HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!





























Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

nincsen

A legtöbb felhasználó (29 fő) Szomb. Máj. 03, 2014 6:36 am-kor volt itt.
Latest topics
» Végzet Ereklyéi
Pént. Feb. 13, 2015 8:24 am by Vendég

»  ⊰ Mysterious New Orleans
Kedd. Nov. 25, 2014 8:23 am by Vendég

» Elkészültem!
Csüt. Okt. 09, 2014 8:31 am by Hailey Winslow

» Hailey Winslow
Csüt. Okt. 09, 2014 8:30 am by Hailey Winslow

» London Life
Szer. Szept. 10, 2014 3:50 am by Emilia Russ

» Gitta & Ivy közös lakrésze
Szer. Szept. 03, 2014 12:06 am by Ivy Thornton

» Szaklista
Pént. Aug. 15, 2014 3:01 am by Anna Smithwick

» Avatarfoglaló
Pént. Aug. 15, 2014 2:57 am by Anna Smithwick

» Anna Smithwick
Pént. Aug. 15, 2014 1:23 am by Sosie Morgenstern


Share | 
 

 Layton Jellal Stowe

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar

L. Jellal Stowe
::say something : 64
::born this way : 2013. Apr. 29.
Age : 22
::where we belong : Palm Bay
::one day : Stower szív, Stower lélek, Stower leszek amíg csak élek. 8)
::wayfaring stranger : ˛JellyBean¸

Alpha


TémanyitásTéma: Layton Jellal Stowe   Csüt. Máj. 02, 2013 5:08 am

Layton Jellal Stowe

Nobody is Perfect. I am Nobody.


