HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!





























Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

nincsen

A legtöbb felhasználó (29 fő) Szomb. Máj. 03, 2014 6:36 am-kor volt itt.
Latest topics
» Végzet Ereklyéi
Pént. Feb. 13, 2015 8:24 am by Vendég

»  ⊰ Mysterious New Orleans
Kedd. Nov. 25, 2014 8:23 am by Vendég

» Elkészültem!
Csüt. Okt. 09, 2014 8:31 am by Hailey Winslow

» Hailey Winslow
Csüt. Okt. 09, 2014 8:30 am by Hailey Winslow

» London Life
Szer. Szept. 10, 2014 3:50 am by Emilia Russ

» Gitta & Ivy közös lakrésze
Szer. Szept. 03, 2014 12:06 am by Ivy Thornton

» Szaklista
Pént. Aug. 15, 2014 3:01 am by Anna Smithwick

» Avatarfoglaló
Pént. Aug. 15, 2014 2:57 am by Anna Smithwick

» Anna Smithwick
Pént. Aug. 15, 2014 1:23 am by Sosie Morgenstern


Share | 
 

 Jonathan Bradford

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


Jonathan Bradford
::say something : 4
::born this way : 2014. Apr. 22.
Age : 35

Teacher


TémanyitásTéma: Jonathan Bradford   Csüt. Ápr. 24, 2014 10:13 am

Jonathan Bradford

Isten megteremtette az embert, az ember megteremtette istent.


Teljes név: Dr. Jonathan Christopher Bradford
Becenév: Jo, Jay, Crhris.
Születési hely és idő: 1978. január 15.
Play by: Hugh Dancy
Csoport: Tanár
Érdeklődési kör: Társadalom tudományok, idegen nyelvek, kriminológia és politológia.
Kapcsolat a családdal: ide
A családommal való viszonyom elemezgetése egy olyan elfoglaltság, amely semmilyen eredményre nem vezet. A pszichológusom persze erről mást gondol, de mivel szinte mindegyikük meghalt már vagy egyáltalán nem is beszélünk, így maximum a problémáim gyökerét jelenthetik.Összesen három vér rokonom maradt meg mára az egyik az édesanyám, akit igyekszek lerázni,  a fiam és a kislányom akiket épp ellenkezőleg minél többet szeretnék látni. Sajnos mind a kettő nehéz a feladat, mivel anya szent kötelességének érzi, hogy mindenben irányítsa az életemet. A gyerekeim esetében pedig több sztár ügyvéd és a nagy összegű gyerektartás se volt elég, hogy állandó láthatási jogot szerezzek. Az egyedüli szerencsém, hogy az exem nem akar eltiltani tőlük, sőt támogatja a kapcsolatunk szorosabbra fonódását. Rajtuk kívül még a középiskolai barátaim vannak akiket valamennyire a családomnak nevezhetek, de a nagy távolságok és a felnőtt élet problémái miatt szinte semmi lehetőségünk sincs a találkozásra.

