Jace Nott
::say something : 3
::born this way : 2014. May. 01.
Age : 32
::where we belong : Palm Bay
::one day : A született gonoszak bizonyára tudnak valamit!
::wayfaring stranger : I Am Perfect To You
Alpha
 |  Tárgy: Mr. Nott Csüt. Május 01, 2014 7:31 am | |
| Jace Nott
Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel,. csupán örökkel; s én örökkön állok. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
Teljes név: Jonathan Nott
Becenév: Jace, Jacie, J
Születési hely és idő: 1991. 05. 13, London
Play by: Cedric Bratzke
Csoport: Alpha
Érdeklődési kör: gördeszkázás, fotózás, bulizás, zenélés, énekelés
Kapcsolat a családdal: Viszonylag jó, persze azért kellenek családi viták testvérekkel, szülőkkel, de ha hétvégenként, szünetekben velük lakik az ember, ezek a viták elkerülhetetlenek. Anyukámmal mindig is jobban jöttem ki, mint az apámmal, ő folyton csak utazgatott, egy-ey étkezés erejéig láttuk csak, amikor kiosztotta a szuveníreket, s már ment is a reptérre, hogy elérje a gépét a következő kontinensre. Anyám pedig végezte a házimunkát, emellett pedig tanár, így egy idő után mindketten rájöttünk az öcsémmel, hogy nem unatkozunk annyira, ha egymás társaságában vagyunk egyedüllét helyett.
Ez vagyok én: Soha nem voltam jó abban, hogy fényezzem magam, így nehezemre esik leírni a tulajdonságaimat. A legfontosabb tulajdonságom magam számára, hogy mindig jól nézzek ki, általában a legmárkásabb ruhákat hordom, legfrissebb divat szerint öltözködöm, nem mentem el úgy sehova, hogy ne a tökéletes ruhában, megfelelően beállított hajjal lépjek ki a házból, egyszóval adok magamra. Jó tanuló voltam mindig is, és apám munkája révén a családnak nem okozott semmilyen gondot egy magániskola, ilyen-olyan különóra fizetése sem. Nem vagyok az a nyitott, barátkozós típus, megvan a köröm, jól érzem magam benne, persze ez alól a csinos lányok kivételt képeznek. Nem vagyok nagy nőcsábász, de persze kötöttem már ki ágyban lánnyal az első randin. A szemem kék, a hajam sötétbarna, ezzel nagy figyelmet keltek a lányok körében. A jó tulajdonságaimmal szemben akad pár rossz tulajdonságom is, például - ha olyanom van - rettentő kötekedő tudok lenni, amit a sértődöttség, az ordibálás, kártevés, és a rendőrségi eljárás követ. Persze ilyenkor vagy a nagyi, aki velünk él, vagy a dadus jön el értem az örsre, mivel a szüleimet nem nagyon érdekli, mit csinálok a magánéletemben, amíg jól teljesítek a suliban.
Kötődő típus vagyok, már házas is voltam, cirka egy éjszakára meg egy fél napra, aztán a lánnyal röhögtünk egy jót, és elváltunk. Nem vagyok az az edzős típus, ehetek akármennyit, nem hízok, és a kockáim is a helyén vannak, a v-vonalam felett. Nem vagyok sem magas, sem alacsony, a 175 centimmel, a középmezőnyt erősítem.
| [You must be registered and logged in to see this image.] |
Tomi - 15 - 3 év - van, Alex Tomlinson - story of my life
Kiskoromra nem nagyon emlékszem, és a szüleim sem azok a tábortűz körül mesélősök. Egy dolog viszont megmaradt, rengeteg költöztünk, és utaztunk. Nem volt rossz mindig máshol élni, Londonban, Indiában, Amerikában, Párizsban, megint Londonban, majd Californiában, de nem voltak barátaim. A költözés előtt egy két sráccal a suliból címet cseréltünk, és egy pár hónapig leveleztünk, de az nem volt ugyanolyan, mint focizni velük a parkban, röhögni a suliban, esetleg az utcákon együtt bámulni a lányok szebbik részeit.Aztán jöttek sorra az iskolák, az általános nyolc évét nyolc különböző iskolában, nagyjából négy másik országban jártam ki, de apám mindig felfogadott egy-egy magántanárt, hogy be tudjam hozni az esetleges lemaradásomat a többiekkel szemben. Legjobb barát híján a szobalányokkal, dadusokkal, komornyikokkal beszélgettem, nem volt más lehetőség, de ennek köszönhetően tudok franciául,spanyolul és olaszul, örök hála apámnak, aki mindig más országokból szerezte be a cselédséget.
Aztán jött a várva várt gimi, amiben reménykedtem, hogy sikerül egy helyen kijárnom. Egy évig nem költöztünk sehová, és ez kezdett kicsit gyanús lenni. Aztán az évzáró rendezvény után apám előállt azzal, hogy költözzünk. Itt lett elegem belőle, és kifakadtam, hogy nincsenek barátaim a hülye költözködések miatt, és menjenek csak, én maradok. Apám beleegyezett, anyám viszont hallani sem akart róla, egész nyáron ezen ment a huzavona, de legalább nem ment azzal az idő, hogy másik iskolát kelljen találni. Végül nyár végén itt maradt a francia szobalány és mellé rám sózták a nagyit. Anya anyukáját, akivel jobban kijövök, mert vele többet találkozom, apu szülei valahol Olaszország és Svájc határán laknak, hozzájuk csak síelni megyünk. És igen, megtörtént, amit mindig is szerettem volna, második évemet kezdtem ugyanabban az iskolában. Voltak, akik örültek - a baráti köröm tavalyról, és a lányok - és persze voltak, akik összevont szemöldökkel gyilkos nézéseket vetettek rám, ők voltak a lúzerek, akik még lúzerebbül érezték magukat a társaságunk miatt, mert mindenki a mi körünkbe akart beférkőzni, volt akit engedtünk, volt akit nem, na ők voltak a lúzerek. A lányok jöttek-mentek, egyikkel sem volt komoly kapcsolatom, jobb volt ez nekem így, nem voltam az a kötődő típus, pláne nem voltam barát-alapanyag. Teltek múltak az évek, a nagyi folyton el akart látni pénzzel, rengeteggel, mert hogy örökölt a szüleitől, a megboldogult férjétől, és amúgy is cseszettül gazdag volt. Nem nagyon engedtem, sportkocsit akart nekem adni, elég volt nekem a busz, néha ezen kiakadt, de aztán belenyugodott. Aztán eljött a végzős év, felmerült persze a hova tovább? kérdés is, mire a nagyi azt mondta, hogy mindegy, hogy hova, ő szeretné finanszírozni, amit - egy ideig nem akartam elfogadni, mert drága - de végül rábólintottam. Az egyetemek közt rögtön kiszúrta a szemem a Hollis, azon belül a Zene és énektudomány szak fogott meg elsőre. Jelentkeztem, felvettek, és zenetörténet órán láttam meg a lányt, A lányt, akinek a szeme, a haja, a mindene rabul ejtett, és először éreztem valamit, ami miatt még nem mertem megkérdezni a nevét.
|
|