Teljes név: Layton Jellal Stowe
Becenév: Jellal, Jell, Jellie, Layton, Lay (Az utóbbi kettőt, csak Lighton használja)
Születési hely és idő: Wasington/ 1994. március 25.
Play by: Dylan O’Brien
Csoport: Alpha
Érdeklődési kör: Fotózás, filmezés, dobolás.
Kapcsolat a családdal: Család… pfhrg. Utálok erről beszélni… csak mert ilyenem nagyon nincs. És ki az, aki szívesen regél arról, amije nincsen, ugyebár?! Na, igen. Gondold el, hogy nagyon akarsz egy… mondjuk egy szárnyas barbit vagy babát… vagy valami játék repülőgépet, és megkérdezik tőled, hogy van e olyanod. Nem jó érzés, igaz? Szóval vissza. Család. Hát akkor gondolom, kezdem azzal, ami van. Lighton, az ikertesóm. Ő van, és mindig is ott volt. Az egyetlen olyan ember, akiben megbízom, és akit magam mellett tudhatok teljes mértékben. Persze vannak még igazán jó haverok, meg ilyenek, de ha nem lenne velem Light, akkor nem biztos, hogy eljutottam volna idáig. Persze, tudom, hogy sablon és nyálas szöveg, de komolyan mondom. Ő tartott meg, és rángatott vissza egy igen depressziós korszakomból, így akár még érezném én úgyis, hogy hálával tartozom neki ezért, mondjuk, ha nem parasztkodnánk a másikkal folyamatosan. Igen, szokásunk. Ha egyikünk mondjuk csajozni akar, akkor a másik úgyis belepofázik, hogy: „Én a helyedben nem tenném kicsi lány, de ha mégis hiszel a dumájának, én szívesen leszek a hősöd, aki megment.” Vagy, hogy: „Na, mi van tesó, nem jött össze a múltkori sráccal? Sajnálom, de hátha a lányoknál nagyobb sikereket érsz majd el.” Szóval. Ja. Folyton megy a vita, a verekedés, meg a kicseszések, de miért is lenne ez másképp? Hisz a világért sem nyáladzanék Lighton ölébe. Az… hát az, pfuj. Akkor… ami nincs. Apa, se anya. Apánk valami pénzes fószer, akit életemben nem láttam még, anyánk meg valami világi k*rva, aki minden jöttment pénzes emberrel összefekszik. A következtetés megvan? Ja, így lettünk mi. Apu leszarta ugye, hogy van két gyermek, aki az ő hülyesége miatt született meg. Mármint annyira mégsem, mert egy hatalmas házban éltünk, mindenünk megvolt, szóval pénzelte az egész bagázst. Mindig utalta át anyánknak a pénzt, az meg úgy elvolt velünk. Egy darabig etetett, megtanított minket járni, beszélni és ismertette velünk azt is, hogy mire jó a wc. Aztán mielőtt elkezdődött a suli, le is lépett valami gazdagabb pasival, szóval gondolom most is valami villában tengeti mindennapjait. Mivel apánk azért volt annyira figyelmes, beíratott minket egy internátusba, hogy ne kerüljünk árvaházba. Be kell vallani, hogy ez akár rendes is lehetett volna tőle… ha esetleg felénk kérdez néha, vagy valami.
Ez vagyok én: Magam jellemzésében sosem voltam olyan jó… bonyolult. De tényleg. Hogy milyen is vagyok? Semmiképpen sem az alfahím, vagy a nők álmaiban szereplő férfias macsó. Pont ellenkezőleg, elsőre egy aranyos kisfiúnak tűnhetek inkább. És, hogy ez mit is akar jelenteni? Beteg humorérzéket, folytonos hülyéskedést és pattogást, optimista látásmódot, makacsságot és komolytalanságot. Nagy vonalakban így viselkedek egy társaságban, és ilyennek ismer a legtöbb ember. Közvetlen vagyok, könnyen ismerkedem, és akármiről el tudok beszélgetni. Elsősorban a szavak embere vagyok, és ezzel tudom a legcélravezetőbben az emberek tudtára adni az érzéseimet, gondolataimat. Igazából sokat beszélek. Rengeteget. Imádok beszélni. Valahogy tökre megnyugtat, és ha már nagyon benne vagyok, akkor megesik, hogy mindent egyszerre akarok mondani, ezért összevissza makogok. Ez gyakran érthetetlen, főleg ha még el is hadarom, ami szintén szokásom. Mindig előbb beszélek, mint gondolkozok, aminek számtalanszor meg is ittam már a levét, főleg ha csajokról van szó. Na igen, ez az a dolog, ami valahogy nekem soha nem jön össze. Nem mondanám, hogy nem tudok csajozni, udvarolni, de valahogy mindig elrontom. Akkor, mikor pont összemelegednénk már. Mindig mondok valamit, amit nem kellett volna, és akkor ugye vége. Könnyen zavarba tudnak hozni a nők, ami nagy hiba. Lighton persze… persze neki megy. Fele annyi barátnőm volt életemben, mint neki. Vagy annyi se. Szóval ő mindig jól csinálja, ő mindig tökéletes. Valójában ezért egy kicsit mindig is kisebbségi komplexusom volt mellette. Elvégre ő az, akit mindig mindenki jobban kedvel, és akit mindig megnéznek a lányok, ha mondjuk, ketten sétálunk valahova. Ja, szar ügy, de tényleg féltékeny vagyok rá. Ő jóval férfiasabb, mint én, annak ellenére, hogy igazából a viselkedése kevésbé nevezhető annak, mondjuk, én nem is szóltam. Inkább a külseje az, amivel hódít… vagyis biztos játszik benne a személyisége a nők szemében, meg minden, de én erről inkább nem nyilatkozom. Ennek ellenére közös tulajdonságunk azért akad, egy kevés. Pontosan annyira lobbanékony ő is, mint én. Vagyis, ez így talán nem teljesen igaz, mert kettőnkön ez teljesen másképp mutatkozik meg. Igazából… amikor én ideges leszek, akkor elvesztem az eszem. Alig tudják páran, de a lényeg az, hogy nem teljesen vagyok normális. Van valami idegbajom… vagy én nem tudom mim, de ha ideges vagyok, gondolkodás nélkül ütök. Utána meg nem is emlékszem a történtekre. Tudom, hogy iszonyat fura, de igazából már javul ez az egész. Régebben pont emiatt voltam depressziós, és sokáig inkább ki sem mozdultam az internátusban lévő szobánkból. Akkor pszichológushoz kellett járnom, aki valamelyest segített a dühkitöréseimet kezelni, illetve kontrollálni. Valójában ez az oka annak, hogy próbálok elkerülni minden vitát, bajt, veszekedést, verekedést. Inkább meghátrálok, minthogy ez újra és újra előforduljon. Nem vagyok őszinte ember. Emiatt nem. Ahhoz, hogy valaki őszinte legyen egyébként, rengeteg bátorságra van szüksége, ami nekem egyáltalán nincs. Ha valami bajt okozok, gyorsan kitalálok valamit és kimagyarázom az ügyből magamat, ahelyett, hogy bevallanám, hogy valóban én voltam a hibás. Mindezek ellenére egyébként optimista vagyok, és sokkal jobban állok a dolgokhoz, mint ahogyan régen álltam. Mindennek a jó oldalát nézem, jól szórakozom, élvezem a mostani életemet, mindemellett igyekszem a tanulmányaim terén is a jó eredmények érdekében. Egyébként eléggé okos vagyok, most a viccet tökre félretéve. Gyorsan tanulok, általában hang alapján, szóval könnyen megjegyzem az órán elmondottakat, esetleg még hangosan a szobánkban elolvasom, de soha nem volt nekem ez az egész nagy fáradság. Főleg, hogy itt azt tanulom, amit szeretek. Mindent a fényképezésről, a videókról és a médiával, tömegkommunikációval kapcsolatos dolgokat. Mindig is ezzel akartam foglalkozni, és fogok is. Soha nem voltam, azaz ember, aki könnyen feladja, ha kell, a végsőkig harcolok, csakhogy sikerüljön elérnem, amit elszeretnék. Nagyon társaságkedvelő ember vagyok amúgy, és mindamellett, hogy általában eléggé gyerekesen viselkedek, ha a helyzet megkívánja, nagyon komoly is tudok ám lenni. Sokkal okosabb tanácsokkal tudok szolgálni és sokkal jobb észérveket tudok felhozni, mint azt mások gondolják. Valójában a barátaimmal, vagy azokkal az emberekkel, akiket kedvelek, nagyon együtt érző vagyok, és ha valami gondjuk van, addig nem vagyok hajlandó elmenni, amíg azt meg nem oldottuk. Szívesen segítek bárkinek, aki megkér rá, de ha a barátaimról van szó, akkor igyekszem minél előbb, minél több megoldással szolgálni számukra.