Ez vagyok én: Aki rám néz egy tipikus bölcsész professzort lát, amivel nincsen semmi probléma, hiszen az egyéniségem egy részét valóban lefedi a megállapítás. Kócos hajam van, amely makacsul ellenáll minden fésülési kísérletnek. Az arcomat - amely miatt egyszer sem tituláltak jóképűnek még -  sokszor többnapos borosta fedi. Ráadásul szemüveget is viselek, mivel anélkül elég gyatrán látok. Első diplomám valóban bölcsészethez köthető. Szépen, választékosan igazi New Yorki angolsággal beszélem a nyelvet, amelybe egy kis skót akcentus vegyül. Ezen felül perfekt vagyok latinból, fordítok ó-görögből és elboldogulok még vagy másik hat nyelvvel is ha muszáj.. A különbségek hosszú sora azonban már ott elkezdődik, hogy a társadalom tudományi karon tanítok. Aztán a divatra érzékenyebb szemlélők észre vehetik, hogy a ruháim egytől-egyik drága márkás darabok, olyanok amit elit egyetemek felkapott tudósai sem tudnának a kutatási pénzből kispórolni. (Főleg nem a btk-n.) Az egyéniségemben talán tényleg hasonlítok azokra, akik anno a filozófia szakon próbáltak tanítani bennünket, de szigorúságomban a később jog tanáraimra ütöttem, és az elvárásaim terén is igen magasra teszem a mércét. Ezt sok diákomnak nehezére esik elfogadni, mivel sem minta ember sem minta tanár nem vagyok. Sokszor nem angolul szólalok meg az órákon, túl hangosan és gyorsan, vagy érthetetlenül halkan beszélek, ráadásul alapozó órákon is hajlamos vagyok szakkifejezések nagy mennyiségű használatára. Ez egyébként nem csak az órákon, de való életben is komoly problémákat okoz, és az akadémikus professzorok kivételével kevés ember fogja fel, mit is mondok valójában. Mivel legtöbb embernél messze több végzettségem van és a baráti köröm is sikeres, befolyásos emberekből áll, ezért sokszor lenézően viselkedem másokkal. Ráadásul, ezt tovább fokozza, hogy nem kis vagyont örököltem, igaz számomra a pénz soha se számított, hiszen mindig volt annyi amennyi kellett és soha nem szerettem felelőtlenül költekezni. Bár látszólag ártalmatlan vagyok, de valójában nem vagyok az a fajta fickó akivel érdemes ujjat húzni. Nagyon nehéz kihozni a sodromból, de akkor általában kő-kövön nem marad. Persze, ez ritkán jelent fizikai erőszakot, de mivel szoktam rendesen kiereszteni a gőzt és hajlamos vagyok problémák elfojtására, néha szabályos düh kitöréseim vannak. Az egyre gyakrabban előjövő pánik rohamok és a lassan kifejlőd paranoia miatt, sokan az ép elméjűségemet is megkérdőjelezik. Ez alól én magam sem vagyok kivétel, hiszen kis koromban epilepsziával kezeltek és elég sok lelki problémám is van. Azért vannak pozitív tulajdonságaim is. A dolgaimat mindig pontosan és precízen intézem. Bár jog tudósként és filozófusként az etikai normáim meglehetősen sajátosak, de talán éppen ezért nagyon megbízható vagyok. Igaz nem engedem közel magamhoz az embereket, de akik valahogy még is átjutnak a gondosan felépített falaimon, azokhoz nagyon hűséges tudok lenni.

Egészség:
Mivel koraszülötten jöttem, a világra, ezért fiatalon rengeteg betegséggel kellett megküzdenem  Nehezen látok távolra és az utóbbi időben több szemműtétet kellett rajtam végezni, hogy a látásom megmaradjon. (Igaz azóta ezen a téren jelentős javulást értem el.) Fiatalon epilepsziás rohamaim és asztmám volt, de ezek kamaszkorom óta nem jelentkeztek. Ellenben egyre gyakrabban vannak pánik rohamaim, sokszor vagyok depressziós és paranoia jelei is mutatkozni kezdtek rajtam.

Érdekességek:
Hobbim a biciklizés, horgászat és fiatal koromban nagyon szerettem makettozni is. Ez utóbbira sajnos már nincsen sok időm, de szeretném újra kezdeni.
Elképesztően jó a nyelvérzékem. Az angol mellett perfektül fordítok latinból és egész jól ó-görögből. Ebből kifolyólag elboldogulok az új göröggel és nem okoz nekem problémát, a spanyol, valamint az olasz nyelv sem. A gimnáziumban tanultam franciául és németül, amit főleg olvasással tartok szinten. Az elmúlt években orosz és kínai nyelv leckéket vettem.
Több pisztolyom is van, amikkel rendszeresen járok célba lőni.
Tagja vagyok a Demokrata pártnak, de ellenzem Obama elnök tevékenységét.
Van egy Rafael nevű vérebem, akit egyszerűen imádok.


