ajkai édes megnyugvás reményét keltik bennem. Mintha csak azt súgná, hogy... Mit is...? Mit is...? Mit is...? Magam alá kell gyűrnöm, hogy levehessem róla a nadrágját. Kapkodok. Levegőért. Kapkodok. A nadrágjáért. Kicsit ügyetlenül fogom meg. Először kicsúszik a nadrág szára a kezemből, de másodjára már jön. Segít. A csípőjét megemeli.
Megemeli a lábait. Érzem a testemen a kezét. Megcsókolom a hasát. Csinos kis lapos hasa van. Valahol az egyik agysejtem életre kel, és szavakat könyörög a számba, de csak nyálra futja a teszetosza szavakból. Feljebb térdelek, az orrom siklatom végig a bordáin, majd a keblén, a nyakán, az ajkán. Megcsókolom. Megcsókol. Egyik kezemmel segítek megszabadulni az altestemet takaró ruháimtól. A lábujjával tolja le az átkozott zoknikat. Hogy lehet valakinek ilyen fontos, hogy teljesen meztelenek legyünk? A zoknik... Elmosolyodok az ajkai becézgetése közben, de csak míg rá nem eszmélek a valóságra. Az övem nehéz csatja még a szőnyegen keresztül is hangosan csattan a padlón. Felemelem a fejemet, a szemébe nézek. Látnom kell az űrt, a sötétséget.
- Gyere - súgom a levegőbe, és elkezdek átfordulni, hogy felülhessek. Megfogom a csípőjét, miközben fölém térdel, megtartom a levegőben, nehogy elhamarkodottan mozduljon a káromra. Egyik kezemmel elengedem, hogy a kezét magamra húzzam. Innentől már az ő dolga, hogy mit tesz, de...
- Miközben rám ülsz, fújd ki a levegőt - kérem. Attól tartok, ha nem teszi meg, akkor nem lesz ideje arra, hogy teljesen magába fogadjon. Túl feszített húr vagyok, ami bármelyik pillanatban elpattanhat. És túl intenzív lesz ahhoz, hogy megtartsam a kontrollt.


[You must be registered and logged in to see this image.]

”For to be free is not merely to cast off one's chains, but to live in a way that respects and enhances the freedom of others.” by Mandela

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Maximiliane Thorburn
::say something : 187
::born this way : 2014. May. 07.
Age : 25
::where we belong : Szigma
::one day : Vajon tudja-e a veréb, hogy mit érez a gólya?
::wayfaring stranger : Patiently hoping for a Degree (PhD)

Sigma


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Hétf. Jún. 16, 2014 10:48 am

[You must be registered and logged in to see this image.]


A háborgó hullámokkal szemben egy köd lepte, nyugodt tenger fekszik. Nincsenek gondolatok, nincsenek félelmek, csak a kellemes, hullámzó, fodrozódások nélküli víz a sötét pupillák mélyén.
... szeretkezz velem... Vernek visszhangot saját szavai, ám a félelem messze elkerüli a vöröslő ködöt. Csak szavak, semmi más, meggondolatlan, ám szívből jövő szavak hagyják el ajkait, éppoly édesen, mint csókja. Sóhajok, megtört lélegzetek kísérik az érintéseket, és szapora szív kergeti a forróságot oda, ahol csak érintkezik a testük.
Apró gyöngy fogak marnak finoman a váll erős izmába, miközben az ujjak ide-oda cikázva keresik az utat a háton át a mellkasig, majd végig a hasizmok labirintusán át a hűvös fémgombnál lelnek feladatot.
A következő pillanatban azonban, vagy az azutániban, hiszen azt se tudja már melyik után melyik következett, a hátán találja magát, és bizony a műveletet nehezítendő a csattal birkózva éppen kicsúszik kezei közül az irányítás. Kapkod. Mindketten kapkodva sietnek a cél felé, a beteljesülés, az érintés felé. Repül az öv, a nadrággal együtt, hiszen kinek van ideje kifűzni. Közben fogyatkoznak szép számmal a ruhák róla is, mígnem nem marad semmi, ami közéjük állhatna a józan észen kívül, aki most valahol a tengerparton lógathatja a lábát napsütésben kényszerpihenőjén.
A testén futó ujjak, mint izzó láva hagyták maguk után a forróságot. Le a zoknival is, nincs rá szükség, nem fázik semmi, sőt! Nincs védelem, csak a puszta test minden porcikája. remegve várja a döfést, nem rettegve, csak izgatottan, ahogy a férfi lassan fölé kúszik, és halad feljebb. A csípőt, a hasat a feszes kebleket borítja csókjaival, míg el nem ér ajkaiig. Most! Most! kiáltanák a csókkal zárt ajkak, ám ismét elveszíti a lába... a háta alól a talajt. Remegve, megszeppenve pillant kínzójára, hiszen nem más már a várakoztatás, mint a kínzás. Ám ráeszmél, hiszen ő kérte! És átkozza magát, átkozza a másikat, hogy nem lehetne egyszerre csak egyet? Ám végül, elfogadva sorsát bólint. Hiba azt hinni, hogy aki felül van, az irányít. Főlénye csak illúzió, és ezt most érezheti is. Előre hajolt, hogy apró csókkal vonja el a kígyótartó figyelmét, míg állatát kezével megszelídíti. Kell-e még erősíteni? Nem, már minden készen áll, és kezével finoman vezeti az érzékeny fejet, hogy csókot lophasson a barlang bejáratánál, majd talán félve a sötéttől lassan induljon felderítő útjára ezúttal egyedül, érezve minden apró mozzanatot százszor, ezerszer élesebben, mint eddig. A forróság szinte már felemésztette ölét, katlanként égve a vágytól, hogy olyan mélyen érezze magában a másikat, mint talán még soha. Mégsem sietett, lassan, szakaszonként engedte előre, minden újabb haladást egy-egy nyögés vagy sikoly kísért. Nézte a férfi arcát, a kedves vonások apró rezdüléseit. Emlékezetébe vésve minden egyes mámoros pillanatot.
Kiegyenesedve, mély sóhajjal fogadta magába az utolsó centit is, és megállt, hogy pihenhessenek, hogy érezhessenek. Ujjaival finoman támaszkodott az izmos hasfalon, ködös tekintetét emelve sikolya után a másikra. Ám az alattomos nem hagyta pihenni. Nem hagyta csendesedni a pokol tüzét, mi bensőjében égett. Az álnok alatt előre tört, és az apró döféstől szikrák, remegés futott végig gerincén. Izmai erőtlenül próbálták tartani a gyönyörbe fordult testet, ziháló lélegzete csak erősödött, míg kiáltásánál visszhangja lassan múlt el. Ha eddig nem is hallották volna őket a vékony falon keresztül, már elkerülhetetlenné vált a figyelem. De elsüllyedt ez a gondolat is az állóvíz mélyére hamar.
Végül, a másodperc fele alatt mégis összeszedte magát, hogy új gyönyörök kergetésébe kezdjen. Óvatosan kezdett mozogni, lassan, és nem csupán fel-le, ahogy olyan tenné, aki nem ült még nyeregben. Nem akart sietni, de a derekára fonódó erős ujjak határozták meg tempóját. Nem vezethet akkor sem, ha felül van, és ezt így érezte helyesnek. A sóhajokat és nyögéseket időnként fullasztó csókok szakították meg. De nem bírta soká, és nem erőnléte miatt, sokkal inkább azért, mert már folyamatosan a felhők felett járt. - Győzz meg arról, hogy a Tiéd vagyok! - Súgta remegő ajkaival a fülbe.