Szóval a külsőm érdekelne, mi? Hmm. Jó, hát akkor nézz meg jól, én nem bánom. Felőlem addig gyönyörködhetsz a kisfiús arcomba, ameddig csak jól esik, sőt ha gondolod, nyugodtad túrj bele a kissé kócos, ámde mindig remekül kinéző világosbarna hajamba. Most nézz az igéző, gesztenyebarna íriszemre, és olvadj el nyugodtan, izmos karjaimba. Cserébe én megjutalmazlak, egy baromi édes, gyermeki vigyorral. Biztosra veszem, hogy már fülig belém szerettél, nem igaz? Háááh, csak vicceltem, el ne hidd. Igazából olyan átlagosan nézek ki, hogy ettől nehezebb átlagosabb huszonévesnek kinézni. Barna haj, barna szem, telt arc és a kisfiús báj. Ez lenne a külsőm. Soha nem voltam az a tipikus szexi rossz fiú, sem szőke herceg zafírkék szemekkel, de még olyan eget rengetően jóképű sem. A pozitív jelző a külsőmet illetően, max annyi, hogy: aranyos. Esetleg, cuki. Annyira egyébként nem is érdekel, hogy Lightonhoz hasonlóan, nekem nincsenek férfias arcvonásaim, meg olyan menő kisugárzásom. Persze, az már igen, hogy ő néz ki az izmosabbnak, pedig tudja ő is nagyon jól, hogy jóval erősebb vagyok nála. Jó, mondjuk azért ez az izmos kifejezés tulajdonképpen egyikünkre sem igaz…hmm. Oké, akkor maradjunk a szálkásnál. Öltözködésem egyszerű, valójában soha nem bonyolítottam túl. Általában egy farmerhez, egy tök egyszerű, egyszínű, csíkos vagy egy kisebb mintával ellátott póló társul. Esetleg még elkaphatsz kockás ingekbe is, azokat is előszeretettel hordok, vagy színes, kapucnis pulcsiban. Mivel a szemem nem igazán jó, így ugye szükségem van a kontaktlencsére, de ennek ellenére, néha egy fekete keretes szemüvegben tűnök fel, főleg ha valamit éppen nagyon tanulok. A jobb lapockámon egyébként egy ’L’ betű díszeleg, csakúgy, mint Light-nak is. Ez az, amit soha nem fogok megunni magamon, még ha a hajamból egyszer majd seprűt is csinálok, az arcomat meg Lady Gaga-ra plasztikáztatom, az mindig ott fog maradni a lapockámon, és mindig úgy, ahogy most is van.