[You must be registered and logged in to see this image.]
Ezt majd később... - 25 - sok – nincs


story of my life


Harminc hat évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot, egy hideg januári napon. A család amibe beleszülettem tele volt problémákkal és ellent mondásokkal. Az apai nagyapám Írországba született és igazi ír volt, nem olyan mai ír akik életükben nem jártak az országban, de buzgón részegednek Szent Patrik napon. Tanár volt, a közösség megbecsült tagja mielőtt elvett egy protestáns skót lányt és a közösség ahol akkoriban élt el nem üldözte őket. Amerikában is folytatta a pályáját, kezdetben egy magániskolában később – miután az alkoholizmus elhatalmasodott rajta – pedig egy állami gimnáziumban. Nem voltak se szegények, se gazdagok, soha nem érdekelte őket a pénz, vagy a hatalom, éppen csak annyit akartak, hogy egyetlen fiuk egy-két fokkal feljebb lépjen a létrán mint ők. Ez maradéktalanul sikerült is, hiszen apám jogvégzett emberként hatalmas karriert futott be. Édesanyáméknál egészen más a helyzet. Az anyai nagyapám bankár volt, a nagymamám egy gyógyszergyár örököse, aki családja vagyonát múzeumok finanszírozására fordította. Nekik mindenük volt a vagyon és a pénz. Bár egymást szerették, de a lányukra soha se szakítottak elég időt és az első adandó alkalommal bentlakásos iskolába küldték, amely egy életre megrontotta a kapcsolatukat. Apával a főiskolán találkoztak és szerettek egymásba, majd nem sokkal utána összeházasodtak. Az anyai nagyszüleim nem támogatták őket, mert nem érezték apámat elég jónak a lányukhoz, az apai nagyszüleim pedig annyira lezüllöttek akkora, hogy meg se lettek hívva az esküvőre. Az elkövetkezendő évek nehezek voltak a számukra, hiszen senki se támogatta őket anyagilag. Apa sikertelenül próbálkozott a jogi praxis beindításával New Yorkban és az első gyerekük, a nővérem halva született, amit több vetélés követett.
Én magam sem jöttem simán a világra, kora szülött voltam vézna és gyenge,tipikusan olyan baba akit Spártában lazán ledobtak volna a Taigetoszról. Szerencsémre ismerték az inkubátort és pechemre még a vákuumfogót is, ami ha agykárosodás, meg a fejletlen tüdő nem lett volna elég, még a szememet is tönkre vágta. A szülés idején éppen Washingtonban laktak, de sokszor költöztek velem az elkövetkezendő négy évben. Az első hosszútávú menedékünk Floridában volt, ahol apám egy helyi biztosító cég jogi osztályán kapott munkát. Ide kötnek életem első és gyerekkorom egyetlen igazán szép emlékei. Itt még voltak barátaim és se az asznám, se epilepsziám nem volt olyan súlyos, hogy ne járhattam volna óvodába. Mivel több gyerekük nem lehetett ezért a sok teendőjük mellett is mindig volt idejük rám. Anyám szabályosan elkényeztetett és mindent megkaptam amit csak az akkor még szűkös anyagi lehetőségeinkhez képest megengedhettünk magunknak. Ezek után hideg sokként ért, hogy apát előléptették és a tengerentúlra helyezték át, mivel ez azt jelentette, hogy el kell hagynunk az otthonunkat. Feltehetően a költözéssel járó stressz miatt, egyre súlyosabbak lettek az epilepsziás rohamaim, és az asztmám is kritikus szintre erősödött. Megfelelő angol nyelven oktató iskolát alig találtak nekem, de azt se tudtam időbe megkezdeni, majd egyre többet maradtam ki a betegségeim miatt. Ebben az időszakban a sok munka miatt, apa egészségi állapota se volt a legfelhőtlenebb. Bár akkor még nem volt negyven éves, de már is két infarktus gyanúja volt és sok gondja adódott a migrénje miatt is. Anyám tartotta össze a családot és betegesen sokat gondoskodott rólunk. Három év után költöztünk vissza New Yorkba, részben mert a kinti élet tönkre tett volna minket, részben mert az anyai nagyszüleink látva, a menyük előrelépését békülni akartak végre.