[You must be registered and logged in to see this image.]

"It has been said that man is a rational animal. All my life I have been searching for evidence which could support this."
by Bertrand Russell

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Sasha Jung McCain
::say something : 189
::born this way : 2014. May. 06.
Age : 30
::where we belong : Alpha
::one day : "Hm. Um..."
::wayfaring stranger : priest

Alpha


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Kedd. Jún. 17, 2014 6:17 am

18+

Elismeréssel adózók az elméleti tudás gyakorlati átültetésének, de nem szóban, hanem hörgésemmel. Ha most eszemnél lennék ráfognám, hogy utána olvasott a témának. Más különben miért akart volna felül lenni? Muszáj voltam megtartani, mert minden céltudatossága ellenére el-elveszítette a ritmust, ami áldás volt számomra, hiszen így nem csavart ki azonnal, mint mosás végén a lepedőt. A remegésén elidőzött a tekintetem. A feje hátra csuklott, a hangja betöltötte a szobát, vagy legalábbis a fejemet. A keble ringott, miközben csípőjével végteleneket rajzolt körém. Előre hajtotta a fejét, szökött, nedves tincsek hullottak a nyakába. Résnyire elnyílt ajkakkal pihegett, mint a lovas, aki nem bírja a vágtát.
- Győzzelek..? - Nem is értem, hogy mit mond. Apró rezdüléseinek tompa mámorában úszok, attól rettegve, hogy egyetlen áramlat végleg elsodorhat. Vajon ilyen lehet az óceán mélyén tűzhányónak lenni? Az elmék gyenge jeleket küld az értelemnek, mire sejteni vélem, hogy mit akar. Alányulok a lábaim közé, hogy ujjaimat nemes tagom köré fonjam. Hosszú évek gyakorlása kell, hogy a serdülő hévet legyűrve urai legyünk saját testünknek, hogy megtanulhuk, hol és mikor szabad nyomást gyakorolni.
- Térdelj fel - kérem halkan, hogy meg tudjam markolni magam. Megcsókolom a vállát, mielőtt megmozdulna. A karom átfonja a testét, a fenekét fogva segítem. Vajon mennyi időm van még? Leborítom az ágyra, hogy magam alá gyűrjem. Sietek, attól tartva, hogy a vágya szökni igyekszik testéből, ami szárazságot hozna kardot tokjába. Combjait felhúzom. Engedek a szorításomon, miközben kulcsommal keresem a zárját, közben az ajkaihoz hajolok. Finoman csókolom a száját, miközben megtámasztom a fejét alulról, lassan a karomra helyezem a testsúlyom egy részét, hogy becsúszhassak a combjai közé. Még forrón ölel a teste. A pillanat? Majdnem tökéletes.