[You must be registered and logged in to see this image.]
ALLY - NO PUBLIC - 2-3 ÉV - NINCSEN


story of my life

˛When I was born - Look Who's Talking (Nicsak, ki beszél!)¸

1994. március 25-e egy csodálatos nap volt. Habár nem emlékszem, és soha nem mondta senki, de biztosra veszem, hogy hétágra sütött a nap, a madarak meg vígan dalolásztak a fákon, és előre örvendeztek két csodálatos poronty érkezésének. És egyébként biztos vagyok abban is, hogy jó anyánk is mérhetetlenül boldog volt, és ha éppen nem visít, akkor szerintem egy örömtáncszerűséget is simán levágott volna. Persze, hozzá kell tennem, hogy neki erre teljesen más oka volt. Szóval világra jött, egy újabb kisfiú, majd rá hét percre, egy igazi mini szupermen. Az lennék én, az elém befurakodó, akaratos bébi, pedig nem más, mint Lighton. Egyébként csak azért születhetett ő előbb, mert én arany utat adtam neki, mert már az anyaméhben is olyan hisztis volt, hogy nem lehetett mellette megmaradni. Szóval szívességképpen, gyorsan kirugdostam onnan testvérkémet, hogy utána engem anyánk békében megszülhessen. Utána biztosan megtörölgettek minket, majd külön fektettek. Furcsa volt életemben először egyedül lenni, és bár valamilyen szinten megnyugtató volt, hogy nem rugdosott folyamatosan egy idióta, elég para volt, szóval boldogan feküdtem együtt újra Lighton-al a kiságyban. Aztán megint külön váltunk, és bele kellett törődnöm, hogy az éjszakáinkat mostantól külön fogjuk tölteni. Nem is volt olyan nehéz hozzászokni, mint azt baba fejemmel akkor gondoltam, elvégre napközben láthattuk egymás, és ugyanúgy verhettem, mint születésünk előtt. Anya meg… hát őt annyira semmi sem érdekelte, ami velünk kapcsolatos volt. Ugye ő egy percig sem gondolta komolyan a gyereknevelést, de mentségére szóljon, hogy megtanított bennünket az alapvető dolgokra, meg hát etetett, itatott és még pelust is cserélt. Aztán magunkra hagyott valami Kelly nevű kiscsajjal, aki egyenesen imádott minket. Nem olyan nagy szám. Már egy éves korunk előtt is vonzottuk a nőket, főleg az idősebbeket.  