Apa egy másik céghez igazolt bár a munkája csak annyit változott, hogy először vezető helyettese, majd vezetője lett a jogi osztálynak. Szép házunk volt a külvárosban, az anyagi helyzetünk is teljesen rendben volt, minden szép lehetett volna, ha nincsen anyám. Az egész azzal kezdődött, hogy apa a visszaköltözésünk után egy héttel jelentkezett a kardiológián, és egy hozzá képest fiatal doktornő kezei alákerült. A család új orvosa engem is megvizsgált hát ha örököltem a szívproblémákat, de szerencsére nem így volt. Végül apámnak műtétet, nekem másik két orvost javasolt, és a segítségével végre a gyógyulás útjára léphettünk. A  szülő anyám nem bírta elviselni, hogy a családon kívül is akarunk életet magunknak. Apával teljesen elhidegültek egymástól, engem pedig kényszerített, hogy otthon maradjak és magán tanuló legyek. Nem csoda, hogy végül mind a ketten, a család új házi orvosának a karjaiban kötöttünk ki és az sem, hogy válópert fontolgatták, de a történet végül szomorú fordulatot vett. A boldogság kapujában anya egyre többet kezdett inni, először a rendőrségre, majd a pszichiátriára került, amit a másik szülöm nem bírta tétlenül nézni. Elgyengülhetett egyszer, követhette a szívét, de amikor másodjára is meg kellett volna szegnie esküjét, már nem kötött kompromisszumot. Engem bent lakásos iskolába küldött, szakított a szeretőjével és  mindent megtett, hogy a feleségét leszoktassa az italról. Azt hiszem innentől tekintem apámat példaképemnek és vettem meg mélységesen az anyámat.
Egy bentlakásos régi vágású protestáns iskoláról az emberek hajlamosak a legrosszabbat feltételezni. Én azonban a legjobb éveimet töltöttem itt. Anyám beteges kontrolljának hiánya jó tett nekem, és a tehetős rokonaim is mindent megtettek, hogy versenyezzek az iskola előkelő diákjaival. Ez a kettő együtt hatalmas szabadságot biztosított, de én igyekeztem ezzel nem vissza élni. Elkövettem persze a magam hibáit, engem is belevittek egyszer-kétszer a rosszba, de mindig tanultam belőle. Végre megint voltak barátaim és mivel a tanulásban akkor már jóval előttük jártam siker élmények is. Az itt megismert emberek mind a mai napig mellettem állnak ha kell, bár azóta szét szóródtunk a világba. Van akiből híres sportoló, majd kommentátor lett, másból menő riporter,  és olyan is akad akit lecsuktak adócsalásért. Még a diák önkormányzat elnökének is megválasztottak, ráadásul két évig is betöltöttem ezt a posztot, ami elég ritkaságnak számít. Nyaranta sokat utaztam az országba, a barátaimmal kirándultunk és szórakoztunk, de amúgy is minden lehetőséget megragadtam, hogy ne kelljen otthon lennem. Anyám teljesen kiborító volt, hangosan zokogott, hogy elhagytam és otthon lenne a helyem mellette. Apám teljesen a munkájába temetkezett és teljes volt a káosz. Ehhez képest némileg felüdülést okoztak a nagyszüleim, akik mindig szívesen fogadtak és menedéket nyújtottak a legnehezebb időkben. Az egyedüli amit nem adott meg az iskola, az-az életcél. Nyaranta dolgoztam egy kicsit nagyapánál a bankba, apám cégénél próbálkoztam, és jártam nagymamánál a múzeumba,  de egyiket se találtam valami izgalmasnak. A tantárgyak terén inkább a humán terület ami fele orientálódtam, de itt sem volt valami egységes az összkép. Ráadásul hiába voltak jó jegyeim, a nyelvérzékemen kívül nem éreztem magamban semmilyen tehetséget. Mivel akkoriban épp a vallásos korszakomat éltem, fontolgattam a teológiát is, de nem találtam elég színvonalasnak az egyházi főiskolákat. Végül a szüleim elől való menekülés határozta meg az iskola változásomat, és az ország túlsó végére a Stanfordra adtam be a jelentkezésemet, ahova felvételt is nyertem.