Kósza tincsivel játszok a vállán, mintha ecsettel festenék fesztelen bőrvásznamra. Az elmém még tompa. Kavics vagyok a remegő víztükör alatt. Szilikát szemeimmel a hullámzó kék égre pillantok, ahol vándor felhők sietnek messze vinni porszemcse testvéreimet. Vajon gondol-e a kő arra, hogy elsüpped az iszapban? Vajon gondol-e az iszap arra, hogy magába fogadja a követ? Símogatja-e apró homokszemeivel, hogy újabbakat hasítson ki kemény testéből?
- Mire gondolsz? - bukkan elő belőlem egy kédés, ahogy visszatalálok a hangok birodalmába e furcsa látomásomból. Felemelem a fejemet, hogy sötét tükreimmel Maxime-ra pillantsak. Tetszik, hogy olyan fáradt, hogy tőlem fáradt, hogy a karjaimban, a vállamon-mellkasomon pihen. Tetszik a homloka íve, az orra piszesége. A tekintete még mindig igéző. Igéző volt már akkor is, mikor pimaszul kinevetett a nővérszobában. Szelíd a mosoly az arcomon, próbálom elnyomni vele szikla-súly gondolataimat. Megcirógatom az arcát.
- Találkoztam a szükeiddel - szólalok meg. Nem tudom, miért mondom el neki, csak úgy jön, előbukkan a semmiből. Mintha tartoznék neki ezzel, pedig... Alig pár órája, a kocsiban is elmondhattam volna, de akkor valahogy nem jött.
- Dianne - olyan érdekes kimondani az anyja nevét - tartóztatott le - gondolom Mia nem vette fel a nővérének a telefont, és ezért nem igazolta vissza azonnal a kilétemet. - Lefogadom, hogy akkor is így csinált volna, ha tudja, hogy együtt érkeztünk - talán tudta is? Visszafekszem a hátamra, hogy a plafonra emeljem a tekintetemet. Az elmúlt pár napban beköltözött egy pók, és hálót szőtt a lámpa tövéhez, ami árnyékot vetve fura márványszerű rajzolatot kölcsönzött a fehérre festett tapétának.
- Azt hiszem, nem vágódtam be nála - és ez most aggaszt. Hiszen pont azért nem akartam velük találkozni, nehogy rossz színben tűnnek fel, ha esetleg... Erre mindent elrontok. Börtön, aztán "bemászás a hátsó ablakon" stílus, majd a lányuk elrablása. Milyen véleménnyel lehetnek rólam a szülei? Bár, talán...
- Evaval is találkoztam... az... ékszerbolt előtt - megdörzsölöm a szememet, és elmosolyodok, ahogy visszaemlékezek. - Majdnem felborítottam, mikor be akartam menni... Ő éppen kifelé igyekezett, én pedig a kirakaton hagytam a szememet... - visszapillantok Maxime-ra.
- Gondolom felismert, mert segített kiválasztani az ékszert - amit a ruhához vettem. Igazából nem is akartam megvenni, de az a nő zavarba hozott. Nem is a nyakláncokat néztem, még csak nem is a fülbevalókat. Végül megvettem az egész szettet, de nem éreztem rábeszélve magam, pedig... Az anyja... arra volt kíváncsi, hogy milyen mélyre nyúlok a pénztárcámba, puszta hóbortból... Puszta hóbortból?
- Hívhatlak Maxime-nak? - kérdezem válaszra várva. Csapongok. A gondolataim is, teljesen rendezetlenek ott, ahol általában katonás sorokban várják a sorukat.


[You must be registered and logged in to see this image.]

”For to be free is not merely to cast off one's chains, but to live in a way that respects and enhances the freedom of others.” by Mandela

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Maximiliane Thorburn
::say something : 187
::born this way : 2014. May. 07.
Age : 25
::where we belong : Szigma
::one day : Vajon tudja-e a veréb, hogy mit érez a gólya?
::wayfaring stranger : Patiently hoping for a Degree (PhD)

Sigma


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Kedd. Jún. 17, 2014 8:55 am

[You must be registered and logged in to see this image.]


Engedelmeskedni ilyenkor számára nem okoz nehézséget, hiszen nincs gondolat, mi ellent mondana. Feltérdelt, és hagyta, hogy háta ismét a puha szöveten nyugodjon. Milyen kényelmes is az ágya... és milyen jó megosztani vele... Hogy a tapasztalatnak, vagy a véletlennek köszönhette-e, hogy Sasha ismét eltalálta a lehető legkiválóbb szöget, hogy testét gyönyörbe taszítsa, nem tudta. Combjaival erősen szorította lassan mozgó csípőt, körmei apró, vöröslő barázdákat hagytak a hát feszülő izmain. Még jó, hogy mindig röviden tartotta őket, mert most talán vért is ontottak volna a hosszú, éles körmök. Érezvén a vég közeledtét, lábai a feneket húzták magukhoz közelebb, fokozván a lüktetést ölében, és szaporítva sóhajait. Pillanatok, vagy percek teltek el? Nem tudta megmondani. A milliónyi apró kis csíra azonban hatalmas robbanással szabadult el testében, hogy új élet lehetőségét keressék. Sokáig szorította még magához az izzadt testet, mert mámoros ölelése nem lazult.

- Uramisten meddig dugja még azt a csajt?! - Hörrent fel az aludni vágyó. - Ez már vagy a hatodik menet lehet! - Méltatlankodott a vékony falak hátrányát elszenvedő fiú.
- Én örülnék, ha neked lenne ennyi szuflád. - Csapott a mellkasára már félálomba merült barátnője, aki a megrovó pillantást se láthatta.
- Ugyan, amennyit kajtatott azután a csaj után, a legkevesebb, hogy a szuszt is kidugja belőle. - Nevetett fel a szobatárs. Hát igen, nem feltétlenül örült, hogy a szomszédban kell csöveznie, de innen legalább nem zárták ki.
- Nem sikerült már elsőre megdöntenie? - Vonta fel szemöldökét a szoba eredeti lakója.
- Tudod milyen kemény dió néha egy sigmás csaj. - Vont vállat. Nem repülnek rögtön rá az emberre, merthogy nekik elveik vannak. Aztán hallod, amint tövig vagy bennük már sikítanak, hogy ne hagyd abba! - Forgatta a szemét a jelenleg hontalan.
- Heh. Na ja. Minden csaj ugyanolyan. - A mellkasán landoló tenyérre persze rögtön vigyázzba vágta magát még fektében is. - Kivéve persze Te édesem. - Nyomott egy puszit az elégedetten dorombolóra.