˛When I was 4 years old – The Hot Chick (Tökös csaj)¸

Szóval Lighton-al megnőttünk, immáron négy évesek lettünk. Most már tudtuk egymás szavakkal is szidni, nem csak fizikai úton kifejezni az esetleges nemtetszésünket. Sokkal okosabbak lettünk, együtt táncolni is tudtunk már, és együtt játszani is. Habár neki szokása volt mindig lenyúlni a játékaimat, mintha neki nem lettek volna. Szóval olyankor én meg elvettem az ő kisautóját. Volt egy nagy plüssmedvém meg egy plüsskutyám is. Azokat én úgy imádtam. Ha Light-al összevesztünk valamin, mindig hozzájuk mentem vigaszért, és ők mindig meghallgattak. Szóval a két plüssállat közelébe sem engedtem Lightont soha, azokhoz nem érhetett hozzá.
Történt egyszer, hogy miközben mi Light-al összekaptunk azon, hogy melyikünké melyik autó legyen, és hangosan veszekedtünk, anyánk idegbeteg módón nyitott be a szobánkba. Kiabált velünk, tisztán emlékszem, ráadásul elég durván. Olyanokat mondott, hogy gyorsan kussoljunk el, mert ha nem tesszük, akkor annak nem lesz jó vége. Mind a ketten megrémültünk, és ugye ilyenkor mit is tesz egy négy éves gyerek? Hát persze, hogy nekiáll bömbölni. Egyből hangos sírásba kezdtem, mire életemben először, anyánk odajött, és akkorát lekevert nekem, hogy tényleg beleszédültem. Utána csak valami olyat motyogott, hogy kellett nekem engedetlennek lennem, majd pedig kiszólt a nappaliba egy félmeztelen szőrős csávónak, hogy elnézését kéri és, hogy már megy is. Maga mögött pedig erőteljesen csapta be a gyerekszoba élénkvörös ajtaját. Lighton ijedt tekintettel hajolt fölém, majd belőle is kitört a zokogás. Valójában ő már ilyenkor is sokkal férfiasabbnak bizonyult, valahogy mindig is jobban tűrte a megpróbáltatásokat és jobban kezelte a helyzeteket. Nem mondom, hogy jól, de kifejezetten jobban, mint én tettem. Nekem az első mindig a pánikba esés volt, meg a sírás. Szóval akkor testvérkémmel először sírtunk együtt, a másikat ölelve.

˛When I was 7 years old – How I Met Your Mother (Így jártam anyátokkal)¸
Az életünkben nem lett volna semmi probléma. Vagyis tény, hogy anyánk annyira azért soha nem volt az anyánk, és az apánkról meg abszolút semmit sem tudtunk, de mi remekül elvoltunk. Hét évesen már készültünk a sulira, tökre izgatottak voltunk, mint a legtöbb gyermek mielőtt elsőbe megy. Aztán jött anya, most szépen és nyugodtan, a vörös ajtónkat pedig csak lazán behajtotta maga mögött, nem csukta be. Aztán leült az ágyra, és egyik oldalára Lighton ültette, másikra meg engem. Aztán elmagyarázta, életünk történetét, kezdve apával. Elmondta, hogy mi véletlen balesetek voltunk, és sem ő, sem apánk nem akart minket. Aztán mivel így alakult, ő azért életet adott nekünk és felnevelt, de apánk megmondta neki már az elején, hogy ő ebben nem fog rész venni. Ennek ellenére ő látott el minket pénzzel, ő finanszírozta a házat, és mindent ő fizetett. Anyánk azt mondta, hogy ezt azért mondja most el, hogy tudjuk a későbbiekben, apánk nem volt rossz ember. Utána pedig gyengéden közölte azt is, hogy róla se gondoljuk azt, hogy rossz, de neki most el kell mennie, jó sok időre és mi nem mehetünk vele. Na, és akkor jöttek a gyermeki ártatlansággal feltett kérdések: És mikor jössz vissza? Mennyi időre mész? Miért nem mehetünk veled? Persze nem kaptunk rájuk választ. Inkább elmosolyodott, és puszit nyomott arcunkra, majd búcsúképpen megsimogatta a fejünket. Azután kisétált a piros ajtón, majd a házból és az életünkből. Utána a házvezetőnknek sírtuk el a dolgot. Mint később kiderült, a házvezetőnő írt akkor egy levelet apánknak, hogy hogyan is tovább. Nem sokkal utána jött a hírrel, hogy szeptembertől elköltözünk innen, és olyan iskolába fogunk járni, ahol majd laknunk is. Úgyhogy ősszel összepakoltunk, és Lighttal az internátusba mentünk.