A barátaimtól való búcsú után, megkezdtem tanulmányaimat a Palo Alto legendás egyetemén. Amennyire jól beilleszkedtem a középiskolába, annyira nem találtam meg a helyemet a Nyugati parton. Nem ismertem senkit, más volt az emberek mentalitása, és úgy összességében hozzá állása a világhoz. Filozófia szakon kezdtem meg a tanulmányaimat, amit később ókori nyelvészet minor szakiránnyal egészítettem ki. A pénzem itt kevésbé számított, sőt sok elvakult szaktársam kifejezetten le is nézte a pénzügyi és gyógyszergyártó szektort, aminek a vagyonunkat köszönhettük.  Többször fontolgattam emiatt, hogy közgazdaságtanra váltok, de nem bíztam, hogy az ahhoz szükséges matematika krediteket teljesíteni tudom. A tanulás se ment valami jól, hiszen se  akaratom nem volt tanulni, se a tananyag nem érdekelt annyira. Emberileg is sokat változtam, így az énkép keresés is nagyon lefoglalt az egyetem elején.  A vallásos világnézetemet a filozófia tanárok rombolták szét, a sok minden hülyeségért tüntető fiatal, pedig a liberális oldalamat tiporta a sárba. Ha valaki kedves volt velem, vagy hajlandó volt barátkozni, az szinte minden esetben kihasznált. Mivel a középiskolai pozitív tapasztalatok miatt a bizakodó, az egyetemen tapasztalt elutasítás pedig a társassági élet iránti vágyamat élesztette fel, sokszor sikerült is átverniük. Több segély szervezetnek írtam akkoriban csekket, mint azóta összesen és egyik barátomnak hitt személy pedig milliókkal károsított meg.
Szinte minden naivságomat levetkőzve menekültem vissza New Yorkba a diploma után. Az utolsó két évbe normális jegyeim voltak, a szüleim szorgalmazták, hogy ne hagyjam abba a tanulást. Oda haza is rendbe mentek a dolgok, anya látszólag leszokott az italról és hosszú szenvedés után hagyta édesapámat elmenni. Ő akkoriban megint a doktornővel randizgatott, szépen emelkedett a fizetése, megkapta az előléptetést szóval minden oka meg volt a boldogságra. A stabil környezet és a Stanford utálatom mellett volt egy harmadik ok, amiért visszatértem a szülővárosomba. Ezt a bizonyos okot Carlanak hívták, még gimnáziumból ismertem meg, a közös barátaik esküvőjén találkoztunk megint és utána netan tartottuk kapcsolatot. A szüneteket nagyrészt együtt töltöttük, és szépen lassan sodródtunk a párkapcsolat irányába. Mikor mind a ketten megszereztük az alap diplománkat, úgy döntöttük adunk egy esélyt a dolognak és néhány hónap járás után össze is költöztünk. Elhatároztam, hogy kezdek valamit az életemmel, ezért apám nyomdokain járva a Columbia egyetem jogi karára iratkoztam be. Bár első évbe érződött az elmúlt évek mérsékelt tanulása, és az éppen csak felvettek keresztje is ott volt rajtam, de sikerült helyt állnom. Végre megálltam amihez volt érzékem és amit szerettem csinálni. A második évben már a legendás kriminológus Dr. Emilia Watson mellett voltam tanársegéd és részt vettem a híres börtöntanulmányának elkészítésében, amelyre az én nevem is felkerült. Rengeteget dolgoztam, tanultam és kutattam, amely olykor utazásokkal is járt, de a párom  mindenben támogatott. A családomnak már kevésbé tetszett, hogy a jogi pályával próbálkozom. Mind egyet értettek benne, hogy nem vagyok elég agresszív és alattomos, hogy jó ügyvéd legyen belőlem. Ők inkább tanári pályán képzeltek volna el, vagy a nagymamám mellett láttak volna szívesen, mint a családi múzeum fiatal igazgatója. A helyzetet bonyolította, hogy az élettársammal megszületett első gyermekünk a kis fiunk Peter Jonathan Bradford, de nem házasodtunk össze, amit szintén helytelenítettek. Érdekes módon az egyedüli aki kiállt mellettünk az anyám volt. Mivel akkoriban elég magányos élete volt, sokat járt át hozzánk, vigyázott a gyerekre, hogy néha tudjunk pihenni és én voltam olyan bolond, hogy kibékültem vele.