- Hm? - Nyitotta ki résnyire szemeit. - Semmire. Áldott csend honol a mindig zsibongó fejben... - sóhajtott. Olyan kellemes... nyugalmas... elégedett... még a szavak sem jutottak eszébe, hogyan írhatná le az érzést.
- Mikor? - Kérdez vissza, bár inkább csak rutinból, a hallottak felfogása beletelik némi időbe.
Felnevetett. Hát persze. Jellemző. A rendőr szülő tipikusan lecsukja gyermeke éppen aktuális udvarlóját, hogy megleckéztesse. Hogy kijelölje a birtoka határait.
- Ezt valahogy elfelejtette említeni, de gondolom felismert, mikor mutattam rólad a fotót... - Egy kicsit megemelte fejét, állát a kezére támasztotta.
- Még jó, hogy fegyverrel nem fenyegetett... de ne aggódj, nem olyan félelmetes, mint amilyennek látszik. Vajból van a szíve. - Legalábbis ha a családjáról van szó. Bármit megtenne értük. Bármit.
- Ne aggódj, nem szokott elsőre ítélni. Minél több információja van rólad, annál jobb... mondhatni... - Próbálta kedvesen nyugtatgatni.
- Biztosan felismert. - Engedte vissza a fejét a mellkasra, majd ujjaival apró köröket kezdett írni a finom bőrre.
- És mi a véleményed róluk? - Ez azért érdekelte. Persze Dianneről szinte mindenkinek egy véleménye van, de Eva... nos Eva gyakran megosztotta az őt figyelőket. Volt aki kedvesnek vélte, más manipulatívnak. Két ellentétes oldal, és talán mindkettő megvan benne.
- Miért, eddig nem így hívtál? - Kuncogott. - Szóltam volna, hogyha zavar. - Egy pillanatra alsó ajkába harapott, de mivel azt tanulta nem illik visszatartani dolgokat...
- Ami azt illeti tetszik. Még senki sem hívott így. Mindenki Maxnak hív. Anyámék Liane-nek. - Vállat vont. - A Maxime olyan... egyedi. - Nem talált rá jobb szót.
- Hová szeretnél elvinni vacsorázni? - Kérdezte, majd meg is magyarázta, miért jutott eszébe. - Csak hogy mit kéne felvennem...


[You must be registered and logged in to see this image.]

"It has been said that man is a rational animal. All my life I have been searching for evidence which could support this."
by Bertrand Russell

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Sasha Jung McCain
::say something : 189
::born this way : 2014. May. 06.
Age : 30
::where we belong : Alpha
::one day : "Hm. Um..."
::wayfaring stranger : priest

Alpha


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Kedd. Jún. 17, 2014 9:49 am

- Nem kellene első találkozásból véleményt levonnom, nem igaz? - mosolygok rá. Eszembe ötlik a mi első találkozásunk, ahogy elhasalt a saját lábában. Csak egy egyszerű lány volt a sok közül, nem is érdekelt volna a sorsa, még csak ki se nevettem volna, ha nem szöknek meg a patkányok. Nem neki akartam segíteni, hanem az állatokon. Vagy a takarító személyzeten, hogy minél kevesebb vért keljen felmosnia? Ó, nem, nem az tetszett meg benne, hogy orra bukott. Az tetszett, hogy...
- Dianne olyan... olyan merevnek tűnik... - nem találtam jobb szót, így hát megvonom a vállamat, majd elnézést kérően pillantok Maxime-ra, aki eddig ott pihent. Egyszerű reakció volt tőlem. Nem tartottam ijesztőnek, inkább idiótának, amiért mellére vette a dolgokat. - Azt mondtam neki, hogy olyan ismerős szemei vannak - elmosolyodok. Azt hiszem ezt eltrafáltam. - Nem azt mondtad, hogy örökbe fogadtak? - pillantok rá újra. Ahhoz képest, nem úgy néznek ki, mintha nem lennének rokonok. Vagy csak láttak a szülőkről képet, és az alapján választották ki a gyereket?
- Eva... nem tudom - ráncolom a homlokomat. - Illedelmesnek tűnt, érdeklődőnek - az első egy percben háromszor kértem tőle bocsánatot, miközben azonnal felvettem a japán illemnek megfelelő viselkedést. - Azt hiszem, hogy japánul beszéltünk - gondolok vissza az eseményekre. Egyszerű, de mégis gyönyörű ékszert választottam, ami elsőre nem kirívó, egy laikus könnyen hiheti akár bizsunak is. A hozzáértő szem számára, viszont... Hát, sikerült a város legmenőbb ékszerüzletét kiválasztanom, szóval... nem csak az anyag árát kellett kifizetnem, de művészemberét is. De talán egyszer sokat fog érni.
- Hm - nem gondoltam volna, hogy én vagyok az egyetlen, akinek ez eszébe jutott. És tetszik neki! Ez megnyugtató.
- Egy Prison nevű helyre - ez egy klub, ahol minden kedd éjszaka fellép egy hónapokkal előre leszerződött együttes. Lejátszanak pár menőbb számot, amit ha nem is ismernek, de a jó ritmus miatt könnyen megkedvelnek a jelenlévők. Általában a hangulat az ujjai köré csavarja az embereket, és szerencsére nem engednek be akárkit. Belépőt kell fizetni, aminek az ára tartalmazza a teljes vacsorát, függetlenül attól, hogy milyen sokat eszik az ember. Bár illik nem végig enni a teljes menüt. Az ételkínálat elég rövid, de nem is azért szeretnek ide lejárni az emberek. És egy pohár pezsgőre a ház vendégei a jelenlévők. A többi italt már maguknak kell fizetnünk, de ez az én pénztárcámnak nem fog fájni, hiszen még mindig bőven van mit a tejbe aprítani. Bőven. Tényleg bőven. Még nem volt időm annyi pénzt elszórni...
- Imalda May fog fellépni - mondom, mintha magától értetődő lenne, hogy egy étteremben énekes-zenés kíséret is szokott lenni. - Hallottad már a hangját? - az éjjeliszekrény felé nyúlok, és pillanatok alatt rájövök arra, hogy a nadrágom zsebében maradt az iPhone-om. Na, mindegy. Ezért inkább nem kelek fel, feltéve, hogy nem lök ki érte az ágyból.
- Felvehetsz bármit... ahogy kényelmes - mosolygok rá. - Itt senkit se érdekel, hogy mit veszel fel. A társaság is elég színes szokott lenni - teszem hozzá. Hogy ki jön el, az attól is függ, hogy ki lép fel, így aztán az adott zenei stílushoz is igazodni szoktak az emberek, elsősorban a ruháikkal.
- Nem lesznek ott a haverjaim - teszem hozzá, mert általában a TOP10-es kérdés listán ez is fel szokott merülni az aktuális csajoknál, így ezt próbálom megelőzni. Na, nem mintha általában a haverok nélkül szoktam volna bárhová is lejárni... eddig. Most... egyszerűen még nem tudom összeegyeztetni azt, hogy Maxime és én mondhatni, hogy rangban nem vagyunk megfelelőek egymáshoz. És ezt mind a kettőnk háza így fogja gondolni, amit kiderül, hogy nem csak egy dugásról volt szó. Mert a közösség kicsi, és leginkább kitaszító. Még egy dugást elnéznek, na de többet... egymás után? Bár ez szerintem Maxime-ot egyáltalán nem fogja zavarni, ha csak nem az, amit esetleg ettől a háztól vagy a Kappásoktól fog kapni. De majd valahogy ezt is elsimítjuk. Ugye...?