˛When I was 13 years old – Grown Ups (Nagyfiúk)¸
Már hat éve annak, hogy elköltöztünk otthonról, és az internátusba jöttünk Lighton-al. A beilleszkedés könnyen ment, mindkettőnket befogadták, és rengeteg velünk egykorú barátot szereztünk. Itt mindenki úgy ismert minket, hogy Caden és Jellal. Ezeket a neveinket azért vettük használatba, hogy megkönnyítsük a saját, és mindenki más dolgát, hiszen a Lighton és a Layton névnek igencsak hasonló a kiejtése. Szóval Lighton-al megbeszéltük, hogy akkor mostantól a második nevünket használjuk. A dolog be is jött, eltartott ugyan egy darabig, míg hozzászoktunk az új neveinkhez, de sokkal kényelmesebb volt ez így.
Egyik nap jött egy új lány a suliba. Sajnos nem volt velünk egyidős, szóval mindennap nem láttam, de gyakran megálltam a folyosón, és úgy tettem, mintha várnék valakire, ha ő is ott volt. Gyönyörű volt. Csinos arcát hosszú fekete hajzuhatag foglalta édes kis keretbe, kissé húzott barna szemei, pedig… húú. Soha nem láttam még olyan gyönyörű szemeket. Máig sem tudom, hogy koreai, vagy japán nemzetiségű volt, de tuti egyik a kettő közül. A neve Hana. Sajnos koreaiul nem tudok, de mivel a japán kultúra egy kicsit akkoriban még érdekelt, utána néztem a jelentésének. Japánul virág. Hana pontosan olyan volt. Eleinte nem beszéltünk valami sokat, de aztán rávettem magamat, hogy megszólítsam. Annyira édes csaj. Nehezen indult, de egyre többet beszélgettünk utána, és egészen jóba lettünk. Soha nem voltunk legjobb barátok, soha nem lelkiztünk, de határozottan megismertem, meg ő is engem. Ő volt az első szerelmem. És talán még ma is az lenne, és együtt lehetnénk… ha nem követtem volna el, azt a hatalmas hibát, hogy bemutattam neki a testvéremet.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
˛When I was 16 years old – The Lion King (Oroszlánkirály)¸

