HOLLIS UNIVERSITY
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!





























Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (29 fő) Szomb. Május 03, 2014 6:36 am-kor volt itt.
Legutóbbi témák
» Végzet Ereklyéi
Gabriel Dean Calvin EmptyPént. Feb. 13, 2015 8:24 am by Vendég

»  ⊰ Mysterious New Orleans
Gabriel Dean Calvin EmptyKedd Nov. 25, 2014 8:23 am by Vendég

» Elkészültem!
Gabriel Dean Calvin EmptyCsüt. Okt. 09, 2014 8:31 am by Hailey Winslow

» Hailey Winslow
Gabriel Dean Calvin EmptyCsüt. Okt. 09, 2014 8:30 am by Hailey Winslow

» London Life
Gabriel Dean Calvin EmptySzer. Szept. 10, 2014 3:50 am by Emilia Russ

» Gitta & Ivy közös lakrésze
Gabriel Dean Calvin EmptySzer. Szept. 03, 2014 12:06 am by Ivy Thornton

» Szaklista
Gabriel Dean Calvin EmptyPént. Aug. 15, 2014 3:01 am by Anna Smithwick

» Avatarfoglaló
Gabriel Dean Calvin EmptyPént. Aug. 15, 2014 2:57 am by Anna Smithwick

» Anna Smithwick
Gabriel Dean Calvin EmptyPént. Aug. 15, 2014 1:23 am by Sosie Morgenstern


Megosztás
 

 Gabriel Dean Calvin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


Vendég

Vendég


Gabriel Dean Calvin Empty
TémanyitásTárgy: Gabriel Dean Calvin   Gabriel Dean Calvin EmptyKedd Ápr. 22, 2014 7:58 am

Gabriel Dean Calvin

"Az éber férfiakat szemmel kell tartani."


Teljes név: Gabriel Dean Calvin
Becenév: Gabe, Riel, Dean
Születési hely és idő: 1986. Június 10 / USA - New York
Play by: Chris Evans
Csoport: Teacher
Érdeklődési kör: Épületek, művészettörténet, történelem, nők
Kapcsolat a családdal: Nem sűrűn találkozok velük, apámmal pedig főleg nem, hisz fiatalabb koromban elhunyt. Anyámmal általában csak telefonon beszélek, levelekkel, e-maillel tartjuk a kapcsolatot. Szökőévben ha egyszer hazajutok ez köszönhető a sűrűn beosztott munkatervemnek. Hol a világ egyik, hol pedig a másik pontján vagyok ha épp nem az iskolában tanítok.
És persze gondolva arra, hogy nem az lettem akit akart, a fiúi kétségbeesésem, hogy nem fog elfogadni, nem engedi, hogy hazalátogassak hozzá. Jól elvan ő a 19 macskájával és a 4 kutyájával.
Az öcsém bár az iskolában tanul, nem vagyunk túl jóban egymással. Reméltem, hogy egy idő után felolvad az a jégfal ami kettőnk között magasodott ki a földből, de még mindig nincs változás. Ő erre én arra. Nem sűrűn nézünk egymásra. Mindketten naivak vagyunk és reménykedünk benne, hogy majd a másik megteszi a kezdőlépéseket.  