- Maxime? - a szemére fújok, hogy végre felébredjen. Rendben, lehet, hogy rendesen kifárasztottam az este,... Na, de ennyire?
- Maxime,... dél van, lassan dél után - fölötte térdelek. Reggel annyira nem volt magánál, hogy itt kellett hagynom. Bár lehet, hogy idő közben egyszer már felébred, csak nem jutott ki, mert rá zártam az ajtót... Neeem... Azt sokkal inkább el tudom róla képzelni, hogy azóta is békésen alszik. Elvigyorodok, majd az ajkaihoz hajolok, hogy megcsókoljam. Már túl vagyok két nem túl izgalmas vizsgán, és éppen ebéd szünetet szeretnék tartani... vele vagy nélküle, ez nekem mindegy. Azt hiszem legalábbis. Megcirógatom az arcát.
- Hát, téged tényleg nem könnyű felébreszteni - konstatálom a helyzetet, immáron sokadjára.
- Reggel elejtettem a legnehezebb tankönyvemet, és semmi reakciód se volt rá - jegyzem meg, továbbra is fölötte tenyerelve és vigyorogva.


[You must be registered and logged in to see this image.]

”For to be free is not merely to cast off one's chains, but to live in a way that respects and enhances the freedom of others.” by Mandela

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Maximiliane Thorburn
::say something : 187
::born this way : 2014. May. 07.
Age : 25
::where we belong : Szigma
::one day : Vajon tudja-e a veréb, hogy mit érez a gólya?
::wayfaring stranger : Patiently hoping for a Degree (PhD)

Sigma


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Kedd. Jún. 17, 2014 10:46 am


- Igaz, igaz. - Vigyorodott el, ahogy visszahallotta a saját szavait.
- Azt hiszem ez nála munkahelyi ártalom. - Végülis rendőr. - Mindig is határozottnak kellett lennie. Mintha olyasmit mesélt volna, hogy a szülei fiút akartak. De nem jött össze nekik. Három lányuk lett. Dianne, Mia és Evelyn. Azt hiszem úgy érezte, ha elég... férfias lesz, akkor a szülei belenyugodnak abba, hogy nem született fiuk. És persze ott van a legidősebb nővér szerepe... - Miért is mesél most róluk? Nem igazán szokott erről mesélni, most mégis... jól érzi magát Biztonságban. Igen, talán ez lehet az oka, hogy olyan dolgokról beszél, amikről nem szokott.
- Igen, örökbe fogadtak. Azt hiszem a születésem után azonnal. - Nem igazán ismerte a részleteket, mert hát... - Nem igazán érdekelt a dolog, szóval nem kérdezősködtem. Talán magukhoz hasonló béranyát választottak.
- Igazi, tökéletes keleti feleség. Mondhatni. Amikor képet mutattam rólad, nagyon helyesnek talált. De azt hiszem csak pusztán örült, hogy... - egy pillanatra elhallgatott, majd aprót sóhajtott. - találtam valakit, akit kedvelek... - Nem igazán tudta megfogalmazni, mi is az az érzés, ami felmerült benne. Ragaszkodás? Talán...
- Az nem tudom merre van. - Bár ezen nem csodálkozott. Nem igazán szokott éttermekbe járni, az egyetemi gyorskajáldák bőven megteszik.
- Még nem. De majd ma este meghallgathatom. - Általában a számokat szokta szeretni, és mivel elég tág az ízlése, nagy gond nem lehet.
- Hála az égnek, nem kell kiöltözni. - Lélegzett fel. Mindig feszengett az olyan ruhákban. Múltkor a bulin is. ha nem dönt bele Mia is egy italt az induláskor, elég merev lett volna...