Hirtelen egy puffanás hallatszódik, egy vörös folt fröccsen a szőnyegre, Lighton pedig a földön hever, igazából alattam. Az idegtől, csalódottságtól remegve nézek le vérző arcára, és a véres öklömre, amellyel még egy utolsó ütést mérek a fejére, ezzel az álla alól is vért fakasztva. A következő pillanatban tanárok gyűlnek körénk, rángatnak le ikertestvéremről és vizsgálgatják őt. Az egyik tanárnő a telefonjáért kap, míg az a tanár úr, aki a kezeimet a hátam mögé szorítja, és a vállamat megragadva ráncigál arrébb, hangosan üvöltözik velem, majd az ágyamra ültet. Hiába kérdeznek, felelet helyett inkább a földön heverő, eszméletlen bátyámat méregetem.
Mondd csak Lighton… miért kellett ezt?! Annyi lány van ezen a rohadt helyen… miért pont arra az egyre kellett rányomulnod, akit több mint 3 éve szeretek?! Legalább elmondtad volna. Nem, nem is. Legalább átérezhetted volna a helyzetemet és rám hallgathattál volna és szakíthattál volna vele. Ha már mindenképpen muszáj volt elkövetned ezt a hibát, tehettél volna azért, hogy kijavítsd. De nem. Te nem. Te inkább… Jellemző.  Csak, hogy mindig te nyerj, hogy mindig jobb légy nálam. Hana-t is csak kihasználod, hogy mindenkinek bizonyítsd, hogy te ilyen simán megszerezheted azt a lányt, akiről én csak álmodhatok. Ez gyerekkorunk óta így van. Te folyton csak bizonyítasz, és hiába próbálkozok tenni azért, hogy végre egyszer, egyvalaki ne téged vegyen észre, hanem engem…És nem. Még szép, hogy nem. Mindig te voltál a nagy Caden Stowe, én meg a nagy Caden Stowe testvére. És annyira egyébként már nem zavarna mindez, ha Hana-t legalább nem veszed el tőlem.
Vetek egy pillantást az immáron ölembe hullott, vértől nedves kezeimre. Talán túlzás volt? Nem, nem volt az. Minden egyes Lightonra mért ütésemnek volt egy oka. Mindegyiknek. Viszont a testvérem eszméletlenül fekszik a szobánk közepén. Nem így kellett volna, igaz? Ha valami baja lesz? Miért csináltam ekkora hülyeséget? Eddig még soha nem estem neki ikertestvéremnek. Mindig is verekedősek voltunk, de soha, egyszer sem bántottuk úgy a másikat, hogy annak valami komoly baja legyen.
Megpróbálom letörölni az arcomra száradt könnyeket, mire felszisszenek a hirtelen fájdalomtól. Persze nemcsak a bátyám kapott. Ugyan nem látom, de biztosra veszem, hogy a szemem alatt egy nagy piros folt éktelenkedik. Sőt, ha belegondolok, az egész testem sajog, főleg az arcom, ott a járomcsontom környékén. Kicsit úgy is érzem, hogy megérdemlem, de a bűntudatom hamar elszáll, amint rágondolok a történtekre. Valójában… ez ronda húzás volt. Igazából mindkettőnk részéről.

˛When I was 19 years old – Grown Ups 2 (Nagyfiúk 2. )¸

Boldogan nézek körbe az internátuson, még egyszer, utoljára. Végre. Már azóta erre a pillanatra várok, hogy testvéremmel ide kényszerültünk jönni. Most elmegyünk erről a helyről, és elkezdjük első évünket a Hollison. Mind a ketten azt tanulhatjuk, amit mindig is szerettünk volna. Végre szabad út a nagyvilágba. Jee. Már alig várom az egészet. Mondjuk meg kell hagyni, hogy az utolsó éveink itt, nem teltek el rosszul, sőt egyre jobb lett. Lighton végül két hónapra a verekedésünkre, szakított Hana-val, és kibékültünk. Igen, abban a két hónapban nem nagyon szóltam se hozzá, se Hana-hoz, amit nem csak én, de láthatóan Light sem viselt túl jól. Annak ellenére, hogy utána is nehézkesen ment a békülés, azért valamelyest értékeltem a dolgot, szóval, hogy megpecsételjük az örökre szóló testvérségünket, megcsináltattuk az ’L’ betűinket. Az elmúlt két évben, szinte teljesen lemondtam Hana-ról, és nekiálltam a csajozásnak. Volt egypár kapcsolatom, igaz egyik sem volt hosszabbnak nevezhető, de mindegyik jó volt. Lighton-al egyre bulisabbak lettünk, és egyre többet vettünk cigarettát a kezünkbe. És, húúúh, már alig várom, hogy az egyetemen még többet bulizhassak, csajozhassak, cigizhessek. Apánk egyébként üzent nekünk az egyetemmel kapcsolatban. Azt mondta, hogy ugyanúgy küldeni fog pénzt, amíg tanulunk, de amint végeztünk elvárja azt, hogy saját magunk keressük meg a szükséges pénzt. Hiába neheztelek rá, azért be kell vallani, hogy ez azért baromi rendes volt tőle, mert így azért rendesen megkönnyíti nekünk az elkövetkezendő pár évet.
Szóval, viszlát tanár nő, tanár úr. Viszlát osztály, remélem, hogy mindenki sikeres lesz az életben, és hogy néhányatokkal majd azért néha még beszélünk. Viszlát, gyerekek, akiknek még hátra vannak az éveik ezen a helyen. Viszlát, padok, könyvek, könyvtár, és a szobánk. Viszlát, Hana. Viszlát, suli.