Huszonhat évesen szereztem jogi diplomát és ekkor kezdődött életemben a lejt menet. Anya rávett, hogy jelentkezzek a társadalom tudományi kar doktori képzésébe és folytassam a tanítást. Mivel a professzor asszony akkor már nem volt az egyetemen, gyakorlatilag én vittem tovább az óráit és saját tárgyakat is kaptam. Bár továbbra is tanársegédi státuszba voltam, és kilátásba se volt a tanári véglegesítésem, de teljes értékű munkát kellett végeznem. Ezen felül dolgoznom kellett a kutatásaimon és tanulnom kellett a jogi szakvizsgára is, hiszen hosszútávon szerettem volna ténylegesen praktizálni is. Az időt a családi élettől tudtam csak elvenni, ami nem volt éppen szerencsés dolog, mert ekkoriban született meg a lányunk Savantha Elisabeth Bradford. Ráadásul kereszt apa is lettem, ami megint bizonyos kötelezettségekkel kellett volna, hogy járjon. Az élettársammal teljesen elhidegültünk egymástól és a romló családi élet, valamint a sok munka együtt járt az egészségem romlásával is. Először szemem lett beteg, majd volt egy páni rohamos időszakom is, végül az asztmám akart újból ledönteni a lábamról. Nem adtam fel, próbáltam enyhíteni magamon a nyomást és feleségül kértem Carla-t aki azonban nemet mondott, én pedig nem láttam így értelmét a folytatásnak.
A külön válás rövid volt, gyors és fájdalmas. Bár a legjobb ügyvédek képviseltek és én magam állítottam össze a háttér anyagokat, de még csak részleges felügyeleti jogot se kaptam. A feleségem egyszem kis ügyvédje a kortörténetemmel mindent letarolt, amivel nem csak felajánlott gyerektartás összegét növelte meg jelentősen, de a láthatási jogot is szakember véleményez kötötte. A per után egy hónappal átvettem a doktori diplomámat, majd két honnapra rá sikeres szakvizsgát tettem, de ennek se tudtam örülni felhőtlenül. A szakvizsgám után se voltak hajlandóak ugyan is véglegesíteni, pedig egyik legképzettebb tanár lettem ezzel a karon. Ezt követte a nagyapám, majd egy héttel rá a nagymamám halála, akik úgy látszik szó szerint nem bírtak egymás nélkül élni. Bár anyámra se kevés pénzt hagytak, de én voltam a főörökös és ezzel súlyos milliók, felfoghatatlan ingatlan vagyon hullott a kezembe, valamint komoly részesedésem lett két hatalmas cégben is. Ennek az átjátszása azonban hosszabb folyamat volt, és nem is igazán érdekelt. Dolgozni akartam, letenni valamit az asztalra, de egyetlen ügyvédi iroda se vett komolyan. Jelentkeztem a jogsegély szolgálatra, ahol a legalapvetőbb pereket is elbuktam, mert ügyetlenül viselkedtem a tárgyalóterembe. Végül az apám egyik barátja a Qeensi államügyész vett a szárnyai alá, aki jogi tanácsadóként alkalmazott. A segítségemmel bűnözőket fogtak el, adó csalókat buktattak le és sikeres reformokat hajtottak végre a város közigazgatásában. Az ügyész mellett a politikai életbe nyertem betekintést, megtanultam a legfelsőbb körök játékszabályait, amitől a szüleim mindig próbáltak távol tartani. Jó barátságot alakítottam ki több helyi rendőrrel, akik célba lövésre és alap önvédelemre próbáltak tanítani, cserébe én sok pénzzel támogattam a munkájukat, valamint mindig kész voltam jogi segítséget nyújtani ha szükséges.
Bár nem voltam itt sokáig, de ez alatt az idő alatt kétszer is megpróbáltak megölni, ezért úgy gondoltam, nyugodtabb állás után nézek. Szerencsére éppen időközi választások voltak, így az ügyész barátom kampányában jutott nekem feladat, majd a demokrata párt helyi irodáján kaptam egy jó kis tanácsadói állást. A magán életem igen furcsán alakult. A nagy szerelmi csalódás kiheverése, a sok munka és a gyerekeimmel való minél több foglalkozás mellett, nem sok időm volt nőkkel törődni. Amúgy is pszichológus kezelt ebbe az időszakba és antidepresszánsokat kelett szednem, mert