Ez vagyok én: Kicsit mohó, kicsit pimasz, kicsit férfi...nagyon férfi!
Mohó a nők és a kapcsolat terén. Soha nem elég egy, kettő vagy három, úgy váltogatom a kedvenceimet mint nők a cipőket. És ez igaz a gyengébbik nem tagjaira is, és az épületekre is egyaránt. Soha nincs megállj, mindig újat, jobbat, szebbet, nagyobbat, kerekebbet, formásabbat, csipkésebbet, letisztultabbat akarok.
Férfi. Hát igen, ez valószínűleg érthető, hogy miért. Persze próbálok kicsit visszavenni magamból mert még egy hülye is rájön egy idő után arra, hogy legszívesebben a fejét szegnék - na jó egy hülye talán nem - de én mint tanult, értelmes ember tudom, hogy mindennek van egy határa, amit nem éri meg átlépni feleslegesen.
Gyerekkoromban valamivel nyugodtabb természetű voltam. Tipikus mintagyerek, akivel az anyja szeret dicsekedni.
Nem ettem meg azt amit nem szabad, nem téptem meg a macska farkát, nem akartam letörni az ajtó kilincsét, nem cibáltam a kislányok haját. Mind addig míg tizenéves korom elején a srácok el nem rontottak. Persze, mondjuk könnyű mindent másra fogni. Inkább úgy mondanám, hogy az a bizonyos rossz mindig ott lappangott bennem, csak várnia kellett, hogy kibontakozhasson. Onnantól kedve mind a mai napig jelen van a kajánság, a bujaság és a mohóság.
A tanulást soha nem hanyagoltam el. Ebben az egyben lelkiismeretes voltam. Tudtam, hogyha lenni akarok valaki akkor tanulnom kell. Nem lehet mindig csak szórakozni, majd a tanulást követően.
De alapjába véve teljesen átlagos gyerek voltam. Miután megkaptam a tanári és az építészmérnöki diplomát, kicsit visszájára fordult minden. Bár minden előbb felsorolt jellemző rám, mégis igyekszek a háttérbe szorítani a gondolatot, hogy vajon a szőke nagymellű nőt kell-e választanom, vagy a fekete hajú, hosszú combút?
Viszont valami rám ragadt az elmúlt évek leforgását követően. Az empátia, és lévén, hogy tanárként tanítok nem árt némi komolyságot is magamra erőltetnem, mely kisebb-nagyobb buktatókkal de sikerül is. Persze ami nem megy azt nem kell erőltetni, de nem lehetek mindig a diákok haverja, nem?
Ami a külsőmet illeti, hát... soha nem mondtam azt, hogy nem tetszik az amit látok. Ehe, nyugi, nem szoktam csodálni magam, egyszerűen tisztában vagyok az adottságaimmal, elégedett vagyok a testemmel. Kék szemek, sötétszőke haj, szépre formált izmok. Nem jövök zavarba, ha fürdőnadrágot kell vennem. Az öltözködésre persze komoly gondot fordítok. Ha elegánsnak kell lenni akkor megadom a módját, viszont ha csak sörözni ugrok le a haverokkal egy közeli szórakozóhelyre, akkor otthon hagyom az öltönyt és a nyakkendőt, helyette előveszem a bőrdzsekit és a farmert.



Anonym - 18év - 5-6 év - multi nincs


story of my life

   Tipikusan azon emberek gazdag körébe tartoztam hosszú hosszú évekig, kik nem tudták eldönteni, hogy mit kezdjenek magukkal tanulmányait követően. Minden éjszaka attól kaptam agymenést, hogy rájöjjek, mire lennék jó, mit csináljak ami nem első körben pénzt hoz a bukszába, de szeretem is csinálni. Mert ugye az a legboldogabb ember aki a hobbijának él. No de itt jön a következő gond.
Mi van akkor, ha valakinek nincs hobbija?
   Mindig csak a mának éltem, mindig csináltam valamit amit szerettem. Fociztam a haverokkal, kocsmázni jártam, biliárdozni. Csajoztam mint minden normális, még működőképes hímtaggal rendelkező tizenéves srác, persze iskolába jártam és tanultam. De nem voltak nagyra törő álmaim. Nem akartam olimpikon lenni, pedig teperhettem volna, hísz mint kiderült nem voltam egy túl lusta egyede az erősebbik nemnek.
   Nem akartam elnök lenni, mert... mert csak. Egyszerűen nem akartam, hogy életek függjenek tőlem és ebből adódik az is, hogy még csak az orvosit se próbáltam meg akkor se, ha a tanárok bíztattak, jó vagyok ebből és abból, megvan az eszem a hatodik és a húszadik tárgyból is, ugyan próbáljam már meg. Hagyjanak már, nem leszek agysebész!
   Egyszerű ember akartam lenni, aki a mának él, tudja, hogy bármelyik pillanat az utolsó lehet. Aki nem riad meg a megpróbáltatásoktól, de mint egy egészséges ember, képes lenne leh*gyozni a le bokáját a paranormális meséktől, vigyorog azon mikor valaki kis híján belefullad a vízbe és érdekes, pöfögő, röfögő hangokat hallat. De nem veri földhöz magát magatehetetlenségében mert tudja, hogy hogy meneküljön el a krízishelyzetek elől.
   Egyszerű gimnáziumba jártam, elvégeztem a kötelezőt, senki nem mondhatta, hogy elhanyagoltam a tanulást, hisz osztályelsőként végeztem minden egyes évben. De mint kiderült nem is volt nehéz, mivel jócskán volt eszem hozzá és a sok bolondot józan paraszti ésszel is képes voltam KO-val kiütni. No persze nem csak ész, de hülyeség terén is. Egy valamit ezek ellenére mégis magamnak tudhattam. Valamit, ami nem adatik minden második gyereknek, és akikből nagyon kevés van manapság.
Mindig is művészi beállítottságú voltam talán köszönhető ez anyám festő tudásának és apám zenész karrierjének. Na, hát míg én kutyákat megszégyenítő vonyítást tudhatok énektudásomnak, és kisgyerekekkel vetekszek a "művészi" rajz téren, addig ott van nekem a hőn áhított fotográfia, valamint a művészettörténet, építészet. Mert ugye ez utóbbi egyfajta művészet. A régi épületek szerelmese lettem. Colosseum, egyéb Amphiteatrumok, hatalmas Bazilikák, Forumok de ott van a Stonehenge és még sorolhatnám hosszú ideig. Lennének emberek akik úgy néznének rám mint akinek nyolc szeme nőtt és két bazinagy csáprágója. De hát most mit csináljon az ember? Nem lehet mindenkinek híres focista vagy nagy sztár a kedvence nem? Nekem az épületek a kedvenceim. Nekem többet ér egy-egy ilyen épület egyetlen kődarabja is, mint egy focista.
  És ha már eddig ennyi szépet és jót hallottatok, akkor mondjuk olyanokat is, ami nem helyes. Hatalmas nőcsábász vagyok, nem tudok megállni egynél. Volt rá precedens, hogy egy kisasszony több időt volt a "tulajdonomban" mint az előtte vagy az utána lévő, de a sűrű helyváltoztatásomnak köszönhetően nem tudtam soha megállapodni. No meg a hiúságom miatt se. Egy szóval soha nem sikerült komoly kapcsolatot kialakítanom, nem volt olyan nő aki a szívemet megtudta volna érinteni. Mindig csak az az alatt 30-40 cm-re található dologgal voltam elfoglalva... nem véletlenül nem tudom megmondani, hogy mekkora az a táv ami aközött és a szívem között van. Sokkal fontosabb, hogy "az" mekkora.