˛And now… - American Pie (Amerikai Pite)¸

És itt vagyunk, második évünket kezdjük a Hollison. Valójában pont olyan az egész, mint amit elképzeltem. Lighton-al örömmel megyünk be a médiával kapcsolatos óráinkra, és baromi szívesen járogatunk el esténként bulizni. Egyébként valamelyest leszoktam a dohányzásról, már sokkal ritkábban szívok cigit, mint régebben. Azt is inkább társaságban, illetve bulikon. A kapcsolataimat illetően, még mindig nem jött össze, egy olyan, ami továbbtartott volna az első veszekedésünknél, de megmondom őszintén, hogy nem is vágyok rá. Tökéletes ez így, nem kell valaki, aki miatt nem csinálhatok azt, amihez kedvem van. Vagyis…jó. Talán nem bánnám annyira, de addig, amíg nem úgy alakul, addig nincs rá szükségem.
Amúgy az egyetem tele van tiszta jó arcokkal. A bátyámmal bekerültünk az alpha házba, mint az várható is volt, ugye. Mármint nem mintha ilyen nagyra tartanám magunkat, de Lighton-al, azért tudunk mi nagyon jó fejek lenni, ha akarunk. Meg akkor is, ha nem. Rengeteg új emberrel ismerkedtünk meg, többek közt, Jenny-vel és Ivy-val. A két leányzóval sikerült egy kisebb baráti kört kialakítani. Gyakran járkálunk együtt mindenfelé, mostanában egy fesztiválra is tervezünk ellátogatni, így négyen. Lighton-al a szemünk fénye ez a két lányka, akiket óvunk mindentől és mindenkitől, főleg a pasiktól. Kizárt, hogy bárkit is a lányaink közelébe engedjünk. Vagyis de, ha esetleg legyűr minket Lighton-al, akkor áldásunkat is adjuk akár.
Csak remélni tudom, hogy ez az év is hasonlóan fog eltelni, mint az előző. De akárhogy is, tök izgi az egész, elvégre ki tudja, hogy mit tartogat számunkra. Előfordulhat, hogy egyszerre 5 angyalka akaszkodik majd rám. Uhh. Szerintem simán lehetséges. Vagy, hogy egy pizzázó főnökével összehaverkodunk, aki mindig küldi majd az ingyen pizzát. Szóval... akkor essünk is neki a második évnek a Hollison. Bárhogy is lesz, az biztos, hogy most már minden egyes percét élvezni fogom az életemnek. Minden egyes percét.





A hozzászólást L. Jellal Stowe összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Máj. 12, 2014 9:29 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

Amabell Lewis
::say something : 293
::born this way : 2014. Apr. 12.
Age : 24
::where we belong : a Hollis egyetem Sigma házában megtalálsz ; )
::one day : I hate everything about you... why do i love you?
::wayfaring stranger : ζ ○ sweet disaster ○ ζ

Sigma


TémanyitásTéma: Re: Layton Jellal Stowe   Hétf. Máj. 12, 2014 9:51 am

Elfogadva!

Szia Jellal! Smile Igazán szép előtörténetet írtál így frissítés gyanánt és nagyon tetszett, hogy film címekkel láttad el az egyes fejezeteket Very Happy Ötletes volt, humoros, szépen összeszedett és tetszetős, szóval továbbra is el vagy fogadva nagy fiú! Smile Jó bulizást arra a fesztiválra előre is Wink

ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]



[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
A kis dolgok a legértékesebbek - egy halk szó, egy pillantás, egy mosoly.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Layton Jellal Stowe

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
HOLLIS UNIVERSITY :: karakterek :: elfogadottak :: Alpha tagok életrajza-