- Amíg nem a fejemre ejted, nem is lesz. - Morogta, a fejére húzva a takarót, majd lassan, laposakat pislogva nézett ki alóla.
- Jó reggelt. - Nyögte. - Ami azt illeti... elég nehezemre esik mozogni. - Ettől persze zavarba is jött, hiszen... egyértelműen izomláza van az éjszakától.
- Szóval már dél van? - Nyújtózkodott. - Akkor sok dolgom van... Például ez. - Megragadta a férfi karját, és a másik oldalára próbált fordulni.
- Rendben, tényleg felkelek... - sóhajtott, majd lassan elkezdett kikászálódni a pihe-puha párnák közül. - Azt hiszem szükségem lesz egy zuhanyra... - Amihez kell valami ruha, mert egy szál törölközőben azért nem fog végiglejteni a fiúk házában a zuhanyzóig. Pláne nem fényes nappal.
- Biztos nem járnak rosszul az óráid? - pillantott a másikra reménykedve.


[You must be registered and logged in to see this image.]

"It has been said that man is a rational animal. All my life I have been searching for evidence which could support this."
by Bertrand Russell

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Sasha Jung McCain
::say something : 189
::born this way : 2014. May. 06.
Age : 30
::where we belong : Alpha
::one day : "Hm. Um..."
::wayfaring stranger : priest

Alpha


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Kedd. Jún. 17, 2014 7:31 pm

- Akit kedvelsz? Anyád is így fogalmazott? - vigyorodok el, mert hát teljesen olyan, mintha egy szülőtől kölcsönzött szavakat hallanék a lánytól. Ugyan akkor valami keserű íz vegyült a számban lélegzetemmel: Csak kedvel? Kiteszek minden tőlem telhetőt, és ennyi? Másoknál már bekerültem volna a csúcs kategóriába. Talán hiába is töröm magam..?
- Van pár jó száma. - Úgy sejtem, hogy legalább egy kedvére valót fog találni a fél-háromnegyed órás, várhatóan pazar rockabilly előadás alatt. Ezért is választottam éppen ezt az előadót. Visszatérek kószáló ujjaimmal a tincsihez. Bejön, hogy ilyen mindenféle színű hajszálakat sodort fejére a természet. Gyönyörű huszonpár éves letagadhatatlanul nőies test. Sokáig az ismeretlenség homályába vesző civilizációtól mentes táj, és mégis milyen őszintén befogadó.
- Pedig nincs mit szégyellned - vonom meg a vállam, arra gondolva, hogy a megfelelő ruha a megfelelő helyen, milyen különleges képességekkel ruházza fel az embereket. - Az a kis fehér darab,... elemi volt - bólintok határozottan, mikor végre eszembe jut a megfelelő szó. Szinte eladta magát benne, mert mindenki vevő lett volna a kényelmetlenül feszengő kiscsajra. Mia tudta, hogy hogyan fogja benne érezni magát az unokahúga, és ez alapján döntött. Kár, hogy pár korty után teljesen kiütötte magát. Vagy nem..?
- És lefogadom, hogy a tőlem kapott darab is... - megingatom a fejemet mosolyogva, úgy döntvén, hogy nem pontosítok tovább a gondolataimon. - De ma este nehogy felvedd, mert akkor szmokingot kéne felvennem - vigyorodok el. Vizsgák után sokkal kényelmesebb valami lazát felvenni, például az egyenletesen pöttyös, belül kék galléros ingemet, az egyik feszülő világoskék farmernadrágommal.
- Ám, azért a szobámban valamikor felpróbálhatnád - hátha igazítani kell rajta, vagy ilyesmi. Esetleg, ha elégszer húzza fel magára, egyre természetesebbé válik neki ez a viselet.
- Időben érted megyek - ígérem. - A házatok előtt foglak várni a vasparipámmal - vigyorodok el gonoszan.


- Legközelebb oda ejtem - ígérem vigyorogva, látszatát se keltve annak, hogy komolyan gondolom, amit mondok. Inkább elidőzöm az a fölött érzett örömömben, hogy tíz perc kemény kűzdelem után végre felébredt.
- Hát... Jöhettél volna velem futni - vonom meg a vállam. Na, nem mintha én elmentem volna, de jól hangzik. Higgye csak azt, hogy ma is futottam. - De nem meglepő, hiszen még eddig nem használtad ilyen mértékben a tested - vonom le a következtetésemet. Milyen tudományos vagyok ma! Tetszik, hogy pírt kölcsönöz az arcára az éjszaka eseményének gondolata. Megint úgy érzem, hogy valamit jól csinálok, és ez sokkal jobban megnyugtat, sokkal jobban felspanol, mint egy sikeres vizsga.
- Igen, dél - bólintok. Tekintetem elkalandozik hat óra tájékán, az emelkedő kebleken. A könyvtárszolizott bőr régen nem volt az esetem, de Maxime-nak még ez a halványság is jól áll. Majdnem végig cirógatok a félrecsúszó takaró alól előbukkanó mezítelen testén, de még időben észbe kapok, hogy meginduló kezemet az ágyra támasszam.
- Ez? - nézek rá vigyorogva, mozdulatlanul, majd ha továbbra is húz, akkor követem a hátát felkínáló mozdulatát. Befekszem mögé az ágyba, átölelem a derekát, a csinos lapos hasára csúsztatom a kezemet. A hajára hajtva fejemet, lélegzem be az illatát. Maxime.
- Azt hiszem, arra nekem is - pillantok utána. Egyik szemem sír, a másik pedig nevet, amiért végre kikelt az ágyból, és nem kell tovább noszogatni. A tanácstalan tekintete nem ismeretlen számomra. Hány lány tért már magához ebben az ágyban kócos hajjal, ráeszmélve arra, hogy egy kanos hímekkel teli házban kell valahogy eljutnia a fürdőig?
- Szolgáld ki magad - intek a szekrényem felé. Biztos vagyok benne, hogy talál valamilyen póló szerűt, amiben átosonhat a mosdóig. Szerencsére nem olyan hatalmas a ház, mint a tömegkolikban, ezért egyszerre csak egy ember szokta elfoglalni. Ráadásul délben, vizsgaidőszakban... Nem valószínű, hogy csúcsforgalom lenne.
- Biztos - vigyorodok el. Megint gonosz vagyok. Felkelek én is az ágyból, hogy elő vegyek neki egy tiszta törölközőt, és egy új fogkefét is. Aztán eszembe jut, hogy tusfürdőre is szüksége lehet, ezért kiveszem a polcról a teljes felszerelésemet, majd hátat fordítva a szekrénynek, teszem be egy alsóbb polcra. Megfogom Maxime derekát, és magamhoz húzom, hogy megcsókoljam.
- Hiányoztak az ajkaid Maxime - suttogom, hüvelyk ujjaimmal végig cirógatva az említett tájon, míg tenyerem börtönébe zárom az arcát. Újabb rövid csókkal illetem finom ajkait, mielőtt karjaim újra a testére tapadnának ölelve.