2005. Nyár
Róma.
Életemben nem láttam ilyen gyönyörű... ilyen hatalmas és ilyen elérhetetlen épületet, mint amilyennek a szent Péter Bazilikát alkották. Míg más normális esetben egy egész estés vígjátékkal zárja a napjait, én képes lennék kivágni magam elé egy jókora képeskönyvet, amely a bazilika épületének legkisebb zugainak fényképeivel van tele.
És, hogy miért? Mert ez volt életem első ehhez hasonló építménye, amit testközelből láthattam. És, hogy hogy jutottam oda? Egyszerű. Meg kellett várnom, hogy apám meghaljon, és legnagyobb kínszenvedésemben gyászomban lenyúltam a megtakarított pénzét.
Arra persze nem gondoltam, hogy majd ezzel elindítok valamit ami még több és még több pénzt fog követelni.

2006. Ősz
Reims
Hát, na... most miért ne nézhettem volna meg a Reims-i katedrálist ha már láttam egy évvel ezelőtt a világ legnagyobb bazilikáját? Rossz kisgyerek voltam - cirka 20 évesen ha nagyon gyerek még az ember - és felvételiztem egy művészeti egyetemre, ahol emelt tantárgy volt a művészettörténet. Egy, az iskola tanszéke által meghirdetett pályázat megnyerésével jutottam ki Franciaországba, hogy láthassam annak nevezetességeit.
Reimsben persze mást is kaptam. Közel két hónapot töltöttem ott, ezzel szerelemre leltem. Plátóira legalábbis biztos, hisz nem voltam benne biztos, hogy egy egyszerű művészlélek, kellett volna az akkor élt egyik legnagyobb és legnevesebb család lányának, aki nem mellesleg még csak nem is dúskált a pénzben. Hát bevetettem azt a "férfias bájt" - cöcöcö - amivel rendelkeztem, és igyekeztem meghódítani a hölgyet. Jó nem tagadom, képes voltam hülyét is csinálni magamból azért, hogy enyém legyen a lány keze, de felesleges próbálkozás volt. Lehet, hogy neki nem volt ellenére de a kedves faternek annál is inkább. No meg hajthatatlan vonzott a kalandvágyam, mentem amerre tudtam.

2006 után.
Bejártam Egyiptomot, Angliát, Toszkánát, fél Ázsiát tanulmányaim jóvoltából. Rengeteget tanultam, együtt éltem bizonyos népekkel Afrikában, szenvedtem maláriában, sárgalázban és minden rohadt nyavalyában, amit csak ellehet kapni más-más kontinenseken. De annál gazdagabb lettem a bezsebelt élményeknek és tanultaknak hála. Most már tudom, hogy a japánok miért pálcikával esznek, miért a földön ülnek ebéd közben. - nincs mindig így!

Végszó. Egy ideje már az Hollis Universityben tanítok művészettörténet tanárként. Főállású tanár vagyok, de segédkezek építészmérnöki tervezésekben, és persze világjáró körutakat se felejtem el.






A hozzászólást Gabriel Dean Calvin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 22, 2014 9:15 am-kor.
Vissza az elejére Go down
 

Gabriel Dean Calvin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Jared William Calvin
» Samantha&Gabriel
» •Gabriel & William• Hey bro' i'm alive...

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
HOLLIS UNIVERSITY :: ooc :: archívum :: Előtörténetek-