csak így kaptam láthatási jogot. A pszichológusnőmmel Emmával azonban egy idő után túl közel kerültünk és így feltellett adnia a kezelésemet. Az összejövésünket egy világ körüli úttal ünnepeltük meg, majd miután hosszúi idő után leálltam a gyógyszerekről, megpróbáltuk a hagyományos párkapcsolatot. Egy ideig működött a dolog, de ezekben a nehéz időkben sokszor fordultam anyámhoz segítségért, aki szokásához híven nem akarta elfogadni, hogy a fia egy másik nő mellett boldog. Carla nyugodt természetű, türelmes anya típus volt, akivel remekül megértették egymást, de Emma-t teljesen másfából faragták. Többször összevesztek és a fejéhez vágta, hogy egyetlen bajom az éppen ő. Én próbáltam kompromisszumos megoldást találni, majd összevesztem anyámmal hát ha legalább Emma-t nem veszítem el, de akkor már késő volt. Az én drága jó édesanyám addig harcolt, ameddig az utolsó nőt is el nem üldözte mellőlem akit szerettem.
A Goergetown egyetemen vállaltam óra adói állást, miközben folytattam a jogi tanácsadást is. A tanév és az ülés szezon ideje alatt, jogi tanácsokkal láttam el a politikusainkat, segédkeztem a törvények létrehozásába, valamint test közelből szemléltem a világműködését. Nyaranta a Floridai nyaralónkba költöztem vissza, ahol egész nyarakat töltöttem el a gyerekeimmel és a barátaimmal. Lassan sikerült egy kellemes nyugodt életvitelt kialakítanom, semmi különösebb gondom nem volt, és már azt hittem sikerül elfutnom a bajok elől, amikor megint csapatostól támadtak nekem. Először az édesapám halt meg, majd a látásom kezdett el drasztikusan romlani. Az előbbi újra előhozta a depressziómat és megint gyógyszereznem kellett magam, az utóbbi pedig hosszú időre munka képtelenné tett. Miután megműtötték a szememet, sok időt töltöttem a pihenéssel és a birtokom végleges kiépítésével. Ekkoriban kezdtem el órákat adni a Hollison, bár egy rövid időre még visszatértem Washingtonba, de a pártom Obama és adóemelés párti köreivel való vita miatt végül még is Florida-t választottam. Az iskolának két éve vagyok a tanára és nagy összegű adományokkal támogatom annak működését, ezen felül több diáknak biztosítok ösztöndíj lehetőséget a tanuláshoz. Talán ennek köszönhető, hogy viszonylag fiatalon kineveztek a társadalom tudományi karon dékán helyettessé. Hosszútávon szeretném megpályázni a társadalom tudományi kar dékáni állását, bár ha nem veszem igénybe a politikai kapcsolataimat erre még várnom kell pár évet.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Amabell Lewis
::say something : 293
::born this way : 2014. Apr. 12.
Age : 24
::where we belong : a Hollis egyetem Sigma házában megtalálsz ; )
::one day : I hate everything about you... why do i love you?
::wayfaring stranger : ζ ○ sweet disaster ○ ζ

Sigma


TémanyitásTéma: Re: Jonathan Bradford   Kedd. Ápr. 29, 2014 9:26 am

Elfogadva!

Üdv Jonathan! Nagyon szép, kerek, igen részletes és precíz előtörténetet hoztál nekünk, de ez nem meglepő, hiszen a karakteredet is ilyennek írtad le. A sok rossz dolog ellenére azért, remélem jóra fordul minden és megtalálod a magad boldogságát akár az egyetemen, akár Palm Bay-ben. Elfogadom a karakterlapod, úgyhogy lefoglalhatod az avatarod és indulhat a játék Smile Jó szórakozást nálunk ^^

ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]



[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
A kis dolgok a legértékesebbek - egy halk szó, egy pillantás, egy mosoly.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Jonathan Bradford

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Jonathan Miller / Einar Skurgeson

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
HOLLIS UNIVERSITY :: karakterek :: elfogadottak :: Tanárok életrajza-