[You must be registered and logged in to see this image.]

”For to be free is not merely to cast off one's chains, but to live in a way that respects and enhances the freedom of others.” by Mandela

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Maximiliane Thorburn
::say something : 187
::born this way : 2014. May. 07.
Age : 25
::where we belong : Szigma
::one day : Vajon tudja-e a veréb, hogy mit érez a gólya?
::wayfaring stranger : Patiently hoping for a Degree (PhD)

Sigma


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Szer. Jún. 18, 2014 12:07 am


- Nem. Anyám szerint... - Elpirult. Elmondhatja-e? Baj lesz-e belőle? - Anyám szerint beléd zúgtam. - Ő nem fogalmazna ennyire... egyértelműen.
- Én csak... szeretném meglátni, hogy mi lesz ebből. Nem ismerem eléggé az érzéseket, hogy rájöjjek mi is az, ami... csak azt tudom, hogy amit most csinálunk az jó. Tetszik. És még sokáig jó lenne. - Belegabalyodott a szavakba, és ami azt illeti a gondolatokba is.
- Nem akarom... a frászt hozni rád... - hebegte.
- Nem szégyenlek semmit. - Jelentette ki. - Jó testem van. - Vont vállat. - Csak egyszerűen azokban a ruhákban nem érzem magam... önmagamnak. - Nehéz azt a feszengést leírnia. Úgy rézi maszkot visel, és nem szereti, ha nem látják azt, ami ő valójában. Nem szeret hazudni.
- Hm? Szóval máskor is feljöhetek? - Mosolygott. Addig rendben, hogy a srácok rendszeresen visznek fel csajokat a szobájukba, de egynél többször? Legfeljebb a barátnőjüket. Ami azt jelentené, hogy... ha belegondol, szociálisan talán egyszer majd hivatalossá kell tenniük a... minek is nevezze? Kapcsolatukat? Persze számára talán semmi sem változik, de egy olyan vezető személyiségű Alpha hímnek, mint Sasha... nem, talán jobb lenne, ha nem lennének olyan nyíltak, hogy többször is találkoznak. A másik státuszának nem tenne túl jót. Fejét az álla alá fúrta, és az izmos mellkasban dobogó szív lassan álomba ringatta. Ez nem az ő problémája lesz.

- Még mindig nem értem, hogy vagy képes reggelente kínozni magad. - Morgott. Számára a futás felért egy kész szenvedéssel. - Én inkább egy kellemes masszázst választanék...
- Ez lesz ma a kedvencem. - Bólogatott a párnába mosolyogva, hátával szorosan simulva a férfi testéhez.
- Hogy-hogy? Futás után kimaradt a zuhany? - Bújt vissza egy pillanatra, hogy orrával is ellenőrizze, de sajnálatára csak a parfüm finom illatát érezhette. Persze ez sem okoz problémát, kifejezetten izgatónak találja ezt az illatot is.
Még szerencse, hogy Sasha olyan magas, így a rá szabott pólók, vagy éppen ingek, merthogy az akadt először kezébe, majdnem térdéig érnek, így egy rövid ruha illúzióját keltik.
- Hiányzott az érintésed... - válaszolt suttogva, karjait a másik nyaka köré fonva.
- Hú haver! El se hiszem, hogy nem húzott meg az a ribanc! - Vágódott ki az ajtó, hogy egy jól ismert barát kicsit meglepetten torpanjon meg. - Bocs, nem tudtam, hogy csajjal vagy! - Pislogott. A fenének jutott eszébe, hogy ennek még a vizsgák alatt, délben is félmeztelen lányok időznek a szobájában.
- Megyek, lezuhanyzom. - Bontakozott ki az ölelésből Max, és magához vette a szükséges felszerelést, mielőtt kilibbent volna az ajtón.


[You must be registered and logged in to see this image.]

"It has been said that man is a rational animal. All my life I have been searching for evidence which could support this."
by Bertrand Russell

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Sasha Jung McCain
::say something : 189
::born this way : 2014. May. 06.
Age : 30
::where we belong : Alpha
::one day : "Hm. Um..."
::wayfaring stranger : priest

Alpha


TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   Szer. Jún. 18, 2014 3:20 am

- Belém...? - emelkedik meg az egyik szemöldököm lassan, hogy aztán remegni kezdjen az erőlködéstől. Felettem a habok csapnak össze, alattam az iszap. Vízbe ejtett, zuhanó kavics vagyok. Megülnék a tenger fenekén, de a homok forró öleléssel ragad magába. Mélyebbre. Mi legyen? Látod a vörös pírt az arcán? A zavart kis mosolyt, melyet igyekszem nem visszatükrözni? - É...És szerinted? - kérdezem tétován, talán késhegynyi rémülettel a tekintetemben. Lenyelek minden más gondolatot, kíváncsian várva a szavait.
- Nem úgy viselkedsz, mint azok a csajok, akik belém vannak zúgva - idézem fel az eddig tapasztaltakat. Bár ez nála lehet, hogy semmit se jelent, hiszen mindenben kicsit eltért már a legelején is az eddig tapasztaltaktól.
- Késő bánat - mosolyodok el, úgy téve, mintha már a frászt hozta volna rám, holott még el se jutott igazán a tudatosulás mezejére az, amit hallottam. - De nem foglak ezért kidobni a szobából - viccelődök, mert viccelődéssel könnyebb elűzni az idegességet. A tenyerem izzad, a torkom pedig kaparni kezd.
- Persze, - vigyorodok el a kérdés hallatán, majd gyorsan hozzáteszem. - Ha felhívlak - akkor máskor is feljöhet, ha én döntök így. Különben nem sok értelme lenne az ajtómon kopogtatnia... Bár... Már magam se értem, hogy miért nem vagyok képes elfogadni azt, amin változtatni nem tudok. Maxime belebotlott az életembe...

- Hát, az későn kelőknek nem jár - válaszolom vigyorogva. Hogy is ne! Két kemény vizsgával a hátam mögött, és még további párral a nyakamban, még nekiálljam az ő elgémberedett izmai helyre rázni! Ó, nem, igazából egyáltalán nem tartom a célzást felháborítónak. Sőt, örömmel kiélvezném annak lehetőségét, hogy a bőréhez érjek!
Megtámasztom a könyökömön a karomat, és tenyerembe fektetve a fejemet pillantok át kíváncsian az arcára. Szeme sarkának legapróbb ráncából is látszik, hogy mosolyog. Úgy érzem változott valami. Tegnap és ma között történt valami, amitől ő boldogabb, én pedig ha lehet még nyugtalanabb lettem.
- Hah - nevetek fel a kérdés hallatán. Kicsit lassan bootol ma rendszer, kedves Maxime! Csak nem a kevés alvás okozza, vagy a reggeli kávé hiánya?

- Pff... - morgok az orrom alatt, mikor már Maxime szobán kívül van. - Hát téged nem tanított meg anyád kopogni? - teszem fel a költői kérdést, és nem is várok rá választ. Persze, az én hibám, hogy annyira siettem, hogy nem forgattam el a zárban a kulcsot... sőt, még csak bele se tettem. Ledobtam az éjjeliszekrényre... Arra se ébredt fel Maxime. Maxime...
- Elszúrtad a déli vizsga-drukk űző dugásomat - nézek a srácra sötétlő szemekkel, és egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy itt helyben megfojtom. Ám ez az érzés hamar elillan. Zsebre teszem a kezeimet, és láthatóan lehiggadok.
- Mindegy - megvonom a vállam, és az asztalomhoz sétálok, hogy neki támaszkodjak. - Na, mi volt azzal a vizsgával? - látszok végre érdeklődőnek, legalább egy kicsit, így ő is feledheti a rettegést attól, hogy agyalást kap ebédre. Egy fél perccel később jön be, talán már a bugyija helyén lettem volna, és nem a kezemmel... Legalábbis ezzel nyugtatom magamat. Az most cseppet se zavar, hogy a szigmás csaj ruhái szanaszét hevernek az ágy körül, az enyémekkel egyetemben, ugyanis én is késve keltem. Ezért nem mentem el futni. Ezért késtem el majdnem a vizsgáról, és ezért nem a szokásos branccsal együtt érkeztem... és ezért tört ránk ez a hülye gyerek. Mindez egy kis elalvás miatt?
- Hát igen, azt a libát se tömik meg otthon rendesen - kapcsolódok be a szövegelésébe, bár a nagy részéről lemaradtam, de azért könnyen összerakom a témát.
- Amúgy nem indulunk? - int a fejével az ajtó felé, mire én egy hosszú pillanatig nézek rá. Majdnem azt mondom, hogy még megvárom Maxime-t. De mikor érdekelt az engem korábban, hogy egy csaj még a velem eltöltött éjszaka után készülődik? Megvonom a vállamat.
- De, menjünk - ellököm magam az asztaltól, és elindulok. Csak behúzom magam mögött az ajtót, hogy vissza tudjon menni. Attól nem tartok, hogy mások bemennének mókázni a szobámba, mert mindenki nagyon jól tudja, hogy azért nyolc napon túl gyógyuló verés jár. Út közben előveszem a telefonom, hogy lepötyögjek egy rövid üzenetet. "Akkor, este." Azt hiszem, ennél pontosabban és tömörebben nem fogalmazhattam, volna meg, hogy mi a helyzet. A helyzet ugyanis az, hogy már így is elég gyanús az egész, és ha én még meg is várom, akkor végképp elkönyvelnek a srácok valamit... Valamit, ami még nem tudom, hogy jó-e nekem.


[You must be registered and logged in to see this image.]

”For to be free is not merely to cast off one's chains, but to live in a way that respects and enhances the freedom of others.” by Mandela

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Sponsored content



TémanyitásTéma: Re: Sasha Jung McCain szobája   

Vissza az elejére Go down
 

Sasha Jung McCain szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
HOLLIS UNIVERSITY :: Alpha Ház :: Első Emelet-